Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-04-01 / 4-5. szám
emberek bizakodóbbak lesznek, az áldozatkészség megnövekedik, az egyházi élet fellendül s így az egyházak ismét több gondot tudnak fordítani a gyermeknevelésre is. Már-már úgy látszik, hogy visszakerül minden a régi kerékvágásba, mikor kitör a második világháború s ismét egy csapásra megváltozik minden. A háború túlontúl sok munkaalkalmat hoz. Igen sok családban az apa, anya dolgozik vasárnap, úgy, mint hétköznap s ha otthon vannak, túl fáradtak ahhoz, hogy gyermekeikkel különösebben törődjenek. Az egyházaknál néni lehet komoly ifjúsági munkát folytatni, mert az ifjak túl sok órát dolgoznak, nem lehet magyar gyermekneveléssel foglalkozni, mert nincs aki elhozza a gyermekeket a magyar iskolába. Ekkor alakul ki a magyar nevelés ügyének egy újabb s talán a legsúlyosabb akadálya, a távolság. Az első generációt összetartja a közösségi érzés s olyan zárt magyar közösségben él, akárcsak otthon, a falujában. Felépíti templomait, magyar házait és megmarad haláláig azok közelében. Igen sok öreg magyart ismertünk és ismerünk, akik harminc-negyven esztendőt leéltek itt a messze idegenben, anélkül, hogy egyetlen idegen szót meg kellett volna tanulniok. A második és harmadik generációból már ez a közösségi érzés hiányzik. Nem marad meg az öreg közösségben, hanem olyan negyedbe költözik, amely érdekeinek, ízlésének, vagy anyagi helyzetének jobban megfelel. A következmény az, hogy a régi magyar negyedek már a legtöbb helyen felbomlottak. A templomok és magyar házak még állnak, de a közvetlen közelükben már mind több az idegen, vegyes nép, míg az építők másod-, harmadgenerációs utódai a szélrózsa minden irányából, messze vidékről gyülkeznek össze egy-egy istentiszteletre, vagy egy ünnepi találkozóra. Lassan itt is lemarad egy-egy, ott is, s a régi közösség teljesen felbomlik, vagy a körülményekhez képest átformálódik. így jutottunk el oda, hogy ma már minél kevesebbet beszélünk magyar nevelésről és ma már komoly magyar vezetőférfiak is megelégszenek azzal a nagyon gyenge szalmás,'zállal, hogy legyünk magyarok... angolul. Tartsuk össze gyülekezeteinket és intézményeinket az angol nyelvvel és angol nyelven neveljük a jövő magyarjait, mert így jobban hozzájuk tudunk férkőzni és így jobban megértik tanításainkat. Én ebben a szalmaszál magyar jövendőben nem hiszek. Azok a sajnos kevés számú angol, vagy más nemzetiségű ismerőseim, akik jól megtanultak magyarul, azért tették, mert a magyar nyelv szépsége ragadta meg őket. 18 éves leányom, aki éppen olyan amerikai iskolába jár, mint a többi itt született gyermek, azt mondja, azért szereti a magyar nyelvet, mert szép és mert vannak olyan fogalmak, amiket a gazdag angol nyelven nem lehet olyan szépen kifejezni, mint magyarul. — Az a magyar származású fiú, vagy leány, akit az ő magyar mivoltának a kúlcsa, a magyar nyelv, apjának, anyjának a nyelve annyira nem érdekel, hogy bár arra ezer alkalma van, közelebbről megismerje, — sem angolul, sem más nyelven magyar nem lesz soha. Hozzáteszem még, hogy ez az angol nyelven való új magyar nevelés éppen annyira szervezetlen, elszigetelt és egyéni, mint a régebbi magyar nevelés volt, tehát nem sok eredményt várhatunk tőle. Feltehető most már a kérdés, hogyha ennyire sötét a jelen, lehet-e BÖTYKÖS: A magyar jövendő nevelése Amerikában — 167 —
