Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-04 / 53. szám

1998. március 4., szerda A Mir űrállomás kél orosz űrhajósa, Talgat Muszabajev parancsnok és Nyikolaj Budarin fedélzeti mér­nök kedd hajnalban nem tudta kinyitni a Kvant-2 modul külső zsilipajtaját, így elmaradt a hatórásra tervezett űrséta, amelynek során az egyik megrongálódott napelemet igazí­tották volna meg az űrhajósok, mert az az antennákat és a külső műszereket fenyegeti. Az űrséta előkészítése során is gondok jelentkeztek, ugyanis Muszabajev és Budarin elfe­lejtette kinyitni a zsiliprészleg nyomáskiegyenlító csapját, s az amerikai Andrew Thomasnak kellett besegíteni, aki táv- irányításra kapcsolta át a berendezést. Sikertelennek bizonyultak az eddigi eső­csinálási próbálkozások az indonéziai Borneo szigetén, ahol a szárazság a múlt évihez hasonló erdőtüzek kialakulásával fenyeget. Tavaly az indonéziai és a malajziai tüzek hatására füstfelhőbe borult több délkelet-ázsiai ország, és milliárdos veszteséget szenvedett el a turistabevételek kiesése, illetve a megnövekedett egészségügyi kiadások miatt. Az indonéz hatóságok attól tartanak, hogy Jakartát megbélyegzik a szom­szédos országok, ha nem vetnek gátat a Bomeó-szigeti, 14 ezer hektárra, más adatok szerint 100 ezer hektárra kiterjedő erdőtüzeknek. Az indonéz légierő naponta három „esőcsi­nálói” géppel sózza a felhőket, sókristályokkal igyekszik esőt előidézni, de az eddigi kísérletek nem hoztak eredményt. Az esőcsinálás művelete is kérdésessé vált azért, mert füstfelhőbe borult a Balikpapani repülőtér, ahonnan a gé­pek felszállnak, és amelyet emiatt ideiglenesen le kell zárni. A francia baloldali liberális Libération napi­lap budapesti riportja szerint 19 ezer magyarországi zsidó, a holocaust túlélője vár igen kiszolgáltatottan, rossz anyagi körülmények közt a kártalanításra, egyre fogyatkozva - mi­közben a Németország által a volt vasfüggöny mögötti or­szágokban élő áldozatok számára nyitott (a nyugati térség­hez képest csekély nagyságrendű) kártalanítási alap csak 1999-től kezdi folyósítani támogatását. Megszólaltatva Feldmayer Pétert, a Mazsihisz elnökét, a lap megjegyzi, az összeg töredéke annak a 100 milliárd márkának, amelyet a holocaust Nyugaton élő túlélőinek kifizettek - s az összegből csak Magyarországon 19 ezer embernek kellene majd juttat­ni. De a kifizetés feltételei túl szigorúak: fél évnyi konéent- rációs táborban, vagy másfél év gettóban töltött idő, ami eltér a magyarországi szenvedések idejétől. De ami a legfáj­dalmasabb: miéit kell még 1999-ig várni, amikor hetente húsz-harmiccal fogyatkozik az érintett áldozatok száma — írta a Libération. Meciar „a kapuk előtt” Berki Antal (Új Kelet) Szép lassan minden hata­lom Meciar miniszterelnök úr kezébe vándorol. „Min­den hatalmat a dolgozók­nak” - hirdette valamikor a kommunista szlogen, és mond­ja most a szomszédos ország kormányfője. Van még ugyan lehetőség, hogy a szlovák parlament köztársasági el­nököt válasszon, de a dolgok mostani állása szerint nem valószínű, hogy ezen a héten sikerül betölteni a Michal Kovác távozásával megürült elnöki hivatalt. A kormányzati többségnek mind ez idáig nem sikerült megfelelő személyt találni az elnöki posztra, az meg iga­zán nem várható el tőlük, hogy ellenzéki jelöltet ültes­senek a legmagasabb szlo­vák közjogi méltóság széké­be. Még csak veszekedés sincs a dologból. Az alkot­mány béklyójába kötött el­lenoldal fogcsikorgatva tű­ri, hogy a demokrácia utol­só mentsvára érett almaként hulljon a miniszterelnök ölé­be. A kormányfői jogok mel­lé most a köztársasági elnök jogosítványai is az egykori bokszolót illetik meg, és csak a Jóisten a megmondhatója, hogyan fogja használni a jövőben