Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1-2. szám
vai forrásból eredő útasításai jelzik a fordulópontokat (%)“A magyar történettudomány külön hálával is tartozik Rákosi elvtársnak azokért az útmutatásokért, amelyekkel a magyar történelem számos, igen fontos kérdését megvilágította.” Az új ösvényeken járó történészek gyanús egyértelműséggel vallják, hogy régebbi őstörténeti kutatóink nacionalisa szellemben eltorzították múltunkat, s időtálló eredményeket csak akkor érhetnek el, ha a marxistaleninista nyelvtudományra, régészetre, embertanra támaszkodnak. Felfogásuk csak abban a tekintetben egyezik a régi történettudomány álláspontjával, hogy f9/)“a magyar őstörténeti kutatás kiindulópontja az a tény, hogy a magyar nyelv a finnugor nyelvrendszerbe tartozik, vagyis a ma is élő finnugor nyelvekkel áll közvetlen, bár elég távoli rokonságban”. A magyar őshaza földrajzi elhelyezését illetően 1945. előtti kutatóink nézete az Ural keleti vagy nyugati lejtője irányában megoszlott. Molnár Erik újabb bizonyítékok nélkül a finnugorság ázsiai eredete mellett foglal állást. Nyilvánvalóan a mai rendszer történelmi igazolása lebeg szeme előtt, mikor ugyancsak bizonyító adatok nélkül azt állítja, hogy: ('io/)“Az őskommunista pásztortársadalom kialakulása a magyar történetben az ugor kor végére esik”, s ezt Levédiában a “katonai demokrácia” korszaka váltotta fel. Ellentétben a szabadföldön oly sokszor hangoztatott és leirt nézettel, hogy a kommunista történészek a magyarság szláv eredete mellett foglaltak állást, megállapíthatjuk, hogy egészen másról van szól, nevezetesen arról, hogy népünk és a keleti (nem nyugati) szlávság kapcsolatait túlértékelik, amelyről meg Szekfű Gyula sem állíthatott pedig egyebet, mint hogy: (■ "/‘Történetünk egyik jelentéktelen epizódja ez a régi középkori * * * * WAGNER: A magyar történetírás 1945. óta. I. Az eredet-kérdéssel kapcsolatban a szovjet-orosz tudománypolitika arra gondosan ügyel, hogy teljesen bizonyíthatatlan felfogást ne erőszakoljon rá a csatlós tudósokra. így a bolgár történettudománytól nem vitatják el V. N. Zlatarski (1866-1935) elméletét a bolgár nép nem-szláv származásáról, hanem helyet adnak neki a bolgár kommunista történészek hivatalos közlönyében, az Istoricheski Pregled hasábjain. A nagyorosz politikai, kulturális és társadalmi hatások kifuttatása azonban szerte a népi demokráciákban kötelező. Úgy szintén kötelező program a rendszeres tudóscsere egyrészt a Szovjettel, másrészt a népi demokráciákon belül. Az utóbbi kategóriát tekintve legélénkebb a magyar-csehszlovák tudóscsere. Legutóbb Gunda Béla, a debreceni egyetem ethnographus tanára folytatott néprajzi kutatásokat Szlovákiában cseh és szlovák kollegáival (Ján Podolák: Z vyskumu madarského etnográfa u nás, Kulturny Zivot, 8, 18, 1953. május). A népi demokráciák tagállamainak egymásközti történész-cseréjéről, annak eddigi és várható eredményeiről sűrűn jelennek meg értekezések. A közelmúltban főként magyar-szlovák viszonylatról szólnak a cikkek, hozzászólások (fb: Práce madarskych historikov, Kulturny Zivot, 8, 18, 1953. május). A magyar-csehszlovák történelmi kapcsolatok marxista átértékelését szolgálja cseh részről az u. n. Uherská komise (Josef Macurek: Vestnik Ceské Akademie védi a umeni, LX, 195O. Magyar részről a legnagyobb szabású, a fentihez hasonló vállalkozás a Kniezsa István szerkesztette Magyarországi Szláv Nyelvemlékek, melynek első kötete (Stredoveké Ceské listiny — Cseh k. .zépkori olklevelek) már megjelent. 8) Molnár Erik: Rákosi Mátyás és a magyar történettudomány, Bp., 1952. 9) Molnár Erik: A magyar nép őstörténete, Szikra, Bp., 1953, 15. 10) U. o. 75. 11) Szekfü Gyula: Forradalom után, Bp., Cserépfalvi, 1947., 118. — 13 —
