Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-07-01 / 7-8. szám

ában és 450.000-en Jugoszláviában. Sok helyen egy tö­megben, a határszélen élt ez a magyar kisebbség. Ma gyarországon nem maradt nagyobbszámú kisebbség, nem számítva a nyugati határszélt, ahol Ausztriát nem kezel­ték oly nagylelkűen, mint az utódállamokat a békeszer­ződés megkötésekor. A kisszámú nem magyar kisebb­ség távol a határoktól elszórtan élt Magyarországon. Ez, a határszéleken egy tömegben élő magyar kisebb­ség alkotta a magyar revíziós igények alapját és leg­inkább keltette fel a külföld együttérzését. Ha ugyanis elismerjük a létjogosultságát annak; hoey Magyarorszá­got fel kell osztani a nemzetiségi elvek alapján, el kell azt is ismernünk, hogy ezeket az elveket mindkét oldal felé egyaránt kell alkalmazni. A mai Magyarország (1937- es) általában kétféle revíziós igényt különböztetett meg: egy kisebb méretűt és egy nagyobb avagy integer revíziót. Ez utóbbi a háború előtti határok helyreállítá­sát követeli (bizonyos módosításokkal). Míg az előbbi a népi önrendelkezési jog pártatlan alkalmazását követeli. A következő fejezetekben leírjuk, hogy hol és milyen módon módosították a nemzetiségi elvet, és megkísérel­jük megállapítani, mennyire jogosult ez a kisrevíziós igény. A nagyrevíziós igény külön részletes tárgyalást érdemel, mert ez kétrétű probléma. Ez a probléma ter­mészetesen egyszerű és világos az utódállamok és azok védnökeinek szemében: szerintük a népi önrendelkezési jog magától értetődően feljogosította a nem magyar nemzetiségeket, hogy leváljanak Magyarország testéről és önálló nemzeti államokat alkossanak. Ez az érv any­­nyira világos volt, hogy határozatok és manifesztációk követelték ennek megvalósítását, mindjárt a háború vége után. Ezenfelül még azt is bizonyították, hogy a magyar uralom Magyarországon igazságtalan, elnyomó és önkényes volt. Ezzel szemben lényegtelennek tar­tottak megemlíteni olyan tényeket, mint például azt, hogy egyes nemzetiségek csak nem régen vándoroltak be Magyarországra és mások pedig ott éltek évszázadok óta, minden komolyabb összeütközés nélkül az állam­­hatalommal. Az első esetben a válaszuk az volt, hogy az új emigránsok elég régen vándoroltak be ahhoz, hogy dönthessenek saját sorsuk felől, az utóbbi esetben pe­dig azzal válaszoltak, hogy “Igazságtalanság akkor is igazságtalanság, ha ezeresztendős is.” Mindezzel szemben Magyarország nem vonta ugyan kétségbe a nemzetiségi önrendelkezési jog helyességét, a belőle levont következtetések ellen azonban élénken til­takozott. Egyedül a horvát nemzetgyűlés döntését is­merte el érvényesnek. A többi nemzetiségi vidéken tar­tott népgyűlések illetékességét kétségbe vonta és azt állította, hogy a nemzetiségek valójában sohasem akartak elszakadni Magyarországtól. A vitás területeken a kér­dést népszavazással mindig el lehet dönteni, ezek elren­delését azonban Magyarország hiába kérte. Meg lévén "KANADAI MAGYAROK RÁDIÓJA" A kanadai magyarság legnépszerűbb rádiója a brantford-i “Kossuth-rádió”. Műsorán magyar zene, magyar kultúra, időszerű politikai tájékoztatók. Célja a magyar haza szabadsága és a magyar demokratikus gondolat győzelme. Minden szombaton 1 órától 1.30-ig jelentkezik a brantfordi CKPC 1380-as hullámhosszán. A legkedvel­tebb, nem üzleti jellegű vállalkozás. Levélcím: Mrs. Erna Végh, 17 Fleet St., Brantford, Ont. Canada. KUCSER1K MÁRIA Néma zongora Vén hangszer lapul a szoba sarkában hallgatagon, mint elfelejtett emlék. Az idő vasfoga kikezdte testét, s por lepte be. Mintha e bús világban a természetnek ez volna a rendje: rövid dicsőség s hosszú szenvedések. Ki tudja, tán valóban ez az élet, s az enyészet így tép az élő testbe? Vén zongora! ha tudna most beszélni, mit mondana el Chopin, Mozart hangján? Vagy Liszt zokogna húrjain remegve? Hogy szeretnék e húrba beletépni s felzavarni e néma éjszakát, — de félek tőle: “Quieta non movere...” arról győződve, hogy a népszavazás az ő javára döntene, hiszen a nemzetiségeknek semmi okuk sincsen arra, hogy változtassanak a sorsukon; hiszen az ország gazdasági és földrajzi egysége annyira nyilvánvaló, hogy ennek puszta ténye összetartotta a nemzetiségeket és kölcsön­zött csodálatos egységet a magyar államnak egész törté­nelme folyamán. Eme érvelés szerint a nemzetiségek semmiféle módon sem voltak elnyomva Magyarországon, bár a magyarok számbeli többségüknél, kulturális fölé­nyüknél és földrajzi helyzetüknél fogva vezetőszerepet vittek. Csak egyetlen követelményt kellett elfogadniok a nemzetiségeknek: az állam politikai egységét. Egy nem magyar teljes mértékben élhette a maga nemzeti kul­túráját a magán- és közéletben; csak akkor kellett ma­gyarul megtanulnia, ha a közélet magasabb funkcióiban akart résztvenni és tiszteletben kellett tartania az állam egységét. Minden magyar állampolgár, legyen magyar, szlovák, német, avagy szerb, ha elfogadta ezeket a mér­sékelt kívánalmakat, nemcsak, hogy szabadon élhette a maga megszokott életét, hanem egyenesen bátorítva is volt erre. Lehetetlen tehát arról beszélni, hogy Ma­gyarországon nemzetiségi elnyomás volt és hiba lenne felosztani az országot, ezt az ősrégi történelmi és gaz­dasági egységet, mert ez nemcsak igazságtalanság len­ne, hanem szerencsétlenségbe is döntené népeit. Melyik ellentétes vélemény volt helyes? Ez az alapvető probléma, amelyre felelnünk kell, ha ítélni akarunk abban a kérdésben, hogy vájjon szét kellett-e darabolni Magyarországot, vagy sem. A következő fe­jezetekben, a nemzetközi mozgalmakkal fogunk foglalkoz­ni, megvizsgálva azt, hogy vájjon valójában el akartak-e szakadni a nemzetiségek Magyarországtól; először azon­ban felvázoljuk a nemzetiségek történetét, főleg az utol­só sorsdöntő évszázadban, elkerülve felesleges ismétlé­seket. Mindez szükséges ahhoz, hogy a kérdést megfe­lelő távlatból vizsgálhassuk. (Folytatása következik) 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom