Új Kelet, 1998. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-03 / 28. szám
Ki a befutó? Új szelek fújnak a televízió világában. Az egymással versengő égi csatornák színes műsorok „milljom ezrei”-vei bombázzák szórakozásra éhes szellemünket, s mi információéhesen állunk ezen új kihívás elé. Az új műsorok az újdonság erejével erősítik az egyre jobban eluralkodó pozitív életérzést, s színes kaval- káddal ragadnak magukkal a „happy" világába. No, ez nem is oly rossz dolog, hisz vídiakemény világunkban nem árt néha a habkönnyű szórakozás, főleg ha - a kibicnek semmi sem drága - külső szemlélőként üljük végig. Igen, végigüljük, főleg, ha lehetőségünk nyílik a stúdiók világába is belépni. S nekem lehetőségem adódott erre a kitüntető szerepre. Háromórás autóút után fényesre kivikszolva érkeztünk tettestársammal egy új, megmérettetést célzó műsor felvételére. Hiába volt meghívónk, már az ülőhelyért is kemény csatát kellett vívnunk, de ez sem rettentett el! Amuló szemeinket lenyűgözte a sok szín, fény, hang és füst. A fejünk felett elhúzó csápos kameracsodák. Megannyi pompa a falusi szemnek! De a látvány mögött nem maradt el a szívélyes fogadtatás sem, kellemes műsorral igyekeztek megnyerni a tapsautomatákat. Mert mi tagadás, a néző nem is lehet más. Máraz elején figyel- meztettek - rendkívül udvarias modorban -, hogy a stúdiót csak végszükség esetén lehet elhagyni, a képernyő nem bírja el a foghíjas sorokat! Mert ugyebár a televíziónézőért mindent! Mondtam is mindenre kapható tettestársamnak, ha minden kötél szakad, asztmás rohamot színlelve elhagyjuk a helyiséget a folyamatosan működő füstgépre hivatkozva. Szóval, megkezdődött a felvétel. Volt minden: meghívott vendégek, zsűritagok, műsorvezető és a versenyzők. Gördülékenyen folyt a munka. A meghívott profikban nem csalódtunk, a zsűritagok rutinosan hozták a versenyzők tudtára, mennyire tehetségesek, és gyakoroljanak szorgalmasan, a fellépők nagy szubjektivitással olvadtak bele a megformált művész objektumába. Szóval, jó buli volt! De a műsoiyezető csak nem akarta az igazságot! Jó magyarhoz méltón volt úgy, hogy csak harmadszorra, ne adj’ isten, negyedszerre sikerült végigmondania kemény három mondatát. Nagyon izgalmas volt, csak a végén kezdett unalmassá válni. A mindent irányító HANG - ami testet számunkra nem öltött - udvariasan, de ellentmondást nem tűrő modorban gyűrte saját akarata alá a szereplőket. Mindent látott, mindent hallott, de semmit sem várt viszont. Deadott-nanem „kölest és tökmagot”, mint Szabó Lőrinc, hanem - szigorú utasításokat. — Szárazjég!- Újra vesszük! — harsant az ÚR hangja, s a harmadik óra után azt hittem, örökre a stúdió vendége maradok. De a legmaradandóbb élményt a tapsgerjesztés jelentette. Egy rendkívül finom modorú fő-főmunkatárs szívet melengető szavakkal ecsetelte, mennyire fontos a szereplői szellemet pozitív irányba ingerlő ütemes kézmozgás. így a műsor sikere érdekében - na meg az ingyenes belépés miatt - be kellett vetnünk minden apait-anya- it. Ebben aztán nem volt hiány! Ki, ha én nem! Elő a magyar virtust! Egymás ellen biztattuk az izgalomtól színes karikákkal viaskodó versenyzőket. Végül a négyórás merevgörcs csak meghozta az eredményt, s a sikeres felvételt. Lágy, masszírozó mozdulatokkal egyengettük ki zsibbadt tagjainkat, s bájosan mosolyogtunk a közvetlen stílusban búcsúzó stáb tagjaitól. Arcuk, bár megtört a fegyelmezett munkától, magán viselte a siker ragyogását. A 90 perces csupa csillogás, varázslat műsor nem kevés koncentráció, szellemi és fizikai erőfeszítés eremdénye. Én mindenesetre jól szórakoztam, állandó tettestársammal együtt. Megérte a többórás utazás, a zsibbadás, hiszen megváltozatta véleményem ezekről a felhőtlen, rózsaszínű vattacukorműsorokról, melyek nem is résztvevőkről, hanem inkább a televíziónézőkről szólnak. Iklódi Gabi Portré Akit a mozdony füstje megcsapott... A MÁV Rt. sajtó- és fotópályázatán, a vidéki napi- és hetilapok, valamint helyi és regionális rádiók kategóriájában szép sikereket ért el megyénk két kiemelkedő tehetségű újságírója. A zsűri által a legjobbak közé sorolt pályamunkáik az első és a harmadik helyet szerezték meg kategóriájukban. Talán nem véletlen, hiszen a vasútvonalak olyan jelentőséggel bírnak megyénk számára, mint az emberi testben az életet jelentő vért szállító erek. A vasút gondjai az itt élők gondjai, a vasút fellendülése pedig az itt élők sorsának jobbra fordulásának záloga. A pályázat első díját Zsoldos Barnabás, a Nyíregyházi Rádió munkatársa nyerte el. Szakavatott értője a MÁV dolgainak, hiszen maga is vasutas volt, mi több, elvégezte a MÁV tisztképzőt, mielőtt válaszúthoz érve az újságírói hivatás mellett döntött volna. Dojcsák Tibor (Új Kelet)- Elég későn szereztem tudomást a pályázás lehetőségéről, nyíregyházi kollegák hívták fel erre a figyelmemet. Abban a pillanatban eszembe jutott, hogy Tom Lantos Demján Sándor, a MÁV vezérigazgatójának és dr. Zilahi József, a megyei közgyűlés elnökének jelenlétében megnézte Záhonyt. Megtekintették az átrakó pályaudvart, az Európa-kaput, a kamionterminált, és az volt a véleménye, hogy Záhony olyan része a megyének, amit mindenképpen tovább kell fejleszteni, és a pozitív irányú magyar-ukrán együttműködésre kell törekedni! Tom Lantos az amerikai szenátus tagja, és Demján Sándor az Amerikában is elfogadott magyar üzletember azért volt ott, hogy tájékozódjanak, és megfelelő helyeken elmondhassák, milyenek az itteni feltételek, milyen lehetőségeket hordoz magában a térség. A pályázat kiírásában szerepelt, hogy az európai gazdasági kapcsolatok jegyében készült írásokat, riportokat várják. Ennek a kritériumnak nagyon megfelelt ez a riportom, ezért elküldtem. Örülök, hogy felfigyeltek a munkámra, mert ez azt jelenti, hogy másnak is fontos, amiről szól.- A vasúttal ugye nem újságíróként kerültél először kapcsolatba?- Valóban nem, a vasútnál dolgoztam 1966-tól 1989 nyaráig. A riport készítésekor hasznát láttam a Záhonyról vasutasként szerzett ismereteimnek. Könnyebb volt Záhonyról, a lehetőségekről kérdezni, ráirányítani ezekre Tom Lantos vagy Demján Sándor figyelmét. Ott vannak az átrakók kihasználatlanul, nagyon fontos lenne, hogy újra olyan lüktető forgalom legyen ott, mint korábban! Van erre lehetőség, hiszen a teherforgalom nagy része vasúton történik, már csak azért is, mert a közutak nem alkalmasak nagy áruforgalom lebonyolítására. A határátkelő forgalmának növekedésével az ott élők megélhetésének biztonsága, életszínvonala is sokat változna - erről szólt ez a kis riport.- Elég kacifántos vargabetűt írtál le...- A tanítóképzőből eltanácsoltak, a jövő szocialista embertípusának nevelését nem lehetett rám bízni - derült ki egy kollégiumi beszélgetésből. Ezután kerültem a vasúthoz. Elvégeztem a MÁV tisztképzőt, tisztté avattak, majd Záhonyban, Debrecenben, Nyírbátorban, és végül Mátészalkán dolgoztam. Az újságíró már akkor is „mocorgott bennem”, mert 1975 óta kapcsolatom van a Nyíregyházi Rádióval. Külsősként küldtem be tudósításokat, majd a Kelet-Ma- gyarországba is írtam cikkeket, és elvégeztem a MUOSZ egyik kurzusát. Próbáltam az újságírói szakmát is megismerni. Eközben a vasútnál forgalmi szolgálattevőként, majd üzemgazdász-számviteli vezetőként dolgoztam, mert mérlegképes könyvelői tanfolyamra is jártam. A rádió 1988 táján olyan sokat foglalkoztatott, hogy el kellett döntenem, mit választok. Azt, hogy számviteli vezető vagyok és közben elmegyek riportokat készíteni, nehezen lehetett összeegyeztetni. A Magyar Rádió akkor telepített Mátészalkára egy kis stúdiót, én pedig átjöttem a vasúttól a rádióhoz, és 1989 óta a Nyíregyházi Rádió szerkesztő műsorvezetőjeként dolgozom. Másodéves hallgató vagyok a Kossuth Lajos Tudományegyetem néprajz szakán, ezt be akarom fejezni, mert eddig államilag elfogadott diplomám nem volt. Az önképzést nagyon fontosnak tartom, ez és a középiskolában, valamint a családban kapott indíttatás adott megfelelő hátteret ahhoz, hogy ezt a szakmát végezhessem. Hiszek a predesztinációban, valahol meg volt írva, hogy nekem rengeteget kell olvasnom, hogy ha már diplomát nem tudok felmutatni, azzal meg tudjak állni a lábamon, ami a fejemben van.- A predesztinációt úgy értelmezi, hogy a vasutasság vakvágány volt az életedben?