Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-04 / 53. szám
Gazdaság 1998. március 4., szerda Napi tőzsdeintó Új Kelet-információ_______________________________________ A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 25 pontot veszített értékéből kedden, 8376 ponton zárt. A részvénypiacon szinte egyedül csak a MÓL értékpapírjai erősödtek számottevően, a többségének csökkent az árfolyama. Az olajrészvény a kereskedés elején 5825 forinton új rekordot ért el, a záróára 5760 forint lett, ami 95 forinttal magasabb a hétfőinél. A TVK árfolyama 3700 forintról 3625 forintra csökkent. Az OTP árfolyama nyitáskor elérte eddigi csúcsát 10 ezer forinton, de a kereskedés végére 9820 forintra csúszott vissza a bankpapír. A Matáv-részvények ára hét forinttal gyengüli, 1083 forintra. Csökkent a gyógyszergyártók árfolyama is. Többek között a Richter-részvények mindössze 22 850 forintot értek záráskor. A kárpótlási jegyért továbbra is élénk kereslet mutatkozott, bár kissé gyengült az ára, 1155 forintot ért záráskor. Értékpapír-piaci hírek Bár a kereskedői lelkesedés visszafogottá vált a gyógy- szergyártó-részvények iránt, de ettől függetlenül a kedvelt befektetési lehetőségek között szoktak szerepelni. A hazai gyógyászatikészítmény-előállítók elsődleges piaca Oroszország, Ukrajna és a Függelten Államok Közössége. A napi árfolyamokra komoly befolyással bírnak az északi és a keleti országokban jelen lévő multinacionális cégek tevékenységei. Elsősorban ezek alakítják és szabják meg az adott külpiaci lehetőségeket, amelyekből természetes módon minél nagyobb szeletet szeretnének a hazai gyógyszergyártók is megragadni. A részvényeket a viszonylag biztos piaci háttér és a gyártókapacitás miatt az árfolyamtartó értékpapírok között szokás emlegetni. Jeles dátumok cégvezetőknek A Nyíregyháza, Széna téri immissziós mérőállomáson mért talajközeli ózon 24 órás átlagkoncentrációja 1998.2.23.—1998.3.1. között A Nyíregyháza, Széna téri immissziós mérőállomáson mért szálló por 24 órás átlagkoncentrációja 1998.2.23.—1998.3.1. között 150 140 130 120 110 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 . 0 szálló por (ftg/m3) 115,2 104,2 24 órás levegőminőségi határérték 86,5 57,2 63,3 75,9 28,8 hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap Készülődjünk a fejes káposzta vetésére! Költségek A vetéshez felhasznált vetőmag 100 négyszögöl területre350-4Ó0 forintba kerül, ha a lentebb ismertetett fajtákat választjuk. Abban az esetben, ha a saját ellátásunkon kívül értékesítésre is szeretnénk termelni, akkor a drága holland vetőmagokat érdemesebb választanunk, ennek darabja 1,50-2 forintba kerül. Alkalmazásukkal annyiban könnyebb a termesztés, hogy ezeket a magokat az előállító csávázza. A palántát a jelenlegi időjárási körülmények között, fűtetlen fóliában is sikerrel nevelhetjük. Ebben az esetben a költségek nagymértékben növekednek, de biztosabb a termés- hozás, mint a szabadföldi magvetést alkalmazva. Egy 50 méter hosszú, 7-7,5 méter széles fólia építésére200-250ezer forintot kell költenünk. Egy darab alumínium váz 7-8 ezer forintba kerül. A vetőmag csávázásához szükséges készítményért 700- 800 forintot kérnek tőlünk a kereskedők. nouker dauer MAGHoyer Szabó Zoltán (Új Kelet) A fejes káposztát már nagyon régen termesztik hazánkban. A Földközi-tenger vidékéről származó, kétéves fejlődésű növény. Az úgynevezett káposztafejet fogyasztjuk (óriásrügy). Hidegtőrő, hosszúnappalos fényigényű növény. Hazánkban általában palánta-előneveléssel termesztik. Csírázása 20 Celsius-fokon optimális, de egyes fejlődési szakaszokban a mínusz 3-4 Celsius-fokot is károsodás nélkül