Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-09-01 / 9. szám
— Derék ember. Úgy becézi Gizit, hogy az anyja sem különben, már odajár vagy két éve, ismerjük a családot is, az apja gyalús volt nálunk a gyárban, de nyugdíjba ment, aztán meghalt. A fiú meg Csepelen dolgozik, motorszerelő, nagyon jól keres. Ittak. — Hát bizony a motorszerelők nagyon keresnek, jobban, mint az esztergályosok, kétpengős órabért kapnak, meg a pótlékokat, az már igen. No jó lesz-e a bor? — Döfi. Másnap egész nap dolgoztak. Levágtak egy süldőt, kacsákat, csirkéket kopasztottak és megpakolták a bőröndöket. Kelemen Sándor elindult a vonathoz, a sógorkával. A sógorasszony majd csak szombaton jön be a gyerekekkel, mégis nem lehet annyi időre otthagyni a jószágot, meg hát hely sincs odafönt. A vonat döcögött velük Pest felé. Még nem sötétedett, de a nap már lement a Gellért-hegy mögé, amikor a vonat éleset sípolt a kanyarban, éppen a víztorony előtt, aztán lassítani kezdett és megállt. Éppencsak erre várt Kelemen Sándor, meg a sógorka. Számítgatták is, hogy talán a kanyarban megállítják, mert a négyórásnál mindig így van. A lajosmizsei késni szokott és akkor Vasgyár nem fogadja. Ezt csak a Jóisten rendezhette így, mert nem kell a sorompóig felmenni, ahol a finánc áll és nem valószínű, hogy ennyi bort, meg húst átengedett volna a “spenót”. Magas árokparton állt a vonat. Egymásután dobták le a csomagokat, meg a zsákba dugott hordót, a kalauz rájuk is kiáltott, de akkor már a vonat rándult és indult tovább. Az árok alján fújtak egyet és fölcipelték a partra a csomagokat. Nemsokára az anyjuk is feltűnt a kölcsönkért tragaccsal. — Hát, Karolin, te okos asszony vagy csakugyan, hunnan gondútad, hogy itt lőhetünk? Kelemenné elhárítja a dicséretet: — Má csak van szömem, hát láttam, hogy gyün a lajosmiska, oszt mingyán gondúttam, hogy az irsait nem engedik be, hát elindúttam errefelé a tőtís mentén, mert azt mög gondúttam, hogy ha csak lélekzetvételnyire is megáll a masina, kendtek lekászolódnak. Megölelte, megcsókolta a testvéröccsét. — Igazán szép tűled, Józsi, hogy gyütté, möghogy ennyi mindön. Kelemen meg a sógorka felváltva tolta a tragacsot, az asszony meg az elejére kötött kötélnél húzta. A Csokonay-utcán végigfutott a hír. — Hű, barátom, mennyi kaját hoztak, lesz ott zabánivaló, meg bor! Kelemen Sándorné azóta, hogy megtörtént a megkérés és közös megállapodással kitűzték az esküvő napját junius második szombatjára, állandóan rosszul aludt. Többször anyjával álmodott, ami esőt jelent, magyarázta az álmoskönyv, aztán olyan izgatott volt, hogy kibeszélik a szomszédok, ha nem rendez megfelelő lakodalmat, mert egy iparoscsalád lánya utóvégre nem napszámoslány, hanem gépgyári géplakatosé és a főmérnök úr is meggratulálta, a veje pedig motorszerelő és mondták, hogy nem sokára mester lesz, és olyan okos munkás, hogy nincs még egy az egész Csepelen. Persze, amikor a Varga Marcsa ment hozzá a Kóbler Janihoz, az más, először is a kvártélyosuk volt vagy két évig, aztán kitudja, egy ideig a Jamricska Tecának csapta a szelet, aztán végül mégiscsak megfogták, de hát az egyik a Petróleumgyárban napszámos, a másik meg a Magnezit-gyárban mintakészítő, az is csak oly