Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1952-09-01 / 9. szám

bizalmával is alaposan visszaélt,20 összehozta Marxot Kossuth legengesztelhetetlenebb ellenségével, Szemere Bertalan (1812—1869) volt szabadságharci miniszterelnök és belügyminiszterrel s annak Kossuth ellenes cikkeit németre fordította.

A futólag ismert Bangya 1852 februárjában jelentkezett Marxnál, Szemere Bertalan és Perczel Mór közreműködését ajánlva fel a Kossuth ellenes munkához. A találkozás részleteit nem ismerjük, Marx azonban már március 30-án azt írja Engelsnek, hogy Szemerének sikerült Kossuth amerikai körútját megállítani, ugyanakkor a Londonban hagyott emigráns bizottság is széthullott. Az intrikusok között komoly megállapodásoknak kellett létrejönni, mert Marx már április 5-én írja Engelsnek, hogy megkapta Szemere már akkor németre fordított kéziratát Kossuthról, Görgeiről és Batthyány Lajosról, amit úgy látszik, három vagy négy részletben lehetne közölni.2'

Szemerének 1852 január 4-én kelt Kossuth-ellenes levelét februárban közölték az amerikai lapok anélkül, hogy komolyabb hatása lett volna. Ez volt az a próbálkozás, aminek Marx szerint “sikerült Kossuth amerikai körútját megállítani.” Az igazság az volt, hogy Kossuth diadalmas körútja teljes sikerrel ment tovább, legalább is ami a fogadtatás külsőségeit illeti, sőt a körút egyik legfelemelőbb részlete, a new englandi állampk meglátogatása csak azután jött. Szemere hosszabb Írása jó ideig hevert részben Marxnál, részben Engelsnél, mert Engels még október 18-án is azt írja Marxnak Manchesterből, hogy a Szemere-féle “kézirat” Kossuthról írt része sokkal jobb, mint a Görgeiről Írott: “ugyancsak odadörgölt neki.”

Novemberben arról értesül Mgrx, hogy Kossuth ugyancsak “dühöng” (wütend), mert Marx megint leleplezte a New York Tribune-ban. Kossuth már akkor pár hónapja ismét Angliában tartózkodott s természetesen tovább dolgozott azon, hogy külföldi kapcsolatait megerősítse, ezúttal főképen Franciaország felé. A “leleplezés” Kossuthnak ezirányú tevékenységére akart világosságot deríteni.

Szemerével állandóan összeköttetésben marad Marx is, Engels is. 1853 elején Milánóban Kossuth aláírásával egy kiáltvány jelent meg, amely arra szólította fel az osztrák hadseregben szolgáló magyar katonákat, hogy csatlakozzanak a Mazzini-féle felkeléshez. A forradalmi próbálkozást azonnal leverték, Kossuth pedig rögtön nyilatkozatot tett közzé az angliai lapokban, hamisítványnak jelentve ki a felhívást, amelyen az ő neve felhatalmazása nélkül jelent meg. Engels siet február 11-én írt levelében “gyáva és nyomorúságos fickónak” nevezni Kossuthot. Marx február 23-án válaszol neki, nagy elégültséggel közölve, hogy Szemere Párisból írt neki, kijelentve, hogy az ő pozitív tudomása szerint a milánói kiáltvány nem volt hamisítvány. “Kossuth épen olyan álnok, mint gyáva” — írja Marx, amit Engels válaszában természetesen szintén állít: “Ki sem lehetne eszelni valami gyávább és nyomorúságosabb dolgot, mint ez a két Kossuth-féle levél. És emellett folyton annak a hangoztatása: “Egyszerű, becsületes ember vagyok!”

1853 júniusától Kossuth a New York Times cikkírója lesz. Összesen 12 cikket küldött, levél formájában, de neve aláírása nélkül, bár a lap többször olyan célzásokat tett, amelyekből a cikkek szerzőségét meg lehetett állapítani. “Democratic letters on European matters and American policy” volt a címe ennek a sorozatnak. Az alig két esztendős lap számára kétségkívül tekintélyes kiadói siker volt az a tény, hogy Kossuthot munkatársai közé számíthatta.22 23 Marx megjegyzése ez volt: “Kossuth most mint a Daily New York Times levelezője teszi magát nevetségessé.” (Aug. 18.)

Kossuth és Marx tehát egyszerre voltak egy-egy new yorki lap cikkírói. Ez volt a legközelebbi pont, ahol a két, egyformán Londonban élő száműzött találkozott.

Hat esztendő múlik el anélkül, hogy Marx Írásaiban és levelezésében Kossuthról említés történnék. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Marx megfeledkezett Kossuthról, aki még mindig Londonban lakott. (1861 júniusában hagyta el véglegesen Angliát, hogy Olaszországba költözzék.) Nem szakadtak meg Marx kapcsolatai Szemere Bertalannal sem, aki személyesen keresi fel többször Marxot, főképen azért, hogy Kossuthellenes adatokat szolgáltasson neki. Kossuth már régen abbanhagyta a cikkek küldését a New York Times-hoz, Marx azonban még mindig ir a New York Tribune-nek. A cikkekben újra fellángol Marxnak Szemere által is állandóan szított Kossuth-gyűlölete. 1859 szept. 28-án írja Engelsnek, hogy a “Free Press”-ben megjelent két Kossuth-ellenes cikket ő írta, amiből a New York Tribune számára két cikket kerekített ki. Az adatokat Szemere adta neki, részben személyesen, részben írásban. “Pár héttel ezelőtt itt járt . . .” 23

A New Yorkban megjelent cikkek tartalma és hangja nagyon érzékenyen érinti az újvilágban élő kisszámú magyarságot, akik New Yorkban, Chicagóban és New Orleansban gyűléseket tartottak és felkérték Kossuthtot, hogy cáfolja meg a cikket állításait. Szemere levelei folyton mennek Marxhoz, aki nov. 19-én azt írja Engelsnek: “Nem is tudom, közöltem-e már veled azokat a legújabb híreket, amelyeket Szemere mondott el . .

Marx azonban Szemeréből is kezd kiábrándulni, mert valahogy nem tetszik neki az izgága magyar többszínű magatartása. “Már régen nem írtam Szemerének” — írja 1860 május 7-én — “mert végképen nem tetszenek a Badinguet és Palmerston felé irányuló hízelgései . .

Szemere Engelst is felkeresi manchesteri lakásán, aki egy ilyen látogatás után így ír róla 1860 dec. 18-án: “Szemere egyénileg egészen rendes fickónak látszik, a maga osztrák kedélyességével és lehetséges, hogy a maga hazájában, forradalmi időkben energikus, határozott és értelmes ember lehetett, de a hazáján kívül nem sokra megy tudásával és elgondolásaival. Én legalább még eddig nem sok okos dolgot tudtam kiszedni belőle. Komikus, hogy míg röpiratában teljesen Bonaparte-pártinak mondja magát, most teljesen megváltozott. Itteni borkereskedése egészen jól ment. Cobden ajánlása és az általa szerzett párisi ismeretség megkönnyítette a dolgát . . . Marx válaszában megnyugtatja Engelst, hogy teljesen osztja Szemeréről alkotott véleményét.

Ezzel körülbelül be is fejeződik mindaz, ami Marxot és Engelst a magyarokhoz fűzte. Szemere még kilenc esztendig élt, de fontosabb összeköttetése a két hivatásos forradalmárral aligha volt, legalább is Marx írásaiban többé nem találkozunk a nevével. Marx, aki könnyen és alaposan ábrándult ki az emberekből, bizonyára nem tartotta érdemesnek a vele való foglalkozást, főképen azért, mert 1859 után, amikor a villafrancai béke Kossuth minden reményét tönkresilányította, a nagy magyar nemzetközi fontossága és befolyása is majdnem teljesen megszűnt.

20 A Bangya epizódról lásd: E. H. Carr: Kari Marx, London, *934» 139-40 old. Nicolaievsky Boris: Kari Marx, 1936, 222. old., Mehring Franz: Karl Marx, New York, 1935» 246. old. és Szabó Ervin, szerk. : Marx és Engels válogatott müvei, Budapest, 1905* ahol magának Marxnak leírását találjuk a részletekről, 143-144 old.

21 Bebel Bernstein id. munkája, I. kötet, 308. old.

22 Francis Brown: Raymond of the Times, 1951, 123-4 old.

23 Bebel-Bernstein id. munkája, II. kötet, 351. old.

10