Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-07-01 / 7-8. szám
mogatván a trianoni béke haszonélvezőinek igényeit. Ezek a haszonélvezők mindig azokat a területeket tartották életfontosságúnak a maguk részére, és haszontalannak Magyarország számára, amelyeket épen igényeltek. Ezzel szemben a valódi ok Magyarország szétdarabolására lakosságának nemzeti megosztottsága volt. Ez a megosztottság legalább annyira letagadhatatlan tény, mint amennyire letagadhatatlan tény az ország történelmi és földrajzi egysége. Az 1910. évi népszámlálást egy olyan fél évszázad után tartották, amely alatt Magyarország minden rendelkezésére álló eszközt megragadott, hogy előmozdítsa a magyar nyelv ismeretét és ezen felül az “anyanyelv” annyit jelentett, hogy valamely személy “ezt a nyelvet beszéli a legjobban és ezen a nyelven olvas legfolyékonyabban.” Összesen a lakosság 54.5%-a vallotta magát magyar anyanyelvűnek, ezek közül több mint félmillió volt zsidó. Az idegennyelvű lakosság a következőképen oszlott meg: Német 1,903.357 fő (10.4%) Szlovák 1,946.357 (10.7%) Román 2,948.186 (16.1%) Horvát 194.808 ( 1.1%) Szerb 416.516 ( 2.5%) Rutén 464.270 ( 2.5%) Egyéb 401.412 ( 2.2%) A két nyelvet beszélő lakosság száma arra enged következtetni, hogy ezek szülei nem voltak magyar származásúak, és az idegennyelvűek száma magasabb volt, mint amit a fenti kimutatás sejtet, mivel a fajmagyar ritkán vallja be, hogy beszél pl. szlovákul vagy románul, így azok, akik magyarul és egy nem magyar nyelvet is beszélnek, bizonnyal nem magyar származásúak. Valójában csak Magyarország szíve volt elvitathatatlanul magyar 1910-ben és még itt is számos nem magyar település volt fellelhető, amelyek a déli határ közelében számbelileg felülmúlták a magyarságot. Az északi és a keleti hegységekben és a nyugati határszélen a magyarság csak egy helyen volt zárt egységként képviselve: a félmilliónyi székelység révén Erdély legkeletibb részében; más területeken csak kisebb népszigetek reprezentálták a magyarságot. A legtöbb ilyen sziget szintén Erdélyben volt található, bár egyes északi települések szintén nem hanyagolhatok el. Végezetül a magyarságot képviselte a földbirtokosok vékony rétege, főleg vidéken, míg a városokban egy jelentékeny, de inkább újkeletű kereskedő, hivatalnok és tanult munkás réteg volt magyar. ’Magyarország nyugati határán a benszülött lakosság német volt, északon szlovák, északkeleten rutén, keleten román, míg délen szerb tömegek éltek elvegyülve magyarokkal, németekkel és egyéb elemekkel. Általában véve a nemzeti önrendelkezési jog okozta Magyarország szétdarabolását 1919-ben. A németlakta nyugati területek (legalább is nagy részben) Ausztriához lettek csatolva, az északi területek szlovák és rutén lakossággal Csehszlovákiához kerültek, a keleti tartományok Románia birtokába jutottak, a déliek pedig Ju-Ujságok, könyvek, utazás, szeretetcsomagok, hanglemezek, publicité, üzleti ügyek. KELENY MINDENT ELINTÉZ. Ste. KELENY, 12, rue de la Grange- Bataliere, PARIS-9. — Tel.: Taitboul 65-97. , goszláviáéba. Fiume Olaszország kikötője lett, míg az ország közepe Magyarországé maradt. így a régi Magyarország helyébe számos nemzeti állam lépett. Ezek vagy teljesen új államok voltak, mint pl. Csehszlovákia, vagy a már meglévő államok terjeszkedtek tovább, mint pl. Románia. A nemzetiségi határok azonban több okból nem estek pontosan egybe az államhatárokkal. Először azért, mert ezek a határok sehol sem voltak világos elhatároló vonalak. A fő választó vonalak a különböző nemzetiségek között általában világosak voltak, azonban az évszázados elvegyülés, asszimilálódás, vándorlás és belső gyarmatosítás következtében sok helyen a népesség vegyes volt, sokszor pedig ahol az egyik csoport tökéletesen elvegyült a másikkal, lehetetlen volt meghúzni a pontos etnikai határvonalat. Egyes helyeken nemzetiségi “szigetek” voltak elszórva, pl. a félmilliós székelység Erdélyben, vagy ötven-, százezres csoportok, vagy csak kisnépességű falvak, más vidékeken, pl. a Bánságban lehetetlen volt élesen elhatárolni a nemzetiségeket. Ennek következtében nem lehetett úgy meghúzni a határokat, hogy ne maradjanak kisebbségek, — legalább is az egyik oldalon. A nemzetiségi határoknak ellentmondottak továbbá a gazdasági érdekek is. Magyarország hegyei és síkságai nagyon is egymásra voltak utalva. Szerencsétlen módon, a határ a magyar és nem magyar népesség között sokszor egybeesett a hegy-síkság választó-vonallal. Ennek következtében igen nehéz volt itt meghúzni a határt, bár a nyugati határszélen ez történt. Sokkal észszerűbbnek látszott vagy nem elválasztani a hegyet a síkságtól vagy annyi síkságot csatolni el a hegyekkel együtt, hogy a közlekedés zavartalan legyen. Mindkét megoldás növelte a kisebbségek számát. Ezeket a gazdasági természetű érveket, (melyekhez néha stratégiai meggondolások is járultak) szabadon hangoztatták mindkét részről. Az utódállamok azt bizonygatták, hogy nemzeti egységüket érintetlenül kell hagyni, mikor az új határok megvonásáról lesz majd szó, Ott azonban, ahol ez az egység nem volt életképes egyes sík területek hozzáadása nélkül, ezek a területek hozzájuk kell, hogy kerüljenek. Magyarország egyetértett az utódállamokkal abban, hogy itt valóban nehéz problémáról van szó, de azzal érvelt, hogy ezekkel a területi hozzáadásokkal az utódállamok maguk is annyira vegyes népességűek lesznek, mint a régi Magyarország volt, — mi értelme lenne tehát a régi Magyarország feldarabolásának? A magyar érvelés szerint az új elrendezés semmi előnyt sem jelentene. A Szövetséges Hatalmak elvben és a legtöbb esetben gyakorlatban is elfogadták az utódállamok álláspontját, az által a nyíltan ki nem mondott feltevés által vezettetve, hogy végeredményben a magyar nemzetiségi politika kivételes módon elnyomó volt és az utódállamok eléggé megbízhatók lesznek és nem fogják utánozni Magyarországot ebben a tekintetben. Ezenfelül az utódállamokat kötelezték arra, hogy a szövetséges hatalmakkal kötött szerződésekben biztosítsák a ksebbségeik védelmét. így azután egyik engedmény követte a másikat az utódállamok javára, úgy, hogy végezetül a Romániának juttatott területen a románok számaránya csak 55% volt, a szlovákok számaránya Szlovákiában 60% volt, a ruténeké Kárpátalján csupán 56%, a szerbeké Vojvodinában (Délvidék) 28%, vagy 30%, ha az összes délszlávokat beleszámítjuk. Ezzel szemben a magyar anyanyelvűek mindegyik területen körülbelül egyharmadát alkották a lakosságnak, egy millión felül Csehszlovákiában, 1,650.000-en felül Románi-19
