Új Kelet, 1997. december (4. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-08 / 286. szám

A magyar-osztrák közúti határállomásokon egyelőre nem érződik a schengeni megállapodás ausztriai életbe léptetése - tájékoztatta az MTI-t Krisán Attila ezre­des, a határőrség szóvivője hétfőn. Elmondta: a magyar­osztrák határon valamennyi átkelőnél folyamatos a forga­lom. Normális forgalom esetén a jövőben sem kell fennaka­dásra számítani. Arra viszont fel kell készülnie a magyar utazóknak, hogy okmányaikat és járművüket alaposabban ellenőrzik. A szigorítás kiterjedhet arra is, hogy szúrópróba­szerűen ellenőrzik majd, mennyi pénz van az utasoknál. A dohány- és kozmetikaipar nem vé­gezhet majd állatkísérleteket, ha az Országgyűlés a kormány által beterjesztett formában fogadja el az állatvédelmi tör­vényt. Többek között erről is szólt Szili Katalin, a Környe­zetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium politikai ál­lamtitkára a tárcánál hétfőn rendezett háttértájékoztatón. Az államtitkár méltatta az állatvédelmi törvényjavaslatot, amelynek általános vitája a héten kezdődik az Országgyű­lésben. A dohány- és a kozmetikai ipari állatkísérletek tiltá­sa megfelel az európai uniós elvárásoknak, a törvényjavas­lat több más előírása ugyancsak segíti a jogharmonizációt. Éhségsztrájkba kezdett hétfő reggel Papp Lajos szívsebész professzor, a zalaegerszegi kardiológiai és szívsebészeti központ főorvosa, a Pécsi Orvostudományi Egyetem tanszékvezetője. Az MTI-nek elmondta: 1993-ban egyszer már tartósan megfosztották a szívműtétek elvégzé­sének lehetőségétől, s nem tudta elvégezni a több mint öt­ven betegnek megígért beavatkozást, közülük többen meg­haltak. „1997 november 17-étől ismételten nem tudom el­végezni a vállalt szívműtéteket. Minden lehetséges fórumot megkerestem, hogy ez a helyzet ne következzék be. Maga­mat fel nem menthetem, csak sorsközösséget vállalhatok a műtétre váró betegeimmel: december 1-jétől ugyanazt az esélyt adom magamnak, mint amit a hatalom ad a szívműtét­re váróknak. Húsz százalékkal nőnek jövő évtől a belföldi vasúti áruszállítás tarifái — jelentette be Sípos István, a MÁV Rt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten, a csaknem száz fu­varozó és szállítmányozó cég képviselői számára tartott fó­rumon. A vezérigazgató elmondta: az export-import forga­lomban a MÁV 15 százalékos emelést kíván végrehajtani. A tranzitforgalom díjtételei változatlanok maradnak. A magánkocsikra vonatkozó kedvezmények az eddigi 30-ról 20 százalékra mérséklődnek a belföldi behozatali és kiviteli forgalomban. Nemzetközi hitelkártya-hamisító bandát lepleztek le a Fülöp-szigetekcn a hét végén az ameri­kai titkosszolgálat közreműködésével. A bűnözők több éven át 52 nemzetközi bankot és hitelnyújtó szervezetet károsí­tottak meg. A rendőrség letartóztatta a szervezet egyik ame­rikai, két Fülöp-szigeteki és két, meg nem nevezett nemzeti­ségű külföldi tagját, feltételezett német vezetőjüknek vi­szont sikerült megszöknie. Az iraki vezetés az amerikai katonai felvonu­lás ellenére sem hajlandó beengedni az ENSZ-ellenőrökct az elnöki palotába. Ezt az asz-Szaura, a kormányzó Baath párt lapja írta hétfői számában. A Reuter által idézett írás szerzője leszögezi: az amerikai kormány téved, ha azt hiszi, hogy újabb hadihajók és repülőgépek kiküldésével állás­pontja megváltoztatására bírhatja Irakot. Iraki részről közöl­ték: Szaddám Húszéin palotái