napszámos-féle, a lány meg a lámpagyárba járt. Gizi unszolására pénteken Kelemen Sándorné is berakatta a haját, de nem a Kálmánnál, csak a piac sarkán lévő szalonban, amikor zöldpaprikát, meg paradicsomot vásárolt. A fekete selyemruháját is átalakíttatta Kőműves Zsófival, aki a Fejesné divatszalonjában dolgozik Pestszentlőrincen, de jutányosán vállal otthonra is kisebb munkákat. Kétszer is vissza kellett ugyan vinni a ruhát, mert derékban szűkre szabta. Persze a fele anyagot ellopta a donyó, szidta Kelemenné a varrónőt. Gizi segédkezett az anyjának a főpróbán és, hogy melyik cipőt vegye majd fel, amelyik nincs ugyan eltaposva, de amelyik nem szorítja a bütykös nagyújját. Az utolsó napon aztán Kelemenné már megállni is alig tudott. A bútorok egyrészét kihordták a szalétliba. Teríteni az udvaron fognak, a nagy eperfa alatt, meg a szalétliban. A bérház valamennyi szomszédja hozzájárult a lakzihoz, kölcsönadva székeket, evőeszközöket, tányérokat. A szomszédasszonyok segítettek már két napja a konyhán a süteményeket sütni. Fánkot, rétest, pogácsákat, sajtosakat, linzert, habossüteményeket, buktát és kuglófot. Bizony most aztán ügyesnek kell lenni, hogy az egyszoba-konyhás lakást, annyi vendég részére beossza és ez mind Kelemenné nyakába szakadt, mert senki ezzel nem törődik, de nem is ért hozzá. A szomszédnak majd a veséje szakadt le, amikor lecipelték a fehérruhás szekrényt a lépcsőkön a szalétliba. Szétszedték az ágyakat és élére állították a szalmazsákokat, Hogy több legyen a hely. Csak a szobához nem nyúltak. Az a fiataloké, az már be van rendezve szépen, Gizi stafírungjával. Jó néhányszor kinyitotta Kelemenné az ajtót és a kedvesebb kíváncsiskodóknak bepillantást engedett Gizikéék lakásába. Mert ugye ez szükség-megoldás, hol lehet máma lakást kapni, ígértek a vömnek is a Jancsi-telepen, meg a gyár is építtet jövőre, addig majd csak ellaknak itt nálunk. Mink meghúzódunk a konyhában, a fiataloké a szoba, legalább nem kell elszakadnom az egyetlen lányomtól, aztán ők is jobban tudnak spórolni, meg nekünk is jól jön a kis hozzájárulás a lakbérhez. Kelemen Gizi testvéröccse, Jenő, bálványozta a jövendő sógorát, mert a kedvenc futballcsapatában jobb bekket játszott és lehet, hogy bekerül egyszer az egybe. Kelemen Jenő most járt a negyedik polgáriba és asztalos inasnak készült. Ő élvezte legjobban a lakodalmat, mert mostanában mindig van annyi maradék, hogy • jóllakhat hússal, az örökös savanyúkáposzta, meg paprikáskrumpli evések után. Leginkább ez érdekelte a lakodalomból és közben fontos teendőket látott el. Hordta haza a szódákat, meg az ásványvizet a kosárban, meg a szatyorban. Állandóan vékonyra baltázta a fát a sufnyiban, hogy jó láng legyen a sütőben és ne száradjon ki a sütemény. Közben nyalakodhatott is és a süteményvégekkel megtömte mind a két zsebét. Pénteken este, alighogy Gizi hazaérkezett a fodrásztól, megjött a vő is, Tóth János. Barna betétes cipőben, téglabarna ruhában, szélesre szabott vállakkal, derékban svájfolva, sárga selyem ingben. — Kézitcsókolom mama. Kelemenné a nyitott konyhaajtóban boldogan engedte, hogy kezét megcsókolja, annál is inkább, mert a házmesterné árgus szemekkel nézte a lépcsőbejárattól. 23
