Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-09-01 / 9. szám

vagy magának szerezze meg, vagy magának sajátítsa ki s ezzel elgondolásait szolgálja. Bizonyosnak látszik, hogy a közbiztonsági szerveket helyes volna befolyásoktól mentesíteni s helyes, hogy a közbiztonsági szerveket a mindenkori kormányzat alárendeltségi viszonyától is mentesíteni igyekszik.

Domonkos László abból a helyes elvből indul ki, hogy a közbiztonsági szerveket az állami főhatalom gyakorlóinak: az országgyűlésnek és az államfőnek kellene közvetlenül alárendelni. Nem kívánja ebbe az alárendelésbe az országgyűlés egészét bevonni, hanem parlamenti bizottságot kíván teremteni, amelybe minden párt, tekintet nélkül képviselői létszámára, egyforma számú tagot delegálna. Az elv demokratikus és helyesnek tűnik, — mégis, aki ismeri a magyar lelkiséget és egy ilyen parlamenti bizottság összeállításával kapcsolatos és állandóan felmerülő nehézségeket, amelyeknek részleteivel a cikk keretében nincs alkalmunk kimerítően foglalkozni, csaknem megvalósíthatatlannak tűnik fel. A gondolatot azonban nem szabad elvetni, mert érdemes arra, hogy minden megkíséreltessék annak a gyakorlatba való átűltethetése céljából. A mindenkori államfő személyének a bevonása a karhatalom kérdésébe helyes és különösebb nehézség nélkül megoldhatónak látszik.

A még gyakorlatibb lehetőség szempontjából azonban érdemesnek mutatkozik ama kérdés áttanulmányozása is, hogy a parlamenti bizottság szerepe helyett nem volna-e célszerűbb a közbiztonsági szerveket közvetlenül az államfő rendelkezési joga alá helyezni, amely jogot az államfő olyanképpen gyakorolna, mint amilyen jogot a volt kabinet- és katonai iroda is kifejtett. E helyen csak a gondolatot vetjük fel, mert a parlamenti bizottság szerepeltetésénél igen nagy gyakorlati nehézségekkel számolunk, a részletek megoldásában azonban akár egy parlamenti bizottság tanácsadói, vagy jogelőkészítési, de nem intézkedésiogi lehetőségei is szerepelhetnének.

Amennyire örömmel üdvözöljük a szerző fentebbi elgondolásait, annyira nem vagyunk egy gondolaton ama megoldási javaslataival, hogy a jövő közbiztonsági szervének a tetejébe egy “főparancsnokot” ültessünk, aki bár választás útján kerülne helyére, de kizárólag katonai hatáskörrel intézkedne. Megismételjük és kifejezetten kihangsúlyozzuk, hogy a közbiztonsági probléma nem katonai feladat s nem is szabad megengedni, hogy valaha is azzá legyen. Domonkos egész szervezeti felépítése, személyi téren való utánpótlása, fegyelmezési módozatai és a szervezet egész jellege kifejezetten magán viseli ezt a katonai jelleget, anynyira, hogy a közbiztonsági szerveket a honvédséggel, tehát a kimondottan katonai erővel, egyenrangú részévé igyekszik tenni egy ilyen közösség útján előálló fegyveres erőnek. Állítjuk, • hogy a kérdésnek van polgáribb jellegű megoldása is és ezt a polgáribb formát nem szabad egy “állam az államban” megoldási lehetőségnek, vagy pláne egy kafonai diktatúrával való kacérkodási lehetőségnek feláldozni. Minthogy e megoldási lehetőségnek még csak a gondolatával sem értünk egyet, mindazokkal a jogokkal, felelősségekkel és kötelezettségekkel, amelyeket Domonkos László eme közbiztonsági főparancsnoknak szán, nem is foglalkozunk.

Részletesen foglalkozik Domonkos a jelleg kérdésével s az abból adódó részletekkel is. A leendő közbiztonsági szerv tagjaival szemben fent kívánja tartani mindazokat a megkötöttségeket, amelyeket az 1945. előtti időből ismerünk: a politizálástól való eltíltottságot, kapcsolatok fenntartásában való korlátozottságot,

a házassági megkötöttséget, a mellékfoglalkozásokkal kapcsolatos felülbírálási lehetőséget, stb.

