Új Kelet, 1998. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-17 / 40. szám
Megyei krónika 1998. február 17., kedd Bemutatták a jelölteket Emelkedett a hús ára (Folytatás az 1. oldalról) A 3. számú választókerületben a fideszesek az MDF-es Várkonyi Istvánt támogatják, cserébe a demokrata fórum a Fidesz-Magyar Polgári Párt jelöltjét segíti az 1-es és a 2-es számú körzetben. A választások második fordulójában a két párt jelöltjei közül a gyengébben szereplő visszalép a másik javára. Dr. Helmeczy László azt is elmondta, hogy a Fidesz jelöltjeit a Kereszténydemokrata Szövetség is támogatja. *** Hosszú László, a Munkáspárt megyei szervezetének szóvivője, valamint Gulácsi Barna, a párt választási bizottságának vezetője tartott tájékoztatást hétfőn a politikai szervezet által a megye tíz választási körzetében indítandó képviselő- jelöltek személyéről, valamint a párt választási programjáról, Munkatársunktól Ezekről, valamint a pénzügyi alapok által előnyben részesített fejlesztési célokról tartott tájékoztató előadást hétfőn a megyei kereskedelmi és iparkamara nyíregyházi szckházá- ban Balogh Gabriella, a fejlesztési ügynökség munkatársa. A térségi önkormányzatok és vállalkozók által elérhető források között elsőként említette a területkiegyenlítési és a területfejlesztési célelőirányzat (TFC) adta lehetőségeket. Az előbbi a települési képviselő- testületek elképzeléseihez nyújt állami támogatást, amíg az utóbbi, a tervek szerinti közel 567,1 millió forintos büd- zséjéval a vállalkozók terveit segítheti. Ehhez elsőként idén társul egy kiegészítő forrás, amellyel azoknak a térségek vállalkozói élhetnek, ahol az egy főre jutó bruttó hazai össztermék, a GDP nagysága nem éri el az országos átlag háromnegyedét. A megye tíz statisztikai körzete közül csak egy, a záhony-kisvárdai nem részesülhet elvileg az előzetes elképzelések szerinti 282 milliós alapból. A szabályzók vielképzeléseiről. Mint a szóvivő elmondta: a politikai szervezet célja, hogy a párt parlamenti székekhez jusson, de nem tart elképzelhetetlennek akár nyolc százalékos lakossági bizalmat sem. Gulácsi Barna a párt nevében elhatárolódott a tisztességtelen választási kampánytól, s kijelentette: a héten a három baloldali párt vezetősége lefektet egy saját magukra nézve érvényes etikai kódexet. A Munkáspárt által indítandó képviselőjelöltek: Ungvári Sándor (1. számú választási körzet), Szöllősiné Fitos Éva (2. sz. vk.), Balogh Andrásné (3. számú sz. vk.),dr. Kovács Sándor (4. számú sz. vk.),dr. Gazdag Ferenc (5. számú sz. vk.), Nagy Béla (6. számú sz. vk ,),PongóGéza (7. számú sz. vk.), Varga Imre (8. számú sz. vk.), Filep Gábor (9. számú sz. vk.) és Galvács Miklós (10. számú vk.). szont tesznek olyan kitételt, hogy a vállalkozói övezetek települései pályázhatnak, valamint benyújtható olyan terv, amely más, fejletlenebb település- csoportok életére is hatással lesz. A megyei cégek és vállalkozások, önkormányzati közhasznú társaságok számára idén is nyitott lesz a gazdaságfejlesztési célelőirányzat (GFC) minimálisan 330, maximálisan 675 millió forintos, a Területfejlesztési Minisztérium decentralizált alapjának közel 1,2 milliárdos, az agrárszaktárca 320 millió, valamint a munkaerőpiaci alap várhatóan 370 millió forintos kerete. Balogh Gabriella ismeretei szerint egy-egy beruházási elképzelés több alaphoz is benyújtható. Az előnyben részesülő fejlesztési célok az alábbi sorrendben követik egymást: munkahelyteremtés, integrációs feladatok, ipari parid, inkubátorházi fejlesztések, termelő infrastruktúra-telepítés, közhasznú munkahely-létesítés, munkahelyi humán infrastruktúra-kialakítás, valamint utolsó szempontként a térségi falusi turizmus fellendítését célzó elképzelések jöhetnek számításba. Szabó Zoltán (Új Kelet) Hétfőtől átlagosan 10-15 százalékkal emelkedtek a húskészítmények árai. Az áremelés leginkáb a sertéshús felhasználásával készített termékeket és a tőkehúsokat érintette. Hegedűs Géza, a Vágóállat és Hús Terméktanács elnöke indokoltnak tartja az áremelést. Az ország sertésállománya nagyon alacsony, ilyen kevés sertés már régen volt hazánkban. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az országoshoz hasonlóan alakult a sertéságazat helyzete az elmúlt évben. Összesen mintegy 14 százalékkal lett kisebb a sertésállomány, ebben nagy szerepet játszott az állománynagyságot alapvetően meghatározó anyakocák számának csökkenése. Tavaly auK. Z. (Új Kelet) ___________ Be számolójából kiderült, hogy amíg 1996-ban 2514 ön- kormányzati rendelet 9,5 százalékára tettek törvényességi észrevételt, addig 1997-ben a 2207 rendeletnek csak 2,9 százalékát találták jogszabály- sértőnek. A határozatoknál a főbb törvényességi észrevételek nagy része az önkormányzati intézmények vezetői megbízásához vagy az intézmények átszervezéséhez kötődött. Az első fokú határozatok nagy arányú növekedésének alapvető oka a hivatalvezető hatáskörének bővülése volt, például a súlyos mozgáskorlátozottak gépjárműszerzési és -átalakítási támogatása ügyében. Az elmúlt évben 68 db külföldi ingatlanszerzés engedélyezése iránti kérelem érkezett a hivatalhoz, amelyből nyolcat elutasítottak. Az elmúlt év júliusától a hivatal hatáskörébe került a fegyver nélküli katonai, illetve polgári szolgálat engedélyezése. A múlt év végéig 68- an nyújtottak be erre irányuló igényt. A hivatal munkatársai összesen nyolc ágazatban 50 gusztusban valamivel több mint 16 ezer anyakoca volt megyénkben, míg előtte pár hónappal még a 20 ezres számot is bőven meghaladta. A nagymértékű állománycsökkenés is az áremelés jogosságát igazolja. Ez a folyamat azoknak a termelőknek kedvez, akik az utóbbi évek nehézségei ellenére is kitartottak a sertéstenyésztés mellett. A piacokon és a hentesáruüzletekben még nem érzékelhető a.jelenlegi áremelés hatása, de a korábbi drágulásokat nagyon megérezték a fogyasztók, és ezen keresztül a kereskedők is. Mindenki igyekszik a húsfogyasztását csökkenteni, bár ebben nemcsak az áremelkedéseknek volt óriási szerepük, hanem a fogyasztási szokások változásátelepülésen 77 vizsgálaton vettek részt. A tapasztalatok szerint az első fokú hatóságok munkája még mindig nagyon gyenge, ezért a jövőben tovább bővítik a célvizsgálatok számát, és ágazati továbbképzésekkel segítik az ügyintézők felkészültségét. Az előző évben 1047 ügyfél kérte a hivatal illetékesétől, hogy útlevelét gyorsított eljárással kapja meg. A legtöbb esetben munkavégzés, iskolai kirándulás, sport- rendezvényeken való részvétel volt a sürgősség oka. A hivatal munkatársainak fogyasztóvédelmi munkájáról Fekete Zoltán elmondta: a feketegazdaság működési területét megcélozva a felügyelőség harminc esetben kezdeményezett más hatóságokkal együttműködve vizsgálatot, míg a társhatóságok vizsgálati felkérésére 12 esetben működött közre ellenőrzésekben. A 178 vizsgálat során 395 ezer forint értékű, hamis márkajelzésű ruházati cikk lefoglalásáról és megsemmisítéséről intézkedtek. A Szerencsejáték Felügyelet területi szervével 25 pénznyerő automatát és 30 játékautomatát foglaltak le. A nak is. Igyekszünk tudatosabban táplálkozni. A nagyobb jövedelemmel rendelkezők is kevesebb húst (sertéshúst) vásárolnak, pedig nekik nem jelent gondot egy „kisebb” áremelés. A kisnyugdíjasok már régen leszoktak a drága húskészítményekről, tőkehúsokról. Ok inkább a csirkeszárnyvéget, nyakat, fejet vásárolják. Ha a boltokba betérnek is, inkább csak nézelődnek, nosztalgiáznak, esetleg egy régi vasárnapi ebédre gondolnak, olyanra, mikor még bőven került hús az asztalukra, talán még az ízét is érzik a szájukban. A vidéken élőket nem érinti olyan látványosan az áremelés, hiszen saját ellátásukra rendelkeztek be, maguknak nevelik a malacot, és a disznótor után azt is eszik, szinte egész évben. vásárpiac-ellenőrzések során 31 külföldi állampolgárt számoltattak el jogosulatlan kereskedelem miatt, és 3,5 millió forint értékű árut koboztak el. Országosan is kiemelten magas a megyében a határozattal kiszabott bírságok aránya, száma. A közigazgatási munka javítása érdekében a hivatal vezetője 1997-ben nyolc témakörben 15 helyszínen szervezett az önkormányzatok munkatársainak továbbképzést, az oktatásokon összesen 1282 köztisztviselő vett részt. Az elmúlt év november 1- jével alakult meg a köz- igazgatási hivatal gyámhivatala. A gyámhatósági ügyek száma összesen 686 volt, amelyből 333 db október 31-éig, a többi ügyirat 1997. utolsó két hónapjában érkezett a hivatalhoz. Az utóbbi ügyek többsége a fiatalkorúak pártfogó felügyeletéhez átvett irat volt. Jelentősen növekedett az örökbe fogadási kérelmek száma. Az engedélyezett 105 örök- befogadás közül 52 kiskorú esetében külföldiek voltak az örökbefogadók. Fekete Zoltán végezetül arról adott tájékoztatást, hogy 1997-ben Szabolcs-Szatmár- Beregben önkormányzat nem ment csődbe, sőt csődközeli helyzetbe sem került. Babus Andrea (Új Kelet) Nyírlövő az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került települések között pályázik a költségvetési forráshiány enyhítésére. A gázvagyon eladásából az idén még kétmillió forint bevételt várnak, így némi fejlesztésre is jut pénz. A tervek szerint pályázati pénzből felújítják, s néhol teljesen újjáépítik a hatvanas években készült járdát. Önerőből szeretnének belvízelvezető árkot építeni az újonnan kialakított tizenkilenc telek közelében, melyekből hatot már beépítettek, s újabb négyet eladtak. Két olyan bekötőutat fednek be kohósalakkal, melyek a mezőket kötik össze a főútvonallal. Fejlesztenek az iskolában is, hiszen a Sühnet programban 2 millió 100 ezer forint támogatást nyertek. Az intézmény négy számítógépe azóta „meghódította” a gyereksereget, a tanulók szakköri foglalkozásokon ismerkedhetnek meg a számítástechnikával. A Nemzeti Alaptantervhez igazodva a jövőben a szakkör mellett tanítási órán is találkoznak a nebulók a számítógépekkel, valamint az Internet-központ létesítésére is megvan már a lehetőség. *** Tiszakóródon folytatódik a tavaly év végén megkezdődött szennyvíz- beruházás, melyet Tisza- beccsel, Milotával és Ti- szacsécsével közösen hoznak létre. A tisztítótelep Milota és Tiszabecs között helyezkedik majd el, s a telep megépítésének befejezését már ez év végére tervezik, azután következnek a csatornázási munkálatok. *** Rakamazon az elkövetkezendő időszakban két koncertet hallgathat a közönség a helyi művelődési házban. Február 24-én este hat órai kezdettel a Hupikék Törpikék műsorát lát- hatják-hallhatják az odalátogatók, március 6-án este hat órától pedig a ZIG Singers lép fel a kultúrház színpadán. A településen március 2-án délután öt órakor járművezetői tanfolyam is indul. A több mint egy éve megnyitott hely- történeti kiállítás az idén előreláthatóan új, nagyobb helyre költözik. Az új egészségügyi intézmény felépítésével üresen marad a régi egészségház, s így a folyamatosan bővülő gyűjtemény ott kap otthont. Az új helyen kialakítanak majd előkészítő- és raktárhelyiségeket is, melyekre nagy szükség lenne. A „költözködést” várhatóan november végére fejezik be, s az egyelőre csak előzetes bejelentéssel megtekinthető kiállítást azután a rendszeres nyitvatartási programnak megfelelően látogathatják az érdeklődők. Felhívás A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendó'r-főkapitányság a megyében működő rendőrkapitányságokon (Nyíregyháza, Fehérgyarmat, Mátészalka, Kisvárda, Nyírbátor, Vásárosnamény, Záhony, Tiszavasvári) folyó ügyintézés feltételeinek javítása érdekében a gépjármű-felelősségbiztosítást ellátó biztosítók ajánlatát várja a külön rögzített feltételek mellett és azok elfogadása esetén. A feltételeket és a rendőrkapitányságok tájékoztató adatait tartalmazó dokumentáció 1998. február 24-én 9-14 óra közötti időben megvásárolható a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági igazgatóságán (Nyíregyháza, Bujtos u. 2.) A dokumentáció díja: 10 000 Ft+áfa, melyet az átvételkor - számla ellenében - készpénzben kell megfizetni. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság csak a dokumentációt megvásárló biztosítóknak a feltételek között megállapított határidőig beérkező ajánlatával foglalkozik érdemben. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitány ság Hárommilliárdos fejlesztés Optimális esetben mintegy 3,388 milliárd forintos, beruházásokra fordítható, igényelhető pénzügyi forráshoz juthatnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vállalkozók és önkormányzatok ebben az esztendőben. A fejlesztési alapok pályázati feltételrendszerei szigorodtak, pontosabban az állami források szétosztásáról döntő szakértők és bizottságok biztosan szeretnék tudni: hova kerül a pénz, illetve azt mire fordítják a vállalkozók és a helyi önkormányzatok. Rendeletek, határozatok ezerszámra A bővülő hatáskörről, a növekvő feladatokról, az önkormányzati munka javításáról, a törvényességi ellenőzések céljáról szólt egyebek mellett tegnapi, nyíregyházi sajtótájékoztatóján Fekete Zoltán, a megyei közigazgatási hivatal vezetője, az előző év ellenőrzéseit elemezve. Olyan, mint a legtöbb nő: gyönyörű és elérhetetlen