Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-04-01 / 4. szám

gunk mükö'dünk-e, vagy úgy véljük, hogy azt bizonyos mértékig csak kívülről szemléljük. Minél inkább feltételezzük, hogy bizonyos társadalmi helyzetek, folyamatok, válságok hathatnak reánk, érdekeinkre, törekvéseinkre, és minél általánosabb szociális jelenségekre reagálunk, annál valószínűbb, hogy jelentős a különbség az általunk megfigyelt és megítélt valóság és a között, amilyennek mi azt látjuk.

így vagyunk az 1945-47 évekbeli hazai társadalmipolitikai jelenségek megítélésével is az emigrációban. Mi erre irányítjuk most figyelmünket,, minthogy éppen eme jelenségek tekintetében kialakult szögesen ellentétes felfogások sokszerűségében, heterogénitásában, mint egyetlen kagylóban benne morajlik az egész magyar emigrációs tenger zúgásának kakofóniája.

Az idegen megszállástól szenvedő nemzetünk és népünk valamennyi rétege rettenetes megtiprásának apokaliptikus jelenségeit borzalommal ítéli el minden épeszű és egészséges erkölcsi érzékű magyar, hacsak nem rabja a marxi-lenini ideológiának. Az erkölcsi és nemzeti felháborodásnak ez az egyetemessége, ennek az élménynek azonossága egyik tényezője a hazai majdnem teljes nemzeti egységnek, és a hontalanná vált magyar rész — bár tökéletlen — együttérzésének. Az ugyancsak 1945-47-ben kialakuló egyéb, bár az előbbiekkel szorosan összefüggő társadalmi-politikai jelenségek megítélésénél azonban igen jelentős különbségek támadtak a ma emigrációban élő, a következő kategóriákba sorolható magyarok között:

1. ) Akik a “változások” következtében mint a háborút megelőző “élite” tagjai hírtelenül a maguk és szeretteik épségében, személyi szabadságában, hatalomban, működési körük tekintetében, tekintélyben, vagy anyagi javakban egyénileg i s sokat vesztettek, “sokat” a maguk egyéni (alanyi) megítélése szerint; de nem sorolhatók egyik alábbi kategóriába sem.

2. ) Akik bárminő okból azonosították magukat valamelyik a III. Birodalom felé tájékozódott közéleti törekvéssel, és kifejezetten emiatt távoztak külföldre, részben még a szovjet-orosz invázió előtt, részben a megszállás kezdeti időszakában tapasztalt jelenségek hatása alatt, és külföldön is maradtak — tekintet nélkül, arra, hogy elszenvedték-e egyénileg egyik vagy másik, vagy több fajtáját az 1. pontban említett veszteségeknek.

3. ) Akik a “változások” után, részben ezeknek következtében, a hazában egyénileg hirtelen meggyarapodtak világi hatalomban vagy anyagi javakban az 1945-47 évi időszakban.

4. ) A mindig egy erős egyéniség vagy jelentős közhatalmat bíró személy (patrónus) védelmét lelki alkatuknál fogva igénylő, társadalmi biztonságot kereső, félénken, óvatosan helyezkedő örök “környezet-emberek” (cliensek és cliens-önjelöltek);

5. ) A “változásoktól” gyors egyéni érvényesülést remélő, de 1945-47-ben kielégületlenül hagyott “lemaradt” törtetők;

6. ) A “változások” előtt demokratikus irányú társadalmi átalakulásért hevülő, ennek érdekében esetleg tevékenyen is működő egyének, akiket az 1945-47-ben tapasztalt jelenségek kiábrándítottak, anélkül, hogy az 5. pontba lennének sorolhatók: ezek a “csalódott idealisták”.

7. ) Az előző kategóriákba nem sorolható, az “emigráció” nagy többségének mutatkozó ama “névtelen magyarok”, akik a közéleti küzdelmekben sohasem vettek részt, nem tartoztak a vezető réteghez egyetlen politikai időszakban sem, hanem csupán annak következtében váltak “emigránssá”, mert akár foglalkozásuk körében, akár a társadalmi lét egyéb (pl. vallási, egyesületi) területén kötelességüket úgy teljesítették, ahogyan azt másoknál látták, részben pedig múltjuknál, és helyzetüknél fogva azt értelmezték.

