Új Korszak, 1934 (1. évfolyam, 2-18. szám)
1934-11-07 / 15-16. szám
15.—16. szám. ÚJ KORSZAK 3. oldal. Aspiránsok. Kik azok az aspiránsok? Honnan ez a cifra elnevezés ? Valamikor, talán még most is, a katonaságnál volt ilyen rangfokozat. A tiszti iskolát sikeresen elvégzetteket nem nevelték ki azonnal hadnaggyá, hanem kadét aspiránsnak, aki azonban kadét sem volt, csak lett, ha jól viselte magát és kiérdemelte a felsőbbség elismerését. Mennél jobban tudott alkalmazkodni, mennél jobban tudott a közvetlen felsőbbje kedvében járni vagyis hízelegni s minden önnállóságrói lemondani, annál biztosabb volt a gyors előmenetel az igaziak... a tisztek közé. Fizetésé nem volt nagy, de kapott élelmet, ruházatot, lakást, nem is szólván arról, hogy a mesterségébe vágó eszközökkel állig fölfegyverezte és fölfegyverzi munkaadója : az állam. Most az állam, takarékossági szempontból, be akarja vezetni a tisztviselői karnál, a tanítóságnál is ezt a rendszert, azzal a különbséggel, hogy hónapokig nem fizet, sem élelmet, sem ruhát, sem lakást nem ad, ellenben dolgozni keli úgy, mint bárkinek, sőt ki kell tűnni, ha azt akarja, hogy végleges legyen, azután az így élvezett semmi után ad havonként annyit, amennyi jóllakásra is kevés. Mit ad hát ? Reményt, hogy aki jól viseli magát s azt a pór hónapot, esztendőt kibírja az elérheti a reménybeli tanítói kinevezést. Ne szóljunk arról, hogy azt a pár milliót, amit az állam évenként így megtakarít, a bankokban elhelyezett betéteknek csak 1% megadóztatásából is száz- és százszorosán tudna biztosítani (500 milliárd betétnek 1%-a 5 milliárd I 11), sőt arról se beszéljünk, hogy a bankok igazgatói, ahol a milliókat kitevő úgynevezett „szanálást“ az állam izzadta ki, az igazgatók légiói évenkint és egyenként százezreket vágnak munka nélkül zsebre, akiknek nem volna nehéz lemondani munkanélküli jövedelmük egy kis százalékáról, amely milliókat tenne ki és hallgassunk arról ts, hogy a katonaságnál, csendőrségnél, a magasrangú tisztviselőknél, képviselőknél, szenátoroknál és még sok másoknál, ahol ha a mostani jövedelmüket leszállítanák, nem volnának létalapjukban megtámadva, újabb nagymértékű fizetés leszállítást nem terveznek, hanem mutassunk arra az erkölcstelenségre, amely a nagy felelősséggel járó munka meg nem fizetéséből szétárad. Ha magánvállalkozó csinálna ilyet, az államnak kellene megakadályozni a kizsákmányolásnak ezt a legkirívóbb, leglázítóbb formáját, hogy megvédje polgárait a tőke telhetetlenségével szemben. De van még tovább is... A mi köztársaságunk a munkát tette hivatalosan is, törvényesen : létalapjává s kifejezte ezt május 1.-nek ünneppé avatásával. És mi, tanítók, ezen a napon arról beszélünk, arról kell beszélnünk, hogy minden munka között legbecsesebb, legnélkülözhetetlenebb az ember munkája 1 Mert hiába a termékeny föld, a langyos eső, a rügyfakasztó napsugár, a segítőtársul szolgáló állatok és gépek légiói, hiszen az állatokat is az emberi munka látja el, élteti, gondozza, a gépeket is az emberi ész tervezi s ugyancsak emberi munka önti formába a formátlan, nyers anyagot, hogy életet nyerjen, testet öltsön... hiába mindez, mert ha nincs ember, aki az állatot, a segítőtársat: táplálja, munkába vezesse s ha nincs ember, aki a gépet, a másik segítő-társat az energia termelésre alkalmassá tegye... hiába az állat, a gép és minden természeti kedvező körülmény, a termékeny föld minden áldása ott rothad meg az emberi munka nélkül- Ezért tettük ünneppé a legszebb hónap első napját, hogy ezen a napon mindenkit ráeszméltessünk az emberi munka fölbecsülhetetlen társadalmi értékére s tanulja meg mindenki, mily erő, mily