- Igen, bár nagyon szerettem a vasutat, valójában vakvágány volt. Tanári, tanítói pályára készültem, hisz családomban ennek hagyománya volt, de az életem másképp alakult. Valahol tudat alatt készültem arra, hogy lesz egy furcsa kitérőm, de valamikor hasznát fogom látni annak az ismeretanyagnak, amit önszorgalomból felhalmoztam magamban. Rengeteget olvastam, már középiskolásként eljutottam a klasszikusokig. Ha a Bessenyei György Gimnáziumban nem találkozom Makai Laci bácsival, talán nem olvasok ennyit. Ő volt a magyartanárom, aki ráébresztett az olvasás gyönyörűségére. Rengeteget tanultam tőle, és büszke vagyok rá, hogy a Bessenyeiben érettségiztem.- Vasúttal kezdtük, engedj meg a végén még egy, a témához kapcsolódó kérdést! Újságíróként és egykori MAV- tisztként miben látja a vasút fő gondját megyénkben?- Nehezet kérdezett! Volt egy időszak, amikor az volt a cél, hogy vasútvonalakat szüntettek meg. Szerencsére ezt a koncepciót a megye vezetőinek sikerült megvétózni. A mostani helyzetben azt látom, hogy a vállalkozó üzletemberek, szállító partnerek rugalmas kiszolgálást várnak. Ha kell egy vasúti kocsi, az legyen meg, tudjanak berakodni! Ha egy kamion megérkezik egy gyártelepre, abban a pillanatban megérkeznek a targoncák, és elkezdenek rakodni. A vasútnál ezt sokkal nehézkesebben, több szervezéssel, több áttétellel végzik. Én személy szerint a rugalmasságban látom az áru- szállítás és a vasút felemelkedésének zálogát. Fajátékok, műemlék* védelem Babus Andrea (Új Kelet) Tiszaszentmárton önkormányzata tavasszal folytatja a település egészségügyi központjának felújítási munkálatait, melyet tavaly nyáron kezdtek cl. A 6 millió forintot felemésztő költségeket saját erőből, valamint 1,5 millió forintos népjóléti támogatásból fedezik, s tíz közmunkást foglalkoztatnak. A hátralévő feladatokat, a rendelőintézet homlokzatának festését, a kerítésépítést és a melléképület tatarozását tavasszal, legkésőbb a nyári hónapokban fejezik be. A napközi otthonos óvodában a tervek szerint befejezik a már megkezdett kerítésépítést, valamint új játékokat is kap a gyereksereg. Az udvart eddig benépesítő vasjátékok melle most fajátékok kerülnek, melyek hajót és több kocsiból álló mozdonyos vonatot formáznak. A játékok árát ön- kormányzati támogatásból, a kisebbségi önkormányzat húszezer forintos hozzájárulásával, valamint a szülők által szervezett rendezvény bevételéből fizetik ki. Májusban várható a település közigazgatási területén épülő regionális, tizenegy község beruházásaként létrejövő hulladéklerakó telep átadása. A tervek szerint saját erőből újítják fel az iskola konyháját, az elavult berendezéseket-korszerűekre cserélik. Pályázatot nyújt be a település csapadékelvezető csatornahálózat építésére is, mely újabb három utcán oldaná meg a csapadék elvezetését. Az önkormányzat három éven belül szeretné az egész települést ellátni vízelvezető csatornával! A hosszú távú tervek közölt szerepel, hogy a falu Zsurk és Eperjeske segítségével szennyvízhálózatot épít. Mivel ehhez a beruházáshoz a lakosság közműfejlesztési hozzájárulása is szükséges, a néhány hét múlva megrendezendő közmeghallgatáson felteszik a kérdést a tisza- szentmártoniaknak, tudják-e vállalni ezt az anyagi terhét? Igenlő válasz esetén ez évben megkezdődnének a tervezési munkálatok, s jövőre már a kivitelezés következhetne. Az általános iskolás gyerek- létszám a jövőben növekedni fog, így az 1989-ben épült iskola bővítésre szorul. Legalább két tanterem szükséges még ahhoz, hogy a tanulók kényelmesen elférjenek. Erre a célra a tetőteret alakítják majd át. Az önkormányzat és a református egyház közösen szeretné megépíteni a község egyetlen műemlékének, a XVII. században, gótikus stílusban épült refonnátus templomnak a kerítését. A költségek egy részének fedezetéi a Műemlékvédelmi Felügyelőségtől pályázati úton szeretnék megkapni. Pályáznak a megyei önkormányzat műemlékvédelmi bizottságához is, s a fennmaradó összeget a református egyház és az ön- kormányzat fele-fele arányban állja. A tervek elkészültek, a kivitelezés áprilistól júliusig folyik majd.
