Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1954-09-01 / 9-10. szám

Kell tehát a királyvíz és a világos ismertetőjel, amely az egészséges szabadságküzdelmet elválasztja a “megmételyezettek” hasonló frázisaitól. Éppen ez az ismertetőjel e két szó: “under God”.

Isten törvényei szerint küzdött a szabadságért Teli Vilmos. A szabadság mindig egyúttal szociális felelősséget is jelent a családért, népért, Istenért. Istenhívő szabadságharcosok voltak Cromwell, Washington, Jefferson, Lincoln, Theodore Rooosevelt, nálunk a Rákócziak, Bocskay, Bethlen, Kossuth. Eisenhower legújabb elhatározásával a nagy elődök nyomdokaiba lépett. Amire jogászprofesszorok nem jöttek rá, azt az egyszerű amerikai jellem helyes ösztönnel megragadta. Most iskolásgyermekek millióitól a legfőbb hivatalok viselőiig arra a szabadságra esküsznek, amely Isten törvényei szerint rendezi be az életet. Nem Mussolini-féle sacro egoismo, sem Hitler-féle csak Deutsche Freiheit, nem is “America First” program. Hanem Istené az elsőség és ő alatta mind egyenlőjogúak és szabadok vagyunk, kis és nagy nemzetek. Ezek intézményes koordinációja: a föderálizmus. Van közös mértékegységünk és nemzetközi jogunk: az Ó- és Új-Szövetségben, amelynek minden pozitív jog, akár büntetőjog, akár polgári jog, akár békeszerződés csak helyi alkalmazása lehet. Ha nem, úgy csak káros papirparagrafus és jégre jegyzett írás, legyen az szovjet alkotmány vagy diktált nemzetközi szerződés, kartelszerződés vagy emberi jogok chartája. Isten törvénye, a szeretet nélkül még a szabadságért való küzdelem is a kudarcok vagy vérfürdők sorozata. Madách színművében Ádám még az utolsó jelenetben is ki akarja vonni magát Isten törvényei alól: le akarja vetni magát a mélységbe. De Isten törvényei erősebbeknek bizonyulnak: Ádám aláveti magát az Úr akaratának és vállalja a küzdelem felelősségét.

Érdekes, hogy hit és felelősségérzet egyszerre szokott felébredni az emberben. Ady például első két-három kötetében felelőtlen individuálista, hitétől elszakadt, falujától elidegenedett dekadens. De az “Illés szekerén” kötet zsoltárciklusai mutatják (1908. óta) hogy újra meglátta Istent. A Károli-bibliát még a pesti konflisokban is magával hordta. Ugyanekkor szélesült ki szociális lelkiismerete a milliók felé. A két világháború között Mécs László járta a négyfelé szakadt hazát a szabadság és szociális felelősség elválaszthatatlan evangéliumával.

A külföldi modern irodalomban természetesen Tolsztoj és Dosztojevszkij a legnagyobb példák a valláshoz és a szociális felelősséghez való megtérésre. Az előbbi főleg a “Feltámadás” Nechludof hercegében, Dosztojevszkij pedig Raszkolnyikov diákban mutatta be a nagy átalakulást. Mindkettő úgy szabadult fel, hogy Isten és a szociális felelősségérzet egyszerre ébredt fel bennük, és az utóbbi a társadalom valóban legmélyebb pontjára taszított lény: egy utcaleány iránti szánalomérzés által. Balsac regényeiben túltengenék a negatív jellemek: uzsorások, kitartott selyemfiúk, Vautrin-féle alvilági banditák, stb. De olvassuk csak el “Egy vidéki orvos” és főleg “Egy falusi pap” című regényeit. Az utóbbiban Franciaországnak egy egész vidéke földi paradicsommá változik egy Istenhez megtért erős akaratú asszony jócselekedetei folytán. Miért nem követte Franciaország a zseniális regényírónak ezt az útmutatását a szabadság, szociális jólét és Isten felé?

De még ennél a regénynél is nagyobb szociálpolitikai alkotás Goethe regénye, melyen egész életén, csaknem utolsó órájáig dolgozott: a “Wil-BARTH A: A szociális mély-liberálizmus világképe felé

— 401