Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-04-01 / 4-5. szám
BÖTYKÖS BÉLA A magyar jövendő nevelése Amerikában Az első világháború befejezése óta állandó égető kérdése az amerikai magyar életnek: “Megmaradunk-e magyarnak?” vagy “Meddig és hogyan maradhatunk meg magyarnak?” A magyarság szellemi vezetői továbbá intézményei, az egyházak, egyesületek, a sajtó, állandóan felszínen tartották ezt a kérdést és inkább kevesebb, mint több gyakorlati eredménnyel tettek is érette valamit. Abban mindnyájan egyetértettek, hogy, akié a gyermek és ifjúság, azé a jövendő, mégis, míg anyagi téren erős és maradandó egyesületeket, lelki téren erős és maradandó egyházi közösségeket építettek ki, addig a gyermek és ifjúság magyar nevelése teljesen szervezetlen maradt. Mindenki természetesnek találta, hogy az az egyházak dolga s így az, úgyszólván, az egyes egyházközségek lelkipásztorainak tanítói képességétől, akaratától, türelmétől, sokirányú elfoglaltságtól függő, egymástól teljesen elszigetelt jóakaratú egyéni akció volt. — Ezzel nem akarom lebecsülni azt az önfeláldozó, nehéz munkát, amit a szombati és nyári magyar iskolák tanítása mindnyájunk számára jelentett, csupán arra akarok rámutatni, hogy az így elért kicsi eredmények1 is elvesztek a szervezetlenségben. A szervezetlenség és tervszerűtlenség mellett a komoly tanítás legnagyobb akadálya a megfelelő tankönyvek hiánya volt. Még ma is borzongva gondolok rá, milyen gyötrődés volt reám nézve, a gyermekekre nézve is, mikor az amerikai gyermekek előtt ismeretlen fogalmakkal átszőtt óhazai ábécéből kellett az olvasást tanítanom ilyen mondat-illusztrációkkal: az ökör a mezőn bömböl... Az Amerikai Magyar Református Egyesület volt az első, amely a legnagyobb szükségben ABC és olvasókönyvek kiadásával segítette a magyar nevelés ügyét. A nemes példát csakhamar követte a Verhovay Egyesület is ABC könyvek kiadásával. E két magyar intézmény áldozatos támogatását a depresszió éveiben annyira kiterjesztette, hogy külön nyári magyar iskolákat tartott fenn, vagy meglevőket segélyezett olyan magyar telepeken, ahol arra szükség volt. A harmincas évek rettenetes gazdasági válsága még az eddigi kis nevelési munkát is lehetetlenné tette, amikor erősen lecsökkent, vagy semmi fizetésű, adóságokkal küzdő lelkipásztoroknak minden erejüket arra kellett fordítani, hogy az adósságok terhe alatt roskadozó egyházaikat megmentsék a pusztulástól. Ki csodálkoznék azon, hogy az a lelkipásztor, aki ezekben az években a vállán hordozta az egyháza súlyos terhét, munkanélküli híveinek ügyét-baját és saját családjának kenyérgondjait, nem igen tudott időt szakítani arra, hogy a gyermekek magyar nevelésével komolyan foglalkozzék. A gazdasági válság enyhülésével s az általános életviszonyok javulásával, lassú, de állandó javulás mutatkozik a magyar nevelés terén is. Az — 166 —
