Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-03-01 / 3. szám
alaptörvény, és polgári, politikai, szociális és vallásszabadság közös tulajdona legyen az egész népnek, bármely nyelvet beszéljen is, bármely templomban imádkozzék is, és hogy egy nemzeti minisztérium hajtsa végre ezeket a törvényeket, és ennek felelősségével őrizzék a mi Hazánk alkotmányos f íiggetlenségét. Két nappal azelőtt, Ausztria derék népe Bécsben széttörte igáját. És leszámolva a zsarnokokkal, eszközük, az öreg Metternich személyében, félretolta őt, és a Habsburg, reszketve a császári bűnök császári barlangjában, reszketve, de álnokul, és hazudva és hamisan, rőfnyi betűkkel írta az “Alkotmány” és “Szabad Sajtó” szavakat Bécs falaira; és a nép örömmel éljenezte a megrögzött hazudozókat, mert a nép nem ismer hamisságot. A bécsi eseményeket 14-én jelentettem pozsonyi országgyűlésünknek. A jelentést gyorsan továbbvitte a nagy demokrata, a gőzhajó, a Duna hullámain, le az ősi Budára s az ifjú Pestre, s mialatt mi, a képviselőházban az igazság és szabadság törvényeit meghoztuk, Pest népe békés, de fenséges tüntetéssel felkelt, kinyilatkoztatván akaratát, hogy a nép legyen szabad. E tüntetés előtt a szabadság összes gátjait, amelyeket az önkény emelt a törvények ellen, ugyancsak ők ledöntötték. Egyetlen csepp vért sem ontottak. Egy embert, aki börtönben ült azért, mert bátor volt megírni egy könyvet, diadalmenetben vitték haza az utcákon keresztül otthonába. A nép felfegyverkezett nemzetőrségnek és az ablakokat kivilágították, és örömtüzeket gyújtottak, és amikor ezek a hírek megérkeztek vissza, Pozsonyba, összevegyülve a bécsi éljen-kiáltásokkal, felmelegítették a felsőház dermedtségét és ők készségesen csatlakoztak az általunk j avasolt törvényekhez. És örömben úszott az egész ország. Századok óta először ébredt fel a földműves azzal a kellemes érzéssel, hogy az ideje most már az övé lett, — első alkalommal ment ki megművelni földjét azzal a vigasztaló gondolattal, hogy a termés kilencedét nem veszi el a földesúr s a tizedét a püspök. Mindkettő teljesen lemondott a saját feudális részesedéséről, és a levegőép- kitárult a szabadság ragyogásától és az igazság talaja hajtotta rüg veit e virágzó paradicsomba. Ilyen az emléke 1848. Március Tizenötödikének.” ‘ ADY ENDRE Új s új lovat Segítsd meg. Isten, új lovaddal A régi, hű úira-kelől. Hogy só-bálvánnyá ne meredjek Mai csodák előtt. Az Irgalmatlant küldd társamnak, A rohanó, büszke hevet S emberségem ezután már Legyen kegyetlenebb. Ne rendeld romló nyájaidnak Sorsa alá sorsomat. Az embered, ha nem ma-ember. Kapjon új s új lovat. A nagy Nyíl kilövi alóla Kegyelmed egy-egy szép lovát. De ültesd szebb lóra az embert. Hadd vágtasson tovább. A végesség: halhatatlanság S csak a Máé a rettenet. Az Embernek, míg csak van ember. Megállni nem lehet. A nagy Nyíl az útját kiszabta. Teljes és nyugodt mámorok Célját áhíttatja süvöltve. Míg a Föld háborog. Változat és Halál adódtak Belül egy-egy gyarló körön. De várja az Embert víg célja: Piros, tartós öröm. Élet s Halál együtt-mérendők S akit a nagy Nyíl útja bánt. Hadd, óh. Uram, szépülten futni. Megérkezett gyanánt. Boldogíts, hogy a nagy Nyíl útján Megállás nélkül az Öröm Álmát álmodhassam magamba Minden mérlföld-kövön. Riadó, szennyes, kerge nyájak Ne állítsák meg új lovát Emberednek, hogy hadd nyargaljon Előbbre és tovább. A nagy Nyíl útján, meg nem állva. Hitesen és szerelmesen, Förtelmeii egy rövid Mának Nézze túl a szemem. 6
