Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-02-01 / 2. szám
VASFÜGGÖNY MAGYAR DIÁK — SZOVJET ISKOLA A magyar népköztársaság hivatalos fórumai meghúzták a vészharangot a magyar ifjúság mai állapota felett. A Szabad Nép és a nevelésügyi szaklapok egy időben hangoztatják: „Baj van a magyar ifjúsággal; kevés a szervezett ifjú, a szervezett DISZ-tag, kevés a továbbtanuló, lelkes kommunista diák!“ A Szabad Nép nemrég kommentálta felháborodott hangon a tényt, hogy a Pártnak magának 'több tagja van, mint a DISZ-nek, az ifjúsági tömegszervezetnek. Ma már aggódó beszámolók jelennek meg a magyar diákság meg nem felelő fejlődéséről, közömbösségéről. Kovács József értekezik a „Köznevelésben“ a magyar iskolaügy állásáról. Meglepő őszinteséggel vág bele beszámolója kezdetén a téma velejébe: „Az iskolai spontán jelentkezések és népgazdaságunk szükségletei között jelentős aránytalanság áll fenn“, vagyis, magyarul: kevés diák jelentkezik továbbtanulásra a felsőbb iskolákban. Az aránytalanság pedig azért van — elmélkedik a szerző — mert rosszak az agitációs módszerek, rossz a felvilágosító munka. A diákokat lélektelenül irányítják az iskolákba, választási lehetőségük nincs, az irányított diákok örömtelenül látna« a munkához. Pedig a magyar ifjúság ma sem kevésbbé tanulni vágyó. Bizonyítja ezt lelkesedése, amellyel az orvosi — -és műszkai főiskolák felé fordul, ahol politika mentes szakoktatást remél. Olyan tudást akar szerezni, amelynek nem árthatnak a politikai viharok. A magyar műszaki iskolák túltelítettek — panaszkodik a „Köznevelés“, Kovács József bevallja, hogy a nem műszaki főiskolákra, a Pedagógiai Főiskolára, „de még az Egyetemi Orosz Intézetre is alig akad jelentkező.“ Emlékezünk az Egyetemi Orosz Intézet megszületésére, hatalmas méretű kibővítésére. Emlékezünk Ortutay Gyula miniszter úr beszédére, aki rajongó képzeletével, az Orosz Intézet helyén, már külön Orosz Egyetemet látott. Megérkeztek akkoriban Budapestre a nagyszerű szovjet professzorok, de nem érkeztek meg kellő számban a diákok. A nemzeti szocialista terjeszkedő politika virágkorában sem jutott odáig, hogy Budapesten német egyetemet alapítson. Ami nem sikerült a nemzeti szocialistáknak, azt egyszerű rendelettel megvalósította a szovjet, de általános, passzív ellenállásával megbuktatta a magyar ifjúság. Professzorokat hozatni, új épületszárnyakat huzatai, kényszer hallgatókat az Intézetbe irányítani, ehhez értett a rendszer — az odairányított hallgatók azonban sorra megbuktak és lelkes jelentkezőkben állandó maradt a hiány. A kommunista kormány nem érti meg, hogy a magyar ifjúság azért nem iratkozik be ezekbe az iskolákba, mert tiltakozik a lelki kényszer, az egyhangú, unalmas, elfogult politikai nevelés ellen. A régi rendszer rosszul fizetett, mostoha gyermekei voltak a magyar nevelők. Pedagógusban még sem volt sohasem hiány. Telve voltak a pedagógiai főiskolák. Ma, alig akad jelentkező, hiába hirdet minden megyei iskolai bizottság a felvételre munkaversenyt. Rákosi Mátyás születésnapjára felvételi munkaverseny-igéretek százai hangzottak el, az Intézetekbe mégis alig akadt jelentkező. Az új rendszer által ígért anyagi előnyök csábítását elbuktatta a kötelező, korlátolt tudáskörtől való irtózás. A középiskola — régi felfogás szerint — arra hivatott, hogy felkeltse az ifjú ember érdeklődését a továbbtanulás, a magasabb tudományok felé. A mai magyar iskolarendszer kiöli ifjúink lelkében az önálló gondolkodás készségét. Nem hatolhat a diák a kérdés mélyére ott, ahol felégetett könyvsorozatok, politikai, történelmi hittitkok állítják meg érdeklődésének útján. Nem érdeklődhetik, mert túlzott kérdezősködés esetén, a szabotázs vagy konspiráció réme leselkedik körülötte. Fiala Róbert a „Formalizmus a számonkérésben, formalizmus az osztályozásban“ című cikkében megállapítja, hogy a magyar diákokat nem nevelik önállóságra és bizonyítja, milyen alacsony a mai középiskolai tanítás nívója. Érettségizett diákok, volt jó tanulók nem tudták megoldani az V. gimnazistának való anyagot. Nem csoda, mert a legrosszabbul szerepelt diák, Szabó József azért kapott érettségijén általános ötös érdemjegyet, mert lelkes szorgalmú titkára volt az iskolai DISZ mozgalomnak. Bár a kormány nem takarékoskodik a rendszabályokkal, munkaversenyt, „tanulj ma többet, mint tegnap“ mozgalmat, Rákosi Mátyás felajánlást hirdet, de hogyan lehetnek hatásosak ezek a rendszabályok és kezdeményezések, ha az iskoláknak nemcsak tanulói, de tán méginkább tanárai szörnyű lelki válságokat kell, hogy átéljenek. Lélekben még felelőtlen diákok között elvegyülve él a tanár, a pedagógus, akinek az életért, a megélhetésért kell tanítania. Tanítania kell a Szovjetunió imádatát, a materializmust, a nyugati élet gyűlöletét. Szomorodott szívvel gondolunk a Tolna megyei Dúzs faluba való szegény tanítónőre, akit keményen korhol a „Köznevelés“. „A dúzsi tanítónő, akinek természettudományos világnézetet kell az iskolában tanítania, aki tud az új szovjet tudományos eljárásról, szükségét érzi annak, hogy résztvegyen egy körmenetben és azon való részvételre bírjon, vele együtt, több úttörőt is ... Két egymással szembenálló magatartás“ — állapítja meg a lap. Két egymással szembenálló kényszer: a meggyőződés és a megélhetés kényszere áll szemben a dúzsi tanítónő és annyi más társa lelkében. Gubi Miklósnénak „Egy szovjet iskolában“ című elképesztően ostoba beszámolója szerint a Szovjetunió nevelői már nem ismernek hasonló lelki vívódást. Tökéletes tanárok, tökéletes iskolákban, tökéletes diákokat oktatnak. „Alig titkolható irigységgel és csodálattal figyeltem a szovjet diáklányokat“ — írja. „A moszkvai kisleányok számára az élet és a tanulás nem külön fogalom, ezek a moszkvai gyerekek nagyszerűen tanulnak.“ Ezek a moszkvai gyerekek bámulatosan tudnak dolgozni — állapítja meg máshol — ezek a tanárok bámulatosan tudnak* tanítani.“ „A szovjet gyermekek vérévé vált a kultúra szeretete, a szovjet ember nem tudja elképzelni az életet tanulás, olvasás, művészet nélkül. A magyar diákok szeretnek céltalanul ődöngeni az utcákon. Moszkvában ilyet nem látni, hasonló korú szovjet gyermekek ott ülnek szabadidejükben a könyvtárakban, vagy tanulnak, de mindig alkotnak valamit.“ Ó csodálatos nemzet, csodálatos ország! De minő gonosz varázslat változtatta át hozzánk küldött fiait primitiv pusztai emberekké, durva rablókká? A magyar ifjúság megismerte az orosz nép igazi arcát. Nem kér fiaiból, mint ahogy nem kér erőszakkal átültetett kultúrájából, iskoláiból sem. 22