korlátlan hatalmát. Hiszen már eddig is azt csi­nált, amit akart. A köztársa­sági elnök legfeljebb csak fékezni, megakadályozni nem tudta vadabbnál va­dabb közigazgatási ötleteit. Azt se nagyon lehet tudni, mi lesz Michal Kovác jövő­beni személyes sorsa. Sokan vannak a kormányzó párt soraiban, akik legszíveseb­ben bíróság elé állítanák a volt elnököt. Ezt talán még­sem merik megcsinálni, bár ki tudja? Sok minden történt, és sajnos történik még a szomszédos államban, ami nemhogy az európaiság, de a józan ész követelményeinek sem felel meg. Március else­jetői Meciar teljhatalommal rendelkezik Szlovákiában. A Hannibal-i hasonlattal élve: Meciar ante portás - „Me­ciar a kapuk előtt áll”, azaz a vész már közvetlenül fenye­get. Kényelmes többségével a legképtelenebb törvényeket fogadtathatja el a parla­mentben, és nem lesz senki, aki megálljt parancsolna az el­szabadult nacionalizmusnak. Mert ne legyenek illúzió­ink/ A szlovák kormányzat folyamatosan riogatja saját belső ellenzékét a magyar­kérdéssel, nem kevesebbet állítva, mint azt, hogy a ma­gyar kisebbség alapjaiban fenyegeti Szlovákia bizton­ságát. Ezért minden: nyelv­törvény, a kétnyelvű bizo­nyítványok ügye, és az, hogy az új közigazgatási határok következtében jószerével képviselője sem lesz a ma­gyaroknak a szlovák parla­mentben. Meciar rendületle­nül halad a maga útján. Céljaitól senki és semmi sem képes eltántorítani, még az sem, hogy uralkodása alatt Szlovákia távolabb került Európától, mint az a bizo­nyos Makó vitéz Jeruzsá­lemtől. Világkrónika Proletár fellegvár Máris látható, hopgy Szlovákiában a pártok közötti igen kemény harccá fajulnak majd a választások, de ezúttal helytálló lehet az a már többször elhangzott figyelmez­tetés, amely szerint ez lesz a végső harc a demokráciá­ért. Az is előre látható, hogy a szlovákok megpróbálják eltávolítani VladimirMeciart. MTI Hasonló felhívások többször elhangzottak már, amióta Me­ciar a kormányfő. A szlovák függetlenség atyja kemény har­cos, aki a jelek szerint minden­re hajlandó hatalma megőrzése érdekében - írta a dpa hírügy­nökség, s hozzátette: nyilván ezúttal is pusztába kiáltott szó marad a hivatalából távozó Mihal Kovác elnök óvása „a demokrácia primitív értelmezé­sétől, amelyben a többségnek mindent szabad”. Most való­ban döntő csata következik, s ezt tudja Meciar is. A Praca című lap nemrég közzétette egy zárt körben mondott beszédét, amelyben óvott pártja, a IiZDS esetleges vereségétől. Minimális célként - vélte - pártjának be kell ke­rülnie a kormányba, maximá­lis célként pedig olyan többsé­get jelölt meg, „amely lehetővé tesz egy egészen másjellegű rezsim létrejöttét és fennmara­dását biztosító alkotmánymó­dosítást”. Meciar pártbéli tár­sait az ellenzéktől is óvta, amely szerinte nem okosodott meg, viszont szorgalmasabb lett. Meciar értékelése e tekin­tetben alighanem helytálló. A Meciarral szembenálló ötpárti polgári ellenzéki szövetég (SDK) hónapokon át még azt sem tudta eldönteni, hogy egy, vagy több erős jelöltet indít-e, arról nem is szólva, hogy ki le­gyen az. Meciar bírálata, úgy tűnik, nem elegendő a választások megnyeréséhez. Ráadásul a pozsonyi politikai elit gyakran érezhető arroganciája és nagy­képűsége aligha szerez vokso­kat Meciar proletár fellegvárai­ban. Valahogy így láthatta Ru­dolf Schuster kassai polgármes­ter is, aki a Polgári Egyetértés Pártja (SOP) néven új pártot alapított. Ez veszélyt jelenthet Meciarra, de az oly nehezen egységbe kovácsolt ellenzék­re nézve is. Schuster népszerű, és a hatalmat akarja. Az ellen­zék többi része csak már elhasz­nált politikusokat tud kínálni, akik a tisztességes vesztes kép­zetét sugározzák. Egyetlen olyan emberük sincs, aki nem csak a pozsonyi