kívülesnek az ENSZ-szakértők ellenőrzési határain. Bagdad ugyanakkor más külföldi szakértőket meghívott, hogy tekintsék meg a palotákat. Az iraki vezetés ezt a meghívást később kiterjesztette a Bizton­sági Tanács tagállamaira, valamint az ENSZ különleges bi­zottságának (UNSCOM) tagjaira is. Jasszer Arafat palesztin vezető a közel-keleti békefolyamat megtorpanása miatt depressziós, de nem szen­ved Parkinson-kórban - állította hétfőn a Háárec című izra­eli lapban megjelent nyilatkozatában Asraf Kurdi jordániai egészségügyi miniszter, Arafat kezelőorvosa. „Folyamato­san figyelemmel kísérem Arafat egészségi állapotát, és meg­vizsgáltam legutóbb is, amikor Jordániában járt. Nem fedez­tem fel Parkinson-kórt” - mondta Asraf Kurdi. Arafat leg­utóbb október elején volt Ammánban. Izraeli ideggyógyá­szok a televízióban látott szereplései alapján az idegrend­szer leépülésével járó Parkinson-kór jellegzetes tüneteit fe­dezték fel a palesztin vezető reszketeg, bizonytalan viselke­désében. Több mint két év óta először viharos tünteté­sek zajlanak az izraeli miniszterelnök rezidenciája előtt. A jobboldali szélsőségesek és zsidó telepesek azon bőszültek fel, hogy a kormány tervbe vette a hadsereg részleges kivo­nását a Jordán folyó nyugati partján megszállt palesztin területekről. A helyzet a Jichák Rabin korábbi kormányfő meggyilkolása előtti hetekre emlékeztet. Hazai és világkrónika „Engem nem lehet megfélemlíteni” Első ízben tokaji tanácstit­kársága idején került az országos sajtó látóterébe. Ami akkoriban egyáltalán nem volt ajánlatos: ujjat húzott a kisváros és a me­gye mindenható pártvezé­reivel. A rendszerváltás után független képvise­lőként bejutott a parlament­be, ahol hamar felhívta magára a figyelmet, mint a nemzeti politika egyik mar­káns szószólója. 1994-ben a Független Kisgazdapárt alelnökeként ismét ország- gyűlési képviselő lett, majd megválasztották az Ország- gyűlés alelnökévé. Mára G. Nagy né dr. Maczó Ágnest minden tisztségétől meg­fosztották, és kizárták a Kis­gazdapártból. Berki Antal (Új Kelet)- Ön konzervatív politikus­nak vallja magát, ami valami­féle rendpártiságot is jelent, mégis, amióta a közéletben te­vékenykedik, állandó konflik­tusok kísérik szereplését...- Nagyon rosszul próbálja meg feltenni a kérdést. Már a bevezető is azt sugallja, hogy inkább velem van probléma, és azok a gondok, amiket felve­tek, nem is gondok, csak én nem tudok senkivel sem együttmű­ködni, mindig és mindenhol az összeütközés lehetőségét kere­sem. Olyan ez, mintha Pong- rácz Gergelyről állítanák: Lám csak, ez az ember most sem fér a bőrébe, összetűzésbe került a demokratikus rendőrséggel is (ismeretes, hogy Pongrácz Ger­gelyt a rendőrség november harmadikén megbilincselve vitte el a Kossuth térről - a szerk.). Nem biztos, hogy an­nak idején az igazság oldalán harcolt a Korvin-közben. Egé­szen biztosan nem az én ter­mészetemben kell a hibát ke­resni. Elveim nem változtak meg, én már tanácstitkárként is a magyar parasztok, a vidé­ki Magyarország érdekeit kép­viseltem és képviselem ma is. Ezt a fajta politikusi magatar­tást képtelenek voltak elvisel­ni a Kádár-rendszerben, de saj­nos nem tudta elfogadni az Antall-kormány sem, mint ahogy a mostaniak is vissza­utasítják az elkötelezett nem­zeti politikát.-Ez azt is jelenti, hogy rend­szerek jönnek-mennek, de a hatalom mindig ugyanaz ma­rad?