Új Korszak, 1934 (1. évfolyam, 2-18. szám)
1934-12-21 / 17-18. szám
2. oldal. UJ KORSZAK 17.—18. szám. ^am^ózsef Elbúcsúzott a viszontlátásra és eltávozott örökre. Akik ismerték: szerették, akik szerették: mély fájdalmat éreznek a megrendítő, váratlan elmúlás fölött. Fiatal volt. Nagy tűz égett benne; az alkotás tüze. Igaz ember volt; érezte az emberi javak örökségéből kitagadottak fájdalmát és küzdött ellene. Tanította a fölszabadulásra vágyó munkásságot. A haladás útját járta s aki közelébe került, vitte magával... Egy eszmét hordozott magában, hitt az eszmében tűrhetetlenül. A tudás, az érzés, a cselekvés eeybefort benne, igazi műveltség hatotta át. Meg volt benne a törekvés: megismerni mindent, hogy teljesebben szolgálhassa az eszmét, igyekezett kiválasztani a legjobbat s hitt benne a szeretet erejével és igyekezett megvalósítani belőle minden lehetőt. Néhai tiszta szívű Szabó Ervin írja az elszállni készülő öntudat utolsó napjaiban : „ ... minden meggyőződés annyit ér, amennyit hirdetője a maga cselekedetével valóra vált.“ ... így élt, így cselekedett, híven képviselte az eszmét s cselekedetével bebizonyította, hogy hisz az eszme diadalában. Egy eszmét hordozott magában! Az eszme régi, mint maga az ember: fölszabadítani az Embert, elárasztani boldogsággal a világot kiirtani az igazságtalansá got, megszűntetni a kizsákmányolást, szeretettel, jósággal, békével tölteni meg az emberi szívet. Nem volt egyedül, sokan vagyunk ennek az eszmének szerelmesei, cselekvő részesei! De akiket meg kell győzni és le kell győzni, azok minden hatalommal rendelkeznek és sivár, önző lelkűknek sötét szándékával útját állják a jószándékú, igazság kereső akarásoknak. Fájdalom és vesztesség minden fiatal élét elmúlása, sokszorosan vesztesség és fájdalom az eszme hű harcosánBk elmúlása. És akik hívei vagyunk az eszmének, minden ilyen szomorú elmúlásnál, az életet és halált tisztán fölismertek bátorságával: adjuk meg az őt megillető tiszteletet az elhunytnak, Jarnó Józsefnek is. ... Ez a tisztelet kötelességet jelent: nem enged csüggedni, nem ad helyet kétségbeejtő gondolatoknak, nem bocsát ernyesztő puhultságot idegeinkre, mert ez kegyeletsértési Aki hisz az eszmében, annak el kell készülve lenni minden ilyen vesztességre s készen kell lennie a cselekvésre: betölteni a rést I ! Aki eddig is hittel harcolt, az tovább küzd lankadatlanul, aki bátor volt eddig is, az bátrabb legyen ezután, aki tudott áldozni és áldozott, annak kötelessége többet áldozni. Az eszme hű harcosának elmúlása nagy adóját rójja a kegyeletnek az eszme élő képviselőire: harcost állítani a kidőlt helyébe és a munkát, amit végzett, el kell végeznünk azoknak, akik itt maradtunk. Ez a mi igaz kegyeletünk. így él bennünk tovább Jarnó József és minden igaz ember, aki az eszmének hű harcosa. A történetírásról. II. A reakcró fölfogásának jellemzésére idézzük báró Orczy Lőrincznek, a Mária Terézia idejében élt főúri költőnek ezt a nyilatkozatát : „Egész konzervativizmusom föllázad azon gondolat ellen, hogy a csatornák, utak, hajózható folyók által ez az ország is megnyílik a világ forgalma előtt.“ A vádak hangoztatása és cifrázása közben aztán elhállgatja a hivatalos történetírás hogy II. József egyik főtörekvése az igazságos vagyonmegosztás előmozdítása volt, melyet helyes adórendszer útján igyekezett megvalósítani s melynek reánk maradt elveit még a mai megváltozott viszonyokhoz mérten sem közelítettük meg. Egészen elhallgatja a hivatalos történetírás a kalapos királynak a kultúra terén végzett reformjait és alkotásait. Addig az iskola az egyházi és a rendi érdekeket szolgálta, II. József vitte bele a magyar köznevelésbe azt a gondolatot, hogy az iskola nem lehet többé felekezeti, hanem államinak, közösnek kell lennie, hogy érzésben és gondolatban igazi egység jöhessen létre. Az egyetemek, akadémiák és gimnáziumok számát csökkentette