kincs van az ő dolgos két karjában, az ő emberi munka végzésében. Tanulja meg tisztelni és megbecsülni és tanulja meg szeretni a munkát. , Ezt mondjuk el a munka ünnepén és ezzel a gondolattal itatjuk át minden tár gyunkat, ez a legbecsesebb s egyben legcélravezetőbb nevelési eszközünk, ez az élete, ez a belső, igazi erkölcsi tartalma egész nevelői munkánknak. És most ettől a hittől, ettől a himnusztól akar megfosztani minket, titeket, elsősorban titeket, fiatalokat a jövőbe induló fiatalokat a szívtelen munkaadó I Kétségbeejtő és elkeserítő az a tudat, hogy ilyen is bekövetkezhetik, hogy éppen az állam az, aki ilyen mostohán bánik alkalmazottaival. re, ha rényleg bekövetkeznék, csak az volna, ha a tanítói és tisztviselői szervezetek kimondanák, hogy ilyen föltételek mellett senkinek sem szabad állást foglalni és ha minden tanító és tisztviselő szentnek tartaná, betartaná ezt a tilalmat. A tanítói és tisztviselői szervezeteknek mindent el kell követniük, hogy ez a javaslat törvénnyé ne emelkedhessék. De a legerősebb válasz erre a kísérlet-Meg kell ezt tenni 1 Tanítónak készülő fiatalság I Értsétek meg az élet parancsát és aszerint cselekedjetek 11 Sa „Ne személyeskedjünk és tiszteljük a mások meggyőződését...” túlon-túl sokat hangoztatott és leírt frázisok. Vannak események, melyeket a személyek kikapcsolása nélkül tárgyalni nem szabad, mert értelmetlen vagy legjobb esetben elvont filozofálásnál nem több az ilyen bírálat. A közélet állandó harcok színtere. Kisebb-nagyobb közületek : egyesületek, szövetkezetek, közérdekű intézmények, községek s más erkölcsi és politikai testületek intézik az egyesek dolgát s mi sem természetesebb, minthogy az intézőket legyenek azok egyesületi vagy politikai funkcionáriusok, képviselők vagy miniszterek... személyi mivoltukban is felelősek minden ténykedésükért s nem lehetnek tabu a kritika előtt, mert hiszen egészséges közélet másként nem virulhat. Panamisták, uzsorások, csalók, hamisítók, hazug méregkeverők s más erkölcsi defektusban szenvedők nem szerepelhetnek a közélet erkölcsi irányítóiul. Ha így fogjuk föl a személyeskedés kérdését, akkor nem fogunk minden kritika nyomán följajdulni, nem fogunk olcsó személyeskedést emlegetni, ha lelepleződött, hogy az, akit bizalmammal tűntettem ki, nem méltó arra, visszaélt bizalmammal. Igenis a történtekért minden esetben a személyek is felelősek és a közélet vezetőiként nem szabad szerepeltetni olyanokat, akik morális szempontból kifogásolhatók, mert ezeken keresztül az intézmény is szenved. És ha az intézmény vagy bármi közület ezeket az erkölcsi föltételeket nem respektálja, az az intézmény vagy közület nem tarthat igényt arra a bizalomra, ragaszkodásra, amely szülte és létalapját adta. Még többször hangoztatott frázis az, amikor az egymással szemben álló ellenfelek meggyőződés tiszteletéről beszélnek s morális kötelességként állítják föl a parancsot, hogy tiszteljük egymás meggyőződését. Én nem tisztelem az enyémmel ellenkező meggyőződést. Hiszen ha tiszteletreméltónak tartanám, akkor nem szabadna ellene küzdenem. Akkor, ha uralmon levő elvről volna szó, arra kellene törekednem, hogy az az elv — az enyémmel ellenkező ! —, uralmon maradjon. Ha pedig uralomra törekvő elvről van szó, segítenem kellene, hogy uralomra jusson. Szóval: ha valamely elvet, meggyőződést tisztelek, akkor azt már a magamévá is tettem. Ha így állítjuk be a kérdést, rögtön a szemünkbe ötlik, hogy milyen képmutatás az ellenkező elvek tiszteletéről szóló frázis. Mi nem képmutatóskodunk, nyíltan valljuk, hogy nem tiszteljük az ellenkező elvet, meggyőződést. Ellenben, igenis, elismerjük a miénkkel