Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-04-01 / 4. szám

alapján, hogy mennyire elterjedt a személyiség belső szervezettségének meglazulása (personal disintegration' azok között, akik felnőtt korban szakadtak ki megszokott társadalmi életkörülményük szövevényéből, és messze idegenben, más társadalom eltérő kultúrájában iparkodtak gyökeret verni. Későbbi vizsgálatok alapján is ez ma már elfogadott tudományos nézetté érlelődött. Pedig az annak idején kivándorlásuk előtt, majd bevándorlásuk után megvizsgált személyek kivétel nélkül önszántukból hagyták el hazájukat, és annak idején többnyire jelentősen kedvezőbb életviszonyok közé kerültek Amerikában, mint éltek odahaza. Ezzel ellentétben ama “dipik”, akik ma az emigráció különböző csoportjaiban “hangadók”, politikai felfogások kialakítói, értelmezői, nemcsak — miként a többi emigráns — a viszonyok kényszere folytán hagyta el hazáját, hanem — ritka kivétellel a “nagyváltozások” előtt — hazájában a jelenleginél kedvezőbb anyagi létfeltételek között is élt. Hiszen az emigrációnak csak a kisebb része él az USA-ban, és itt is számos, bizonyos körökben tekintélynek örvendő, otthon értelmiségi foglalkozású emigráns kétkezi munkájával biztosítja mindennapi megélhetését. Ha tehát önként kivándorolt és kedvezőbb életkörülmények közé jutott, teljesen egészséges Amerikába bevándorolt parasztok között elterjedtnek tapasztalták a személyiség meglazulását (disintegrálódását), akkor igazán nem meglepő, ha ez még elterjedtebb és egyes esetekben előrehaladottabb mértékű olyan bevándoroltak között, akiknek szivét és idegrendszerét súlyos próbára tették az utóbbi évek eseményei, és akik kényszerűen hagyták el szülőhazájukat és a korábban megszokottnál kedvezőtlenebb anyagi életkörülmények közé jutottak külföldön. Hogy milyen mértékben gátolta meg hitelvekbe vetett mélységes vallásos hit a mi esetünkben a psychopatológikus zavarok előfordulását (amit Dr. Jung, a világhírű idegorvos princetoni előadásaiban kifejtett), mi magunk ennek nem lehetünk elbírálói, erre csak mások sokrétű kutatása válaszolhat. Életkörülményeknek és a társadalmikulturális környezetnek hirtelen változása felnőtt korban a talaj talanság, bizonytalanság, a zsákutcába futás, az alacsonyabbrendűség érzését váltja ki, amit az egyén túlhangsúlyozott, belső egyensúlyzavarait még önmaga előtt is ösztönösen leplezni törekvő, látszatkeménységű támadó (agresszív) magatartással szokott túlkompenzálni. Mennyire érthető tehát, hogy az 1945-47. évi eseményeket és ma az emigrációban élő közszereplőket illlető ellentétes magatartások is sokszor ilyen túlkompenzáló, szenvedélyes, éles, agresszív formában jelentkeznek. A szociális pszihológiai szempont — úgy véljük — hozzásegít az ütköző felfogások érzelmi túlfűtöttségének magyarázatához, és elejét veszi a véleményellentétek hevessége mögött feltételezett politikai jövedelemszerzési források monopolizálására irányuló küzdelem marxista ízű, egyoldalú hangsúlyozásának.

Mi, emigrációs magyarok sokkal közelebb jutunk egymáshoz, ha kíméletlen önreflexióval megvizsgáljuk, hogy nézeteinkből mi tulajdonítható saját esetünkben annak, hogy a valóságot torzító perspektívában láttuk és látjuk a helyzetet, az események folyását, a közérdek követelményeit és magánérdekünket, — hogy bizonyos életkörülmények közé születtünk és ezek hatása alatt nevelkedtünk, hogy életfolyásunk során bizonyos csoportok és erős egyéniségek hatása alá jutottunk, és jelenlegi magatartásunkat a hontalanság, a talajvesztés, a létbizonytalanság lelki egyensúlyt bontó hatása alakítja. Ilyen kérlelhetetlen, de erkölcsileg kötelességszerű önvizsgálat eredményeként nehéz lesz tagadnunk, hogy ha a mi énünk más társadalmi és művelődési viszonyok szövődményei között bontakozott volna ki, mi is a jelenlegitől másként látnok az életet, volt és jelen- 8

