Új Korszak, 1934 (1. évfolyam, 2-18. szám)
1934-09-21 / 12-13. szám
6. oldal. UJ KORSZAK 12—13. szám. Csehországban 59 definitiv tanítónői állásra 529 kérvényt adtak be. Tehát majdnem tízszer annyi tanítónőnek nincs biztos existenciája, mint amennyi üres definitiv állás van. Vájjon lehet-e eredményt kívánni ezektől, amikor a munka sikere mindig az existenciális biztonságtól függ?! Rpülőtámadás elleni védelem a német iskolákban. A porosz iskolaügyi minisztérium a következő rendeletet adta ki: Minden iskolában (amennyiben ez még nem történt meg) a tantestület egyik tagját a repülőtámadás elleni védelem vezetőjévé kell kinevezni. Ez az igazgató tanácsadója legyen minden olyan ügyben, amely a civil légitámadás elleni védelemre vonatkozik. Gondoskodjék arról, hogy a tanításban gondot fordítsanak a légitámadás elleni védelem gondolatának terjesztésére. Mivel ennek a tanítónak kell intéznie minden olyan ügyet, amely a repülőtámadás elleni védelemre vonatkozik, szoros összeköttetésben kell lennie a helyi hatóságokkal és a légitámadás elleni védelem országos szövetségével. A görög iskolastatisztika szerint az 1928-29. isk. évben 9182 elemi iskola volt. Ebből 8482 állami (92’38%), 147 (Wo) különböző jótékony intézményé és 553 (6'02°/o) magániskola. A tanítók száma 14.832. Ebből 13.264 állami (8603 férfi és 6229 nő). A tanulók száma 677.163. Az állami iskolákba 610.396 járt. 896 fiú-, 900 leány- és 6686 vegyesiskola volt. 28 héber, 5 örmény és 3 török tanításnyelvű iskola volt. Az iskolák 69‘27%-a osztatlan, 16.35%-a kétosztályos, 6'53%-a háromosztályos. 3'42°/0-a négyosztályos, T5°/o öt és csak a 2 87%-a teljes hatosztályos. — Sajnos nálunk megfordítva van, mert a felekezeti iskolák száma a legtöbb az állami iskolák rovására. Mégis csak jó dolog a vallásosság. Cosyns belga fizikus Dinant környékén sztratoszféra repülést készített elő. Nem messze a felszállás helyétől fekszik egy kis falú, amely arról nevezetes, hogy Szűz Mária megjelent ott. A falú ezért bucsújáróhely. A lakosság mindenáron meg akarta akadályozni a ballon felszállását, mert ebben a hit megsértését látta. A léggömböt csendőrség őrizte s csak így tudták a tervbevett repülést megvalósítani (V. C. Slovo). A gyermekek testnevelés a Szovjetunióban. A múlt év a torna és a sport népszerűsítése és rohamos elterjedése jegyében folyt le. Ez nemcsak a testnevelés elteredésében és sokoldalúságában nyilvánúlt meg. hanem az egész munka értékének, eredményének növekedésében is- A testnevelésben a legnagyobb szerep a gyermektáborozásoknak jutott. A múlt évben ezeket a gyermektáborokat 1,500.000 gyermek látogatta- E nyáron e szám erősen emelkedett- A gyermekek egy- másfél hónapig tartózkodnak a táborban, úgyhogy egy nyáron két csoport váltja fel egymást. Programon van a kötelező napi testgyakorlat, fürdés, napfürdő, könynyűatlétika és játékok. A gyakorlatozást állandó orvos őrzi ellen. Pedagógusokon kívül testnevelő instruktorok tánc- és énektanítók is vannak. A táncnak és az éneknek kollektív jellege van. Azon 8-9-10 éves gyergyermekek számára, akik nyáron is városon tartózkodnak, iskolakerteket, sporttelepeket és gyermekjátszótereket bocsájtanak rendelkezésükre. A testnevelés organizációja itt azonos a táborokéval- A gyermekek 4-5 órás itt tartózkodásuk alatt kétszer kapnak enni- Az idősebb