Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-05-01 / 5-6. szám
A tudomány és a hit Szűcs Ernő nyomán ( 1 ) A chaosz orgonája Óndarabok hevernek Cornwall (Anglia), Malakka (Hátsó India), Ausztrália földjének mélyén. Vasszernek pihennek az Ural ölében. Réz rejtőzik Szomolnok smaragzöld malachitjában. Szénparányok várják, hogy tölgycserjék levelei magukbaszivják s feldolgozzák faóriások derekává. S mindez a szanaszét heverő anyag, emberi szem által nem követhető utakon megindul, hogy egy nap, mint polírozott szálfa, ércnyelv, ónsíp találkozzék egy hangversenyterem, vagy egy templom orgonájában. Örült ember merné csak a gondolatot kimondani, hogy ő visszafelé követi a hatalmas hangszer főalkatrészeinek eredetét, pedig ezzel még csak parányi történetét írná le az instrumentum keletkezésének: nem adna számot a gépekről, azok anyagának eredetéről, melyek a fát, vasat, rezet, ónt mindaddig formálták, míg a földbegyökerezett salakba ágyazott anyagból ezer hangon megszólaló orgona lett. S azt hiszem, hogy még őrült ember agyában sem foganna meg az a gondolat, hogy ennek a zeneóriásnak keletkezése véletlenül történt, hogy érc és fa maguktól addig igazodtak össze, míg belőlük az elragadtatás zenéje meg nem szólalt. Van azonban oly építmény, mely csodálatosabb, mint a földkerekség valamennyi orgonája: kontinensek és óceánok, folyamrendszerek és hegyláncok változatos és mégsem zűrzavaros tömege alakit ki egy majdnem 13 millió méter átmérőjű gömböt, Földünket, a maga rengeteg tömegével. Ennek a rengeteg anyagnak is van közös törvénye: a tehetetlenség. Mindaz a rettenetes tömeg, mely a föld anyagát alkotja oly természetű, hogy mindaddig mozdulatlan marad, míg rá külső erő nem hat. A tehetetlenség e törvénye általánosan ismeretes. Vagonok, repülőszalonok, uszóvárak épp úgy várják a mozdító erőt, mint a parányi porszem, melyet egy gyönge fuvalat visz odább. De mi volt az a külső erő, ami a földkáoszban heverő ősanyagot mozgásba hozta? Szél, a tenger vize, — mondja valaki. Tévedés: Ámde levegőre (szélre), vízre is áll a tehetetlenség általános törvénye. Ezeket * * Kevés tragikusabb összeütközés van az emberiség életében mint a hit és tudomány konfliktusa. Ennek oka legfőképen az, hogy évszázadok folyamán kölcsönösen egymás területébe kaszáltak. A hit nem egyszer egyházi világuralmi törekvések eszközévé torzult és így természetesen csak ellentmondást és vereséget válthatott ki. A tudomány pedig a tér, idő és értelemfeletti dolgokra is érvényesnek akar+a erőszakolni megállapításait, szellemi világuralmat követelve és a Teremtőt kitagadta. Szűcs Ernő a matematika és fizika tanára Budapesten két évtizeddel ezelőtt népszerű kiadványban mutatott rá, hogy minél komolyabb a tudományos felkészültség, annál inkább a hit világa felé vezet. Megállapításait Kolozsváry Béla, a hickory-i egyetem fizika tanára (North Carolina, U. S. A.) egészítette ki a legmodernebb tudományos tételekkel. is külső erőknek kellett megmozdítani és amint megyünk külső erőről külső erőre, egy kisérő gondolat szegődik mellénk: annak az utolsó erőnek úgy kellett hatnia, hogy ható utján leérkezve a tenger párájához, a föld porához, ott a tehetetlen masszából a Himalájáknak és Cordilleráknak, Csendes és Atlanti Óceánnak, az Amazon és Golfáram vizének kiegyensuyozott rendszerét alakítsa! De ha egy orgona építésénél századok tudása gyűl össze, hogy a tehetetlen anyagból zengő rendszert hozzon létre: akkor annak a messzi erőnek milyen kvalitásokkal kellett bírnia, hogy az ugyancsak tehetetlen anyagból viharok és szelek nyelvén, földrengések és mennydörgések hangján megszólaló azt a Földet hozza létre, melyik évezredek alatt el nem pusztult, meg nem romlott. Az exakt tudásnak egyetlen igazsága hangzott el: a tehetetlenség törvénye, és ez az egyetlen törvény már az első erő mellett bizonyit, amelyet fel kell ruházni rendező képességgel, mégpedig az emberi belátást abszolút meghaladó rendező képességekkel. * Ez első erő nemcsak működött. Amint a fizika egy másik törvénye megszólal, az bizonyítani fogja, hogy eme első erőnek állandóan működnie is kell. E másik törvény igy hangzik: az anyag magára hagyatva rendszertelen mozgásra törekszik. Elég többek között a hajókerék lapátjai által megmozgatott folyóvízre gondolni: mennyire egyforma a lapátok forgása és mégis milyen összevissza csapódnak a parthoz a vizrészecskék. Ámde senki sem tagadhatja le, hogy a csillagok járásából a Golfáram irányáig, virágok nyílásától a kvarckristályokig az anyagban rendet találunk. A Szajna percenként 2000 hektoliter vizet önt a tengerbe, a Rajna 4000, a Missziszipi 50.000 és az Amazon 200.000 hektolitert. Ez a mennyiség megtöltene egy olyan medencét, melynek méreteit nem is tudnánk értelmünkkel érzékelni. “Minden folyóvizek a tengerbe sietnek, mindazáltal a tenger mégsem telik meg” — írja a Prédikátor 3000 évvel ezelőtt. Nem, mert ellensúlyozza a párolgás. A víz jobban párolog, mint a kámfor. Rend van itt. Aztán vegyünk leckét a milliomod milliméter fizikájából s még inkább álmélkodva fogjuk csodálni a rendnek mindenütt uralkodó, szédítő látványát! Ha az anyagnak rendetlenségre törekvésével szemben bámulatraméltó rendet fedezünk fel, ha a külső erők láncolatán át ismét a belső erőhöz kell felemelkednünk, akkor széttekintve a káosszá válni akaró tömegek szédületes rendjén, nemcsak a valamikor ható első erőt ismerjük fel, hanem csodálkozásra ragad az állandóan működő, állandóan rendező első erő szédítő nagysága: a maga mindenkor és mindenütt jelenlévő hatásával. A káosz orgonájának két mély sípja szólalt meg s ezekhez csatlakozhatik millió és millió változat. 26