Általában helyesnek ismerjük el azt az elvet, hogy a közbiztonsági szervek tagjai ne kerüljenek nyilvános botrányba vagy hasonló helyzetekbe, de efféléket elkerülni az erkölcsi alapokon élő polgári társadalom tagjainak is érdeke. Helyesnek tartunk bizonyos fokú megkötöttséget is, de hogy teljes megkötöttséggel, vagy megkötöttséggekkel ismét kasztrendszerű lehetőségeket biztosítsunk akár a közbiztonsági, akár a katonai erő tagjainak, efelett már eljárt az idő. Aki a jóerkölcs és a polgári tisztesség alapján áll, úgyis el fogja kerülni a tudatos kellemetlen helyzetekbe való sodródást, akár a polgári társadalom tagja, akár egy kivételezettnek tervezett szervnek szerencsés osztályrészese. A tisztesség fogalmát csak egy mértékkel lehet mérni s a polgári becsület egyenértékű az egyenruházottakéval és viszont.

Lényeges kérdésnek tekintjük a politikai szereplés kérdését, azért erről külön is szólunk.

Nagyon helyesen állapítja meg Domonkos László, hogy “a pártpolitikától való eltiltás tulajdonképpen jogfosztás”. Mi ugyan megváltoztatnánk a “pártpolitika” szó fogalmát s elhagynánk a “tulajdonképpen” szót s kijelentjük, hogy a politikai jogok gyakorlásától való eltiltás pedig jogfosztás. Helyesléssel veszünk tudomásul egy, a politikai jogok gyakorlatában való bizonyos fokú korlátozottságot, mert nem szívesen látnánk a jövő közbiztonsági szervezetének bármely tagját, amint egyenruhában pl. az utca nyilvánossága előtt, vagy gyanús helyeken demagóg képességeit mutogatja, de pl. azt, hogy szavazati jogával, vagy egyéb választó joggal ne élhessen, amely állampolgári jog és egyben kötelesség is, nem tudnánk elképzelni. És erről a természetes jogunkról még akkor sem mondanánk le önként és szívesen, ha az eredeti cikk szerzőjének a véleménye szerint, “tulajdonképpen könnyítenénk” a közbiztonsági szervek tagjainak amúgy is nehéz helyzetén. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a szavazati jogot egyenruhában is annyi tisztességgel és meggondoltsággal lehet gyakorolni, mint amennyire nem hisszük, hogy bármely értelmes embert a szavazati jog gyakorlása feladatköri működésében elfogultságig befolyásolna. Ha pedig a befolyásoltatás érzelme megvan, akkor ez úgyis megmaradt, ha a szavazati jog gyakorlási lehetőségét presszió, vagy általános rendelkezés folytán kikapcsolnánk is. Domonkos László megállapításaival szemben azt is vitatjuk, hogy az efféle korlátozottságok a múltban célirányosak és a jövő formálása céljából hasznosak lettek volna. Azt a megkötöttséget pedig egyszerűen helytelenítjük, hogy a közbiztonsági szervek a fegyvereserő (honvédség) ílyértelmű előírásait vennék ugyan át, de fenntartanák a jogot a még súlyosabb jellegű változtatásokra.

Mindezeket összevéve, helyeseljük Domonkos László azon fejtegetéseit, amelyeken keresztül a magyar közelmúlt két közbiztonsági szervének: a rendőrségnek és a csendőrségnek működési képességét azok minden előnyével és hibájával a szakember kritikáján keresztül reálisan bemutatja és a jövő felhasználása céljából kiértékelve hozzáférhetővé teszi, de tagadjuk, hogy az átala elképzelt “csak egy közbiztonsági szerv” jövőbeli felállitása volna a célszerű. Különösen helytelenítjük azt a tervét, hogy ennek katonai jelleget adjunk.

Az alapok lefektetése sok gyakorlati meglátás alapján azonban valóban az emigráció feladata. A felszabadulás után erre a nagy feladatra a most otthon szenvedő és majdan döntésre jogosult népnek és képviselőinek sem ideje, sem a nyugati demokráciák ha-19