- Határozottan állítom, hogy ma Magyarországon diktatúra van. Megszűnt ugyan a fegy­veres erőszak, de itt maradt a szellemi, erkölcsi, politikai és anyagi terror. Mindez együtt olyan nagy mértékű, hogy bát­ran mondhatjuk: itt diktatúra van! Különbség mindössze annyi, hogy személyükben mások lettek az elnyomók, bár ez is csak az első négy évre volt igaz, mert Antall Józsefék bér­be kapták az országot, de mos­tanra ismét visszavették a ko­rábbiak a hatalmat. Változás nem a szűk hatalmi rétegben van, hanem a birodalmi háttér­ben. A Szovjetunió összeomlá­sa után sürgősen kerestek ma­guknak egy másik nagyhatal­mat, amit meg is találtak a NATO-ban, az Egyesült Álla­mokban. Maradtunk gyarmati sorban, és még a helytartóink is ugyanazok, akik annak ide­jén dirigáltak nekünk.- Ön szerint Magyarország földrajzi helyzetének ellenére is képes lenne semleges maradni?- Nem erről van szó. Sem a NATO-nak, sem az Európai Uniónak nem vagyok ellen­zője, de nem lehet újább vas­függönyt leereszteni az ország déli és keleti határainál, mert rendkívüli mértékben fogjuk megkeseríteni a határainkon túl élő magyarok helyzetét. Meg­győződésem, hogy ha szom­szédainkkal együtt kerülnénk ezekbe a szervezetekbe, az sok konfliktusforrást lenne képes megszüntetni.- Lassan a nyakunkon van­nak a választások. A történtek után hogyan folytatja politiku­si pályafutását?- Még nem döntöttem a ho­gyan tovább kérdéséről. Sokan kerestek meg a kisgazdapárt­ból, megyék ajánlották fel, hogy mindent megszerveznek, csak náluk szálljak ringbe a képviselői címért. Jelentkeztek pártok is, tárgyaltam is velük, de nem köteleztem el magam senki felé. Egy széles, nemzeti alapokon nyugvó Új Szövetsé­get szeretnék létrehozni, olyat, ahol a politikusok nem a saját érdekeikkel törődnek, ahol el­képzelhetetlen, hogy egy szűk családi klikk sajátítsa ki a ha­talmat. A választásokig már nincs sok idő hátra, és elkép­zelhető, hogy ilyen rövid idő alatt ez a szövetség nem tud létrejönni, de akkor sem esem kétségbe. Még fiatal vagyok, sok időm van céljaim megva­lósítására. Ha májusig nem kör­vonalazódnak az előbb emlí­tett politikai erők, akkor az is elképzelhető, hogy nem indu­lok a '98-asválasztásokon. Az ingadozókra számítanak Fekete Tibor (Új Kelet) Megyénk vendége volt hét­főn a Magyar Demokrata Nép­párt csúcs vezérkara. Szabó Iván pártelnök, Farkas Gabriella főtitkár és Zsigmond Attila, a párt sajtó- és kampányfőnöke először a megyei és a városi ön- kormányzatnál folytattak meg­beszéléseket, majd sajtótájé­koztatón ismertették néhány fontos kérdésben pártjuk állás­pontját. A Néppárt első embere vasár­nap tért vissza Triesztből, ahol Közép-Európa, valamint a bal­káni térség felzárkóztatása az európai gazdasági rendszerhez témakörét vitatták meg. A há­romnapos tanácskozás egyik legfontosabb kérdésének Sza­bó Iván azt tartotta, hogy nincs közvetlen összefüggés a gaz­dasági mutatók javulása és az életszínvonal alakulása között. Jó példa erre az Egyesült Álla­mok, ahol 1950-től 1995-ig szinte töretlenül nőtt a GDP, ugyankkor a szociális feszült­ségek csak nőttek a kontinens­nyi államszövetségben. A gaz­dasági átrendeződésről a párt­elnök csak egy nagyon szem­léletes számadattal rukkolt elő. A népesség leggazdagabb tíz százaléka kezében van az or­szág vagyonának egyharmada, míg a szegényebb 50 százalék csak az értékek húsz százalé­kának tulajdonosa. Ez nem a rendszerváltás következmé­nye, Európa fejlettebb országa­iban is hasonló a tulajdonvi­szonyok aránya. Ma este megyei választmá­nyi