Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-09-01 / 9. szám
külföldiek joggal hihették, hogy a francia-német-osztrák kezdeményezés vörös szocialista jellegét a magyar szabadságharc is átvette, hiszen Magyarország, a magyar nép felől a külföld mérhetetlenül kevesebbet tudott. Ezért nem lehet rossz néven venni, ha bizonyos fokig a hivatalos amerikai felfogás is ilyen értelmezés felé hajlott, különösen akkor, amikor Kossuth már elhagyta kisázsiai internáltságát. A túlmessze levő Egyesült Államok kormánya készpénznek vette egyes követeinek és konzulainak előzetes jelentéseit, akik közül egyik-másik, mint például Wm. B. Kinney turini követ, a lehető legrosszabb információt adta Kossuthról. Kinney például így jellemezte Kossuthot, “szavahihető emberek informálása alapján”: “Kossuth javíthatatlan fanatikus, akiben nyoma sincsen a lélek nagyságának, a méltóságnak, ítélőképességnek vagy igazi tartalomnak (substance), — bár egyénisége kimagasló és műveltsége magas és sokirányú.” 12 Kinneyt megrémítette Kossuthnak az a kijelentése, hogy még a “Mississippi”-n is rabnak érzi magát s hogy ha nem engedik partra, a kormánytól a néphez fog fellebbezni. “Nem is tudom kifejezni magamat, annyira megdöbbent ez . . . .” — Írja 1851 szept. 25-én, Kossuth Marseille-be érkezésének előestéjén. “Meg kell változtatnunk minden eddig róla alkotott véleményünket!” Angliai szereplése után hasonló vádakkal csak Kossuth kimondott ellenségei álltak elő, akik végig engesztelhetetlenül merev álláspontot tanúsítottak vele szemben. Ezek között voltak természetesen magyar ellenfelei is, mint Batthyány Kázmér, Szemere Bertalan, a két Perczel és még egynéhányan. Marx és barátja, Engels, a “Kommunista Kiáltvány” (1848) szerzői, a “kiábrándult” volt tisztelők közé tartoztak. Kossuth szabadulása, angliai és amerikai útja idején mindketten angliai lakosok. Marx Londonban élt, ott is maradt haláláig (1818—1883). 34 esztendős volt ekkor, családos ember, aki a legnagyobb nyomorban élt. Mikor Kossuth végig-járta angliai diadalútját és legnagyobb amerikai sikereit aratta, Marx nem tud az utcára menni, mert minden valamire való darab ruhája zálogban van. Még egy évvel ezután is ő maga írja, hogy már az utolsó elzálogosítható holmiját is elvitte, így nem csoda, ha az amúgy is zárkózott és barátkozásra, sőt ismerkedésre sem képes ember a Londonba szorult európai menekültek közül egyikkel sem találkozott. ő maga nem kereste az ismerkedést, amazok még kevésbbé. így sohasem találkozott Mazzinival, Orsinival, Herzennel és Kossuthtal sem, pedig Kossuth majdnem tiz évig élt állandóan Londonban.u Marx örömmel vállalta, hogy a New York Tribune című lap londoni levelezője legyen, cikkenkint egy font sterling tiszteletdijért, bár, mint jeleztük, a cikkeket jó darabig nem ő, hanem Engels írta, de Marx neve alatt. Az első cikket ugyanakkor írja, 1851 szeptemberében, amikor Kossuth kiszabadult az internáltságból. A cikk október 15-én jelent meg a new yorki polgári lapban. Kossuth angliai látogatásáig hat ilyen cikke jelent meg, bennök azonban Kossuthtal nem foglalkozik. Tárgyuk főképen a német forradalmi mozgalmak ismertetése, egypár magyar vonatkozású megjegyzéssel. Kossuth személyével addig levelezésében sem foglalkozott, amikor azonban Kossuth Angliába érve, a köztársaság franciaországi éltetése után az angol alkotmányos életet és a szabadság elvének alapján uralkodó királynőt élteti és kereken megtagad minden meggyőződésbeli rokonságot a vörös radikalizmussal, Marx Engelsszel együtt dühös ellenségévé lesz a magyar száműzöttnek. Engels gúnyosan írja Marxnak: “Herr Kossuth, akárcsak Pál apostol, mindenkinek mindene akar lenni. Marseilleben a köztársaságot élteti, Southamptonban a királynőt. Micsoda hiperalkotmányos mérséklettel parádézik most már ez a fickó . . .” 14 Marx egyelőre csak gúnyos, de teljesen igazságtalan megjegyzést tesz Kossuthról, amikor nov. 24-én Engelsnek ír: “Amint tudod, Kossuth 20-án elutazott, amit azonban nem tudsz, Lola Montez és Caballero Gőhringer kíséretében . . (begleitet von . . .) 15 Az otrombán célzatos megjegyzésben annyi volt az igazság, hogy a hírhedt táncosnő, Lola Montez, szintén egyik utasa volt a “Humboldt” gőzhajónak, anélkül, hogy Kossuth erről előzetesen tudott volna. A táncosnő Pulszky Ferenc szerint mindenáron szeretett volna a romantikus megjelenésű Kossuth közelébe férkőzni, cseppet sem zavartatva magát az egyszerű Kossuthné jelenléte által. Kossuth azonban nem vett tudomást róla, míg végre Pulszky egypár kaszárnyaízű megjegyzésének sikerült az impulziv Lolát véglegesen félreállitani. Az önérzetében sértett táncosnő bosszúja az volt, hogy New Yorkba érve, Kossuthot közönséges humbugnak jelentette ki.16 Kossuth sokkal kimagaslóbb kortársnak bizonyult, semhogy a radikálisok elfelejtették vagy megbocsátották volna neki a benne történt csalódásukat. Marx nagy megelégedéssel írja 1851 dec. 1-én Engelsnek, hogy egy nyílt levelén keresztül Ernest Jones-nak, a már akkor kimúlt chartista mozgalom egyik vezérének közreműködésével “irgalom nélkül” nekitámadtak Kossuthnak. “Megmondom neki, hogy az európai forradalmak a munkásság hadjáratai voltak a tőke ellen, de megmondom azt is, hogy ezeket nem lehet lenyirbálni egy obskúrus és félbarbár nép szellemi és társadalmi színvonalára, mint amilyenek a magyarok, akik még mindig a 16-ik század fél-civilizációjánál tartanak, de ennek dacára azt a bátorságot veszik maguknak, hogy ők diktáljanak a felvilágosult Németországnak és Franciaországnak és álnoksággal szerzett helyeslést kapjanak Anglia hiszékenysége révén.” *7 A következő négy hónap alatt Marx nem foglalkozik Kossuthtal, bár annak amerikai körútját élénk figyelemmel kísérte, amint azt 1860-ban kiadott “Herr Vogt” című kisebb munkájának néhány maró megjegyzése igazolja. Marx szerint Kossuth az Egyesült Államokban északon a rabszolgaság ellen, délen mellette beszélt, ami természetesen szemenszedett valótlanság, valamint hogy a nagy magyar nagy csalódáson és 300 beszédhullán kívül nem hagyott mást maga után. 18 Ha azonban Marx e hónapok alatt úgy a nyilvánosság előtt, mint levelezésében hallgatott is Kossuthról, ez nem jelentette azt, hogy a Kossuth-ellenes intrikákban benne ne lett volna a keze. Már 1850-ben futó ismeretséget kötött Türr István (1825—1908) későbbi garibaldista tábornok révén egy Bangya János (1817— 1868) nevű volt magyar újságíró és honvédezredessel, aki Kossuthnak is kémkedett, majd Párisból küldött kém jelentéseket Bécsbe az emigránsokról, de ugyanakkor a francia és porosz rendőrségnek is hasonló szolgálatokat teljesített.'9 Ez a Bangya, aki külömben Marx 12 13 14 15 16 17 18 19 12 Hodge marseille-i konzul kézírásos jelentéséből. 13 Carr, Edward Hallett: Kari Marx, London, 1934, 141. old. 14 A. Bebel — Ed. Bernstein: Der Briefweschsel zwischen Friedrich Engels und Karl Marx, 1844 bis 1883, Stuttgart 1913, 4 kötet. I. kötet 264. old. 15 U. o. 266. old. 16 Pulszky Ferenc: Életem és korom, Budapest, 1880. 17 Bebel, A. — Bernstein, Ed. id. munkája, I. kötet, 269. old. 18 Szabb Ervin: Marx és Engels válogatott müvei, Budapest, 1905, 142. old. 19 Hajnal István: A Kossuth emigráció Törökországban, Budapest, 1927, 331. old. 9