Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-09-01 / 9. szám

Az államnak ez a nemzetiségi karaktere azonban nem volt modern, hanem primitív. Ámbár a magyarok általában magukat az uralkodó néposztálynak tekintették és a többieket, mint alattvalókat kezelték, mégis kezdettől fogva befogadtak idegeneket maguk közé, vagy mert társadalmilag egyenlőnek tekintették őket, vagy mert az idegenek rátermettek voltak, vagy pedig egyéb okok alapján (pl. bátor magatartás). Ez tisztán társadalmi folyamat volt. Sohasem jutott eszébe egyik félnek sem, hogy a jövevénynek el kell hagynia anyanyelvét, meg kell változtatnia nevét, avagy titkolnia kellene származását.

Még kevésbé akarták erőszakkal uniformizálni a magyarok a lenézett, meghódított népeket; ezek teljesen szabadon használhatták anyanyelvűket, dolgozhattak, házasodhattak szokásaik szerint és még kisebb ügyes-bajos dolgaikat is saját törvényeik szerint intézhették el. Nagyobb népcsoportok jogai adománylevélben voltak lerögzítve, akárcsak a bevándorlók vagy “vendégek” jogai, akiket egyes magyar királyok hívtak be az országba.

Egyes kiváltságok annyira fontosak és alapvetöek voltak, hogy valójában megcsorbították az ország politikai egységét; ez azonban csak a határszéli tartományokban volt így. Általában a bevándorlók beolvadtak a helyi népességbe és ha nemességet nyertek, ez az “omnis nobilitas Hungarica” elvén történt, azaz az ország politikai egységén nem esett csorba. Horvátország helyzete, amint mondottuk, különbözött a többi nemzetiségétől; bár számos szlovák eredetű nemes volt, nem volt különálló magyar fajnemesség sem, hanem mindez együttesen a magyar nemességet alkotta, mely de facto túlnyomó többségben magyar eredetű volt.

Az idők folyamán a hódító magyarság és a meghódított szláv vagy német nemzetiségek között a különbség egyre kisebbedett. A nemzeti életmód megváltozásával a lovas-nomád és állattenyésztő portyázó életmódról a mezőgazdasági életformára való áttéréssel egyre több fajmagyar került szolgasorsba. A társadalmi osztálykülönbség ugyanolyan szigorú volt, mint azelőtt, de nagyjából megszűnt nemzetiségi különbség lenni. Ezzel egyidőben természetes beolvadás folyamata volt észlelhető, nemcsak a nemesség, hanem a jobbágyság kebelén belül is. Kivéve az egészen félreeső vidékeket, főleg az északi és déli határszélen, ahol szervezetlen bevándorlás folyt nagy mértékben. Magyar történészek szerint 1500-ban, Magyarország lakosságának négyötöde magyar volt, vagy származásilag, vagy beolvadás útján.

A fennmaradó egyötöd ugyanolyan elbánásban részesült, mint a magyarok, ha nemesek voltak, a magyar nemesekkel egyenjogúak voltak, ha jobbágyok voltak, úgy kezelték őket, mint a magyar jobbágyokat. Csak a kevés adományleveles kisebbség volt kivétel. Legnevezetesebbek voltak ezek közül az erdélyi szászok, akik ragaszkodtak kiváltságaikhoz. Másrészt egyes népcsoportokat nem vettek be könnyen a nemességbe, avagy nem részesítették őket egyenlő elbánásban. Ilyenek voltak a zsidók, a cigányok és részben a románok.

Ha Magyarország zavartalanul fejlődik 2 vagy 300 évig, Franciaországhoz hasonlóan egységes nemzeti állammá fejlődhetett volna, modern értelemben, területének legnagyobb részén; szerencsétlenségére azonban az egész helyzet megváltozott a török hódítással és a Habsburg-uralom elfogadásával.