ellenkező elv jogosságát. És az elvek harcában ez sokkal többet ér, mint az ellenkező elvek tisztelete, ami nem egyéb hazug frázisnál. Ha én például köztársasági vagyok, akkor nem tisztelem a monarchikus elvet és megfordítva: ha meggyőződéses monarchista vagyok, nem tisztelhetem a republikánusok fölfogását. Ha a természettudományos fölfogás híve vagyok, nem tisztelhetem az egyházi dogmákat, sőt ellenkezőleg, azokat — mint az emberiségre nézve károsokat —, gyöngíteni és kiküszöbölni iparkodom. Viszont: ha valamely egyház dogmáinak vagyok a szolgája és szóvivője, akkor nem tisztelhetem a természettudományos világnézetet, amely az én szent dogmáimnak az élete és uralma ellen tör. Kisebb jelentőségű elvi ellentéteknél ez az igazság nem olyan szembeszökő, mint az itt fölhozott példáknál, de megvan és uralkodik ott is. Ne beszéljünk tehát az ellenkező elvek tiszteletéről. Ellenben el kell ismernünk a miénkkel ellenkező elvek vallásának és propagálásának jogosságát. És tisztelhetem az egyént is, aki az enyémmel ellenkező elvet vall és az én elvem érvényesülése ellen küzd... ha az illetőt őszinte meggyőződés vezeti. Mihelyt azonban az illetőt csak az a számítás vezeti, hogy önző egyéni érdekeit valamely elvnek hirdetése és szolgálása révén érheti el legbiztosabban: az illető nem méltó tiszteletemre. Ha mindnyájan így fognánk föl az elvi ellentétek kérdését, akkor közéletünk sokkal egészségesebk és sokkal kellemesebb lenne. Akkor a közélet harcosa minden erejével és minden tehetségével küzdhetne elveiért, meggyőződéséért, anélkül, hogy a szemközt álló táborok között személyes gyűlölködés és személyes harc támadna. Akkor mint ellenfelek, de nem mint ellenségek állanának egymással szemközt. A köztársaságbeli magyar tanítóság belső küzdelmeiben nincs meg ez az egészséges állapot. Sehol sem hallatszik gyakrabban az ellenkező meggyőződés tiszteletben tartásáról szóló frázis, mint itt. Sehol sem hangzik sűrűbben a vád minden a hivatalos fölfogással ellenkező véleménnyel szemben — legyen az a legbecsületesebb, a legőszintébb meggyőződésből fakadó —, hogy egységbontók és kerékkötők az eszme önzetlen harcosai. És sehol sem látjuk az ellenkező vélemény jogosságának megtagadását olyan mértékben garázdálkodni, mint itt. Mi az iskolák államosítását és a felekezeti szellemtől való tökéletes megtisztítását követeljük s a néptanítói munka teljes anyagi és erkölcsi elismerését. Nem kívánjuk, hogy az ellenkező meggyőződésűek ezeket az elveinket tiszteljék, erről a tiszteletről egyszer és mindenkorra lemondunk. De követeljük, hogy elismerjék annak jogosságát, hogy ezeket az elveket valljuk és törvényes úton propagáljuk. És tiltakozunk az ellen, hogy az Általános egyesület hivatalos lapjában elveinkért folytatott harcainkat: egységbontásnak, kerék kötésnek minősítse ! Eddig az egyesület belső életében ezekért az elvekért még nem kerültünk szembe egymássá], csak bejelentettük elhatározásunkat. És, ime: kész a felelet, megszületett az Ítélet: egységbontók, kerékkötők., Hohó, tisztelt hivatalos közvélemény ! így nem szabad elvi harcot vívni, mert ha ez így megy, a mi válaszunk sem maradhat kizárólag elvi harc! Ma még csak papiroson folyik a harc, de természetes, hogy itt nem állunk meg s az egyesület keretében : a közgyűléseken is élni fogunk jogainkkal s mindent elkövetünk, hogy eszméinknek híveket... többséget szerezzünk. És akkor itt, az ellenkező elvet őszintén vallókkal szemben, mint elvi ellenfelekkel fogunk szembe kerülni. De aki már most kerékkötésröl, egységbontásról beszél, azzal szemben mi sem fogjuk a genfi konvenció emberséges határozatait betartani! K. S. s