elviseli. Vízigénye nagy, de a pangó talajvizet nem tűri. A vetésforgó első szervestrágyázott szakaszában vessük. Ugyanazon a területen 5-6 évig még egyszer ne termesszük, ha a talaj kémhatása savas (a pH alacsonyabb 7-nél), mert a gyökérgolyva tönkreteheti munkánkat. A most elvetett fejeskáposzta- magból 5-7 hét múlva lesz kiültetésre alkalmas palánta (hideg, fűtetlen fóliában), és ha korai fajtát vetettünk, akkor legkorábban június első dekád- jában betakaríthatjuk a termést. Amennyiben hosszú tenyészidejű fajtát választunk termesztésre, úgy szeptember közepétől október végéig szedhetjük a termést az időjárástól függően. A palánta-előnevelésre a 4-6 centiméteres tápkockákon kívül a szivar alakú földlabdás Kite tálca is alkalmas. Megpróbálkozhatunk a fejes káposzta helyre- vetéses szaporításával is, ekkor 1,5-2 szer annyi vetőmagot kell felhasználnunk. Most a rövid tenyészidejű fajták magját érdemes elvetni. A kiültetéskor (április közepén) a sortávolság 40 centiméternél ne legyen nagyobb, míg tőtávolságnak is elegendő 35-40 centiméter a káposzta számára. Ilyen sor- és tőtávolság alkalmazása esetén mintegy 2200 palántára lesz szükségünk. A fejes káposzta 1000 mag tömege fajtától függően 3-6 gramm, azaz mintegy 7-13 gramm vetőmagot kell felhasználni abban ez esetben, ha 100 négyszögölnyi területet tervezünk ebből a növényből beültetni. A korai fajtákból ekkora területen minimum 500 kilogrammnyi termést takaríthatunk be. A vetés előtt a vetőmagokat érdemes fekete eres szárazrothadás és palántadőlés ellen csávázni. Ha folyékony készítményt alkalmazunk, akkor a magokat 15 percig tartsuk a csávázólében, majd öblítsük le. Porcsávázószert használva mérjük ki a szükséges mennyiséget (Rovralból 0,2 grammot keverjünk 10 dekagramm vetőmaghoz), és valamilyen edényben rázva egyenletesen oszlassuk el a vetőmag felületén. Az így kezelt mag azonnal vethető. Fajták A Harmat alacsony növésű, kicsit megnyúlt gömb alakú a feje, levelei világoszöld színűek. Magyar nemesítésű fajta, 1987- től államilag elismert. Tenyészi- deje igen rövid, termőképessége kiváló, inkább fólia alatti hajtatásra javasolható, mint korai szabadföldi termesztésre. A Szentesi korai feje kicsi, gömb alakú és tömör. Méretét tekintve valamivel kisebb, mint a Harmat Gyorsan és egyszerre érő fajta, a hideget tűri, korán kiültethető. Korai szabadföldi termesztésre alkalmas fajta, melyet 1968-tól kezdődően termeszthetünk. A Glória FI középmagas növekedésű, nagy borítólevelei közepesen elterülők. A tenyészideje közepesen hosszú. Jól tárolható, és közvetlen fogyasztásra is kiváló. Hazánkban 1979-óta elismert, Dániából származó fajta A Szentesi tartós tömör lombú, közepes növekedésű fajta. A fej kissé lapított gömb alakú, 1976 óta termesztésbe vont magyar fajta. A Vecsési fehér lapított nagy méretű lapított fejet képez. Levelei vékonyak, finoman erezettek. Hosszú tenyészidejű, repedésre nem hajlamos fajta. Termesztésének elsődleges célja a savanyításhoz szükséges alapanyag előállítása. Államilag elismert fajta 1980-tól. A Dán tartós magas, erős növekedésű fajta, mint neve is mutatja, Dániából származik, országunkban 1967-től elismert fajta. Hosszú tenyészidejű, közepes termőképességű, kiválóan tárolható. Csütörtöki lapszámunkban a talajerő-utánpótlásról, valamint a lemosó permetezésről olvashatnak Gazdajegyzők három megyéből Munkatársunktól Három megye - Borsod-Abaúj- Zemplén, Hajdú-Bihar és Sza- bolcs-Szatmár-Bereg - több mint kilencven agrárkamarai gazdajegyzője tanácskozott kedden Nyíregyháza-Sóstón, a pedagógiai intézet oktatási központjában. A megbeszélésen dr. Jancsó János, a Magyar Agrárkamara választott