Új Korszak, 1934 (1. évfolyam, 2-18. szám)
1934-07-21 / 10. szám
10. szám. 3. oldal. UJ KORSZAK Réme-e a magyar gyermek az ő szülőfalujának l Durvalelkü-e a magyar népi A történelmi materializmus.- ^ IV. Á történelmi materializmus szerint folytonos osztályharcok képezik az emberiség igazi történetét. Eltekintve a legkezdetlegesebb időktől és művelődési fokoktól, midőn az emberek még emberevők, minden népnél osztályuralom állott és áll fönn mind a mai napig. Az osztályuralommal vele jár az osztályharc. Az alávetett osztály nem tűri tétlenül az uralkodó osztály uralmát. Nem tűri tétlenül, hogy az uralkodó osztály az ő munkájának eredményéből fényesen és tétlenül éljen. Nem tűri békésen a „kizsákmányolást“, mint a szocialista Írók ezt az állapotot nevezik. Az a küzdelem, melyet az alávetett osztályok az uralkodó osztály ellen évezredek óta folytatnak, azzal az eredménnyel járt, hogy az osztályuralom enyhébb formákat öltött. A rabszolgaságot a jobbágyság, a jobbágyságot a szabad bérmunka rendszere váltotta föl. Az alávetett osztályok küzdelme az uralkodó osztályok ellen azonban csak egyetlen esetben vezet az osztályuralom enyhítésére: ha a termelés módjában közben olyan változás állott be, mely a munkaszervezet megváltoztatását, a kizsákmányolás formáinak enyhítését szükségessé teszi. Hiába lázadtak föl a római rabszolgák számos esetben, hiába fegyverkeztek föl hatalmas csapatokban úgy, hogy a római birodalomnak egész sereget kellett ellenük mozgósítani; leverettek. Másrészt azt látjuk, hogy például Magyarországon békésen, szinte magától szűnt meg a rabszolgaság. A termelés módjának megváltozása soksor oly hatalmassá teszi valamely elnyomott osztály erejét, hogy nincs is szükség harcokra; a kizsákmányolás enyhítése szinte „magától“ megy végbe, mert immár az uralkodó osztálynak is előnyére válik. Múlt közleményünkben rámutattunk azokra az okokra, melyek a rabszolgaság megszűnését okozták; a rabszolgák rosszul, hanyagul dolgoztak, mert elégedetlenek voltak sorsukkal, károsították gazdájukat, roszszul bántak jószággal, szerszámmal. Amint a földművelést kissé jobban, rendszeresebb módon kezdték űzni, nem lehetett többé rabszolgákkal boldogulni; a föld művelőinek részt kellett adni munkájuk gyümölcséből, önálló termelőkké kellett tenni őket, A rabszolgaság rendszerét a jobbágyság váltott föl az összes műveltebb népeknél. De a jobbágyság is megszűnt előbb- utóbb Európa minden országában. A termelésben előrehaladottabb országokan előbb, az elmaradottab országokban később, Angliában már a 16.- 17. században, Franciaországban 1789-ben, a nagy forradalomban, Középeurópában 1848-ban, Oroszországban 1882-ben. A jobbágyság fölszabadulásának történelme a legjobb bizonysága annak a tételnek, hogy valamely osztály csak akkor képes a kizsákmányolás enyhébb formáját kivívni, ha valamely termelésbeli változás ezt lehetővé teszi, A magyar jobbágyság 1437-től kezdve — midőn az első nagy erdélyi jobbágylázadás volt —, 1848- ig, négy évszázadon át, minden évtizedben föllázadt az ország valamel részén. A történelem csak a legnagyobbakról emlékezik meg: az 1437.iről, az 1514.-iről, az 1789.-ről. 1831 ,-esről stb. De kisebb lázadás az ország valamely vidékén legalább minden tíz évben volt egy. De mind sikertelen maradt, mert a termelésben még nem állt be olyan változás, mely a fölszabadulást lehetővé és szükségessé tette volna. Ennek megértésére vizsgáljuk meg, hogy a jobbágy-fölszabadítás leghatalmasabb alakulata, a francia forradalom, miért sikerült ? E célból meg kell ismerkednünk egy kevéssé a középkori gazdasági élettel. A középkort az jellemzi, hogy az áruforgalom csak igen kis körre terjed ki. Mivel nincs vasút, nincs gőzhajó, a szállítási eszközök nagyon kicsinyek, csak nagyon értékes dolgokat lehet messze földre szállítani: ékszert, fegyvert, prémet, szőnyeget. Tömeges árúkat gabonát, fát, stb.. messze szállítani nem lehetett. így az egybe tartozó gazdasági területek nagyon kicsinyek voltak. Egy város a körülötte fekvő falvakkal zárt gazdasági kerületet képezett. A földesür természetben megkata a jobbágyok termésének egyrészét, valamint a saját — a jobbágyok által megművelt —, földjének termését. Ennek túlnyomó részét saját házinépével elfogyasztotta, a fölöslegért a közeli városban iparcikkeket szerzett be. Pénzforgalom kevés volt. A nyersterményeket messze szállítani nem lehetett, nem volt számukra vevő. A földesúrnak ilyenformán nem volt érdeke, hogy jobbágyait nagyon zsarolja, hiszen nem vette volna hasznát a tőlük A nemrég megjelent „Csehszlovákiai Magyar Tanítók Almanach-járól a mull számunkban már megemlékeztünk. Most egy olyan részletét kell a nyilvánosság előtt szóvá tennünk, amely páratlanul áll a maga nemében a felelőtlenül s meggondolatanul tett nyilatkozatok történetében s amely súlyos vád a magyar és szülő ellen, szinte meggyalázás. Az Almanach 295. oldalán „A magyar tanítóság tömeglétrajza“ című cikkben két „tapasztalt “ kolléga idézetével támasztja alá a cikkíró a könyvtáraknak „tömegéletünkre“ kiható égető szükségét. Az egyik így hangzik: „Ma a gyermekhad — kevés kivétellel — réme a szülőfalujának és határának; úgy jár, kél benne, mint a rontás gyilkos szelleme. A fák ágait gyönyörrel tördeli. A virágot tövestől szaggatja. A madárfészket kiszedi, a tehetetlen fiókákat irgalmatlanul elpusztítja. A varanggyal labdát rúg. Az ártatlan siklót hasított bot közé szorítja. A szegény denevér az ajtóra szegzetten kínhalált hal. A gyerek apja is segédkezik a bölcsnek tartott cselekedetben. (Mónus).“ Megdöbbentő ez az írás 1 Mekkora elfogultság, mennyi rosszakarat cseng ki ezekből a sorokból a gyermek és a szülő, a falu elleni Micsoda lelkiismeretlenség, amely egyes, elszórt esetekből ilyen barbár vádat tud összeállítani 1 Az önkritikának nyoma sincs itten. A felelőségérzet mintha teljesen hiányoznék a vádlóból. Csak egy szándék látszik világosan: feltűnni s a stilus és drámai hatás kedvéért megbélyegezni a védtelen falut, ahol: gyermek, szülő egyaránt — „kevés kivétellel“ — durvalelkű, barbár, természetpusztító. Mert úgy-e, ha a fenti sorok írójában önkritika lett volna, meg kellett volna állapítania, hogy ha az ő falujában valóban ilyen a népiskolai „valláserkölcsös“ nevelésnek az eredménye, ez a szomorú tény annak a ne velésnek teljes csődjét jelenti s akkor erről a tényről nem írok, nem beszélek, mert minden sor súlyos vád az én tanítói működésem ellen. Egy faluról van szó, ahol az iró több mtnt 20 esztendeje működik, nevel, nem felekezeti iskolánál, mint Fitus meg a többi kollégánk, akiknél az egyház fölkent papja az ő hatalmi tébolyában még a föld forgásának tanításáért is fegyelmit zúdit, a hivatását lelkiismeretesen betöltő tanító nyakába, ahol tehát még érthető a denevérrel meg más egyebekkel kapcsolatban elterjedt babonás fölfogás . . . nem, hanem állami iskolánál, ahol a tudomány tiszta tanítása nem fegyelmi ok* hanem kötelesség. Ha tehát igaz az, amit az az idézet mond, akkor ez a tény annak a 20 egynéhány esztendei, esetleg kitűnőnek minősített tanításnak teljes nevelői eredménytelenségét jelenti. Mert kit lehet felelőssé tenni azért, ha a falu gyermeke ilyen „gyilkos szellemet“ tanúsít? Hiszen a természet szeretetére való nevelés nemcsak tengelye a népiskola egész tananyagának, hanem még külön is, már a világháború előtt is, kötelező volt minden évben: madarak és fák napját tartani. És ha az ilyen ünnepély nem csupán elszedett terményeknek, nem tudott értük pénzt vagy értékes árukatt szerezni. A jobbágyok a nekik meghagyott termés java részét szintén maguk fogyasztották el. Ruházatukat, bocskorukat, kunyhóikat maguk készítették. Ami élelmiszer fölöslegük maradt, azt a közeli városban iparcikkekért cserélték be, rendesen közvetlenül, nem pénz eladás és vétel útján. Békés, csendes, szűkörű élet folyt ígv lel Hasonló volt a városi népesség élete is. A városi iparosok céhekbe tömörültek, melyek megszabták, hogy senkinek sem szabad 2-3 munkásnál többet foglalkoztatni, egyiknek sem szabad olcsóbban adni az árút, mint a másiknak, de nem is szabad rossz árút szállítani a vevőknek. A termelés kézimunkával, kis műhelyekben történt. Sok munkást nem is lehetett volna alkalmazni. Nagy verseny nem fejlődhetett ki, mert egyforma eszközökkel dolgozván, egyik mesternek ugyanannyi munkájába és költségébe került egy iparcikk előállítása, mint a másiknak. A