Új Korszak, 1934 (1. évfolyam, 2-18. szám)

1934-11-07 / 15-16. szám

4. oldal.

UJ KORSZAK

15.—16. szám.

Gondolat-forgácsok.

Gyermekszíndarabunk ügye.

Szlovenszkón a gyermekszindarab-irodalom még nem jelentett komolyabb és korszerűbb újításokat. Az a tucat próbálkozás, ami történt 16 év alatt, az átértékelés eminens feladatát nem váltotta valóra. Mintha nem mernék átugrani azt a szakadékot, mely egy régibb világ és az új adottságok között kikerülhetetlen valóságként támadt.

A gyermekszindarabck tendenciája nem mutat fel számottevő pluszt, oly értelemben, mint ahogy azt az új eszmék gyökeresen megkívánnák. Gyerekesen polgári maradt. De mégis, ha ezen új követelmények tisztasága bárhol is jelentkezik, elbukik, mert nincs értékelő, a kor szavát mindenek fölött szívén viselő tanítógeneráció.

A világnézeti felfogások, izmusok felületes és felelőtlen cenzorai pedig minden új irodalmi kinyilatkozást valamelyik politikai párt deklasszáló propogandájának minősítik. Elfelejtik azt, hogy minden mai irodalom, így a modern gyermekirodalom is, vitathatatlanul a holnap embereinek szól s hogy az abban megnyilatkozó lélek a szociális érzés teljes értékű kiforrását sürgeii.

De megfeledkeznek arról is, hogy a világpolitikai és társadalmi törekvések az egyes korok pedagógiájára, valamint az abban megnyilatkozó irodalomra szükségszerűen frissítő hatással vannak. Ennek a hatásnak azonban a sajátos célja felszámolást, átigazulást jelent, természetesen a konzervatív maradiség ezzel nem számol, sőt a tanítóság és nevelők ama csoportjában, melynek jelszava — csak semmibe bele nem avatkozni és nem politizálni — még pártfogókra is akad. Ez a pártfogás a tunyaság ténye, de nem a meggyőződés követelménye.

A gyermekszinderabokban, mint irodalmi művekben, a leszűrt helyzettudatosításnak — osztályöntudat, ember szeretet, munka és munkásbecsülés szintézisein keresztül, élményt kell adnia; élményt, mely nevelje a gyermekben a szocietász iránti köteles megbecsülést.

A sablonos jó és rossz gyermek komplexum ; a gazdag fiú és a jól tanuló szegény gyermek meséje, pedagógiai, de pedopolitikai szempontból is ma már túlhaladott. A morális jó és az etikai szépség az egyiknél dogmatikusan zárt és szűkkörű, a másiknál pedig émelyítően giccsszerű. Nem mindig jó a szorgalmasan tanuló gyermek és nem abszolút rossz a hazudozó, tolvaj, verekedő típus sem. Előbbit az élet, az utóbbit a pszihoanalizis igazolja; mértéket és elhatároló megkülönböztetést, tehát az ilyen idejétmúlt jellemábrázolás mér nem jelent semmit s ennélfogva mint irodalmi konkuzlió sem állhat meg. A gyermekhős irodalmi megelevenítése tehát nem a szófogadatlan, tolvaj, verekedő, hazudozó jellemek okozatnélküli kivetítésében hordja értékét, hanem rendelkeznie kell azzal a biztos, tudatosító céllal, hogy

minden, ami a gyermekszájból a gyermeki lélekbe kerül, szintézise legyen az általános emberi életnek.

A gyermeki cselekedetek, kilengések még nem jelentik egyáltalán a jellem rosszaságát, de tisztaságát sem. ók a kiforrás fűzében százszor változtatják felfogásukat; kíváncsiságuk által űzve a „rosszat“ ép úgy megengedhetőnek tartják, mint annak ellenkező- j jét. A fejlődő gyermek jellemére leginkább e két végpont megismerése lehet kiválasztó hatással és csak ennek helyes felábrázolása lehet témája minden gyermekszíndarabnek.

A gyesmekszíndarabok dokumentálják azt a napot, eseményt, melynek emlékére, kidomborítósóra íródott. A szabadság ünnepére, anyók-napjóra és karácsonyra szánt kis színdarabok, az eddig ismert sablonok szerint, vagy a hiperlojális, polgári felfogást, vagy az egyes vallások sematikus meséjét variálják minden meggyőző erő nélkül. A lényeg nem a nevelés általános vonatkozásán van, hanem a mesén, ami pedig azt eredményezi, hogy a gyermek figyelmét a történet lefolyása, nem pedig annak tanulsága, dinamikája köti le. Sokat beszélünk és keveset nevelünk. Nem akarunk és nem merünk rámutatni a bajra ; a konzekvenciát •ejteni sem engedjük.

Kritikai szemszögből tekintve, ifjúsági irodalmunk, Szlovenszkón, nélkülözi a haladás merészségét. Stílusénak polgári ize irtózik a természetességtől. Burkoltságában van annyi konzervativizmus, amennyi eltakarja a valóságot.

A szegény gyermek jól tanul, de mégis a gazdag ifjú mellett tud csak előbbre jutni..., mert bátor és kimenti amazt az égő házból. Hány szegény, de bátorialan gyermek van.... és vájjon nem kell e ismerni a gyermekeknek a különbséget, az akadályt, mely szegénységében rejlik ? 1

Az a fázó, éhező, de gyermekesen rajongó embercsemete, miért áll meg áhítattal a fényes játékkirakat előtt ? Neki nincs jussa hozzá. Mindmegannyi fájó zsibbadás, amely csak az alacsonyabbrendűségi érzés tovább fejlesztője. A munkaűnnepére szánt kis színdarabokban nem az adakozó polgári gyermekkel kell megajándékoztatni a munkanélküli szülők kicsinyeit, hanem a mindnkinek jutott munka egyvonalba helyező érzését kell kihangsúlyozni.

Az élet örömeire minden gyermeknek joga és szüksége van. de hogy ez még a mai társadalomban nem így van, ő is érzi; neveljük tehát arra, hogy ő azt már megvalósítsa.

A szociális érzés és munka iránti tisztelet fejlesztése a gyermek irodalomnak nem csak joga, de kötelessége is, mert csak ezeken keresztül lehet eredményes sikere.

Nem a politikát, az osztályharcot kell bevinni a gyermekirodalomb,a hanem az osztály egyenlőségét és az emberbecsülést.

Legyen minden kis színdarab propoganda; dokumentálja a kollektiv érdekek megvalósítását már a gyermekek előtt is. A szavalókórusok bíztató zúgása az összetartást, az erőt jelképezi, nem is hiányozhat egy gyermekszindarabból sem.

Nem igaz az a sokszor ismételt frázis, hogy a kollektiv gondolat elfojtja az individumot, nem, mert csak az összemberí együvétartozás érzése teszi magabizóvá és tenniakaróvá az egyént.

Gyermekszindarabunk ügyét és annak tárgyalását nem a megjelent művek quan- Juma, hanem kvalitása teszi aktuálissá. Sajnos, a felvázolt követelményeket még ezideig csak llku Pál két kis színdarabjában találtuk meg maradéktalanul.

Déli.

♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦

A történelmi materializmus.

VIII.

. . ... . . ppH**'

A történelem folyamán — mint azt előbbi cikkeinkben láttuk —, a különböző népek társadalmi berendezése számos változáson ment át. A legkezdetlegesebb állapotban a vadember egyszerűen föifalta legyőzött ellenfelét, később rabszolgájává tette. Midőn a rabszolgatartás már nem muiatkozott megfelelőnek, a jobbágyrendszer váltotta föl minden népnél.

A föld minden népénél vallási, nemzetiségi, világrészi különbség nélkül föllelhetjük ezt a fejlődést, minden olyan népnél, amely egyáltalán kulturális haladást mutat. A régi görögöknél és rómaiaknál, a törököknél és araboknál, kínaiaknál és japánoknál lényegében ugyan azt a fejlődésmenetet látjuk, mint Európa mai népeinél. A kannibalizmust a rabszolgaság, a rabszolgaságot a jobbágyság, a jobbágyságot a teljes jogi egyenlőség állapota váltotta föl.

Azonban az átmenet az egyik társadalmi állapotból a másikba mindig nagy harcok között megy végbe. Amint a termelőviszonyok megváltoznak, az alávetett osztályok harcai egyre hevesebbek és elkeseredettebbek lesznek. Viszont az uralkodó osztályban egyre szaporodik azoknak a száma, kik vagy nyíltan átpártolnak az elnyomottakhoz vagy a saját osztályukhoz tartozók között hirdetik, hogy a meglevő társadalmi rend többé meg nem felelő, hogy ezen az alávetett osztályok érdekében könnyíteni, változtatni kell.

Ha a történelmi materializmus alapján vizsgáljuk a mai társadalmi viszonyokat, úgy látjuk, hogy újabb nagy társadalmi átalakúlá- ! sok küszöbén állunk.

A polgári jogegyenlőség behozatala az » elnyomott néprétegek helyzetét ugyan könnyí- \ tette, de gazdasági nyomorúságot változatlanul I hagyta. Óriási bér kaszárnyákban összezsúfolva napsugarat és levegőt nélkülözve élnek ama '

munkásmilliók, kik a mai társadalom minden gazdagságát termelik... munkaadóik számára és akiknek csak addig van kenyerük, míg munkaadóiknak úgy tetszik. Fényes palotákat építenek, ragyogó ékszereket, drága ruhákat, válogatott Ínyencségeket készítenek naphosszat, míg maguk és családjuk nyomorúságában, szennyben és bűzben kénytelenek élni. Künn a falvakban mindenfelé szétszórva, nádfödeles kalyibában, két-két család egy szobában összezsúfolva tanyáznak a mezők proletárjai. A hivatalokban ott görnyednek a fehérgalléros proletárok, kik naphosszat dolgoznak, néha még a munkásokénál is kisebb fizelésért. A falvakban, városokban szétszórva élnek a gyermekek nevelői a tanítók hitvány fizetéssel elégedetlenül, proletármódra. És a proletárok ezen óriási hadserege egyre nő, nemcsak a természetes növekedése révén, hanem azoknak soraiból, akiket a nagytőke növekvő hatalma letaszít a proletárok sorába. íme, ez az a hatalmas erő, mely a jövő társadalomért harcba vonulhat.

De az osztályok harcában nemcsak a szám fontos, hanem az osztályöntudat is. A mai proletárok milliói nem öntúdatlan rabszolgák, nem az elnyomást némán tűrő bábok, hanem gondolkodó, öntudatos, harcra kész emberek. ók tudják, hogy az uralkodó osztályok gazdagsága, pompája és fénye az ő munkájuk eredménye. Tudják, hogy az ö szegénységük és nélkülözésük nem természeti törvényen alapszik, hanem a mai társadalom berendezéséből származik. Öntudatosan szervezkednek és erejük tudatában veszik föl a küzdelmet az uralkodó osztályok ellen.

Mint minden átalakulás küszöbén, itt is azt látjuk, hogy az uralkodó osztályból mint többen csatlakoznak a küzdő proletariátus táborához, mind többen hirdetik a proletariátus követeléseinek jogosultságát. Híres tudósok, egyetemi tanárok vallják a munkásság igazát s az uralkodó osztály vezető politikusai dolgoznak rajta, hogy a munkásság helyzete megjavuljon.

A modern politikai mesterségnek immár egy egész külön ága van, mely a munkásság helyzetének javításával foglalkozik: a szociálpolitika. Állami befolyás folytán, részben államköltségen a legkülönbözőbb intézmények szolgálják a munkásság sorsának javítását. A kötelező elemi iskolázás a műveltség elemeit igyekszik minden emberrel közölni. A köteles betegség és baleset elleni biztosítás, aggkori és rokkanlbiztosítás révén elaggott és munkaképtelenné vált munkások menekülnek meg a koldussorstól. Ezek és hasonló intézmények mutatják, hogy mindinkább közeledünk ahhoz az állapothoz, midőn a közösségnek, az államnak kötelessége leend, mindenkinek megélhetéséről gondoskodni.

Másfelől az állam szerepe a termelésben is egyre nagyobb lesz. A vasutak és más közlekedési eszközök az állam tulajdonát képezik. Bányák és ipari vállalatok mind nagyobb számban kerülnek az állam kezére. A dohány és sótermelés, gyufa, petróleum és szesztermelés, illetve elárusítás nemsokára állami monopóliumot képez. Mind nagyobb lesz az állam és az egyes községek szerepe a közgazdaságban. Rohamosan nő azoknak a száma, akik az állam, a közösség szolgálatában keresik kenyerüket. Nincs tehát semmi elképzelhetetlen, semmi hiheteben abban, hogy nemsokára minden ember az állam szolgálatában álljon és az államtól esetleg községtől nyerje fizetését.

Persze joggal tehető az az ellenvetés, hogy hiszen az állam szolgálatában álló munkásoknak és hivatalnokoknak manapság többnyire éppen olyan rossz dolguk van, mint azoknak, akiket magánosok zsákmányolnak ki. Ezen az úton tehát nem kereshetjük a szociális kérdés megoldását. Ez az ellenvetés teljesen jogosult. Ma az áilam még túlnyomóan az uralkodó osztály szerve az alávetett tömegek fékentartására és csak igen kis részben szolgálja az összes nép érdekeit. Mi csak azért hivatkoztunk az állam folyton fokozódó közgazdasági tevékenységére, hogy rámutassunk arra, hogy semmi képtelenség nincs abban, hogy az egész termelés az állam és a községek kezébe menjen át. Hogy azonban ez egyben a dolgozó tömegek sorsának alapos javulását, a kizsákmányolás megszüntetését is jelentse, ehhez szükséges, hogy az állam levesse mai formáját, ne legyen tovább az uralkodó osztály hatalmi szerve, hanem az összes dolgozó népesség szerve, mely nem az egyes osztályok, hanem az egész nép javát szolgálja: hogy mi módon, arról legközelebb. Di. V, J,