bíróságának elnöke tájékoztatta a szakembereket a gazdasági szervezetek, valamint a magánszemélyek között fennálló jogi nézeteltéréseket rendező testület munkájáról. Elmondta, hogy a piacgazdaság szereplői nem engedhetik meg maguknak az esetenként évekig húzódó peres ügyek vállalását, ehelyett a törvényileg engedélyezett választott bíróságok előtt mindez rövid idő alatt, a megszokottnál lényegesen kisebb anyagi ráfordítások árán megoldható. Folytatásként Urbán Imre, az országos testület vezető gazdajegyzője összegzésében erdeményesnek minősítette a gazdajegyzők munkáját, de megjegyezte, hogy a jövőben hatékonyabbá szükséges tenni a piaci döntéseket megalapozó információk áramlását. Az előadói pulpituson a szakértőt Paszternák József né, a közjogi testület pénzügyi osztályvezetője követte, aki példákkal illusztrált teljes körű tájékoztatást adott az ez évi agrártámogatási rendszerről, valamint annak gyakorlati megvalósulásáról. Takarékossági ötletbörze Új Kelet-információ Az energia több mint pénz szlogennel hirdetett az elmúIt héten az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium energiatakarékossági kampányt. Az alábbi ötletbörze olyan lehetőségeket tartalmaz, amelyekhez csupán odafigyelésre, nem pedig jelentős anyagi ráfordításra van szükség. *** Hagyományos kályhák esetében célszerű hosszabb kéménycsövcl használni, valamint hőterelő lapokat beiktatni, ugyanis ezek növelik a kályhák fűtési hatásfokát. *** A megfelelő padlásszigeteléssel megtakarítható a fűtési költségek 20 százaléka. Emellett szükséges a nyílászárók külön szigetelése, amely minimális költségével szemben nagyságrenddel több pénz takarítható meg. *** Egy magyar háztartás átlagosan 20 százalékkal több gázt használ fel a szükségesnél. A pazarlás évente körülbelül 2300, havonta mintegy 190-200 forint többletet jelent. Ez két kilogramm kenyér ára. A feleslegesen használt gáz égése során nitro- gén-dioxid szabadul fel teljesen feleslegesen, és ez veszélyt jelent a Föld légkörére. Á háztartási energia 80 százaléka fűtésre és melegvíz-előállításra megy el, emiatt a gázzal működő kazánok és vízmelegítők ésszerű működtetése a leghatékonyabb lépés az energiatakarékoskodásban. Erdészeti hírek Új Kelet-információ A Nyírerdő Rt. baktaló- rántházi erdészeténél megélénkült az exportfa iránti kereslet. A baktai fák iránt növekvő érdeklődés nyilvánul meg, a korábbi külföldi partnerek rendszeresen visszatérnek, így például a hollandok, akik a cölöp- faszükségletüket innen szerzik be. Ezeket elsősorban a tengeri gátak megerősítéséhez használják. A dánok és az osztrákok a 4-6 méter hosszú állványfa iránt érdeklődnek. Új elem, hogy immár a lengyel feldolgozóüzemekbe is eljut a megyében kitermelt akácrönk. A fapiacon a múlt év végén megkezdődött fellendülő kedvez az erdészetnek, amely állandó marketingtevékenységgel térképezi fel az európai piacokat. A társaság gúthi erdészetében kiváló genetikai tulajdonságokkal rendelkező dámszarvasállomány van. Ezt jelzi többek között az, hogy évek óta olyan trófeákat szerezhetnek itt a vadászok, amelyek a világ- ranglista első tíz helyen találhatók. Nem véletlen, hogy az állomány iránti érdeklődés jelentős. Ebben az évben kiváló bikákat fognak be és szállítanak tenyészállatként Ukrajnába és Szerbiába, illetve az ország más vadászterületeire az erdészet munkatársai. Új Kelet-információ Március 5., csütörtök: A gyakorított általános forgalmi adó (áfa) bevallásának napja. - A gyakoribb áfa-befizetési engedéllyel rendelkezők adó- befizetésének márciusi, utolsó napja. - Az előző havi kifizetésekből a kifizető által levont jövedelem- adó és jövedelemadó-előleg befizetése.