Új Kelet, 1998. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-23 / 45. szám
IÍT%? ÜTI Hétindító 1998. február 23., hétfő Az igazságszolgáltatást vérre játsszák Hétindító beszélgetés dr. Gaál Attila védőügyvéddel Kritikussá vált mostanra Magyarországon a közbiztonság. Az újságok bűnügyi rovataiban szinte másról sem lehet olvasni, mint rablásokról, gyilkosságokról, bandaháborúkról, véres leszámolásokról. Sokan még a parlamentben is hóhérért kiabálnak, nemrégiben pedig több százezer támogató aláírást tettek le Gál Zoltán házelnök asztalára, azzal a javaslattal, hogy állítsák vissza a halálbüntetést. A büntető törvény- könyv azonban nem játék, legalábbis nem olyan, amit szíre-szóra érdemes lenne változtatgatni. Sokan vallják, hogy kizárólag a törvényi stabilitás lehet a jogbiztonság alapja. Ezzel együtt túlságosan is gyakran változnak a jogszabályok, bár az is igaz, hogy előbb-utóbb szükség lesz egy teljesen új büntetőkódex megalkotására. A tárgyalóteremben a védőügyvéd legalább olyan fontos szerepet játszik az ügyek lefolytatásában, mint az ügyész, a bíró, és természetesen a vádlott. Dr. Gaál Attilát kérdeztük a közbiztonság mostani állapotáról, a várható törvénymódosításról, a külföldiek által elkövetett bűncselekményekről, az ügyvédi hivatásról és arról, hogy miért jelentkezett a jogtudományi egyetemre, és ha már megkapta a diplomáját, miért választotta az ügyvédi hivatást? Berki Antal (Új Kelet) __- Amióta az eszemet tudom, mindig ügyvéd akartam lenni. Azt szoktam mondani társaságban, hogy sok mindent szerettem volna életem folyamán elérni, „ez az egy” sikerült. Nehéz megmondani, hogy mi az, ami olyan mértékben hat egy kisfiúra, amitől egy pálya bűvkörébe kerül. Egy olvasmány, talán egy-két film, például A vád tanúja, a Nürnbergi per, melyekben a védőügyvéd a legokosabb, kezében tartja a bíróságot, a legravaszabb és a legjobb színész játssza, nem tudom. Most - lassan ötvenéves fejjel - azt mondom, ez egyáltalán nem volt butaság. Valószínű, hogy olyan élmények hatására választunk szakmát magunknak, melyek a legfogékonyabb korban elementáris erővel hatnak ránk. Édesapám orvos volt, és nagyon szerette volna, ha követem őt szakmájában, de már akkor is, nyilván ösztönösen, alkalmatlannak tartottam magam a gyógyító munkára, most pedig már tudom, hogy helyesen döntöttem, amikor a jogra jelentkeztem, és ezt egyáltalán nem bántam meg. Ma is a tárgyalóteremben, hogy örömmel teszem a dolgom, és ezt talán azok is észreveszik rajtam, akik nem ismernek közvetlen közelről. Játékos ember vagyok, aki minden játékot komolyan vesz. Az igazi ultis vérre menően küzd, hogy meglegyen a negyven-száz, vagy elfogja az ellenfél rebet- lijét. Kétségkívül van valami játékosság a tárgyalóteremben is, azzal a különbséggel, hogy ott bármi történjék is, az valóban vérre megy.- Mikor volt egyszerűbb az ügyvédi munka? A rendszerváltozás előtt, vagy mostani, kissé felzaklatott világunkban?- Nem könnyű erre válaszolni. Az ügyvédi feladat száz esztendeje is, a régi rendszerben is az volt, és az ma is, hogy érdekeket kell képviselni: az erkölcsi és a törvényben leírt akadályokon kívül mindent meg kell tenni azért, hogy az az ember, akit képviselek, szakszerű jogi védelmet kapjon. A klasszikus tevékenység nem nagyon változott. A büntetőeljárási törvény ma többet enged meg, mint tizenöt évvel ezelőtt, és nagyon remélem, hogy öt esztendő múlva még ennél is többet fog megengedni, de azt nem nagyon érzékelem, hogy sokkal könnyebb lenne a dolgom. Az is igaz, hogy a jót lényegesen könnyebb megszokni, mint a rosszat, tehát már ezért sem vesszük nagyon észre a változásokat, de meg lehetett találni a kötöt- tebb keretek között is azt a formát, hogy a tartalmi érdekek ne sérüljenek. Régebben voltak úgynevezett „tabu ügyek,” amikben nem az eljárási törvény, hanem éppen bizonyos koncepció miatt volt korlátozottság. Lehet, hogy mostanában is vannak ilyenek, bár én ezekről nem tudok, de engem akkor sem és ma sem érdekelnek a politikai témák.- Nem okoz önnek problémát, ha olyan vádlottat sikerül felmentetni, akiről bizonyosan tudja, hogy elkövette az a cselekményt, amivel vádolják? > — Az ügyvédi hivatás nem erről szól. Ez a kérdés a laikusok kedvenc vesszőparipája. Nem az én feladatom ártatlanság-bűnösség kérdésében dönteni. Az alkotmány egyértelműen kimondja, hogy cselekménytől függetlenül mindenkinek joga van a megfelelő színvonalú jogi védelemre. Az ártatlanság vélelme a büntetőjog alappillére. Az ügyvédnek is ebből az alapelvből kell kiindulni. Amúgy pedig esküm alapján is kötelességem, hogy a vádlott védekezését megfelelő súlyú szakmai érvekkel, a legjobb tudásom szerint támasszam alá. Az pedig az én egyéni döntésemtől függ, hogy kinek az ügyét vállalom el. A büntető eljárásban különben sem az legnagyobb baj, ha esetleg egy bűnös megússza elmarasztaló ítélet nélkül a tárgyalást, és az sem a védő „bűne”, sokkal tragikusabb, ha egy ártatlan ember kerül börtönbe, mondjuk az ügyvéd hibája miatt. — A parlament mostanában tárgyalja a büntető eljárás módosítását szolgáló törvényjavaslatot. Van olyan elképzelés is, hogy a súlyos bűncselekményt elkövetőket nyolc napon belül állítsák bíróság elé...- Ma is ismert a gyorsított eljárás fogalma. Szigorú feltételek teljesülése esetén napokon belül bíróság elé lehet állítani a gyanúsítottat. Ilyen esetekben a legfontosabb a teíjes beismerő vallomás, amit más bizonyítékok is alátámasztani látszanak, vagy a tetten érés. A gyorsított eljárást szigorú feltételek betartása esetén gyakrabban lehetne alkalmazni, és, számomra sem világos, hogy ez az utóbbi időben miért szorult háttérbe. Nem nagyon ismerem ennek az új törvényjavaslatnak a hátterét, de több irányú aggodalommal kezelném az elképzelést. Általában nem egyszerűek az ilyen típusú eljárások, nem lehet elvárni, hogy néhány nap alatt a rendőrség tökéletes bizonyítékokat tudjon produkálni. Az jobb lenne, ha a hiányos adatok miatt felmentenék a bűnözőket, vagy visszaadnák az ügyet pótnyomozásra? A bíróság nem nyomozati szakhatóság. A tárgyalóteremben egyszerűen nincs idő kibogozni a kellően fel nem tárt tényeket. A Büntető törvénykönyvet és az eljárási szabályokat nem lehet a pillanatnyi politikai vagy a közhangulatnak megfelelően változtatni. Én ne érezzem - mint védőügyvéd - a Fenyő-gyilkosság másnapján, hogy ma a védencem egy évvel többet fog kapni, mint kapott volna a merénylet előtt. És nem is az a baj, hogy csak én érzem, mert én tévedhetek is, de ugyanezt érzi rajtam kívül legalább tizenöt ember a tárgyalóterem előtti folyosón, kollégáimról már nem is beszélve. Azt elfogadom, hogy a közvélemény súlyosabb jogkövetkezményeket, szigorúbb ítéleteket vár, de a szigorhoz az objektivitás is hozzátartozik. Százszázalékos bizonyítékok esetén lehet kemény határozatokat hozni, de megfelelő bizonyítékok hiányában még enyhe elmarasztalással sem szabad élni. Egy bűnügyekben dolgozó szakember legyen realista. Mindegy, hogy nyomozói, ügyészi, bírói, esetleg védői székben ül az illető, 70-80-90%-ban - lehet játszani a statisztikai adatokkal, egyéni ízlés dolga -, de bizonyosan a megelőzést és a társadalmi szintű problémák megfelelő kezelését tartja a legfontosabbnak a bűnözés visszaszorításában. Az, hogy majd utólag megjavítjuk a társadalmat az igazságszolgáltatással, nem működik. Ma Magyarországon semmi nem homogén. Miért pont az igazságszolgáltatás lenne az? Egyetlen területet sem tud mondani a szociológus, ahol egyértelműen kialakultak volna az általánosan elfogadott szabályok. A példaszerű ítéleteknek természetesen van valamiféle hatása, és kell is, hogy legyen, de ahhoz az is kell, hogy azonos körülményeket teremtsünk az ítélkezési gyakorlatban. Ne azt érezzék az emberek, hogy úgy általában a törvények 90 százalékban mindenkire vonatkoznak, de az ügyek 10 százalékában mintha másképpen értelmeznék a jogszabályokat. Amikor arról van szó, hogy az igazságszolgáltatást meg kell reformálni, hogy a büntetéseket szigorítani kell, akkor én csak félve merem megkérdezni: mindegyiket? A lakosság pontosan látja, hogy nem minden bűnelkövetővel szemben lép fel egyforma eréllyel a hatalom. Nem kell hivatkoznom a nagy botrányt kavaró brókerbűnözők és a tyúklopással vádolt romák közötti különbségre. Az egyiket fölmentik, vagy jó esetben felfüggesztett ítéletet kap, a másikat meg néhány évre leültetik.- A bűnözés mára akut társadalmi problémává vált, egyesek szerint kibírhatatlan a közbiztonság, jószerivel az utcára sem lehet kimenni, mert félő, hogy kirabolják az embert...- Az utóbbi öt-tíz évben valóban aggodalomra ad okot a bűnözés mértékének növekedése. Nem is a cselekmények számában, sokkal inkább azok súlyában, minőségében, jellegében. Aki ezt tagadja, az abszolút járatlan a bűnügyi statisztikában. Sok összetevője van ennek: a rendszerváltás, a határok megnyitása, az elszegényedés, a társadalmi különbözőségek elképesztően látványos volta, adott esetben kimondottan nemzetiségi problémák, és sorolhatnám végtelenségig. Közrejátszik ebben az is, hogy a rendőrség anyagi ellátottsága minősíthetetlen. Ma már közhelynek számít, hogy a rendőr egy lepusztult Ladával üldözi a Mercedesen menekülő bűnözőt. Ráadásul van az országban két-három neuralgikus pont, legfőképpen Budapest, és az ott elkövetett bűncselekményeket a közvélekedés az egész országra kivetíti. Én nagy örömmel tapasztalom, hogy például Nyíregyháza, közvetlenül a legproblematikusabb országhatár mellett, soha nem volt igazán veszélyes város. Itt ki lehet menni éjjel kettőkor is az utcára, én legalábbis ki szoktam menni, és még idáig nem történt semmi bajom. Persze nyilván óvatosnak kell lenni, mert ha valaki mondjuk részegen, százezer forinttal a zsebében egyik padlói a másikra ájul, egészen bizonyos, hogy előbb- utóbb meglopják vagy kirabolják. Sok esetben maga az áldozat kínálja föl magát a bűnözőknek. Ez mindenütt így van a világon. Michael Johnson, a világhírű kosárlabdázó édesapja fáradtan, ahelyett, hogy szállodába ment volna, félreállt kocsijával az országúton, és elaludt. Két néger meglepte, megölte és kirabolta. O a hibás? Nyilvánvalóan nem, de ha elmegy az első motelig, akkor nem történik semmi baja. A mai világban óvatosság nélkül nem lehet élni, de ettől azért még nem teljesen tragikus a közbiztonság. Az egy teljesen más dolog, hogy megjelent nálunk a szervezett alvilág, már két éve is jelen volt, de akkor még tagadtuk. Elmulasztottuk a megfelelő intézkedéseket, és mostanra a bűnüldözés lépéshátrányba került a profi bűnözőkkel szemben.-A kormányfő azt mondta, hogy a bűncselekmények nyolcvan százaiér kát külföldiek követik el...- Hogy pontosan mit mondott a miniszterelnök, az nem annyira lényeges, mert már másnap pontosították a nyilatkozatát. A fegyverrel és valutázással összefüggő esetek nagy részét valóban külföldiek követik el, de a nyilatkozatháborúban elhangzott számadatok nem bizonyíthatók. A nyolcvan százalék egészen biztosan túlzott, a három és fél százalék pedig nagyon kevés. Az igazság valahol a két számadat között található. Már mondtam, hogy Szabolcs megye az egyik legkritikusabb országhatár mellett fekszik, de még közvetlenül a határvidéken, Kisvárdán, Fehérgyarmaton vagy Mátészalkán sincs vészhelyzet. Vannak nagyobb port felkavaró ügyek, amiket külföldiek követnek el, most elsősorban az autóbuszok elleni támadásokra gondolok, de az esetek többségében kevésbé súlyos (például kis tételű üzemanyagcsempészés) esetekről van szó. Magyarország tranzit- útvonal, egyáltalán nem biztos, hogy a büncselck-- mények nagy részét itt követik el, de olyan gazdasági folyamatok, feketepénzek, társadalmi szokások plántálódnak át, amik a bűnözés esélyét növelhetik. Ez ellen tenni nem csupán büntetőjogi kérdés. Figyelembe kell venni az országhatár mellett élő lakosság rendkívül nehéz szociális helyzetét, a leendő nemzetközi egyezményeket, külpolitikai szempontokat, mert ha felvételt nyerünk az Európai Unióba, a vízumkényszer bevezetése nem lesz megkerülhető, még akkor sem, ha az ország speciális helyzete miatt a határainkon túl élő magyarok érdekeit figyelembe kell majd vennünk. Mindent összevetve, valóban emelkedett a bűncselekmények száma, de nem látom annyira tragikusnak a helyzetet, hogy egy megfelelően felkészített, anyagilag és erkölcsileg megbecsült rendőrség ne tudná eredményesen felvenni a harcot a bűnözőkkel szemben. Hiba lenne a közbiztonság állapotát pánik- hangulatban megítélni, mert az esetleg jóvátehetetlen intézkedéseket szülhet. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem akkor kell a harangokat félreverni, amikor ég az egész falu.
