Új Kelet, 1998. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-16 / 39. szám
\ } 1998. február 16., hétfő Magyar Távirati Iroda ENSZ-szakértők Bagdadban ENSZ-szakértők érkeztek vasárnap Bagdadba. A két osztrák műszaki szakember Kofi Annan megbízásából felméri a látogatók elől elzárt iraki elnöki létesítményeket. A mérnökök légi felvételeket és térképeket készítenek az elnöki objektumokról, és megpróbálják meghatározni, hány épületből állnak ezek a létesítmények. Az AFP által idézett ENSZ-források szerint négy tartományban akár másfél ezer épület is lehet a titkosan kezelt elnöki létesítményekben. Irak a napokban jelezte, hogy nyolc elnöki létesítményt megnyitna, ezt azonban Washington nem fogadta el. Az ENSZ fegyverzetellenőrei elől elzárt létesítmények egyikét vasárnap meglátogatta Vlagyimir Zsirinovszkij, a szélsőséges nézeteiről ismert orosz politikus. Zsirinovszkij, aki folyamatosan Bagdad pártjára áll Washingtonnal szemben, újságírók kíséretében megtekintette az épületet, majd az AP szerint kijelentette: „ez egy egyszerű munkahely”. Zsirinovszkij negyedik alkalommal látogatott a közel-keleti országba - írta az amerikai hírügynökség. Horn-nyilatkozat vízumkérdésben Bukarest tanulmányozza a Horn Gyula magyar kormányfő „vízumbevezetési ötlete” nyomán esetleg időszerűvé váló kölcsönösségi eljárás bevezetésének lehetőségét, de a román külügyminisztériumnak a kérdéssel kapcsolatban még nincs kialakult álláspontja - derült ki a bukaresti külügyi Szóvivő nyilatkozatából. A román lapok szombati számukban reagáltak a magyar kormányfőnek arra a nyilatkozatára, miszerint Budapest megfontolás tárgyává teszi a Magyarországgal szomszédos országok állampolgárai számára a vízumkényszer bevezetését. A legnagyobb példányszámú politikai napilap, az Adevarul az első oldalon ismerteti a kérdéssel kapcsolatos Horn-nyilatkozatot, mely szerint az országban előforduló súlyos bűncselekmények jelentős részét külföldi állampolgárok követik el, mert Magyarország és Budapest tranzitterületté vált az idegenek számára. Elnökválasztás Cipruson Cipruson vasárnap megtartották az elnökválasztás második fordulóját. A szigetország görög fennhatóság alatt álló nagyobbik — déli - részén Georgiosz Jakovu volt külügyminiszter és Gláfkosz Kleridesz jelenlegi elnök közül választhattott a 447 ezer szavazásra jogosult. A február 8-án tartott első fordulóban hét jelölt közül Jakovu 40,6, Kleridesz pedig 40,1 százalék megszerzett szavazattal került az élre. A szavazás kötelező a szigeten, a távolmaradókat pénzbírsággal sújtják. Ennek ellenére a szavazóknak csak 91 százaléka jelent meg az első fordulóban. Harcosabbak az újfasiszták A német hatóságok szerint az utóbbi években mintegy 40 százalékkal nőtt az erőszakos cselekményeket elkövető újfasiszták száma, sőt egyes tartományokban, így főleg az ország keleti részében ennél is drámaibb a változás. A belbiztonságért felelős Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal adatai szerint míg 1994-ben 5400 erőszakos cselekményeket elkövető újfasisztát tartottak nyilván, tavaly ez a szám már meghaladta a 7600-at. Rüdiger Hesse, az Alkotmányvédelmi Hivatal illetékese egy vasárnapi interjúban elmondta, hogy egyes tartományokban megtöbbszöröződött a támadásokat, bűntetteket elkövető szélsőjobboldaliak száma. Megemlítette, hogy Jénában a rendőrség a múlt héten neonácik bombakészítő műhelyére bukkant. Vasutassztrájk Olaszországban Szombat este 21 órakor Olaszországban 24 órás vasutas- sztrájk kezdődött. Az Olasz Államvasutak közölte, hogy a római központi pályaudvarról a munkabeszüntetés miatt nem indult el a vonatok 30 százaléka, köztük a Nápoly- München között közlekedő szerelvény. Az utasok tájékoztatást sem kapnak, mert a vasúti információs irodák dolgozói is sztrájkolnak. Sergio Cofferati, a CGIL szakszervezet főtitkára elítélte és törvénytelennek minősítette a sztrájkot, amelyet a közlekedési minisztérium utasítása ellenére hirdettek meg. Feladták magukat Az SFOR-erők egyik repülőgépével Tuzlából Hágába indult az a két, háborús bűntettek elkövetésével gyanúsított boszniai szerb férfi, akik aznap önként feladták magukat - jelentette a belgrádi Beta hírügynökség az SFOR tuzlai szóvivőjére hivatkozva. A 60 éves Miroslav Tadic és a 39 éves Milan Simic az észak-boszniai Bosanski Samac rendőrségén jelentkeztek; a körözött boszniai szerbek közül ők voltak az elsők, akik önként felajánlották, hogy megjelennek a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt. Javier Solana NATO-főtitkár és Louise Arbour, a hágai törvényszék elnöke után üdvözölte a két szerb férfi elhatározását az Egyesült Államok is. Világkrónika Normantas Ismét hazatért (II.) Palotai István interjúja A lassan már világhírűnek is mondható litván-magyar fotóművész, Normantas Pau- lius hat hónapnyi ismételt világcsavargás után hazatért. Sietett, mivel közelgő születésnapját - tervei szerint június 8-át - a Mount Everest tetején akarja megünnepelni, és még addig négy kiállítást kell létrehoznia. Köszönet a szép gesztusért, hogy ezek sorában az első Nyíregyházán lesz, a Városi Galériában, február 17. és március 22. között. A megnyitó délután öt órakor lesz Fel- bermann Endre alpolgármester, valamint Eifert János, a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke. Nyíregyháza után Budapest-Vilnius- Tokió a sorrend.- Összesen három és fél hónapot töltöttem Nepálban, majd utam negyedik szakasza következett, amikor is Thaiföldre repültem, ahol lazítottam egy hetet, mivel Kambodzsa „terhére kémkedtem” — meséli élményeit Normantas Paulius. - Arról van szó, hogy kambodzsai úti célomat szerettem volna elérni, de közben júliusban ismét kitörtek a harcok, és Pnom Penh utcáit ellepték a tankok. Úgy hallottam, azt tapasztaltam és az általam kiszimatolt hírek is azt látszottak igazolni, hogy a helyzet Kambodzsában akkor már nem volt annyira veszélyes, így vettem egy repülőjegyet (és egy mély lélegzetet), és Bangkokból Pnom Penhbe repültem. Fő úti célom azonban nem a főváros volt, hanem Angkor romvárosa, az angkori dzsungel templom- romjai. A város a Kmehr Birodalom szellemi, egyházi központja volt a VII. és a XI. század között. Angkorban körülbelül negyven templom van, s ennek majd a fele még ma is ép! Az épületeket hatalmas fák „lakják”, mindent befut a lián. Az épületek — a szentélyek - csodálatos kora középkori buddhista stílusban épültek, szinte mindenhonnan Buddha édes mosolyát láthatjuk. Az angkori romváros méreteire jellemző, hogy negyven kilométer hosszú és tizenhat kilométer széles. A faunát leginkább a majmok képviselik - no meg a turisták. A csodás múlt mellett sajnos több helyen ott a dicstelen jelen: Pol Pót, ez az eszement vörös khmehr diktátor „forradalmi tettei” között szerepelt az angkori romváros elaknásítá- sa is, így aztán csak a kijelölt útvonalakon lehetett közlekedni. A szörnyű múlt még most is szedi az áldozatait, évente mintegy háromszáz paraszt hal meg, illetve lesz egy életre nyomorék a rizsföldeken még ma is százezrével található taposóaknák miatt. Utam ötödik és utolsó állomása Eszak-Thaiföldre, a burmai határhoz vezetett, ahol az akha, a lisu és a lahu nép él. Számuk harminc- és nyolcvanezer között van, eredetileg tibetiek voltak, akik alig száz évvel ezelőtt lehúzódtak dél felé. A lahu és a lisu nép ópiumtermesztésből él, és elmondható róluk, hogy csak két éve élnek békében, mert azelőtt a burmai és a thaiföldi katonaság szinte folyamatosan lőtte egymást. Utam komoly veszélyeket rejtett magában, arrafelé a fehér embert - főleg akkor, ha fényképez- get - nagyon hamar lepuffant- ják... Mégis vállaltam a rizikót, mert egy amerikai úr, Mr. Joe segített a túlélésben. Rendes „szivar”, igazi tibeti patrióta. Egy utazási iroda tulajdonosa, melynek King Cobra Travel Agency a neve. A felesége eredeti meo lány, a skalpvadászok törzséből. Akármivel is foglalkozik Mr. Joe, az az ő dolga, adja Isten egészségére. Sokat köszönhetek neki, és remélem, még viszontlátom... Beköszöntött az új év. Utam lassan végéhez közeledett. Január közepén befejeztem a kutatómukát, és a régi thai fővárosba, Ayuthayaba mentem, ami Bangkoktól alig száz kilométerre fekszik. Szomorú története van: Angkorhoz hasonlóan ezt a várost is katonák, méghozzá burmaiak rombolták le a XIII. században. Azonban még ma is gyönyörű! Itt búcsúztam el Burmától, és elindultam hazaiélé. \ Hírről \ hírre Palotai István (Új Kelet) Amint az ismeretes, az ausztrál parlament utolsó plenáris ülésén úgy döntött, hogy 1999. január elsejével módosítja az alkotmányt, és Ausztráliái köztársasággá nyilvánítja. Akik nem foglalkoznak többet a politikával, minden bizonnyal értetlenül állnak a hír előtt, mert nem tudják, hogy Ausztrália jogi státusára nézve bizony még királyság, és - mint a Brit Nemzetközösség tagja — II. Erzsébet angol királynő az uralkodója! Arról egyelőre nem szólnak a hírek, hogy a változás a Brit Nemzetközösségtől történő teljes elszakadást jelenli-c, és bevezetik az elnök-államfői rendszert, vagy tagjai maradnak a brit világbirodalom elvi egységet demonstráló, ám semmilyen gyakorlati közösségei nem jelentő közösségnek? Ha az első variáció mellett döntenek, akkor minden bizonnyal az amerikaihoz hasonló erős elnöki rendszer mellett döntenek, ha a második a cél, akkor ismét válaszút elé kerülnek: tagjai maradván a nemzet- közösségnek, kikiáltják a köztársaságot, de elnököl nem választanak, és államfőként a mindenkori brit uralkodót tisztelik, mint például Kanadában, vagy , tagjai maradnak ugyan a B. N.-nek, de bevezetik az elnöki rendszert, mint például Indiában vagy Egyiptomban. A teljes elszakadás minden bizonnyal nagyobb zűrökkel járna, hiszen valószínűleg kiváltaná Anglia és a „viszonylag szomszédos” Új-Zéland nemtetszését is, azonban erre már manapság nem sokat adnak... A Brit Nemzetközösség éppen azért köti a lehető legkevesebb feltételhez a tagsági viszonyt, hogy léte fentmaradhasson, és semmilyen gyakorlati változás ne ütközzön jogi nehézségekbe a tagsági viszony vonatkozásában... Mindazonáltal, hogy a döntés már eleve eufórikus állapotokat idézett elő a parlamentben és egész Ausztráliában, a változásnak gyakorlati értéke szinte semmi sincs. A Brit Nemzetközösség által bevezetett és igényelt „tagdíj” - amely a brit uralkodóház fenntartásához járul hozzá - egyáltalán nem biztos, hogy több pénzt emészt fel, mint a bevezetendő elnöki rendszer költségei és annak járulékos kiadásai... Egy azonban bizonyos. Ahol eddig a világon szakítottak a XX. században a királysággal mint államformával, és kikiáltották a köztársaságot, a közcrköl- csök rohamosan romlani kezdtek. Hogy ez a jelenség minek, „köszönhető”, arra számos elmélet született. de igaki iválasz még nem...