Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-04 / 53. szám

Megyei krónika 1998. március 4., szerda Növekvő export Nyíregyházi zászlóbontás A mátészalkai Sandra Form Bútoripari Kft. az igen sike­res 1997-es év után még biz­tatóbb esztendő elé néz. Úgy tűnik, élénk az érdeklődés a Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei gyár bútorai iránt mind az európai, mind a tengeren­túli országokban. A Genesis elnevezésű export irodabú­tor-család már meghódította Nyugat-Európát. A kétha­vonta induló széria terméke­it Hollandiában, Németor­szágban és Ausztriában érté­kesítik, az ottani nagykeres­kedők segítségével. Eind- hovenben és Linzben már bemutatóterme van a cégnek, mely komoly referenciát je­lent számára, és jelenthet hazai és külföldi érdeklődők számára is. Ez a tény nagy vállalatok képviselőit győz­te már meg arról, hogy érde­mes a mátészalkai bútorgyár­ral üzleti kapcsolatba lépni és együttműködni. Az ausztriai LUTZ áruház­lánc a Köln nappali bútorcsa­lád rendszeres megrende­lője. Franciaországba is igen jelentős mennyiségben ex­portál a gyár. Oda főleg szál­lodai berendezéseket, kiegé­szítő lakószobai kisbútoro­kat, például három típusban és négy színben kapható hifi-állványt, dohányzóasz­talt, összecsukható konyhai asztalt és konyhai tartóállvá­nyokat szállítanak. A cég az IKEA áruházlánc legnagyobb hazai beszállítója, s egy ide­je már nem csupán az euró­pai országokba, hanem a tengerentúlra is küldi búto­rait, így az USA-ba és Kana­dába is. Az áruházlánc legin­kább a polcok, térelválasztók és a lapra szerelt tolóajtós szekrények iránt érdeklődik. Ezek kiemelkedő minősé­gükkel, elérhető áraikkal, praktikusságukkal és tetsze­tősségükkel hódítják meg a vásárlóközönséget. A kft. konyhabútort is ad el az IKEA-nak, szintén széles elemválasztékkal. Az IKEA és a LUTZ áruhá­zak köztudottan szigorú mi­nőségi követelményeit min­denki ismeri. Ezeknek a köve­telményeknek a Sandra Form Kft. termékei megfelelnek, és ezzel olyan hírnevet szerzett magának a bútorgyártás terü­letén, melynek köszönhetően sokan keresik fel a céget „tar­tós kapcsolat” céljából. Berki Antal (Uj Kelet) Sokan voltak kíváncsiak az oly sok vihart kavart politi­kus asszony nézeteire Nyír­egyházán. Makara István, a Nyugdíjasok Közössége Ka­ritatív Egyesület elnöke kö­szöntötte a képviselő asz- szonyt, aki elöljáróban né­hány mondatban ismertette az Új Szövetség - elsősorban a széles néprétegeket megszó­lító választási egyesülés - céljait.- Ma eljutottunk odáig, hogy a választópolgárok nagy része egyszerűen nem megy el szavazni, mert nem látja a po­litikai palettán azokat a szemé­lyiségeket, akikben megbízhat, akikre nyugodtan bízhatná rá saját maga és a családja sorsát. Az Új Szövetség olyan kép­viselőjelölteket indít a válasz­tásokon, akik visszaadhatják az embereknek a politikai tisz­tességben vetett hitüket - mondotta többek között az új párt elnöke. Az Új Szövetség mind a 176 választókörzetben indít jelöl­teket, de egészen az utolsó pil­lanatig nyitott az esetleges vá­lasztási szövetségekkel szem­ben. Céljai között szerepel a családi jövedelemadó beveze­tése, a magyar föld védelme, és az iskolai oktatás nemzeti ala­pokra helyezése. A nagygyű­lés végén G. Nagyné Maczó Ágnes a nagytermet zsúfolásig megtöltő hallgatóság