ülést tart a néppárt helyi szervezete, és a párt vezetőinek részvételével vitatják meg a közelgő parlamenti választá­sok előkészületeit. Az már bi­zonyos, hogy megyénk mind­egyik választókerületében in­dítanak jelöltet. A teljes név­sort legkésőbb január 15-éig nyilvánosságra hozzák. Orszá­gos szinten a Néppárt nem kí­ván egyetlen párttal sem szö­vetségre lépni, de az egyéni választókerületekben az első fordulót követően lehet, hogy valamelyik - számukra ked­vező - párt jelöltjének javára visszalépnek. Újságírói kér­désre Szabó Iván nem nevezte meg, mely pártokra gondolt, de sejtetni engedte, hogy olyan mérsékelt középpártok­ra, amelyek józan politikát folytatnak. Megyei szinten az MDF-fel megkezdődtek a pu­hatolózó tárgyalások, de a Fi­desz sem zárkózott el az MDNP közeledése elől. A nap végén a párt delegáci­ója felkereste a Start Vállalatot is, ahol ismert gazdasági szak­emberekkel és közéleti szemé­lyiségekkel találkoztak. Itt megvitatták a megye jelenlegi gazdasági helyzetét és a fejlesz­tési lehetőségeket . 0 Élelmiszert olajért MTI Irak szerint az ENSZ-szel kötött megállapodás alap­ján tavaly decemberben kezdődött „Élelmiszert olajért” program értekének növelése - bármilyen mér­tékű legyen is az - nem je­lentené megoldást az or­szág lakosságát sújtó élel­mezési és egészségügyi problémákra. Muhammad Mahdi Száléh kereskedel­mi miniszter a Reuters brit hírügynökségnek nyilat­kozva kijelentette, hogy noha Bagdad az ENSZ- szankciók teljes feloldását akarja elérni, egyelőre nincs más lehetőség, mint a prog­ram meghosszabbítása. A megállapodás értelmé­ben Irak hal hónap alatt kétmilliárd dollár értékű olajat adhat el a nemzetkö­zi piacokon, hogy a bevé­telek egy részéből fedez­hesse az ENSZ-szankciók miatt súlyos ínséget szen­vedő lakosságának alap­vető szükségleteit. Ki fizet? Palotai István (Új Kelet) Ülök a tévé előtt, és - megbabonázva a lehető­ségek áradatától - bőszen nyomogatom a távkapcso­ló gombjait. Három városi adó, egy „rakat" kereske­delmi és két közszolgálati! Hűha, az anyja köcsögit, de jó dolgom van! Beli kelle­mes is ez a ménkű nagy ma­gyar kapitalizmus... És mind­ez még nem is elég! A fil­mek garmada között, alatt, mögött, mellett reklám rek­lámmal! így már egészen biztos, hogy nem hülyén halok meg, és még a rava­talon is a nedvszívó cellás szerkezetekről álmodom... Ha eddig untam a reklámo­kat, akkor most tuti, hogy megveszek tőlük... Persze a reklámokra szükség van. Mint egy falat kenyérre. Ha egy magyar adó van, akkor annak kell, ha hatvanhat, akkor meg annak. Csak egy aprócska bibi van. A magyar reklámtorta ettől még akkora marad, amekkora, és így kérdéses, hogy miként lesz képes el­tartani ennyi tévéadót? Annyi szent., hogy a reklám­percek nem lesznek olcsób­bak, így aztán erős a gya­núm, hogy ez a megötszö­röződött piac ötször annyi terhet ró majd a gyártókra (szolgáltatókra) és a keres­kedelemre, mint eleddig. Ennek pedig csakis egy kö­vetkezménye lehet: a meg­többszöröződött reklámki­adásokat be kell építeni az árakba! Magyarán - hála a tévé­adók szaporulatának -, „meglehetős" áremelés várható azoknál a cégek­nél, amelyek notórius hir­detők... Persze, ez sem megy a végtelenségig. A piac le­szabályozza a meglódult árakat. ..De akkor mi lesz a tévéadókkal? Na bumm! Majd nézünk ismét egy kis nézhetetlent. Inkább, mint hogy ingünk, gatyánk rámenjen... Győzzön a jobbik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom