Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1952-05-01 / 5-6. szám

A tehetetlen anyagnak parancsoló Ur annyi intézkedése között nem feledkezik meg a káros ibolyántúli sugarak kiszűréséről, az eső alábocsájtásáról, a viz összehúzódásáról, a hó fehér színéről.

Ha a holnapért szorongó ember, az élete eltartásáért aggódó ember, igy látja a róla is rendelkező Urat, akkor tudja gyermeki vonzalommal elmondani Dávid királlyal: “Hozzád emelem Uram lelkemet, Istenem, Benned bízom.”

A Földön rajta élünk, de nem vesszük észre kérgének mozgását, holott a földrengést mutató szeizmográfok állandó mozgásáról tanúskodnak. A fülünk sem hall minden hangot. A denevér olyan rezgéseket tud kibocsájtani, melyek a mi érzékszerveink számára már elvesztek. Mi nem látjuk az ibolyán túli sugarakat sem, ellenben a hangyák Lubbock kísérletei szerint érzékenyek rá és Axenfeld szerint egyes rovarfélék még a röntgen sugarakat is látják.

Benne élünk a Föld mágneses terében és, hála Istennek, ennek hatását sem vesszük észre, pedig a föld mágneses terének erőssége fokozódnék, akkor egy bizonyos értéken felül valamennyien kelet-nyugati irányba lennének rögzítve, mert kísérletileg igazolt tény, hogy erős elektromágneses térben a csont a mágneses erővonalak irányára merőlegesen helyezkedik el.

Nem érzékeljük az elektromágneses hullámokat sem. Keresztül-kasul szelnek bennünket a rádió, televízió, radár és egyéb hullámok és mi azokból semmit nem fogunk fel.

Titkok vesznek körül, melyek mégis realitások és és csak a titkok ALKOTÓJA ne lenne titokzatos?

A káosz orgonáján olyan sípok szólaltak meg, melyeket nem láthatunk. Misztikus hangok, mert a titkok fellegvárából jöttek: Ezen az orgonán most Ő játszott, a titkok Istene, Akihez az ember ezeredévenként tesz egy lépést s akkor is csak azt ismeri fel, hogy Isten teljességének megismerésétől messzebb áll, mint lépése előtt!

Sokszor képtelenek vagyunk Isten mindenütt jelenvalóságát felfogni és lázadunk ellene. Pedig úgy van ez, mint mikor évekkel ezelőtt — amikor a rádió még nem volt közönséges dolog — meghatottan állottam a budapesti Hungária körúti telefongyár piciny szobájában, ahol együtt volt London, Párizs, Szófia... A kis teremben ott volt az egész földkerekség és pedig ott volt már akkor, mielőtt a rádiót bekapcsolták volna: A tudomány új vívmányán keresztül így értettem meg Isten mindenütt jelenvalóságát. A 139. zsoltár versei csendültek meg bennem: “hová mennék a Te Lelked elől és a Te orcád elől hová futnék? Ha olyan szárnyaim volnának is, mint a hajnalnak s a tengernek utolsó határánál laknám is, ha azt mondanám, talán a setétség elfedez engemet, a setétség Te előtted olyan, mint a világosság.”

A Tökéletesnek eme jelenléte a tökéletlen emberre nézve nyugtalanító. Az igaz Istennek eme jelenléte a bűnös emberre nézve megfélemlítő. Fájdalom, a fizika világítása ezt az igazságot megdöbbentővé teszi.

Röntgensugarakkal az öntvényekben lévő hibákat és az anyagok kémiai összetételét is meg tudjuk állapítani. Csak az Alkotónak ne lennének módjai ami átvizsgálásunkra? Jézusról feljegyezte János apostol, hogy azonnal tudta, mi lakik egy-egy emberben.