Mi sem természetesebb, hogy mindazok, akik 1945- 47-ben az egész nemzet elesettségében való részességen felül egyénileg megkülönböztetett mértékben zuhantak a társadalmi térben (miként különösen az 1., 2. és 7. kategóriákba tartozók), az akkori összes társadalmi jelenségeket egészen más perspektívában látták és szemlélik ma is, mint azok, akik ezzel egyidejűleg az egész alábukó magyar társadalmi mindenségen belül a társadalmi térben rohamosan emelkedtek (miként a 3. kategóriába tartozók).

Mi sem érthetőbb, mint az, hogy az előbbieknél növekvő ellenérzés támadt azokkal szemben, akik ugyanazon közviszonyoknak — szerintük — a ‘“haszonélvezői” voltak, amelyek az ő korábbi társadalmi helyzetüket összeroppantották.

A politikus ember természetrajzának ismeretében nem csodálható, hogy az 1945-47. évi “új politikai élite” kommunizmust ellenző tagjai is, a magyar esetben szinte elviselhetetlenül súlyos életviszonyokért való felelősséget részben a közvetlenül megelőző, az 1944. évi “politikai élite-re” (a 2. kategória tagjaira) hárították azzal, hogy az utóbbi politikája következtében vált az ország nagy része súlyos hullámzó harcok színterévé, ami temérdek áldozattal járt életben, szenvedésben és roppant kárral anyagi javakban akkor, amikor a “régi politikai élite” (az 1. kategóriába tartozó) megítélése szerint is a második világháború már eldőlt.

Mi sem természetesebb továbbá, hogy azok, akik az országtól ez időkben távol élve csupán közvetett információk alapján értesültek a hazai közélet jelenségeiről, másként látják és ítélik meg e történéseket, mint azok, akiknek közvetlen roppant, életre szóló személyes élményei e megrázó események, és akik részesei voltak annak a szüntelen küzdelemnek, amely legtöbbször a politikai kulisszák mögött folyt a Kremlin törekvéseit képviselő és azokkal szemben ellenállást megkísérlő közéleti tényezők között.

Emberileg mi sem volt érthetőbb amazok elkeseredett bírálatánál, akik a maguk hontalanságában, menekült táborok nyomorában, ezt szeretteikkel megosztva, vagy otthonmaradt hozzátartozóiktól elvágva, teljes tájékozatlanságukban alkalmi hírekre utalva 1945-47-ben úgy vélték, hogy mindazok, akik ez időben a hazában köztisztséget töltenek be, kivétel nélkül lelkes szálláscsinálói a szovjet-hatalomnak, a kommunizmusnak, és készségesen működnek közre magyarok üldözésében és idegen hatalmak hóhérainak kezére juttatásában. A megszálló hatóságoktól ellenőrzött, részben irányított sajtótermékek nyugatra jutott példányai táplálták ezt a látszatot.

A személyes élethelyzetek, társadalmi perspektívák, világnézeti értékszempontok és lenyűgöző személyes élmények különbözőségéből i s következően mindezek az emberileg oly annyira érthető ellentétes magatartások megmerevedtek, megszokottá váltak emigrációnk különböző kategóriáiban. Az egyes emigrációs csoportok — hogy Kari Jaspers-szel szóljunk — saját világnézetük házába bezártan élnek. Mindegyik csoportnak megvan a már-már hagyományossá vált felfogása 1945-47 értelméről és az emigrációnak ama tagjairól, egykori hazai működésük jelentőségéről, akik ez években köztisztségeket töltöttek be. Érzelmek, szenvedélyek fűtik, színezik eme felfogásokat, ami másként nem is lehetséges.

Mi “di-pik” bizonyos mértékben mindannyian betegek vagyunk. Legalább is azok közülünk, akik mögöttünk hagytuk fiatalságunkat, amikor a vándorbotot kezünkbe vettük. Znaniecki és Thomas egykoron kimutatták az Amerikába frissen bevándorolt testileg egészséges lengyel parasztokon végzett megfigyelések

7