Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-06-01 / 6. szám

BAKÓ ELEMÉR Negyed évezred Ennyi idő telt el már azóta, hogy II. Rákóczi Fe­renc erdélyi fejedelem a magyarság súlyos kényszer­­helyzetében kibontotta a szabadságharc zászlait. Negyed évezred. Elég idő arra, hogy bármely emberi cselekedet vagy szándék valószerű megvilágí­tást kapjon és helyes történelmi értékelésben részesül­jön. Ennyi idő alatt elmúlik az elnyomatás keserű­sége, a bosszú szomjas lehellete kifullad és a harci lelkesedés, meg a vesztett küzdelem tompa fájdalma is egyaránt átvetül a későbbi generációk érdektelenebb, tárgyilagosabb emlékezetének síkjára. Minden részlet rendre besorolódik az eseménytör­­történet lapjai közé. S ami megmarad: csak a valódi, századokat formáló tanítás, a személyi áldozatvállalás és képességek vagy a tömegmozgalom példája, s a kettő kapcsolatából kibomló nagy, korszakjelző, rend­szerformáló és üymódon jövőteremtő, életsarjasztó tör­ténelmi hagyaték. Rákóczi személyiségében és különösen szabadság­­mozgalmában ezt a messzekiható történelmi hagyatékot kapta meg a magyar. Ez jellegzetes módon nem szel­lemi mozgalomból sarjadt, hanem az elnyomatás, jog­fosztás és üldöztetés egyszerű lelki reakcióiból. De a nemzeti géniusz diktálta helyes úton meginduló poli­tikai és katonai vállalkozásban újjászületik- a magyar költészet, a verses és a prózai egyaránt csillogó reme­keket produkál, új utakra lép a magyar társadalmi gondolkozás, a magyar diplomácia, új korszakot nyit a zene, nyomai ott maradnak a festészetben, s a Bécs körvonalai mögé láthatatlanul besáncolt magyart egy­szeriben ott találjuk az egész európai horizonton. Az előző kétszáz esztendő török elleni önvédelmi harcában már-már öntudatlanná vált és Erdély min­den ösztönzése ellenére egyre engedelmesebb, Bécs­­nevelte magyarnak Rákóczi kurucai mutatták meg is­mét, hogyan kell és lehet magyarán érezni, gondolkozni, cselekedni és meghalni egyaránt. És mindnyájunknak, korabeli magyaroknak és későbbieknek, a “bújdosó Rákóczi'’ adott példát a hűségre: huszonnégy további esztendeig tántoríthatatlanul kitartva eszményei mellett a vesztett szabadságharc utáni, egyre szegényesebb, egyre kopottabb emigrációs életben. Rákóczi Ferenc személyiségének és mozgalma tör­ténetének kutatásába elmélyedve lehetetlen rá nem döbbenni arra, hogy benne a korabeli magyarság poli­tikai világképe szerinti egyedül lehetséges vezér került az események irányításának élére. Származásra, val­lásra, nemzetiségre való tekintet nélkül ő fogta össze a magyart s az ország más népeit hosszabb időre el­kötelező sorsdöntő vállalkozásban. Tudjuk, hogy bizo­nyos körök azzal próbáltak hangulatot kelteni a nem­rég lefolyt Kossuth-ünnepségek ellen, hogy Kossuth protestáns s így szerintük nem képviselhette az egész nemzetet az általa elindított és inspirált mozgalom. A mai magyar emigráció számára megadatott az a ritka történelmi lehetőség, hogy ezt a megosztó, gyengítő, saját belső vágyaival és világos céljaival szembefordító álérvelést ily rövid időn belül ráteheti a közvélemény mérlegére. Mert Rákócziban egy mélyen vallásos, kato­likus magyar történelmi hős jelenik meg az emigráció színe előtt s várja a választ kétszázötven éve feltett kérdésére. Nincs még egy emigráció, amelyhez oly bőkezű lenne a történelem, mint a mai magyar emigrációhoz. Kossuth után Rákóczi Ferenc és szabadságharcából bújdosásba kényszerült katonáinak, diplomatáinak pél­dája ragyog fel, minden lehetséges támogatásnál job­ban erősítő, belső, lelki, erkölcsi adományként. Nyo­mukat hosszú évtizedekig jelzi a nyugateurópai iroda­lom, sajtó, divat és zene, őrzi a Louvre és a többi képtárak, rendszerré formálja az új, Napóleonban mes­teri alkalmazóra és intuitív zsenire lelő hadtudomány. Hinnünk kell, hogy nyomukról lehántja a betakaró, el­tüntető rétegeket a mai európai magyar emigráció, tanulmányokban, cikkekben, rádióadásokban, emlékün­nepélyeken és zarándoklatokon fogják ismét megeleve­níteni a negyed évezrede nyugatra kényszerült első, nagyjelentőségű magyar emigráció életét. Negyed évezred múltával ennyi lehetőség, ennyi időszerűség, ennyi új életerő és indítás fakadhat Rá­kóczi és nyugatjáró katonái, diplomatái nyomán. Le­het-e csodálkozni, ha megilletődve áll meg a ma ma­gyarja s “Rákóczi esztendejében” ennek a nagy, ihlető történelmi személyiségnek és szabadságmozgalmának megismerésébe mélyed el? Csodálkozni, megdöbbenni, mélységesen megrendülni az ellenkezőjén kellene. Ez a lap pedig, hűségesen már kialakult hagyo­mányaihoz, csak első lépésnek tekinti mostani szerény megemlékezését. S a szerkesztők remélik, hogy alkalmas időben egy teljesebb, többrétű Rákóczi-számmal lép­hetnek az olvasó elé. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom