Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-06-01 / 6. szám
Névtelen kuruc imája Közli Erdélyi Pál: Kurucz Költészet. 1903. 169. I. Fölséges nagy Isten, szentséges nevedben Kezdem verseimet, szent segedelmedben, Mert én szűkölködöm segítséged nélkül — Mint az szomjas szarvas hideg forrás nélkül. Legelsöbben azért Hozzád fohászkodom, Mert Tenálad nélkül árva vagyok, tudom. Az én szándékomat hiszem hogy jól tudod, És kívánságomat énnekem megadod. Kicsiny seregünket vezéreld Szent Lölköddel, Kicsiny táborunkat, kérünk ne veszesd el. Sőt inkább uram, őket erősítsed, 0 ellenségeket tőlük megrettentsed. Az Krisztus nevében felkötöttem szablyám, De legelsöbben is szent neved kiáltám. Az magyar nemzetnek sok siralmát látom, Segélj meg Úr Jézus, kiért fohászkodom. masságidat, amelyeket régenten választott, de fogságban tartatott Népednek méltóztattál megmutatni; és mivel elménket szabadulásunknak igyekezetére méltóztattad megmozdítani: cselekedeteinket igazgassad, karjainkat erősítsed, fegyvereinket élesítsed, hogy kegyes akaratodat teljes erővel követhessük. Adj, Uram, azoknak, kiket vezérinkké akartál tenni, rendelésekben bölcseséget, az ellenkező dolgokban erősséget, a szerencsés állapotokban tartózkodást, a hadakozásokban bátorságot, az álomban vigyázást: hogy a Te akaratodnak útján járjanak. Környékezd meg Uram Isten Táborinkat és azokat a Te irgalmasságodnak palástjával körülvévén: a mi ellenségünknek leselkedéseitől oltalmazzad; kergesd el stázsálóinknak álmokat, hogy készületlen ne találtassunk. Legyen a Te Angyalod örizönk és kalauzunk a harcolásban, ki az ágyúknak és puskáknak golyóbisit elszélessze és miképen az Izrael nemzetségét a tengeren száraz lábbal: úgy bennünket a mi ellenségünk rendelt seregei között boldogul vezessen. Egy szóval, engedd meg, édes Urunk és Kegyelmes Atyánk, hogy viszszafogadván kebeledben Népedet: a Te parancsolatidnak útaitól el ne tévélyedjünk, hanem a Te igazságodat megőrizvén, csendességben és békességben a mi útaink igazgattassanak. Ki bennünket mérhetetlen kegyelmességed szerént teremtettél és megváltottál a mi Urunk Jézus Krisztus által, ki Teveled és a Szent Lélekkel él és uralkodik mindörökkön örökké, Amen.” Ha kihoztál minket, Uram, Scythiából, Régi pogányságnak mélységes tavábul: Ne hagyj pusztíttatni mi ellenséginknek — Hogy láttassál lenni az “mi Istenünknek”. Sokan azon vannak, hogy megemésszenek, És minket e földről eltörölhessenek. Árva Magyarország, jaj, pusztán hagyattál, Es mind atya, anya nélkül hagyattál. Ne félj, mert fölötted, ím, igaz strázsa áll. Rígi szabadságiul még meg nem fosztatál. Gondja van az Istennek igaz híveire, De bizonnyal, hiszem, az magyar nemzetre! Átok alatt legyen az ki tanácskozta, Ki az súlyos terhet magyaroknak adta. Kevés javainkból ők parancs ólának, Minden súlyos terhet mi reánk rakának. Tulajdon szemével megtekinte Isten, Siralmas panaszink véve eleiben. Könyörgésünk látván, néze ránk kegyesen, Elbocsáta Isten minket szerencsésen. Óh, mi magyar népek, kérjük az Úr Istent, Megromlott népeit, segíljen meg minket. Hogy ellensígünkön mi erőt vehessünk, így Istennek hálát mindnyájan mondhassunk. Az nagy sarcoltató adót meguntátok, Majdan sós kenyeret ti enni nem tudtok. Az ekzekúciót már nem tarthatjátok, Mert javaitokból immár kifogytatok. Építsd fel Úristen, megromlott oszlopát, Szegény magyaroknak megromlott bástyáját. Isteni erőddel add meg szabadságát — Emeld fel még egyszer tündöklő zászlóját! Szomorodott szóval noha fohászkodtunk, Kénytelenek voltunk — fegyverünk kivontuk. Mert én az Istenhez sírván fohászkodom, És a Szent Dáviddal méltán azt mondhatom. Kezemben adod még én ellenségemet, Az ki nyomorgatja édes nemzetemet. ★ ★ ★ Szomorú versemet már tovább nem nyújtom, Szegény magyarokat szívem szerint szánom. Verseim olvassad, mind halálig hű légy, Pártos magyarokkal pedig soha ne légy. Semmi árulkodást ezután te ne tégy, Az nagy Isten előtt átkozott hogy ne légy. Amen.