A törökök nemcsak lerombolták a magyar civilizációt hanem állandó betöréseikkel sújtották a védtelen magyar Alföldet, a magyarság főfészkét, míg a német, szláv és román vidékek a határszéleken sokkal kevesebbet szenvedtek. így a törökök lényegesen megváltoztatták a magyar — nem-magyar népesség arányszámát a magyarság kárára. A Habsburgok indítéka más volt ugyan, mint a törököké, de cselekedeteik hatása nagyon hasonló. A Habsburgok nem voltak nemzeti királyok, mint pl. az Árpádok, vagy az Anjouk, hnem egy hatalmas birodalom uralkodói; ennek a birodalomnak csak egy része volt Magyarország, és pedig egy nem könnyen kezelhető része. Ök megvédték az ellenséggel szemben az ország területét, mert hiszen ez az ország az övéké volt és minden nagyobb mértékű határmódosítást megakadályoztak, ez azonban szintén az ő hasznukat szolgálta. így Magyarország történelmi jogalapja igen erős volt 1918- ban. Viszont a Habsburgoknak nem volt sem személyi, sem családi érdekük, hogy a magyarságot többre tartsák, mint a németeket vagy a szlávokat, sőt a magyarok erős függetlenségi vágya az ő szemükben a veszedelmes lázadó szellem megtestesülése volt.

A Habsburgok hosszas háborút viseltek ez ellen a függetlenségi szellem ellen, mészárlást váltogatva hízelkedéssel. Egyes Habsburgok tűzzel-vassal hadakoztak ellene, mások a protestáns magyarokat erőszakkal és rábeszéléssel visszakényszerítették a katolikus egyházba; ismét mások a nemességet Bécsbe édesgették és elidegenítették a magyarságtól. Majdnem mindegyikük igyekezett aláaknázni a magyarok alkotmányos szabadságát. Ezekkel az eszközökkel elérték azt, hogy ez a szabadság és az annak megvédésére irányuló készség nagyban megcsökkent.

Mindezeken kívül a törökök kivonulása után a Habsburgok feltöltötték Magyarország hatalmas, gyéren lakott területeit nem magyar elemekkel. Ezen felül még nemcsak azzal gyengítették Magyarország politikai egységét, hogy Erdélyt elválasztva tartották, hanem egyes más területeket elcsatoltak az országtól a déli határszél mentén, és ezeket közvetlenül Bécs alá rendelték. * így a török hódítás előttitől teljesen eltérő helyzet állott elő: a magyarság arányszáma 45%-ra csökkent a törökök kivonulása után és 39%-ra 1778-ban, amikor a gyarmatosítás már igen előrehaladott állapotban volt. A nem magyar népesség nagyrésze inkább osztráknak érezte magát, semmint magyarnak és kész volt arra, hogy támogatást Bécstől kérjen.

így fejlődött ki a modern nemzetiségi kérdés Magyarországon. Még olyan későn is azonban, mint a 18. század, ez a kérdés nem volt valójában nemzetiségi probléma, hanem politikai, társadalmi és gazdasági kérdés. Magyarország még mindig harcolt ugyan, nem Romániával, avagy Szerbiával, hol a török basák még mindig uralkodtak és az irredentizmus még ismeretlen volt, hanem a császárral. A magyar “nemzet” védte kiváltságait, a császár meg támadta őket, mert ezek útjában ál* Mindazonáltal óvatosnak kell lennünk és nem szabad a Habsburgokat túlzott nemzeti motívumokkal és célzatossággal vádolnunk; nekik elsőrendű szempontjuk az volt, hogy növeljék az ország lakosságát és igy növeljék annak gazdasági forrásait és hadi erejét. A fajmagyar parasztság létszáma egyszerűen nem volt elegendő erre a feladatra, mert a törökök elnéptelenitették az országot. A Habsburgok a német telepeseket előnyben részesítették, mert őket tekintették a leghasználhatóbbaknak. Az eredeti magyar birtokosokat nem engedték vissza birtokaikra, hogy igy ezeket császári tábornokoknak adhassák, stb. A korona támogatása az egyes nemzetiségek felé, pl. a szerbek felé rendszertelen és ingadozó volt, mivel sorsukat ismételten a magyarok kényére bízták. Végezetül a telepítés nagy részét Magyarország középső és déli tartományaiban nem a korona hajtotta végre, hanem a földesurak, kik közül egyesek idegenek voltak, mások azonban magyarok. A magyar földesurak azonban kevésbé telepítettek németeket, hanem inkább szlávokat, Magyarország északi részéből.

13