munkás, a mesterlegény bizonyos idő múlva, ha jól megtanulta a mesterségét, maga is mester lett. Csöndben, zökkenés nélkül folyt sablonos ledarálni való nap, amely csak a statisztika részére való, hanem igazán lelket nemesítő bensőséges ünnepély, lehetetlen, hogy a minden esztendőben megismétlődő és a szülőkijelenlétében megtartott ilyen tanításnak ne legyen megfelelő eredménye. Hihetetlen, hogy ki ne alakuljon az a szép emberi belátás, hogy a természetet növényeiben, állataiban ápolnunk, védelmeznünk . . . szeretnünk kell, mert hiszen ezek által, ezek segítségével élünk s tesszük gyümölcsözőbbé életünk fenntartására irányuló munkálkodásunkat. És a szülői értekezlet, ahol mindezeket a legszemléltetőbben meg tudjuk magyarázni és értetni, ezek is csak papiroson vannak s csak a statisztika számára tartatnak ? Ahol a tanító nevelő munkája a tanterv száraz földolgozásában merül ki csupán, ahol a pedáns napló vezetés, a füzetek előírásos kijavítása s más külsőségek mindenkor rendben találtatnak, a gyermekek meglepően kifogástalan feleletekkel szédítik a hallgatót s a tanító kitűnő minősítést kap s ugyanazok a gyermekek, ha az iskolából kikerülnek, a föntebb nekik tulajdonított durva, romboló cselekedeteket hajtják végre, ez azt bizonyítja, hogy a nevelés emberséges szelleme nem ihlette meg a gyermek lelkét. A szeretettel való nevelés szeretetet nevel a gyermekben. A durvaság eldurvít. Ezért hirdetjük mi meggyőződéssel, hogy minden büntetést ki kell küszöbölni az iskolából s oda kell hatni minden erővel, hogy ez a rossz, a nevelést megcsúfoló szokás a szülei természetes nevelésből is örökre száműzessék. Csak szeretettel szabadna nevelni, mert a büntetés: botozás, fül, haj nyúzás, térdepeltetés, kormos és lébverések . . . embert megszégyenítő, lelket durvító fegyelmezési eszközök, míg a megértés, a szeretet, a megbocsátás: gyöngédséget, megértést, szelíd, szerető lelkűidet nevel. És csak az a munka értékes igazén, amely nem a kényszer, nem a büntetéstől való félelemből, hanem belátásból, meggyőződésből fakad. Nem igaz az, akármilyen szépen van is megírva, hogy a magyar nép (mert hiszen magyar faluról van szó I) ilyen lelkületű lenne, amilyennek az a pár soros idézet jellemzi. Csak a saját falujával teljesen meghasonlott ember láthatja ilyen megdöbbentően sötéten a nép lelkületét s állíthat ki róla olyan utolsó bizonyítványt. Ám az a bizonyítvány hamis! Hamis, mert a magyar nép és a magyar gyermek, — eltekintve a kevésszámú abnormális egyének és nem tömegek beteges kilengéseitől — , a magyar nép természetszerető, nem barbár, nem vandál, nem állatkínzó! Ha akad még ma is a babona emlőjén növekedett: béka, denevér stb. pusztító, ennek a fölvilágosító munka teljes hiánya s a tudományos igazság tanítását fegyelmivel büntető egyház az oka. Országraszóló szégyen és felháborító botrány volna, ha valóban a falusi nép lelkületét fejezné ki az a fönti idézet. Ámde olyan utolsó falu nincs, oly durvalelkü nép sincs csak egyesek fantáziájában, akik meggondolatlanul és felelőtlenül írnak. A magyar falu lelkületének ilyen jellemzése nem a falu széle úgy a falusi, mint a városi élet. Nem zavarta meg egyéb ezt az életet, mint a hűbéres urak egymás ellen való háborúskodása, vagy egy-egy kalandos kübérúr támadása a városok ellen. A politikai harcok, háborúk, kereskedők kirablása stb. ugyan napirenden voltak, de a gazdasági élet szűk keretben, békésen, minden nagyobb változás nélkül játszódott le. Amíg itt változás be nem állt, addig a munkaszervezet addigi módja: a jobbágyság a vidéken, a céhrendszer a városokban — noha az alávetett osztályra nagyon terhes volt —, szilárdan állt és az időnkint meg- megújult jobbágylázadások nem bírták megingatni. Csak midőn mélyreható gazdaság változások álltak be, midőn Amerika fölfedezésével és Afrika körülhajózásával új piacok nyíltak meg, midőn a céhrenszert a manufaktúra váltotta föl, midőn a városi lakosság szaporodásával a nyersterménynek piacuk keletkezett; csak akkor vált a jobbágyság helyzete tűrhetetlenné és jobbágy fölszabadítás elkerülhetetlenné. Erről legközelebb. Dr. V. J, gyene!! Suhogó. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦
