Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-02-01 / 2-3. szám
KÖNYVSZEMLE Új Móricz-életrajz Nagy Péter: Móricz Zsigmond. Életrajz. Müveit Nép Kiadó, Budapest, 1953. Féja Géza és Németh László írásai után most megjelent a nagy írónak marxista szempontú életrajza is (az előbbieket persze a kultúrforradalom elsikkasztotta). Móricz Zsigmondot a sztálinizmus colstokkjával méricskélni olyan hiú törtkvés, mint a virágos mezők gazdagságát egy matematikai formula Prokrusztesz ágyába préselni. Tehát ezt a “pártos” állláspontot le kell számítolni a kötetből, mielőtt az használhatóvá válik. De az életrajz végigkíséri a nagy elbeszélőművész fejlődését a bölcsőtől a koporsóig. A bölcsőt Tiszacsécsén az “özvegy tiszteletesasszony úri házaknál nevelt kisasszony lánya, Pallagi Erzsébet” ringatja. A református “papkisasszony tizenöt holdat ad hozzá Móricz Bálint földjéhez”, aki ezáltal “a falu nagygazdái közé emelkedett”. De nemsokára “malma van, tutajon fát, sót szállít a Tiszán”, építőanyagokkal kereskedik, uram bocsá’, valóságos vérbeli “kulák” apa. Ilyen két “reakciós léleknek” találkozásából vájjon hogyan születhetett meg Móricz Zsigmond? Az apában, “mintha a kor szabad versenyben lihegő, gründoló kapitalizmusa öltött volna testet, a szerzés építés, a kockáztatás és kótyavetyélés, az aprólékos számítgatás és fantasztikus álmok után való futás egyesült benne” mondja az életrajzíró. De hát nem látja-e, hogy Zsigában is ugyanez az örökké tervező, szabad életstílus felé törekvő, vállalkozó szellemű magyar tört be az irodalom berkeibe? Az apa is a családja iránti szociális felelősséggel kötötte össze szabadságtörekvését. Móricz Zsigmond minkettőt kiszélesítette az egész magyar népre. Szociális felelősséget és szabadságot: szociális liberálizmust követelt a nép milliói nevében és a maga személyében meg is valósította azt. Az életrajznak leghasználhatóbb részei azok az idézetek, amelyeket az író életpályájának különböző szakaszaiból közöl. Mert Móricznak is meg voltak a maga nagy hangulathullámai, de egyúttal érzékeny iránytűje is. Nagy következetességgel haladt a belső alkatának megfelelő úton életműve kiteljesedése felé akár áporodottan konzervatív, akár vörösbehajlón forradalmi volt körülötte a légkör. Ma, amikor a proletárdiktatúra ki akarja sajátítani magának Móriczot is, érdemes idézni Móricz Zsigmondnak a proletáriátusról adott meghatározását: “A proletár nem valami egységes típusa a társadalomnak, sőt, a proletár a félben maradt lény, akiből nem lett se paraszt, se gazda, se gyári előmunkás, se gondterhes kereskedőfőnök. Aki elért valahová, az már nem proletár, azt meg lehet nevezni műfaj szerint. De a proletár az a semmi. Az a híg és kocsonyás élőlény, amely egyszer gilisztának látszik, mert földet majszol, máskor békának, mert kuruttyol, pedig ugyanaz: a semmivé alakúit valami, amiből már soha valami nem lesz, mert elnyelte a semmi.” Tehát ez leszámolás azzal a tannal, amely a proletáriátusnak világmegváltó szerepet akar juttatni. Rövidlátás Nagy Péter állítása, aki szerint “Móricz életének s művészetének a tragédiája az volt, hogy valóban nem tudott sohasem találkozni a proletáriátussal” (304 old.) BTK — 123 —
