Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-04-01 / 4. szám
BAKÓ ELEMÉR Kéz a kézben, kedvesen, uccáról uccára kanyarodva megyünk le a Polomac partjára. Aki bennünket így lát, csak ennyit mond magában: egy házaspár gyerekkocsival sétál a téli délutánban. Pedig nem ez a valóság, bennem ezer vágy bontja szirmát, s boldog lehetnél, toliam, hogyha minden vágyam külön megírnád. Potomac! Potomac! Hozom a fiamat! Öreg folyó, kihalt meder, nyisd ki szemed, e kis ember számára az első folyam ím te vagy! Itt egy ember, ha kicsi is, akinek te vagy az első, a legnagyobb, győzedelmes, célba futó, szent folyam. Nemcsak forrás, amely bont, ás. nemcsak patak, amely szalad, nemcsak folyó, tovaomló, hanem győztes, nagy folyam. Meggyőződésem az, hogy a magyarok nem feledték el azokat az ideálokat és eszméket, amelyeket Kossuth hirdetett s oly megrázóan fejezett ki kortársa, Petőfi Sándor, a nagy költő. Sőt, hiszem azt is, hogy kétségtelenül tudatában vannak annak a külső és lelki párhuzamnak, amely 1848. Magyar Függetlenségi Nyilatkozata és az 1776.-Í Amerikai Függetlenségi Okmány közt van. Hiszem, hogy a jelenlevő közönség egyhangú óhajának teszek eleget, amikor az ünnepély rendezőbizottságát arra kérem, hogy a kitüntető és reményeinket megerősítő üdvözletért fejezze ki háláját és mély köszönetét az Elnöknek. Hogy lesz-e szabad magyar hazánk, az nemcsak tőlünk, de tőlünk is függ. Lesz-e ha — mint az Elnök is írja — “nem feledjük el azokat az eszméket, memely a célba nem rohan, hanem beér — boldogan. Ennek a csöpp kis embernek te vagy az első ilyen; hallott már forráscsobogást, látott patakot, rohanvást, s csendes, szép folyóvizén kacagva terült el lelke, és e csengő kacagást, ezt az első csengettyűszót a nagy természet nevelte. De folyamot, tenger párját, melynek hátát sajkák járják s hullámain sirályok, — ilyet ö még nem látott! Potomac! Potomac! Jól végezd a dolgodat! Vedd elő sok vén regédet, halljunk okos, bölcs beszédet, s forrástól a tengerig, amíg medred megtelik, mondd el, vén szemed mit látott, regéld el a nagy világot ennek a kis embernek. Potomac! Potomac! Csillogjanak tört habjaid, itt hozom a fiamat! A magyarok nem veszthetik el hagyományos jogaikat, amelyek — Amerika és a többi szabad országok nemzeteinek a megértése és együttérzése segitségével, — arra a reménységre és igazságos meggyőződésre jogositják fel őket, hogy az emberi szabadság napja újra fel fog ragyogni felettük. Szívélyes üdvözlettel, DWIGHT D. EISENHOWER, s. k. lyeket Kossuth hirdetett s Petőfi olyan megrázóan fejezett ki.” Lesz tehát, ha méltók leszünk rá. És ha már a jövő felé vezető utat nem tudnánk másként elképzelni, csak úgy, ha bizonyos dátumhoz fűződő magatartáshoz kötjük a becsületes magyarság ismérvét, akkor ez a dátum 1848. március 15. legyen, “s a magyar név megint szép lesz!” 5