értelmiségnél, hanem Meciar egyszerű válasz­tóinál is tudna pontokat szerez­ni. Schuster tudja ezt, és - bár megbízható felmérések még nincsenek — erősen feltételez­hető, hogy nagy sikeat arat majd. A nagy kérdés azonban az, hogy kit gyengít Schuster: Meciart, vagy ellezékét. Min­denesetre az SOP lehet a válasz­tások döntő tényezője, noha kérdés, hogy elég stabil-e, prog­ramja elég érett-e ahhoz, hogy később kormányozzon. Ha vi­szont a nagymúltú ellenzéki koalíció ismét kudarcot vall, talán elfogadja, hogy a tisztes­ség és a vezető rétegen belüli elfogadottság kívánatos és szükséges, de a kampányban nem ártanak a jövőbe mutató üzenetek és a népszerű arcok. Negyvenöt éve hunyt el Sztálin MTI __________________ A diktátor életének utolsó hónapjait még ma is homály fedi. A világ csak hiányos érte­sülésekkel rendelkezett arról az állítólagos összeesküvésről, amelynek nyomán kegyetlen megtorlásnak tették ki a zsidó származású orvosok egy cso­portját a Szovjetunióban. Úgy tűnt, hogy a Kreml ura újabb terrorhullámot készít elő. Március másodikára vir­radóan azonban szélütés érte Joszif Visszarionovics Sztá­lint, aki 45 esztendeje, 1953. március 5-én elhunyt - ugyan nem a Kremlben, ahová már hetek óta nem tette be a lábát, hanem a dácsáján. Moszkva, de éppen úgy Var­só, Prága, Budapest és Berlin is lélegzet-visszafojtva figyelte, hogy mi fog történni. Sztálin - eredeti nevén Joszif Visszarionovics Dzsugasvili — 1878. december 6-án született Grúziában. Három évtizedes uralma alatt teljhatalmú diktá­torként irányította birodalmát. A személyi kultusz csúcspont­ján a „népek lángelméjeként” ünnepelték. Halála mélységes megdöbbenést keltett a Szov­jetunióban, és állítólag még a munkatáborokban sínylődő ál­dozatai is sírva fakadtak a ha­lálhír hallatán. „Nem tudtam őt halottnak elképzelni” - írta később Jevtusenko. A moszkvai gyászszertartá­son pánik tört ki, és sokakat agyontapostak a tömegben. Tanácstalanság és félelem lett úrrá azokon, akiknek a nyo­mába kellett lépniük. Életében bűnrészeseivé tette őket. Mi­közben elképesztő kétszínű­ségre nevelte legközvetlenebb munkatársait, a legkevésbé sem bízott meg bennük és kétség­ben hagyta őket például afelől is, hogy miként értelmezzék a zsidó orvosok üldözését. Nem tudhatták, hogy nincsenek-e halálos veszélyben ők maguk is. A hatalomra került pártkori­feusok számára világos volt, hogy nem lehet ugyan folytat­ni a sztálini diktatúrát, de túl­ságosan nyíltan sem szabad szakítani vele. Megegyeztek tehát a „kollektív vezetésben”. Sztálin temetésén Malenkov, Molotov és Berija mondott gyászbeszédet. Az utódok közösen likvidál­ták az elhunyt diktátor magán­titkárát, Poszkrebiscsevet, aki­nek hivatala a terrort mintegy koordinálta. Júliusban az örö­kösök kirakatpert rendeztek a számukra könnyen veszélyes­sé válható Berija ellen és agyonlövették őt. Miután Malenkov 1955- ben végleg kivált a veze­tésből, az időközben első tit­kárrá előlépett Nyikita Hrus­csov 1956-ban, az SZKP XX. kongresszusán mondott - nyilvánosságra nem hozott - beszédében első ízben bélye­gezte meg a nagy vezér által elkövetett bűnöket. Sztálin holttestét eltávolították a Le- nin-mauzóleumból, és a Kreml falában temették el. Gheorghe Funar nem engedi Gheorghe Funar kolozsvári polgármester hétfőn sajtó- értekezleten jelentette be: nem fogja engedélyezni az RMDSZ számára, hogy március 15-én megünnepelje Ko­lozsváron „Magyarország nemzeti ünnepét”. MTI _________________ A p olgármester, aki a hét vé­gén hívei kezdeményezésére immár a „Román Nemzeti Egy­ségpárt - Funar,, (RNEP-F) el­nevezésű alakulat elnökeként lépett fel (mert az eredeti Egy­ségpártból kizárták és a pártnév viselésének jogáért indított perben vesztésre