Új Kelet, 1998. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-16 / 39. szám
Megyei krónika 1998. február 16., hétfő Töretlen lelkesedéssel ropják Babus Andrea (Új Kelet) Megyénk nagyhírű néptáncegyüttesei között ismert és a közönség által elismert lelkes társaság az 1957-ben alakult, akkor még tánccsoportként működő Szabolcs Táncegyüttes. A csoportnak 1964-ben sikerült teljesítenie azokat a feltételeket, melyek alkalmassá tették arra, hogy együttesi formában éljenek tovább. A kilencvenes év elejéig a Szabolcs Volán Táncegyüttes nevet viselték. Az együttes szellemiségében nem csupán a táncos és zenei műveltség a fontos, hanem az is, hogy ez a kifejezési forma milyen közegben töltötte be a szerepét, ezért alapos néprajzi és történelmi ismeretekre is szükségük van a tagoknak. Ami ennél is lényegesebb, az a még fellelhető, és közel eredeti életformájukat élő emberekkel való találkozás, amit egyik legfőbb feladatának tekint a Szabolcs Táncegyüttes. A múlt évi eseményekről és az együttes idei terveiről Gucsa Sándor művészeti vezetővel és Lajsz Ferenc egyesületi titkárral beszélgettünk. A múlt évről szólva Gucsa Sándor elmondta, hogy a főként általános és középiskolásokból álló együttes több mint negyven alkalommal lépett a közönség elé, és sikeresen szerepelt öt hazai fesztiválon is. A jelenlegi felnőtt tánckar egy nyugat-európai műsorsorozaton vett részt Belgium - Franciaország - Hollandia állomásokkal, s összesen tizenhat műsort adott mindössze tíz nap leforgása alatt. A Szabolcsi „Öregek ” nevet viselő, idős táncosokból álló csoport ugyancsak szépen szerepelt, hiszen négy nap alatt öt bemutatóval kedveskedett a lengyelországi Gorlice közönségének. Sajnos a tervezett hat koreográfiái munkából csupán kettő kivitelezése történt meg, s a ruhatár részbeni felújítása és bővítése is elmaradt, mindkettő anyagi okok miatt. Lajsz Ferenc elmondta, szemben a hasonló, öntevékeny csoportokkal, a Szabolcs Táncegyüttes költségvetését bérleti és közüzemi díjak is terhelik. Emellett a próbaterem - melyet nem is kizárólagosan használ - rendkívül rossz állapotban van, s a fűtés is alig működik. Ettől függetlenül az együttes töretlen lelkesedéssel tervezi a jövőt. Gucsa Sándor az elkövetkezendő időszakra vonatkozó elképzelések közül a legfontosabbnak tartja, hogy az ismét bevezetendő minősítési rendszerben való megmérettetésen sikeresen szerepeljenek. Az ott nyújtott teljesítmény alapján kapott minősítés lesz ugyanis az alapja az együttesek további külföldi fesztiválokra történő ajánlásának. (A nyolcvanas évek közepéig, a korábbi rendszer szerint „Arany Hármas” minősítést mondhattak magukénak.) Komoly szakmai „Műhelymunka” következik tehát. Az előkészületek már megkezdődtek, a tavalyi évről áthúzódó koreográfiavásárlásokat és a mára már halaszthatatlanná vált ruhatár- és kellékbővítést mindenképpen meg kell oldani. A másik fő feladat már a jövő év nagy kihívása, amikor az együttes megalakulásának 42., hivatalos „megszületésének” 35. évfordulóját ünnepük, s erre folyamatosan készülnek. A jövő év tavaszán köszöntik a születésnapot, s a műsorban fellépnek az apróságok (az utánpótláscsoportok), a felnőtt tagok és az öreg táncosok... mindenki, aki valamikor az együttesben táncolt. Lajsz Ferenc hozzátette, hogy nyárra külföldi utakat terveznek, egy konkrét meghívást már kaptak, de még csak most zajlanak a fesztivál-kiírások. Edzőtáborozni Erdély távoli részébe, a gyimesi és a moldvai területre, valamint Székelyföldre utaznak. A Nyírségi Ősz rendezvénysorozaton egy Nápoly melletti településről származó együttest szeretnének vendégül látni. Két évvel ezelőtt a Szabolcs Táncegyüttes nagy sikert aratott egy Nápolyban rendezett fesztiválon. Akkor barátkoztak össze az olasz csoporttal, akik a „tipikus olasz család” modelljét keltik életre, hiszen a nagyszülőktől a gyerekekig mindenki táncol, s őrzi, ápolja a kulturális