gyermekek fürdőmedencéket, a felnőttek sporttelepeit és uszodáit vehetik igénybe. Az utóbbi időben a gyermekek a sport minden ágát ú- m. a futást, ugrást, gerelydobást, diszkoszvetést, kerékpározást, úszást, síelést és korcsolyázást kultíválják. A sportjátékok közül a volleyball, football és a basketball örvend közkedveltségnek. Minden városban, körzetben és táborban rendeznek sportünnepségeket és Spartakiádokat. Ez év augusztusában van Moszkvában a XII. Gyermekspartakiád- A künnyű atlétika és sportjátékok programját 600 gyermekversenyző (a Szovjetunió 30 nagyobb városából) tölti be. A Gyermekspartakiáda élő dokumentuma annak, hogy a Szovjetunió a gyermekek testnevelését nemcsak fontosnak tartják, hanem eredményesen is dolgozik a gyermeksport népszerűséítésén. Néhány szó a történettanításról. Lapunkban a Történelmi materializmusról megjelent cikk néhány gondolatot váltott ki, melyeknek papírravetésére kényszerítve érzem magam. Már az a tény, hogy materializmusról és spiritualizmusról beszélnek, megingatja az emberben a történettudományba vetett hitét. Minden tudományban szerepelhetnek ugyan feltevések mint ideiglenes pillérek valamely tétel alátámasztásához, mégis tapasztalati igazságokra kell a tudománynak épülnie. A tárgy természeténél fogva ez a történetnél lehetetlen (legalább is a politikai történetnél), mert a múltat nem szemlélhetem úgy, mint a természet tárgyait és jelenségeit. Legfeljebb csak annyit mondhatok, hogy állítólag X történetíró szerint így történt. A nemrég lezajlott világháború egyes eseményeinek a különféle nemzet történetírói, haditudósítói által adott eltérő írásai ép elég bizonyítékot adnak. S ha még bizonyos tényeket el is fogadnak, a célok, okok, irányító eszmék, történeti szükségszerűség feltüntetései iíletőieg tág tere nyílik az elfogultságnak, türelmetlenségnek és ebből folyó elferdítésnek. Mi a politikai történet igazi tanításának igazi, be nem vallott célja ? Más fajhoz tartozó, más nyelvű, más érdekközösséghez tartozó embertársaink iránti gyűlölet szítása, ezzel szemben saját hatalmasaink igazságtalan tetteinek szentesítése a történetíró, mikor saját nemzetének terű letszerzéséről beszél, akkor páthosszal zengedez dicső, hősies honfoglalásról, „vérrel szerzett“ földről, jogos hódításról, ellenben ha más nép teszi ugyanezt, akkor barbár be törésnek bélyegzi, a másik népet vad hordának, tetteit vandalizmusnak. Megcsömörlik az ember attól a hízelgéstől, talpnyalástól, amelylyel az uralkodók tetteit dicsőítik. A történetíró nagyon szereti a dicsőítő jelzőket. Pedig ki biztosít arról hogy az a Bölcs Salamon, Nagy Sándor, Szent István valóban olyan volt-e? Még kirívóbb a dolog, ha a hitbeli dolgokról, vallásháborúkról, egyházfejedelmekről van szó. Felekezetek szent háborúról zengnek. Az egyes felekezetek papjai mennyire felszisszennek, ha fülükbe jut, hogy az iskolában némely pápáról nem éppen szent dolgot említettek. Az egyházi „hivatal“ rögtön fegyverhez nyúl a szentségtörő tanító ellen. Pedig hót tudhatnák, hogy a pópák világi hatalomra törekedtek, ilyennek s állami területnek birtokában háborúkat folytattak, kincseik növelésére meg nem engedett eszkö zöket használtak, erkölcstelen életet is éltek egyesek, tehát épp úgy a történelem itéíőszéke elé kerülnek, mint a többi fejedelmek. E- gyenesen el kellene