s a gimnáziumokban elrendelte a nemzeti nyelv tanítását. O, a germánizátor ! Évenként százával alapittatta az új népiskolákat. (Az Ínséges és háborús 1788-89. évben 25 fő-, 3 rajz-, 3 munka- és 464 népiskolát állítattak föl.) Rendezte a tanítók ellátását, kimondotta az iskolakötelezettséget, büntettette azokat, a szülőket, akik gyermekeiket nem járatták iskolába A tanítók és tisztviselők kinevezésénél sem származásra, sem vallásra, sem nemzetiségre nem voltak tekintettel, minden állást pályázat útján s érdem szerint kellett betölteni. II- József életének történetéről reánk az a történelmi tanulság maradt, hogy országok, nemzetek sorsának intézéséhez egy-egy embernek legnagyobb tehetsége, legjobb akarata s bármily nagy hatalma nem elegendő. A tények hatalmasabbak, mint az emberek. A hazugságok pedig nem halhatatlanok. Dr. P. R. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ tathatta az igazságot. Még nem mindnyájan érzünk és cselekszünk így, nem vagyunk még mindnyájan egy táborban, de Ielkeinkben már sok közös szándék csírázik. Álmaink és sóhajtásaink mór igen megegyeznek. A tudomány, az erkölcs, a politika terén merészen szárnyra kelt közöttünk a szabadgondolat és kihajtottak mindenfelé a kételkedésnek bűbájos virágai. Velünk szemben pedig ott állanak a magukat túlélt intézmények elszánt védelmezői. Nem nehéz a választás : aki az igazságot maradék nélkül, nemcsak a maga, de minden embertársa javára jogosnak ismeri el, az velünk van, velünk harcol az igazság beteljesedéseért a szebb jövőért... a győzelemig 1 I Nyilt levél Balló Gyula főtanácsos úrhoz» a pozsonyi iskolai referáfus vezetőiéhez. Tisztelt Barátom I Olvasom a pozsonyi iskolai referátus vezetőjévé történt kinevezését. Sietek gratulálni. Szép, de megérdemelt elismerése ez az Ön munkásságának. Most nagyobb hatáskör: nagyobb felelőség, több alkalom és nagyobb kötelesség a tiszta emberi fölfogás érvényesítésére. Tisztő szívből kívánom, hogy ügykörét mindnyájunk közmegelégedésére lássa el! Jogcímet érzek ahhoz, hogy ez alkalommal a nyilvánosság előtt másról is szóljak Önhöz. A nyilvánosság előtt azért, mert amit mondok, az közügy : emberek sorsa, népek békessége és egymás megértése. Egy intézetbe jártunk, együtt végeztünk, ez arra jogosít és kötelez, hogy a legtisztább és önzetlen baráti nyiltsággal beszéljek. ön, tisztelt Barátom, a világháború előtt újkorszakos volt (ami akkor is veszélyes volt s ma sem egészen veszélytelen I), ez jogcím nekem arra, hogy fölhívjam figyelmét olyan anomáliákra, amilyeneket a múltban is kifogásoltunk, elítéltük s harcoltunk ellene. Végül én most a, régi Új Korszak programjával szerkesztett Új Korszak szerkesztője is vagyok, ami már nemcsak jogcím de súlyos kötelesség is az igazság elmondására. Kötelesség rámutatni a hibákra, kötelesség elmondani, amit sokan magukba fojtanak s amit — hitem szerint —, elhallgatni nem szabad, mert elhallgatni : bűn 1 Bűn, mert elkeseredést szül, ami megaláz, ami igazságtalanság, ami rossz s az elkeseredés rossz tanácsadó I Olyan korszakban élünk, amikor az elvakult sovinizmus minden emberi jogot és törvényt megcsúfolva azt az elvet igyekszik érvényre juttatni, amely az egyik népet a másik rovására előnyben, kiváltságban részesíti, a maga fajtájának még a bűnét is erénynek minősíti. A régi Új Korszakban azt hirdettük, hogy egy nép sem született sarkantyúval s egy nép sem született nyereggel a hátán. Elitéltük azt, hogy a nem magyar anyanyelvű polgártársainknak nemzeti kultúráját nem engedték szabadon fejlődni, különféle mesterkedésekkel, sőt törvénnyel elfojtották. Mi, üjkorszakosok, akik akkor is már tisztán láttuk, hogy a nemzetek békés fejlődésének megakadályozása: kultúrszégyen, bűr., gyűlölködésre s föltartózhatatlanul háborúra vezet, minden törvényes eszközzel küzdöttünk ez ellen a betegség ellen. Nem kérkedés, nem dicsekvés, csupán a valóság fölelevenítése, ha arra hivatkozom, hogy mi, új korszakosok voltunk azok, akik Békéscsabán 1912 május 22.