hagyományokat. Mindezek mellett az együttes nagy örömmel vállal fellépéseket megyénkben is, hiszen az itthoni közönség tapsa az egyik legnagyobb elismerés a Szabolcs Táncegyüttes számára. Életmód nap Szamosi István A mátészalkai V árosi Művelődési Központ, a Holdsugár Nyugdíjas Klub és a Tár- sadalmiLgyesülelek Szervezete rendezésében Életmód nap címmel egész napos programot szerveznek az érdeklődők részére február 28-án 10 órától a mátészal-; kai színházteremben. A rendezvény - melynek védnöke dr. Szilágyi Dénes polgár- mester - ünnepélyes megnyitóval kezdődik, majd fórum következik, melynek ' résztvevői: dr. Olajos Judit orvos, a nyíregyházi Életmód Klub vezetője. Hegy iné Gombkötő Éva egészségnevelő, Szőllősi Tamásné ref- lexológus és Varga Zsolt gyógymasszőr. Ezután Üzen a Kárpátok címmel irodalmi összeállítást láthatnak-hall- hatnak az érdeklődők a határon túl élő költők, írók műveiből, majd 13 órától kóstolóval és vásárral egybekötött kiállítás kezdődik. Ezen bemutatkozik a nyíregyházi Életmód Klub, lesz vérnyomás- és cukorszintmérés, valamint diétás és életmód-tanácsadás. Ugyanitt megvásárolhatók különböző ezoterikus tárgyak és a témával foglalkozó könyvek, illetve az egészséget segítő kozmetikumok, naturál termékek. A különféle gyógy- teákat, vitaminokat, vegetáriánus termékeket a résztvevők meg is kóstolhatják az Életmód nap rendezvényen, melynek látogatása ingyenes. A szervezők viszont kérik, hogy a résztvételi szándékot az érdeklődők szíveskedjenek előre jelezni személyesen a mátészalkai Városi Művelődési Központban (Kölcsey út 2. szám), vagy telefonon a 44/310- 010-es számon. Begyűjtés Új Kelet-információ Holnap, február 17-én tovább folytatódik a Városüzemeltetési Közhasznú Társaság kutyabegyűjtési akciója. A helyszíneket a rendőrök és a közterület-felügyelők biztosítják, mivel a gyepmesteri telep munkatársai altatólövedékes pisztolyt is használnak. Az akció helyszínei kedden: Nyírszőlős, Jósaváros, Sóstóhegy, a Toldi utca, a Körte utca és a Palánta út. A közhasznú társaság vezetői kérik a lakosságot, hogy segítsék a gazdátlan állatok begyűjtését. Adatok a munkanélküliségről Csengerben és környékén legnagyobb a baj A változatlanul súlyos foglalkoztatási nehézségekkel küzdő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jelenleg Csenger környékén a legnagyobb arányú a munkanélküliség. A térségi munkaügyi központ illetékese az MTI-nek elmondta: a magyar-román határ közelében fekvő város körzetében 28,7 százalékos a munkanélküliségi mutató, ami azt jelenti, hogy minden harmadik-negyedik keresőképes ember állásajánlatra vár. MTI ___________ A kisrégió tizenegy településén most 1584-en keresnek munkát, 4,9 százalékkal többen, mint a múlt év végén. Baktalórántháza és Vásárosnamény térségében egyaránt 28,2 százalékos a munkanélküliségi ráta. Ott 2121-en, illetve 4150-en szerepelnek az állástalanok listáján. Fehérgyarmat vonzáskörzetében 27,7, Nyírbátor környékén 24,2, Mátészalka térségében 23,4, míg a nagy- kállói régióban 22,7 százalékos a munkanélküliség. A 20,2 százalékos megyei mutatónál mindössze három körzetben kedvezőbb a ráta, 15,6 százalékos Nyíregyháza, 16,3 százalékos Kisvárda és 16,4 százalékos Tisza- vasvári környékén. Az elhelyezkedési lehetőséget kereső szabolcsiak 37,2 százaléka szakmunkás, 26,3 százaléka pedig betanított munkás. A szellemi foglalkozásúak aránya 12,5 százalékos. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 44 ezer 866 munka- nélküli közül 34 ezer 95-en valamilyen képesítéssel rendelkeznek, míg a többiek - 10 ezer 771-en - alulképzettek, csak segédmunkára alkalmasak. A Mátészalkán és környékén élők örülhetnek majd annak a két új autóbusznak, amelyek a minap érkeztek a Szabolcs Volán Rt. telepére Foto: Lazar Zsolt I F arsang a suliban Bozsó Katalin és Lázár Zsolt felvételei Nyíregyházán, a 19. és a 23. Számú Általános Iskolában készültek