Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-06-01 / 6. szám
T. KARDOS BELA II. Rákóczi Ferenc 250 esztendeje kelt kiáltványa és imája Éppen 250 éve annak, hogy Rákóczi és Bercsényi 1703. május 12-én Lengyelországban, Brezán várában, közel a magyar határhoz, kiadták fegyverre hívó szózatukat. Pap Mihály vezetésével a szenvedő magyar népnek egy kis küldöttsége kereste fel a fejedelmet. Ezek az egyszerű magyarok, Pap Mihály munkácsi köznemes, Bige László, Tököly egykori kuruc hadnagya az otthoni nép nevében keresték mindenütt az álruhában bújdosó fejedelmet. Mikor végre megtalálták és ráismertek a fejedelemre, baltát kértek, hogy felhasítsák botjukat, amelybe megbízólevelüket rejtették. Papirossal, a nép megbízólevelével bélelt botjuk, rajta a sok aláírással, tanúskodott az általános kívánságról, hogy Rákócziék álljanak a megmozdulás élére. Otthon Rákóczi tarpai jobbágya, Esze Tamás szervezte meg őket csonkapapi Kis Albert, Pap Mihály, Bige György és mások segítségével. Rákóczi felhívása így szólt: “Nem lehet oly magyar, hi az eddig Magyarországon törvénytelenül, Isten és igazság ellen hatalmaskodó, minden rendet képtelenül sanyargató idegen nemzet kegyetlenségét, porciózó és képtelen adóztató zaklatásait, nemzetünknek és szabadságunknak megvetését és már mint láb alá vetetteknek csúfolásait elégségesen nem érezte s nem értette volna. Elannyira, hogy már országunknak, régi szabadságunknak gyökeres veszedelménél egyebet senkisem ítélhet vada, ha a minden birodalmakkal bíró kegyelmes Isten csodálatos és váratlan háborúkkal az országunkat eddig sanyargató német nemzetet mindenfelől nem környékezte és azáltal a mi régi szabadságát keservesen óhajtó és igaz hazaszeretetért gerjedező magyar nemzetünknek is utat és alkalmatosságot nem mutatott volna a kívánt szabadulásra.” Azután kifejti a felhívás, hogy ők meggyőződtek, hogy itt az ideje az ország felszabadításának. Igaz hazafiságukra intik a mindenrendű magyarokat, hogy fegyvert fogjanak hazájuk és nemzetük mellett az elnyomás ellen. Ők maguk is szövetségeseket és segítő hadat keresnek és megindulnak. “Édes hazánkért, nemzetünkért, régi szabadságunkért, a hatalmas Istennek segítségével s az ö hatalmas hadakozó karjának erejével, tökéletes szívvel-lélekkel szenteljük életünket, vérünket ontani egyedül hazánk és nemzetünk szabadságáért, minden privatumnak vágyódása nélkül készek leszünk.” Pap Mihály volt az első, aki felesküdött Rákóczi piros selyemzászlójára, melynek egyik oldalán a fejedelem címere és kezdőbetűi álltak, másik oldalán pedig ezek a szavak “Cum Deo pro Patria et Libertate” (Istennel a Hazáért és Szabadságért!) (A mai magyarországi kommunista rendszer elhallgatja a felírás első részét és azt írja, hogy Rákóczi ‘vörös’ zászlóin ez állott “Pro Libertate”). Hogy milyen messze állott Rákóczi és az egész szabadságharc a mai kommunizmus atheista, zsarnoki diktatúrájától, arra nézve álljon itt Rákóczi imájának szövege, amelyet ugyancsak 250 évvel ezelőtt, 1703-ban, mindjárt hadakozása elején szerzett sajátmaga, valamint vitézei használatára. A fejedelem azt mindjárt a harc első esztendejében sok példányban kinyomtatta: napi imádságává lett a táborába gyülekező vitézi rendeknek. E tábori ima “Debrecenben nyomatott Vincze György által 1703. esztendőben”, tehát 250 esztendővel ezelőtt: “Felső-vadászi Rákóczi Ferenc Fejedelem és Sáros-vármegyei Örökös főispán magátul a Kegyelem szerént formáltatott alázatos imádság, mellyel az ő Urának Istenének orcáját mindennapon engesztelni szokta, nyomtatás által közönségessé tétetett mostan avégre, hogy a Birodalma alatt levő vitézlő Magyar Nép is az ö Kegyelmes jó Urát és Fejedelmét a buzgó imádkozásban követni tanulja. Uram Isten, igazságos kútfeje és kegyelmességnek kimeríthetetlen forrása, ki a Te parancsolatidnak ösvényétől eltévelyedett Népedet szolgálatnak igájával meg szoktad büntetni, hogy megtörvén az ő nyakuknak keménységét, minekutána Hozzád folyamodik: amily büntetésben igazságot lát, úgy a Te engedelmességedben esmértessed meg vele való kegyelmességedet. Megváltjuk, Uram, atyáinknak hamisságát, esmérjük mindennapi vétkeinket, kikkel Tégedet, édes Atyánkat megbántván, méltán ostorodat tapasztaljuk. Megérdemlettük, Uram, hogy a mi nemzetünknek dicsősége idegenekre szálljon, és a mi fiaink idegen nemzeteknek igája alá vettessenek; méltók vagyunk, hogy eltöröltetett magvunkkal együtt vesszen el a mi nemzetünknek neve, mert Tetőled: Istenünktől, Királyunktól eltávoztunk. Mindazáltal 0 Kegyelmes Urunk, tekintsed meg e nyomorúságoknak tengerében siránkozó Népedet, hallgasd meg a sok szegényeknek, özvegyeknek, árváknak, és Neked könyörgöknek kiáltásokat, lássad az ártatlanoknak és tőled bosszuállást kérőknek kiöntetett véröket, és el ne felejtsed irgal-4