tiltani a felekezeti egyháztörténet tanítását, mert szintén nem más a célja, mint torzítás, szépítés, tények tudatoselhallgatása által az igazság sárbatiprása, más felekezelűek elleni gyűlölet konkolyhintése. Mindezek elgondolása arra a következtetésre vezet, hogy legjobb volna semmit sem tanítani, mint azt és úgy, amit és ahogyan eddig tanítottak. Ott van Francia- és Németország elrettentő például. Újabban felmerült az a gondolat, hogy a háborúk, fejedelmek, dicsőítése, trónviszáiyok, cselszövések taglalása helyett művelődéstörténetet kell tanítani. Ez igen szép. De igen lassan valósul meg. A hatalom birtokosai nem is akarják, hogy megvalósuljon. Máról holnapra nem is sikerülhet. Ismerjük be őszintén, hogy a mai tanítóság, melyet a régi, politikai történet szellemében neveltek, alapos előkészülésre szorul. Sőt, mondjuk ki kereken, élőiről kellene kezdeni a tanulást vagy ami még ennél nehezebb, a régit el kellene felejteni. Ott voltam egy polgári iskolai továbbképző tanfolyambeli (kurzus) magónvizsgán. Jól megfigyeltem, hogy az előírt s a tanmenetbe is felvett anyag: „az emberiség kulturális és társadalmi fejlődése“ volt. Annál nagyobb volt csodálkozásom, mikor hallom, hogy a vizsgázónak feladott tétel így hangzott : „a peloponnezoszi háború“. Nesze neked kultúrtörténet! Persze, könnyebb egy idősebb kortársnak, (aki talán nyugdíjazás előtt áll,) a régi megszokott nótát fújatni, mint az új adatokat, merőben szokatlan szempontokat feltételező kultúrtörténet síkos talaján lépegetni. Még helyesebbnek tartanám, ha — tekintettel munkaiskola divatos jelszavára, ill. hogy az ne csak ilyen jelszó maradjon —, az emberi munka történetét tanítanák. Hogyan, mit és milyen eszközökkel dolgozott az emker ? Természetesen a szellemi munkát is kidomborítva. Az ősembertől kezdve a mai technika vívmányáig, a gazdasági élet, az ipar, kereskedelem fejlődése, a dolgozó nép élete volna a tárgya. Nem sokkal szebb volna ez, mint az emberi irigység, hatalmi versengés, röviden : az emberi gonoszság története? Ugyanazt az anyagot kellene tanítani minden állam minden iskolájában 1 Ennek keresztülvitele jelentene ám csak új korszakot az emberiség történetében I Természetesen e gondolat nem új, de újból fel kell vetni és terjeszteni I Ha ezt a Népszövetség megvalósítaná, kiérdemelné az emberiség háláját. A világbéke érdekében is nagyob értéke lenne, mint a leszerelést késleltető bizottságok konferenciáinak. Ennek az űj korszakos történelem tanításának természetesen mds módszerre is volna szüksége. Ez a módszer azonban nem volna új. Nem! Az a régóta hangoztatott, de még ma sem általánosan elfogadott Kornensky-féie elvet : a szemléltetés elvét kellene* csak komolyan megvalósítani. Ma már oly sok és értékes leleteink, adataink vannak minden korból, hogy úgyszólván eredeti fényképek bemutatásából és az ezen látottaknak leolvasásából állana a tanítás. Nagy szerepet játszhat még a film is. A gyűlöletszítás méregfogát a munkatörténet tanításával belátható időn belül kihúzhatnók. De még ha az eszményi cél a messzejövő zenéjeként hangzanék is, érdemes és szükséges az eszmét lelkesen hirdetni s ama új korszak eljövetelében bízva bízni I T. Szerkesztői üzenetek. Zs. A. A progresszív tanítóság küzdelme nem elszigetelt harc, együtt folyik az a társadalom legjobbjainak küzdelmével, melynek