Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-05-01 / 5. szám

Shakespeare Londonban 1601-ig. Feljövetelének évében volt Stuart Mária kivégzése (1587), a következő évben pedig a nagy spanyol Armada csúfos kudarca. Ezek és Erzsébet királynő kezdődő dicsőséges uralkodása magukkal ragadták a fiatal Shakespearet. Az angol renaissance fénykorával együtt emelkedett felfelé. Eleinte ugyan csak alantas szolgálatokat végzett a színház körül, ahol több földije volt a színészek közt. Előbb csak a lovakra ügyelt az előadások alatt, vagy lámpással hazakísérte az urakat, hölgyeket, sőt a társulat tagjait is. De fokozatosan színdarabok másolásának, alakításának, átírásának munkájába is beletanult. Társszerzőkkel együtt régebbi darabokat az új, divatos “feudális nacionálizmus” szellemében dolgozott át. Ezek vezettek a II.—VI. Henrik királyok, Földnélküli János király, stb. korának megdramatizálásához, a fehér-rózsa — piros rózsa harcok jegyében. Ezekben a műveiben még saját élete nem jelenik meg, csak mint általános történelmi élmény és későbbi műveihez képest még inkább csak stílusgyakorlatok és szárnypróbálgatások ezek a darabok.

1595. után azonban már saját arca is jobban kidomborodik, és pedig elsősorban a vígjátékokban, udvari komédiákban. Ezeknek főtémája a játékos, bohó szerelem, mint a Szentivánéji Álom, Sok Hűhó Semmiért, Tévedések Vígjátéka, stb.

A komoly fordulat 1595-ben. Ettől az évtől fogva a pajzán, játékos elemek közé, amelyekben a szerelem is csak bohó illúzió, egyszerre egy komolyabb véna is vegyül: egy központi nőalak, akitől a főhős el van választva, mint Rómeó Júliától, Rosaline Birontól, Rosalind Orlandotól, Silvia Valentinétól, Orsine Oliviától. A szerelemből komoly, egyetlen nagy szerelem lett és pedig kivétel nélkül egy kimondottan feketehajú hölgyhöz (majdnem mind olaszok!), aki azonos azzal, aki mint Dark Lady az ugyanakkor kezdődő lírai szonettjeinek hőnője. Mi történt Shakespeare életében?

Történelmi okmányok sora és fennmaradt festmények (1 sz.) tanúskodnak arról, hogy pontosan 1595- től 1601. januárjáig Erzsébet királynő udvarhölgyei közé tartozott Miss Mary Fitton, egy előkelő cheshire-i család 1578-ban született lánya, akinek nagybátyja, egy Polonius-szerű fecsegő öregúr, Sir William Knollys udvarmester (comptroller of the royal household) volt a királynő mellett (2. sz. kép). Ez hozta fel a 17-éves lányt az udvarba. (Apjával és a lány férjnél levő nővérével váltott levelei fennmaradtak és úgy erről, mint a későbbi botrányról hitelesen beszámolnak.) Mary Fitton kiváló nevelésben részesült. Különösen zongorajátéka, amelyet Shakespeare szonottjei (127) is kiemelnek, és táncművészete közkedveltté tették az udvarban. 1600. junius 16-án egy főúri lakodalom alkalmával (az ehhez való felvonulást lásd a 4. sz. képen) tartott álarcos táncának részletes leírása fennmaradt.

Az udvar szórakozásai közé tartozott a színház látogatása is, illetve Shakespeare társaságának vendégszereplése az udvarnál. Ilyen alkalommal ismerkedett meg Mary Fitton Shakespearrel pontosan olyan körülmények között, mint az Ahogy Tetszik-ben (I. felv. 2. jel.) leírta Rosalinde találkozását a bírkozó-porondon (színpad) győztes Orlandóval. E megismerkedés után ugyanolyan szonett-háború fejlődött ki a költő és az udvarhölgy között, mint az említett drámában Orlando és Rosalinde között.

A társadalmi különbség azonban óriási volt a költő és az udvarhölgy között. A színésznek és írónak egyáltalán nem volt társadalmi állása akkoriban. A londoni tanács a kóborgókkal (vagabond) vette őket egy kalap alá és bármikor ki voltak útasíthatók.

1

Mary Fit ton, Erzsébet királyné udvarhölgye 1595—1601. között. A tragédiák okozója Shakespeare életében.

Shakespeare pályája azonban ekkor szép ívben emelkedett felfelé. Sikeres darabjai már saját neve alatt futottak; házat, telkeket szerzett és egy éhínség alkalmával több gabonát írtak össze a házában, mint az átlagos jómódú polgároknál. Egyetlen lehetőség mutatkozott a további emelkedés felé, t. i. ha az udvarban elismert költő, Poéta Laureatus lesz. Erre meg is voltak a kilátásai, különösen, mikor 1599-ben Spenser, az akkori poéta laureatus éppen meghalt és annak évdíja felszabadult.

Shakespeare-nek ekkor ragyogó kilátásai voltak. A legfelsőbb körökben befolyásos barátokkal rendelkezett Earl of Southampton és Earl of Essex személyében. Az előbbihez címezte Venus és Adonis Lucrecia c. versezeteit. Az utóbbi, aki a királynőnek rokona is volt, elősegítette azt, hogy Shakespeare nemesi címert kapjon. Ugyanis hogy a Mary Fitton köreihez közelebb jusson, 1596. és 1599. között ismételt kísérletet tett Essex gróf segítségével, hogy családi címert kapjon. Először nem sikerült az igazolás, másodszor azonban anyja családi vonalán sikerült némileg közelebb jutni céljához.

Igen nehéz volt azonban az érintkezés Mary Fittonnal, aki szigorú fegyelem alatt élt az udvarban a királynő és nagybátyja (“Polonius”) felügyelete alatt.

A közvetítő “barát” bekapcsolódik.

A társadalmi ellentétet igyekezett áthidalni egy előkelő fiatalember, a későbbi Earl William Herbert Pembroke, aki 1597-ben került fel Londonba. Csak 17 éves volt és éppen elvégezte Oxfordot. Apja még élt (1600-ig) és a fiút felküldte az udvarba világfivá csiszolódni. A környezetéből fennmaradt levelek tanúsítják, hogy mind az udvarban, mind az írók között sokat forgolódott. Shakespeare műveinek első fólió-kiadását is Shakespeare színésztársai a két Pembroke-fiúhoz szóló aján-19