légi eseményeket, és másként ítélnők meg azokat, akiket ma megbecsülünk vagy elítélünk. És akkor képtelenek leszünk megvetni, gyűlölni azt, még akkor is, ha nem vagyunk vallásosak, akiben nem kárhoztathatunk egyebet, mint azt, hogy tőlünk eltérő a meggyőződése, másnak látja a közérdeket, más társadalmipolitikai rendszertől várja és reméli népének boldogulását, — feltéve, hogy becsületes, emberséges módon szolgálta és szolgálja azt, amit közérdekűnek tart. Saját meggyőződésünk és magatartásunk társadalmi-kulturális háttterének és rugóinak felismerése arra is ráeszméltet minket, hogy valójában minden szociális-politikai vonatkozású ítéletünk eredője három együtthatónak: visszatájékozódás ama szétf oszlott helyzetünk felé, amikor szerintünk a múltban viszonylag a legtöbb hatalom, befolyás birtokában, vagy anyagilag a legkedvezőbb helyzetben voltunk, — reflexió mai helyzetünkre, — és tájékozódás afelé a helyzet felé, amelyben személyiségünk kibontakozását lehetségesnek tartjuk. Az első a tudatalatti visszasírásnak megfelelő viszszatájékozódás együtthatója, a mindenkor nyugtalanító “múlt felé fordulás” az, ami emigrációs közéletünkbe beleviszi, fenntartja azt az osztályharcot, amely az emigrációs pohárvízben viharzik — osztályok nélkül. Mert ami ennek a mai emigrációs osztályharcnak a háttere, az egykoron osztályokra tagolt magyar társadalom nincs többé. Ami otthon van, egy új rendi társadalom: a kommunista első (felső) uralkodó rend, a második (középső) az előbbi akaratát érvényesítő rend; harmadik rend nincs, csak állami jobbágyság van. Az emigrációs osztályharc egy pohár vízben — történetitársadalmi anakronizmus. Ma céltalan, mert hogy a remélt újabb nagy társadalmi-politikai átalakulásból milyen társadalmi forma és rendszer, a hatalom-tekintély-anyagi erő megoszlásának minő képe bontakozik majd ki a hazában, az legfőképen a nemzeteken át és a hazai társadalomban ható szociális folyamatok, kollektív erők alakulásától és konstellációitól, az akkor legalább is egy időre egységesülő világgazdaság formaváltozásainak főirányától, a spirituális erők áramlásának lehetőségeitől és intenzitásától függ, de legkevésbbé attól, hogy a különböző országok váltakozó belpolitikai légkörében élő emigrációs magyarság közéleti tényezőinek nyilvános magatartásában, bizonnyal tudatuk alatt, tovább élő osztályharc minő képleteket mutat.

A kiadóhivatal felhívása

Ismételten felkérjük azokat az igen tisztelt előfizetőinket, akik 1953-ra még nem rendezték előfizetésüket, hogy azt sürgősen rendezzék. Lapunk küldését be kell szüntessük, ha az előfizetés nem érkezik be. Lapunkat csak akkor tudjuk fenntartani, ha előfizetőink ezt támogatásukkal elősegítik. Ellenkező esetben képtelenek leszünk arra, hogy a magyar kultúráért, a magyar gondolatért folytatott munkánkban helyt álljunk. Az előfizetéseket lakhely szerint a következő címekre kérjük:

USA. Canada... "Új Magyar Út" 1801 "P" Si. N. W. Washington, D. C.

Venezuela, Brazília, Argentina, Uruguay, Ausztrália. Ausztria, Svájc, Anglia, Hollandia, Franciaország. Belgium és Spanyolország a lap hátsó borító lapján lévő elosztó szerint.

Németország: Dr. János Bornemisza, Amberg.

Bayern, Postfach 132.

Afrika. New Zeeland, Óceánia, Svédország és Dánia közvetlenül a Washington-i kiadóhivatal címére postai couponon.

Minden előfizetésen feltüntetendő: "Új Magyar Út."