áll Valcriu Tabara pártelnökkel szemben) láthatólag ezzel az új akcióval próbálja ismét felhívni magára a figyelmet. A polgármester azzal érvelt, hogy az RMDSZ még nem kért engedélyt március 15-ei meg­emlékezésre, ő viszont máris engedélyt adott az RNEP-F, a Nagy-Románia Párt és a Vatra Romaneasca számára, hogy ezen a napon megemlékezze­nek az 1848. évi forradalomról. Mivel a törvény szerint egy időben nem tarthatnak olyan rendezvényeket, amelyek konf- liktusra vezethetnek, Funar előre közölte, hogy az RMDSZ rendezvényeit nem fogja enge­délyezni ezen a napon. A polgármester javasolta, hogy a városi tanács csütörtö­kön külön összeget szavazzon meg az RNEP-F, az NRP és a Vatra március 15-ei rendezvé­nyeinek támogatására. Az RMDSZ még nem tette közzé, melyik napon és milyen rendezvényeken kíván megem­lékezni Kolozsváron az 1848- as forradalom 150. évforduló­járól. A román kormányfő, Victor Ciorbea tavaly üzenet­ben köszöntötte március 15-én a romániai magyarokat, és mint Buchwald Péter Kolozs me­gyei alprefektus elmondta, a kormány idén is úgy határozott, hogy együtt ünnepük az évfor­dulót a magyarokkal. Az alprefektus véleménye szerint Funar szokásos hangu­latkeltő módszereivel próbál­kozik. \ Hírről \ hírre Palotai István (Új Kelet) Antikor utoljára Koszo­vóban jártam, csend volt és nyugalom. Ennek ellenére valami mégis nagyon kü­lönös volt, de hogy mi, azt csak napokkal később tud­tam megfejteni: míg a töb­bi mediterrán területen dél­ben kihalnak az utcák - mindenki sziesztázni megy -, addig Koszovóban (cs Albániában) ez nem így van. A forró augusztusi nap izzó katlanná változtatta a hatalmas koszovói fennsí­kot, és a főváros, Pristina utcái délibábként lebeglek a felhevült levegőégben. Az emberek pedig ahelyett, hogy hazamentek volna hűsölni, az utcák, terek fái­nak árnyékai alatt üldögél­tek. A törökországira em­lékeztető kávézók zsúfolá­sig teltek férfiakkal, akik roppant hévvel politizál­tak. A béke kellős közepén olyan volt a hangulat, mint Lvov főterén a Szovjetunió széthullása előtti héten... Az emberek pedig a ká­vézókban, amikor megje­lentem, azonnal magukhoz invitálfak, és minden beve­zetés nélkül sorolni kezd­ték nemzetük panaszait. Akkoriban - és nyilván ma is - minden nyugati turista (én svéd rendszámú autó­val voltam) úgy hagyta cl Pristinát, mint a koszovói albánok megbízott nagy­követe. Menj, és mondd-cl mindenütt a világban, hogy mit művelnek velünk - szólt a búcsúiizenel. És nemcsak Koszovóban van ez így, hanem szinte mindenütt a földgolyón, ahol albán meneküllek vagy vendégmunkások él­nek. Bárhol - Bécsbcn, Berlinben, Stockholmban, Torontóban vagy Johan­nesburgban - leülsz beszél­getni egy albánnal - min­denütt jócskán vannak -, azonnal hazájuk élnyb-' mólt státusára térnek. Mert bizony hiába szó- ratlak szét a nagyvilágban, hazaszeretetük és tettrekész elszántságuk eggyé ková­csolja őket. Nem kétséges, hogy a haza hívó szavára gondolkozás nélkül fakép­nél hagynak jólétet, egzisz­tenciát, és fegyverrel a kéz­ben jelennek meg Koszo­vóban, ha kell. Hatalmas gazdasági és katonai erő ez, méghozzá olyan, amely bírja a fél világ rokonszenv- ét. Senkit se tévesszen meg a nyugati államok hivata­los hallgatása - aminek az európai status quo szent és sérthetetlen mivolta az oka —, mert aki megismert egyet­len, a munkában, ha kell, megszakadó albánt, óhatat­lanul az ő igazságát fogja hirdetni. A kormányok pe­dig egy nyílt összecsapás esetén végül is az általuk képviselt nép szimpátiájá­nak kell hogy engedjenek. Szerbia pedig - ha nyílt re­guláris erőkkel Koszovóra támadna —, moszkvai adu ide, vagy oda, még a jelen­leginél is jobban elszigete­lődne.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom