Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-04-01 / 4. szám

Ennek pedig oka kell legyen.

Az ok pedig abban keresendő, hogy abban az évben s azon a napon évszázados álmok fejeződtek ki s értek meg történelmi valósággá. Ki merhetjük mondani, hogy a magyar nemzet akkor lett igazán keresztyénné, amikor az evangéliumi szellemű szabadságot, egyenlőséget és testvériséget merte országának zászlajára írni. Akkor lett valóban nyugativá is és akkor lett — bátran vallhatjuk — eszményeiben olyan amerikaivá is, amit itteni függetlenségi nyilatkozatunk és alkotmányunk határoz meg. A magyarság azóta vallhatja csak igazán, hogy “egy nemzetnél sem vagyunk alább valóak.”

A nemesség — szokták mondani — kötelez. Az a lelki nemesség, aminő birtokosának magát a nemzet 48-ban mutatta: valóban kötelez.

Kötelez pedig arra, hogy az akkor megfogalmazott szabadságot soha — s az emigrációban pedig legkevésbbé — kényünk-kedvünket szolgáló szabadossággá ne züllesszük.

Kötelez arra, hogy az egyenlőséget minden vonalon vallva eleve tegyünk lehetetlenné minden olyan tervet, mely magyar és magyar közé embercsinálta gátakat emelve osztály, párt, vagy felekezeti alapon állítaná egymással szembe az egy és oszthatatlan nemzetet.

Kötelez arra, hogy a testvériség ne kegyes templomi szólam legyen a szánkon, hanem azt — úgy mint az előjogairól 105 évvel ezelőtt önként lemondott uralkodó osztály tette — a mindennapi élet gyakorlatában érzékeltessük. Szent meggyőződésem az, hogy ebben a politikai síkra vetített, de alapjában evangéliumi hármasságban a testvériség az a tető, amelynek védelme alatt a másik kettő — az egyenlőség és szabadság — lakozhatik.

Mi magyarok s különösen mi, amerikai magyarok, a származásunk földjét s ősi nemzetünket ért mérhetetlen szerencsétlenségben is bizonyos fokig szerencséseknek érezhetjük magunkat. Álmaink és vágyaink ugyanis egész történelmünk alatt most először esnek egybe annak a nagyhatalomnak, illetve azoknak a nagyhatalmaknak törekvéseivel, amelyeknek segítségétől szülőföldünk megszabadítását, nemzetünk feltámadását, a magyar haza függetlenségét s népének félelem nélküli életét és boldogságát várjuk. Történelmünkben talán először nem vagyunk egyedül. Ennek bizonyságául legyen szabad egy magas helyről jött üdvözletét felolvasni.

Hölgyeim és uraim, az Egyesült Államok elnöke ma az Amerikai Magyar Szövetségen keresztül így szól hozzánk:

THE WHITE HOUSE

WASHINGTON

1953 március 13. Amerikai Magyar Szövetség Washington, D. C.

Kedves Mr. Balogh:

Köszönöm március 6-án kelt levelét a “Magyar Szabadság Emlék-Napjáról”, amelyet 1848. március 15.-e eseményeinek emlékére minden évben megünnepelnek a magyar származású amerikaiak s a magyarok, bárhol is élnek. Nagyon örülök annak, hogy alkalmam van ezzel kapcsolatban néhány szóval üdvözölni azokat a polgárokat, akik a magyarság leszármazottai, mert meg vagyok győződve arról, hogy bármilyen kegyetlen is a külső válaszfal, amelyet a magyar nemzet kommunista zsarnokai erőszakoltak reájuk, az a hagyományos kapocs, amely köztük és Amerika népe közt van, épen olyan erős, mint valaha volt.

Helyes és kívánatos emlékezni azokra a történelmi eseményekre, amelyek a személyes szabadságért s a nemzeti függetlenségért való emberi törekvések útjelzői voltak. Bármelyik nemzet szabadságvágya, amelyet az istenfélelem s mások jogainak a tiszteletben tartása táplál, az egész emberiség számára az inspiráció forrásává válik.

Száz évvel ezelőtt, Amerikában szónokolva, Kossuth Lajos a nagy magyar hazafi, idegen uralkodók száműzött je, azt mondta, hogy: “... Amerikába kell jönnie annak, aki azt a napfényt keresi, amely a legfényesebben ragyog s a szabadság útját megvilágítja. Mindazok, akik ma Kelet zsarnoksága miatt szenvednek, reménységgel néznek a Nyugat világának szabad intézményei felé.”

A tiszteletadásnak eme szavai napjainkra nézve prófétai igazsággá lettek. Mint akkor, úgy ma is, Magyarország népe Amerika szabad országán át várja a zsarnoksággal való ellenállásában a biztatást.

A kommunisták félelme, amelyet a száz év előtti magyar vezetők tetteiből és ideáljaiból sugárzó törhetetlen erővel szemben éreznek, nyilvánvaló a kommunistáknak a szándékos propagandáiból, amellyel a nemzet múltját akarják kisajátítani és elferdíteni. A magyar nép azonban tudja, hogy mindaz, amit a magyar szabadság hősei képviselnek, pontosan ellentéte a kommunista eszméknek. Az a történelmi igazság, hogy 1848. hősei minden zsarnokság ellen küzdöttek s azt megtagadták, soha nem hazudtolható meg és soha meg nem változtatható.

4