Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-09-01 / 9. szám
FURY LAJOS Kelemen Gizi lakodalma A harmadik hete készülődtek már és csak egy nap választott el attól, hogy Kelemen Giziből Tóth Jánosné legyen. Pénteken este az izgalom tetőpontra hágott. Délután már háromszor is baj volt a gépével és a gépmester megcsóválta a fejét: — Nagyon izgatott Giziké, talán csak nem lakodalomba készül. Gizi felvette még pénteken a heti fizetést és a jókívánságok áradata között kiszaladt a Szövő- és Fonógyár vasrácsos kapuján a nagybaj uszos portás mellett. Rohant végig az Üllői-úton, mert már várták a hölgyfodrászszalonban, ahol Kálmán, a nők bálványa valóságos francia udvari mozdulatokkal pakolta, csavarta, mosta, vágta, göndörítette, szárította a külvárosi hölgyek frizuráját, körülbelül egyharmadáért a pesti áraknak. A Kálmán-hölgyfodrászszalon telve búvársisakos hölgyekkel, és a kasszában trónoló nagyságos örömmel kiáltott fel: — Á, Giziké, holnap lesz a lakodalma, tyhű, de pompás menyasszony lesz! Kálmán, a nők bálványa, fehér köpenyben, hullámosra ondolált olajos-barna hajjal, egy márkihoz méltó mozdulattal hajolt meg Giziké előtt és két kézbe fogta a hosszúnyelű fésűt. — Csókolom a kisztihandját, Giziké nagyságos, holnap már az lesz, hát már előlegezhetem, igaz? Kelemen Gizi boldogan és elpirulva mosolygott, leült egy üres székbe és kinyitotta a színházi képeslapot, azonban a kérdések szálltak feléje: — Boldog? — Lakás van már? — Dógozni fog aztán is? — Méltóztassék parancsolni Giziké, ide kérném, méltóztassék, Juci készítse elő a kisnagyságost addig, amíg beöltözök. Gizi leült szembe a nagy tükörrel és közben fogadta jobbról és balról a női pillantásokat. Jól hallotta, amikor a kasszában a nagyságos mindenkinek elmesélte: Holnap lesz az esküvője, Kálmán készíti elő, remek lesz, mit mondjak, egy álom, egy fantázia, egy költemény, nem lesz még egy ilyen menyasszony a Csokonay-utcában. És amikor este nyolc órakor, halálos-fáradtan, Kelemen Gizi felállott a tükör mellől, sajátmaga is elragadtatással szemlélte a sok' csigát és tekervényt a fején. Kálmán hódolatteljesen és magabiztosan, a jól végzett munka tudatában állt mellette. A nagyságos a kasszából kijött és hódolt: — Hát tudja, Giziké, nagyon boldognak kell annak a férfinek lenni, hogy ilyen mesebeli hercegnőt kap feleségül. Remekelt ez a Kálmán is, ennek ördöngős keze van, megbabonázza a nőket. Gizi sietett és lefizette a tíz pengőt, külön kétpengős borravalót kapott Kálmán és Juci is ötven fillért. Kálmán hódolatteljesen kezetcsókolt, a maniküröslány pukkedlizett és a nagyságos is kikísérte az űzletajtóig. Otthon már várta az egész család. Az egész Csokonay-utca. A munkától fáradt munkás és napszámos-emberek a nyári estén kint ácsorogtak, ingnélkül, mezítláb a kapu előtt, a fellocsolt gyalogjárókon. Az utcán végigszaladt a hír: — Ott gyün a Gizi, hűjnye, de kiondulálták, holnap lesz a lakzi. Kelemen Sándor az esti vonattal érkezett haza, mert még csütörtökön szabadságot kért. Soha sem múlasztott még Kelemen Sándor a munkájából, mert még félholtan is bement volna dolgozni, de most ki kellett maradnia, ez rendkívüli eset. Megtörölgette olajos markát kék munkásnadrágjában és éppen az ebédszünet előtt odament a csoportvezetőhöz: — Bognár, szójjon mán a művezető úrnak, hogy három nap szabaccságot kérnék, merhogy a Gizi, a lakadalma lessz . . . A csoportvezető, amikor vételezni ment, beszólt az irodába a művezetőnek. A művezető beírta a könyvébe és amikor a főmérnök megjött a szerszámműhelyből, jelentette neki. A főmérnök eljött és személyesen gratulált Kelemen Sándornak és ez olyan nagy meglepetés és kitüntetés volt neki, hogy nem is tudta zavarában, mit mondjon.* Az egész csoportot meghívta személyesen a lakodalomba, meg a III c-ből a fúróst, aztán az egyik kovácsot, meg a maróst. Ezekkel tartott fenn szorosabb barátságot. A többiek is meggratulálták, akik csak úgy ismerték, hiszen majd az egész Magyar Gépgyár ismerte Kelemen Sándor géplakatost, aki harmincadik éve szolgálja már ugyanazt a gazdát és a huszonötéves jubileumára munkástársai szép bankett keretében adták át megnagyított fényképét, saját aláírásukkal és kezet fogott vele a főmérnök úr, a mester, meg az osztályvezető és a műhelyfőnök. Vígán. lóbálva kis fekete ételhordótáskáját, jött ki a kapun és kinyitva felmutatta a portásnak. Az is csak bólintott; máma meg sem tapogatták. Sietett haza. Megberetválkozott. A két nagy bőröndöt már kikészítette, meg a hátizsákot, és sietett, hogy elérje a nyolcas személyt, amelyik éppen Albertiirsáig megy, ahol a sógorka lakik, és akitől most, kis bort meg elemózsiát akar felhozni. A levelet már régen megírta a sógorkának és az várta is az állomáson: — Még az ősszel félretettem nektek e kis hordóval, abbúl az édesbűi, tód az idei már nem vót olyan finom, mer ha sokat ad a szőlő, hát az a minőség rovására megy. így beszélt a sógorka, aki vagy három hold szőllőn gazdálkodott és mellékesen pályamunkás volt és a talpfákat rakta a vonatsinek alá. A sógorasszony csak eléjetett egy nagy tányér lekváros rétest, meg darab kövesztett tokaszalonnát és egy kancsó bort. Hagyták, hogy egyék, csak aztán kezdődött a szó a lakodalomról. — Osztán millen a vő? 2?