-én tartott megyei gyűlésen, a a megyei egyesület hivatalos vezetőinek (az elnök szlovák anyanyelvű kolléga: Uhrin Pál volt 1), a mozgósított tanfelügyelői és közigazgatási apparátus ellenére is határozattá emeltük javaslatunkat, amely fölkorbácsolta a szenvedélyeket, vitát provokált, mozgósította a tanítóságot a demokrácia: a választói jog s az igazi népkultúra érdekében. Határozati javaslatunkban — a többek között —, azt köve-1 teltük, hogy mindenki a maga anyanyel-1 vén .taníttassák. Hallatlanul merész tett volt a ez az akkori világban. (Az igazság érdekében meg kell írnom azt is, hogy nem magyar a-i nyanyelvü kollégáink voltak azok, akik töröln| kívánták ezt a pontot: cipcer és szlovák kol-fe légák Békéscsaba, Szarvas, Tótkomlós, Oros-. háza stb. tanítósága. Somogyi és Zigány sem tudtak róla, ők is sokszor fékeztek s ezért nem f is közöltem előzőleg velük.) Tisztelt Barátom, ma sokszorta felelőségteljesebb s a történések hatásaiban kiszámíthatatlanabb következményekkel járó időt élünk. A tények beszélnek: az utódállamokban a magyarság számbelileg kisebbséggé lett s méltatlanul szenvedője annak az elkeseredésnek és gyűlöletnek, melyet az Apponyi-Tisza-féle feduáiis, klerikális Magyarország igaszágtalan politikája a nemzetiségekből kiváltott. A fölszabadult indulatok nyíltan törtek föl az itt élő magyarság ellen, akiknek nevében a sok rossza) elkövették. Sok, sok konkrét esetnek az általános kórképe az itt vázolt érzelmi valóság. Ennek az állapotnak nem szasad állandósulni, nem szabad jogforrásá lennie, ennek az állapotnak enyhülni kell, jobban az eddiginél s végül a teljes svájci és oroszországi nemzetiségi megértéshez kell vezetnie. Legbeszédesebb dokumentumát adnák ennek az igazságra törekvő szándéknak: a kultúra terén végzendő változások. Ezek között is legelső a tanítóképzés korszerű fokra való emelése. Tudom, s tudjuk, hogy egy embernek bármily igaz és jóindulatú s igazságra törekvő szándéka még nem jelent gyökeres változást. De egy erős, bátor jellemű ember, egy olyan irányító állásban, ha a mindennapi életben gyakorlatilag is megvalósítható érzelmi és személyi szükségszerű változásoknak rendszeres hirdetője és cselekvője, sohat tehet s csak akkor tölti be méltóképpen és emberül hivatását. — A világ vájudik, aki pillanatnyilag hatalomra jut, sok esetben elveszti tisztánlátását, józan ítélőképességét s hajlandó a hatalom örökéietüségében változhatatlan — az egyénre és egyénekre is kiterjedő —, örökéletet látni .. . és minden tettét a paragrafusok holt formái és a tömeghangulat hatása alatt intézi. Ön, tisztelt Barátom, ne legyen ilyen olcsó, mindennapi bürokrata, Ön hallgasson szívére, emberi érzésére is és mindig gondoljon azokra az időkre, amikor mint kisebbség igazságtalan elbánásban részesült sok, sok fajtestvérével együtí. Legyen ön korfelelőséget érző egész Ember, aki nem téveszti és nem tévesztheti össze a látszatot a valósággal s különbséget tud tenni a hétköznapi hízelgés és az őszinte szó között! Igazi vezető, nemzete morális erejének végrehajtója és történelmi hivatásának betöltője csak az lehet, aki a mai szenvedélyesen soviniszta áradatban Ember tud lenni, aki az igazságot minden vonatkozásban egyformán kijárónak tartja és megvalósítja min. denben mindenki számáia. A múlt bűneinek mindnyájan reszesei vagyunk azzal, hogy tűrtük azt és mindnyájan részesei leszünk a jelen bűneinek, ha hallgatunk, ha nem teszünk meg mindent, ami az igazság, az emberség érdekében megtenni adatott, lelkiismereti kötelesség!. Legyen Ön, tisztelt barátom, nemzetének élő és szigorú lelkiismerete I Tegyen meg minden megtehetőt, ami az embert és embert egyenlővé teheti. Ebben a hitben kívánok Önnek erőt, egészséget, kitartást igaz szeretettel: régi iskolás- és harcostársa: CZABÁN SAMU.