Nincs oly titok, mely nyilvánvalóvá ne lenne. Ez az igazság akkor lesz különösen rettenetes, ha a bűnt konkrét formájában és a következményeivel együtt vesszük. Szülők iránti tiszteletlenség, engedetlenség, melyet többé jóvátenni nem lehet, szenvedélyek a hitvesnek és a gyermekeknek a kárára: rendszerint ezek

egyikét sem követik úgy el, hogy hamar napfényre jöjjenek és mégis — akármennyire szeretjük róla arcunkat elfordítani — a Föld történetének utolsó fejezeténél minden nyilvánvalóvá lesz; újra fog kiáltani az a hitetlen tudós, aki halálakor, szempilláinak lecsukása után felordított: “Justo judicio Dei damnatus sum.” (Isten igazságos ítéletével elítéltettem. Bettex: Der Geist. 7. o.)

Az élet egyik legnagyobb ellensége a széndioxid. Az állat megfullad tőle, ha csak egy néhány százalék van is a levegőben belőle. A növények gyökerei sem tudják elviselni. De ha ugyanehez a széndioxidhoz a fény hatása is hozzájárul, akkor a méreg a levelekben elbomlik és áldás lesz belőle. Oxigénje visszatér a levegőbe és életet táplál. Imé: a materiális mérget áldássá változtatja az immateriális fény. Bűnös emberi természetünket igy változtatja áldássá a Lélek világossága.

A legnagyobb természeti törvények egyike, a lefokozódás elve. Az energiáról a laikus azt tudja, hogy összege állandó. Ez az elv ma már módosult és a modern természettudomány ma azt vallja, hogy a világmindenség energia és anyagkészletének az összege állandó. Energia és anyag ugyanazon valaminek két különböző megnyilvánulása. Megfigyeléseink szerint a világmindenségben az energia átalakulások olyan irányban haladnak, hogy mind több és több energia halmozódjék fel olyan hő-energia formájában, mely más, hasznos energiává többé vissza nem alakítható. Ha a világ egész energia készlete ebben az alakban halmozódik fel, a világ meghal, elmúlik. Az atombontás igazolta Einstein tételét, hogy valahányszor anyag “semmisül meg” irtózatos mennyiségű energia szabadul fel. Ez a lényege az atombombának s a sokkal békésebb természetű atomenergia forrásoknak is. A rádioaktiv anyagok sugárzásának is ez az oka. Ma még a mesterségesen előidézett folyamatok aránylag elég körülményesek. A természetes rádioaktiv bomlások arra mutatnak, hogy a bomlási folyamatok az alacsonyabb atomsúlyú elemek felé haladnak. Az anyag születésének és halálának ezt a csodálatos folyamatát az ember csak most kezdi sejteni, próbálja utánozni.

Vannak orgonasipok, melyek a templomhoz képest túlméretezettek: ha egyszer megszólalhatnak, a mennyezet reped meg. A káosz orgonáján most az a síp szólalt meg, mely az egész káosz rendjét szétszórja. Mi úgy képzeljük, hogy a Föld még időtlen-időkig állhat, pedig csak egy szeg essék ki (minden törvény maradhat egynek kivételével) és — a világ elmúlik. Isten, aki a káoszba törvényt hozott, visszaparancsolhatja a törvényt, megszüntetheti a világot.

Az Ur a káoszba beírta hatalmát, de ugyanakkor mikor egyetlen intésére ez a káosz összeomlik, a mi kezünkbe ád egy különös könyvet, melynek egyetlen mondata a káosz összeomlása felé emeli lelkünket:

“Az ég és föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.”

Kétezer év messzeségéből szállnak hozzánk ezek a szavak. E roppant idő alatt trónok omlottak össze, birodalmak hullottak szét, világnézetek semmisültek meg, de az Ő szavai semmiképen el nem múltak, mert mögöttük titokzatos hatalom van, magának az Örökkévalónak a hatalma, minden hívőnek üdvösségére.

A tudomány és a hit viszonyának átmeneti válsága után ma ismét mind nyilvánvalóbbá lesz, hogy minél mélyebb a tudomány, annál tisztább — babonáktól, előítéletektől mentes és így — mélyebb hitre, Isten tiszteletére vezet.

28