kérdése­ire válaszolt. Kegyeletteljes megemlékezéssel kezdődött G. Nagyné Maczó Ágnes programismertető nagygyűlése kedden délután két órakora Református Gyülekezetek Háza nagy­termében. A február 26-án elhunyt Úsz István ortodox parókus lelki üdvéért mondtak el egy miatyánkot a zö­mében nyugdíjas résztvevők. Örökbe fogadják az emlékhelyet Új Kelet-információ A Víz Világnapját a ha­gyományokhoz híven gaz­dag és változatos program­mal ünnepük meg a Felső- Tisza-vidéki Vízügyi Igaz­gatóság munkatársai és a Magyar Hidrológiai Társa­ság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szervezeté­nek tagjai. Tegnap Nyíregy­házán, a MTESZ székházá­ban dr. Konecsny Károly, a Fetivizig vízrajzi csoportjá­nak vezetője ismertette az Erdélyi-fennsík és a hozzá tartozó hegyvidék vízháztar­tása című doktori disszertáci­óját. Márciusban még több előadást tartanak a szakembe­rek, egyebek mellett a nyír­egyházi ivóvízhálózat vesz­teségeiről, a vízhiány leküz­dése érdekében teendőfcladá- tokról. E hónap 16-án a kiskerttulaj­donosoknak az ÁNTSZ-ben ingyen vizsgálják meg a kút- mintákat. Március 19-én a Bem József Általános Iskolában nyílik kiállítás az általános is­kolásoknak meghirdetett Az évszakok és a víz című rajzpá­lyázat munkáiból. A 35 leg­jobb rajzot készítő kisdiák és tanára június 4-én felső-tiszai hajókiránduláson vesz részt. Március 23-án az érdeklődők Nyíregyházán az I. számú szennyvíztisztító telepet te­kinthetik meg. A vízügyesek bemutatják az ipari kamerás csatornavizsgá­latot, a hiba helyének feltárá­sát és csatornamosását, vala­mint nyílt nap lesz a Nyír­ségvíz Rt. laboratóriumában, ahol kedvezményesen vizs­gálják meg a vízmintákat. A tervek szerint a vízügyi igaz­___________j£_______________________ ga tóság munkatársai rendha­gyó osztályfőnöki órákat, vi­deofilmmel egybekötött előadásokat tartanak a me­gye számos oktatási intéz­ményében. A diákoknak be­mutatják a gátőrházakat, a Vízügyi Múzeumot, az igaz­gatóság műszaki biztonsági szolgálatának osztagtelepét. A nagyari, a tivadari általá­nos iskolások „örökbe fo­gadják” az elmúlt évben fel­avatott tivadari árvízi em­lékhelyet, óvják és gondoz­zák a környezetbe illő mű­vészeti alkotást. Tarpai találkozó Új Kelet-információ Hétfőn este a tarpai mű­velődési házban a Beregi Baráti Társaság vezetői és tagjai találkoztak a helyi és környékbeli gazdálkodók­kal. A találkozót, amelyen mintegy 130-an vettek részt, Tóth István, a társaság ve­zetője, a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Közigazgatá­si Hivatal főtanácsosa szer­vezte. Az összejövetelen részt vett Kovács Béla pol­gármester és Baracsi Endre gazdajegyző is. Szénégető László, a Sza­bolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Földművelésügyi Hiva­tal vezetője az idei fejleszté­si lehetőségekről, a földki­mérés körül felmerült prob­lémákról tartott részletes tá­jékoztatót, majd válaszolt a kérdésekre. Szigeti Zoltán, a Wink Kft. ügyvezetője az al­matermesztéssel kapcsolatos támogatási és előfinanszí­rozási lehetőségekről szá­molt be. A tékozló fiú B. B. (Új Kelet) Baktalórántházán márci­us 8-án, vasárnap veszi kez­detét a Kulturális Hetek programsorozat. A nyitó­rendezvény vasárnap dél­után öt és hét órakor lesz, amikor a nyírbátori Talán Teátrum előadásában