Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-05-01 / 5. szám

angol vagy amerikai nyilatkozatban. Az eltávolítás “szervezett és humánus” végrehajtására vonatkozó döntés mindenesetre dicsérendő, de ez csak egy eljárási ügy volt. Ebben az időben a nyugati ellenzés a kollektív felelősségrevonás alkalmazása ellen még nem került nyilvánosan kifejezésre. Bizonyos elvek igazak anélkül, hogy hangoztatnák őket, de néha ez nem elégséges ok az elhallgatásukra.

A németországi Szövetséges Ellenőrző Tanácsnak a magyarországi németek iránti magatartása még furcsább volt. A potsdami egyezménynek megfelelően a Szövetséges Ellenőrző Tanács 1945. november 20.-án jóváhagyott egy tervet az ausztriai, lengyelországi, csehszlovákiai és magyarországi német lakosságnak Németország négy megszállási zónájába való áttelepítésére. Ez a terv a németek áttelepítésére a következő ideiglenes zónaközi elosztást és menetrendet állapította meg:

A Lengyelországból kiútasítandó 3,500,000 németből 2,000,000 kerül a szovjet megszállási zónába és 1,500,000 az angol zónába. A Csehszlovákiából kitelepítendő 2,-500.000 németből 1,750,000 kerül az amerikai zónába és

750.000 a szovjet zónába. 500,000 magyarországi német az amerikai zónába kerül, és 150,000 ausztriai német Németország francia zónájába. A terv végrehajtását 1945. novemberében akarták megkezdeni és 1946. augusztus 1.-ig befejezni. 9

A Magyarországról “kimozdítandó” 500,000 német beillesztése a szövetségesközi döntésbe új lépés volt. A magyarországi németek teljes számát kevesebbre becsülték és nagyrészük már 1944.-ben Németországba ment a visszavonuló német hadsereggel. Még ha ezt a számot a szovjet képviselő javasolta is, a budapesti 8 9 10 11

8) U. a., 6. 1. Ez a jelentés a következőképen írta le a potsdami amerikai politika mögötti motívumokat: “Maga Sztálin miniszterelnök a főforrása azoknak az értesüléseknek, amelyek szerint nagymértékű kiútasítások történtek már jóval Potsdam előtt. Már a yaltai konferencián, 1945. februárjában, ezt mondta: “Ahova a mi csapataink bevonulnak, onnan a németek elszaladnak.” Potsdamban, az 1945. július 25.-Í ülésen bejelentette, hogy Lengyelország már a németek millióit útasította ki és, hogy bár másfélmillió visszamaradt, ezeket csak azért tartották, hogy az aratásban segítsenek. Azután ezeket is ki fogják útasítani. Megjegyezte, hogy a csehek két óra határidőt adtak a németeknek a kiköltözésre. Sztálin miniszterelnök hangsúlyozta, hogy semmit sem lehet tenni a kiútasítások megállítására. Úgy érezte, hogy nemcsak a Három Nagy, de maguk a lengyel és cseh kormányok is erőtlenek voltak az eljárás megelőzésére, aminek az oka e népeknek a mélyen gyökerező és keserű németellenes érzelmeiben található.

9) A Sz. E. B. döntését 1945. december 7.-én hozták nyilvánosságra Washingtonban. A külügyminisztérium sajtóközleménye kiemelte, hogy a Sz. E. B. célja az volt, hogy “mindent elkövessen, ami módjában áll, annak az elérésére, hogy az áttelepítések, a potsdami egyezménynek megfelelően, szervezetten és humánusan hajtassanak végre. Lengyelországból és a jelenleg lengyel közigazgatás alatt álló területekről már sok német Németországba költözött, olyan viszonyok között, amelyek nagyon megnehezítették az érdekelt személyek szervezett áttelepítését. A Sz. E. B. jelen döntésének ki kell küszöbölnie e nehézségek nagy részét. A potsdami döntés előtt a csehszlovák kormány elhatározta, hogy a csehszlovákiai német kisebbség jelentékeny részét át fogja telepíteni Némtországba. A potsdami értekezlet és a Sz. E. B. döntései hívatottak arra, hogy biztosítsák ennek a döntésnek a lehető leghumánusabb módon való végrehajtását.” “Department of State Bulletin, XIII., 937. 1. (1945.)