az a célja, hogy köztársaságunkban mindenki boldog, megelégedett, művelt legyen. Küzdelmünket szerfölött megnehezíti az, hogy széjjelszórtan, magunkra hagyatva élünk, kitéve sokszor üldözésnek és ha nincs független sajtóorgánumunk, amely védelmébe veszi az üldözöttet, meggyengül a küzdelem. . . letörik az egyeseket, a iegbátrabbakat. Az öntudatos tanítóság már túl van azon, hogy azt kelljen magyarázni itt, hogy az események politikai bírálása nélkül számbavehető eredményeket nem igen érhetünk el. Mégis emlékeztetőül elmondom, hogy pl. Magyarországon 1868-tól 1906-ig nem mert a politikába beleszólni a tanítóság és az eredmeny: ÖOU forintos minimum és, a sovány ötödéves pótlék volt. 1906-tól kezdve az Új Korszak agitációja politikai tényezővé emelte a tanítóságot s hét év alatt: két fizetésrendezést verekedett ki, amely a tanítóságnak több millió korona évenkénti fizetéstöbbletet eiedményezett. A tanítóság mindig és mindenütt csak nehéz és áldozatos harcok árán tudott valamit elérni. És ha a kartársak rövidlátása gáncsot nem vetne, ha a fásultság, a nemtörődömség nem bénítaná meg az elszántak erejét, ha mindenki megtenné kötelességét a mi mostani életünkben is másként volna. Mert ezreknek meg ezreknek, akik érzik az ő politikai erejüket s azzal élni is tudnak, sok ezer öntudatos tanítónak egységes akaratát figyelmen kívül hagyni nem lehet. Uén csatár. Nincs igazad 1 A gyermek nem a felnőttek kedvére van és a tanító neurotikusokat nevel, aki a gyermekre csak ráorditani tud. Aki nem tud türelmes lenni, az ne menjen tanítónak. Kern büntetünk. Van ez még tovább is. A mai iskolákat úgy az elemit, mint a középiskolát még mindig a középkori elzárkozottság jellemzi. A helyzeten csak a legteljesebben bevezetett önkormányzat segítene. Micsoda fölbecsülhetetlen morális értéket jelentene az, ha a gyerekeknek beleszólásuk volna a maguk ügyeinek intézésébe, ha látnák, hogy az igazságra törekedni, azt gyakorolni mily lelkiismereti kérdése tanító és tanítványnak. Ma meg a szülőknek sincs beleszólása gyermekeik sorsának intézésébe. Nemrég történt itt, Beregszászban, hogy az V. osztály osztályfőnökét kicserélték egy olyan tanárral, aki rövidesen el fog innen menni. A volt osztályfőnököt a gyermekek is, a szülők is szerették. Néhány szülő abban a hitben, hogy jó szolgálatot teljesít, hiszen a pedagógiában elsőrendű követelmény és fundamentum a tanító és a tanítvány közötti : szeretet. . . elment az igazgatóhoz s kérte a volt osztályfőnök visszahelyezését. Az igazgató meg sem akarta hallgatni, majd kidobta a szülőket, mert az „elvi“ kérdés, nebántsvirág, amihez szerinte a szülőknek semmi közük. Gyermek, szülő, pedagógia . . leltári tárgyak, amik ma csak arra valók, hogy megkeserítsék a tanár életét. De mér nem mindenütt van ez így s itt sem iesz mindig így. Beregszászi diák. Az ajándékozás, ha ez nem lépi túl a figyelem, a szeretet és tisztelet határát, nem megy megvesztegetés számba, még a tanító és tanárnál sem. amit ön ír nekünk, hogy drága ajándékokat adnak az év végén a nyolcadikosok tanáraiknak, az előttünk nem új dolog. Az én egyik fiam minden hónapban hűségesen vitte a többiekkel együtt az „ajándékra" szolgáló 5 koronákat. A többi ajándékokról is mindenki tud. A kiadásért felelős: Czabán Samu. Nyomja: a „MERKUR“-nyomda Berehovo, Asztélyi u. 1,