A té­kozló fiú című rockoperát láthatja és hallhatja a kö­zönség. Exkluzív esküvői meghívók nagy választékban! A pályázaton résztvevők nálunk megrendelt meghívok árából [E2J kedvezményben részesülnek. LEPORELLÓ PAPÍRSZAKÜZLET Nyíregyháza, Szarvas utca 48. Tel.: 42/315-910 LUK0VIC5GYÖRGY ezüstkoszorús mesterfodrász Fodrászat Gyógymasszázs Kozmetika Reflexológia Manikűr Szolárium sitpstesnioa Műköröm Füllyukasztás jzlet Masszázs Nyíregyháza, Dózso Gy. u. 61. Tel.: 42/405-508 Március 15-éig tartó akciónk: 10 OOO Ft kedvezmény minden esküvői ruha foglalásakor! (Kérjük, ezt a hirdetést rágja ki. és hozza magárai!) ’98. évi modellek széles választékával várjuk a kedves menyasszonyokat! Üzleteinkben lakodalmas sátor is megrendelhető! menyasszonyiruha-szalon Nyíregyháza, Galéria Üzletház fsz. Telefon: 42/408-755 (a Városi Min 'eló'dési Központtal szemben) r~yúdtaji menyasszonyiruha-szalon Kótaj, Szent I. u*. 7. Telefon. 42/208-340 Vasárnap is nyitva! MIS*«-----------------------------------^ ESKÖVŐ3 úm k________ XELLÉKSZriKíiKLET _______________________J • teremdíszítés • meghívó • léggömb­dekoráció • menyasszonyi csokor • fejdísz, kiegészítők, kellékek Nyíregyháza-Őrös, Nyíregyházi út 38. Tel.: 42/451-091 Video Produkció Művészi igényeket is kielégítő esküvői videofilmkészítés! Tel.: 42/451-381, MobiL 30/389-053 INELLA Fantázia Fodrászszalon Sorbánné Vareha Mónika mesterfodrász Esküvői frizurák, kontyok készítése. Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 11, Tel.: 42/318-830,409-346 A MEGYE IFJÚ PÁRJA 98 Nevezési lap Keressük a megye ifjú párját! Az Új Kelet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap és a ROMANTIKA esküvőikellék-szaküzlet rendezésében várjuk minden jegyespár jelent­kezését, akik 1998. május 15- és szeptember 15. között tartják esküvő­jüket. A résztvevők között az alábbi díjakat sorsoljuk ki:- Menyasszonyi ruha és kiegészítők az ÁMOR menyasszonyiruha-szalontól,- Videófelvétel elkészítése a DÖME Videó gondozásában,- Esküvői frizura elkészítése a FANTÁZIA fodrászszalon által,- Esküvői dekoráció a ROMANTIKÁTÓL.- Menyasszonyi frizura Lukovics György ezüstkoszorús mesterfodrásztól- Alkalmi smink Kovács Katalin kozmetikustól Kedves Menyasszony és Vőlegény! A jelentkezésnek annyi a feltétele, hogy a nevezési lapot kitöltve eljuttas­sák a szerkesztőségünk címére, mellékelve hozzá egy színes fényképet. Beküldési határidő: 1998. március 31. Menyasszony neve: ..................................................................................... Vő legény neve:............................................................................................. A házasságkötés tervezett időpontja:........................................................- helye:.........................................................................................................- tervezett létszám:..................................................................................... Ér tesítési cím: Kérjük levelüket az Új Kelet szerkesztőség címére beküldeni, 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15­A borítékon kérjük, tüntessék fel: „A megye ifjú párja ’98”. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI NAPILAP glatt ESKOVQ3 KELLEKSÜftKtiüLET | L J

Next

/
Oldalképek
Tartalom