Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-03-01 / 3. szám
TISZAI ANDRAS Tömegdeportálás Magyarországon A szovjet embertípus kitermelése során a bolsevista vezetők Magyarországon kimondták a halálos ítéletet mindazok felett, akik ennek az embertípusnak kialakítására adottságaiknál fogva alkalmatlanok és egyidejűleg mint a rendszer rabszolgái sem képesek olyan munkára, melynek értéke feledtetné megbízhatatlanságukat. 1951. májusában indultak meg a tömeges deportálások a fővárosban és váltották ki a Nyugat felháborodott tiltakozását, hogy rövidebb-hosszabb megszakításokkal napjainkig folytatódjanak. A deportálások mint a terjedő dögvész terebélyesedtek ki mind szélesebb területre és mindig több és több társadalmi rétegre, csoportra és egyénre. Ma már mindenféle különbség nélkül a volt miniszteriális tisztviselő, a “kulák”, a volt honvédtiszt és a kiskereske, " a régi vármegyei hivatalnok és az ipari centrumokból kiselejtezett munkás együtt eszi a deportáció keserű kenyerét felekezetre, korra, nemre és hovatartozandóságra való különbség nélkül. Magyarországon a bolsevizálás menetrendje mögött diszkréten húzódik meg a nagy orosz álom, a Pánszláv Birodalom célkitűzése, a fajidegen elem, — jelen esetben a magyarság felszámolása. Nem látszik valószínűnek, hogy Moszkva és annak magyarországi helytartói valaha is abban az álomban ringatták volna magukat, hogy a magyarság bolsevizálását időtállóan végrehajthatják. Ilyen tévedést aligha lehet feltételezni. Az elmúlt hét esztendő ezt magábanvéve is így igazolta. Ezért nem is maradhatott Moszkva részére más választás, mint a magyarság likvidálása. Tisztában kell lenniük avval, hogy még egy kommunista Magyarország sem illeszthető be maradéktalanul a nagy szláv birodalom mozaik-képébe, amint nem volt beilleszthető a pángermán mozaikba sem. Ilyen szemszögből nézve a lassan egy esztendeje folyó hazai tömegdeportálásokat, tisztában kell lennünk avval, hogy itt a magyarság lépésről-lépésre történő felszámolásával állunk szemben. Az természetesen nem képzelhető el, hogy a nemzet 85-90%-a, mint a rendszer szempontjából teljesen megbízhatatlan, egyidőben legyen kikapcsolható. Erre Moszkvának nincsen szüksége. A deportálásokról érkező megbízható jelentések kétségtelenül azt igazolják, hogy a kommunista kormány először a rendszer szempontjából tökéletesen megbízhatatlan, veszélyes és így haszontalan réteget dobja oda a pusztulásnak. Valószínűleg ezt fogja követni az ugyancsak megbízhatatlan, de veszedelmessége ellenére még kihasználható réteg, hogy a fennmaradó, bár megbízhatatlan, de hasznosítható veszélytelen tömeget a fékentartó terrorral maradéktalanul kihasználhassák. A kérdés, amely nyitva áll, az, hogy hol vannak az embertelenségnek és a terrornak azok a határai, melyek a rendszer szempontjából veszélytelennek minősülteket is veszélyessé teszik? A magyarországi deportálások teljes egészükben kimerítik az Egyesült Nemzetek teljes közgyűlése által 1948. december 9-én meghatározott és megbélyegzett, és 1951. január 12-én nemzetközi jogerőre emelt “Crime of Genocide” bűncselekmény tényét. Ennek értelmében minden olyan cselekmény, amely részben vagy egészben egy nemzeti, ethnográfiai, faji vagy vallási csoport elpusztítását célozza, az ú. n. “genocide” határozat alá tartozik és nemzetközi bíróságnak mint tömeggyilkosságot kell kivizsgálnia és megtorolnia. A hivatkozott határozat csoportosítja ezeket a bűncselekményeket. Ez a csoportosítás a következő: 1) A kiválasztott csoport tagjainak legyílkolása. 2) Az üldözött csoport tagjainak komoly testi vagy szellemi sérelem okozása. 3) Valamely csoport életkörülményeinek szánt-szándékkal történő megsértése azért, hogy ez magával hozza a csoport tagjainak teljes vagy részbeni fizikai pusztulását. ír V OOUJJVJ. ---------tetése a születések megelőzésére. 5) Gyermekeknek erőszakos áthelyezése egyik csoportból a másik csoportba, ezáltal megszokott környezetükből való kiszakításuk. Ez a határozat természetesen korántsem tartotta vissza a jelenlegi magyarországi kormányt attól, hogy a nemzetgyílkosságot megindítsa és folyamatban tartsa. A kormányintézkedés kendőzésére felhozott indok: “háborús feszültség”, “légoltalmi óvórendszabály” stb. következtében veszélyeztetett terület lakosságának lazítása vagy kitelepítése, csak cinikus porhintés a világ szemébe, mert e kitelepítésnek összes kísérő kívánalmai mint a felvevő terület előzetes megszervezése és berendezése, az ellátás biztosítása, egészségügyi rendszabályok előkészítése, megfelelő emberi férőhelyek biztosítása, visszahagyott vagyontárgyak megőrzése, stb. kivétel nélkül hiányoznak. Számos esetben önkényesen és tudatosan bontják meg a családokat, hogy a züllést és pusztulást ezúton is siettessék. Ez magában is elveszi még a látszatát is a hangoztatott katonai és közellátási szükségszerűségnek. Nem egy esetben a helyi hatóságok képviselőinek gyűlölettől csepegő kijelentései világosan megmondják a valódi célt: “... a rendszer ellenségeinek pusztulnia kell...” Hogy a rendszernek a magyarság 90%-a ellensége, arról még azok sem beszélnek, akiknek habzó száján keresztül hangot kapnak a tömeggyílkosság igazi céljai. Ha a magyarországi deportálások végrehajtásának technikai részleteit nézzük, világosan kirajzolódik előttünk az ördögi játék. Először megkapja a szerencsétlen ember a három különböző színben nyomott hivatalos értesítés valamelyik változatát. A kékszínű a legkegyetlenebb. Ez esetben semmire sem hagynak időt. A becsomagolható ruhanemű, ingóság és élelmiszer összesen 10 kg. személyenként. Ezek a kékcédulásak az eddigi tapasztalat szerint az összes deportálak 10-12%-t teszik ki. Elszállításuk után nyomuk vész és sorsuk ismeretlen. Ők teljesen elvesznek. Lehet, hogy végzetük a magyarországi koncentrációs táborok valamelyikébe, de lehet, hogy a Szovjet-Únió belsejébe sodorja őket Felőlük híradás többé nem érkezik. A zöm, 90%, piros cédulát kap. Ezeknek 24 óra 20