10) W. S. Key tábornok naplójának idevonatkozó részeit és kommentárjait Key tábornok bocsátotta a szerző rendelkezésére és ő engedélyezte a felhasználásukat.

11) A magyarországi németeket rendszerint svábnak hívják.

amerikai és angol missziók megállapíthatták volna a helyes adatokat.

Ezáltal egy szövetségesközi megállapodás megkétszerezte a kitelepítendő 250,000 német számát, amelyet a magyar külügyminisztérium 1945. május 26.-i jegyzéke jelzett. Az oroszok valószínűleg elégedetlenek voltak a magyar ajánlattal és igyekeztek a szövetségesközi megállapodás eredményét megsokszorozni. Ebben sikeresek voltak.

Potsdam után a magyarországi szovjet hatóságok közvetlenül tárgyaltak a miniszterelnökkel és a belügyminiszterrel. Vorosilov, mint a Sz. E. B. elnöke, nem volt arra kötelezve, hogy a külügyminisztériumon keresztül tárgyaljon a magyar hatóságokkal és gyakorlatilag sokszor el is került minden ilyen érintkezést.

William S. Key tábornoknak, a Sz. E. B. amerikai tagjának naplója >° szerint Vorosilov tábornagy az 1945. november 26.-i értekezletén közölte a Bizottsággal, hogy egy terv érkezett kormányától a svábok Németországba való deportálására, n s ezt a tervet a németországi Szövetséges Ellenőrző Tanács jóváhagyta. A sváboknak Németország amerikai zónájába kellett menniök. A terv szerint a kitelepítésnek decemberben kellett megkezdődnie és 8 hónapot szántak a keresztülvitelére. E volt az első eset, amikor a Sz. E. B. a magyarországi svábok kitelepítését említette. Következésképen az amerikai és angol képviselők bizonyos útasításokat kaptak kormányaiktól, de a magyar külügyminisztériumot erről nem tájékoztatták.

IV.

1945. november vége táján olvastam a lapokban Bevin angol külügyminiszternek az alsóház előtt tett november 23.-i nyilatkozatát a német kitelepítésekről és a németországi Szövetséges Ellenőrző Tanács döntéséről. Néhány lap megemlítette, hogy Magyarországot

500,000 német kitelepítésére kötelezték.

Nyilvánvaló volt számomra, hogy egy ilyen szövetségesközi döntés nagyon súlyos csapást jelent a kitelepítendő németek számának csökkentésére irányuló törekvéseinkre. A magyar kormány által megadott számok mind sokkal alacsonyabbak voltak és nehéz volt megérteni, miért kétszerezte meg a Nyugat ezeket és adott a Vorosilov által követelt 400,000-hez még további 100,000-et. Ilyen nyugati viselkedés láttára a szovjet követelések elleni ellenállásunk nem tűnt nagyon bíztatónak. Tisztázni akarván a magyar álláspontot, rögtön egy tiltakozó jegyzéket fogalmaztam, amelyet 1945. december 1.-én átnyújtottak az angol, amerikai és szovjet politikai misszióknak. Ez a jegyzék következőképen vázolta a probléma gyökerét:

“Bizonyos sajtójelentések azt mutatják, hogy azok, akik Középeurópa problémáját hívatottak rendezni, rosszul vannak értesülve a magyarországi németek számáról s főleg azoknak a németeknek a számáról, akik a győztes nagyhatalmak által elfogadott elvek alapján kitelepíthetők Magyarországról. Ezért a magyar kormány kötelességének tartja, hogy a következőkről értesítse az Amerikai Egyesült Államok kormányát:

Az 1941.-es népszámlálás adatai azt mutatják, hogy Magyarország területén a német nevű személyek száma 477,057 volt, míg a német nemzetiségűeké 303,419 volt.

A két szám közötti különbség jelentős, aminek az az oka, hogy a német nevűek között számos zsidó vagy nem német eredetű volt, továbbá az, hogy sok német származású és német nevű személy magyar nemzetiségűnek írta be magát a népszámlálási ívre. Ez utóbbi magatartás azt jelentette, hogy 1941.-ben, a német győzelmek tetőpontján, a fokozódó német nyomás

11