Új Kelet, 1997. november (4. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-24 / 274. szám
Kultúra 1997. november 24., hétfő Stabat Mater Papp Magdolna egykötetes koito, verseit csak nagyon ritkán publikálja. Szemérmessége mellett a körülmények sem kedveznek, és nálunk soha nem kedveztek a költői megmutatkozásnak. A Térben ezer szín című kötet is csak azért jelenhetett meg, mert a csillagok szerencsés állása és a mecenatúra adakozó kedve lehetőve tette, hogy a költőnő fiókjából végre napvilágra kerüljenek ezek a költemények. Berki Antal (Új Kelet) Asszonyi mivoltától, ha akarna sem tudna szabadulni. Szerencsére nem is akar. Verseiben is a női lélek titkait, a nők társadalmi szerepvállalását kutatja. A kötetben keverednek a természeti képek, az idillikus pillanatok, az elmúlás fájdalma és a társadalomért felelős gondolkodó emelkedett hangú írásai. Megélt fájdalmak sorjáznak, örömteli pillanatokkal. Anyám című verse egyetlen jajkiáltás, az árván maradt gyermeklány rémült tiltakozása az elmúlás ellen: Magad voltál a Nap, Hiány-fényt ontani, Megváltó menedék, A „Stabat Mater”-i. Vesta-oltárodon Áldoztad fel magad, Lelkedből lehelted Az oltárlángokat. Most Vesta-templomot Emlékedből rakok. Örök hiány-Anyám! Hantodra roskadok. A halál meghatározó élménye ezeknek a verseknek. A költő nem fél tőle, bátran szembe is néz vele, de az elmúlással nem tud és nem is akar megbékélni. Öröklétre vágyik itt, a földön, itt szeretné végre megtalálni a mennyországot, és nem csak saját magának! Bár annak nagyon is tudatában van, hogy ilyen irányú vágyakozása soha nem teljesülhet. A kitűnően szerkesztett kötet három alappilléren nyugszik. Az Ezüst örvény, az Egboltnyi Láng és a Térben ezer szín hármas egységbe tagolja a verseket. Mindegyik fejezet más és más, mégis ez a másság az, amitől egységes harmóniában jelenik meg Papp Magdolna lírája. Az élet igenlése, a lét dicsérete, a minden dolgok titkainak keresése árad a versekből. Keresni magunkat, létünk értemét és megtalálni végre a boldogító kegyelem pillanatát. Azt az állapotot. amitől minden megpróbáltatásunk értelmet kap, amitől felemelt fejjel léphetünk egy mindenkinél hatalmasabb bíró elé, életművünket téve le a mérleg egyik serpenyőjébe. Nem találtathatunk köny- nyűnek, vallja verseiben a a költő, gyarló kicsinyességeink mellé az emberiség több ezeréves szenvedését híva döntő tanúságul. Szólni kell még az egyszerűségében is míves kiadvány grafikáiról. Ritka egymásra találás tanúi lehetünk képzőművész és lírikus között. Urhán Tibor alázattal szolgálja a költői mondanivalót, úgy szolgálja alázattal, hogy közben hű marad a képzőművésztől elvárható önálló látásmódhoz, és mintegy mellékesen arra is törekedve, hogy az illusztrációnak szánt képanyag önálló művészi alkotásként is megjelenhessen. Felkavaró élményt nyújtanak Papp Magdolna versei. A költő szelíd agresszivitással minduntalan visszalapozásra kényszeríti olvasóját. És ez így van rendjén. A térben ezer szín című kötet megérdemli, hogy állandóan kézben legyen, hogy a verset szerető olvasó sokáig elidőzzön egy- egy költeménynél. „Nade! Ki volt az a Lőwy Árpád?” Születésének és halálának évfordulójáról nem emlékeznek sem iskolai irodalomórákon, sem költészetnapokon, sem kerek évfordulókon. Irodalmi lexikonok lapjairól is hiányzik, nagyjaink életrajzi adatai között sem szerepel. Honnan tudjuk mégis, hogy Ló'ivy Árpád költő november 21-én ünnepelhette volna születésének 146. évfordulóját, és november 24-én emlékezhetnénk halálának 83. esztendejére, ha Forgó Sípos József emlékezése Valamikor a legutóbbi századforduló valamelyik napján a ,főwy-versek elindultak a főváros keskeny utcáin és széles sugárútjain, kiszökelltek a vidéki városokba, végigtrap- poltak kicsi falvakon”. Aztán terjedtek kusza másolatokban, szájról szájra, és sokszor meghamisítva. Nade! Ki volt az a Lőwy Árpád? - teszi fel a kérdést Horváth Gita, a költő rajongója, majd így folytatja: - Elmondok egy anekdotát: egy megtörtént esetet, legalábbis Lőwy szerint megesett, ha meg nem, meg is történhetett. Az akadémia közgyűlésén egy akadémikus költő (a nevét nem ismerjük - a szerk.) felállván azt követelte, hogy Lőwy Árpádot ítélje el az MTA elnöksége, mert pornográf verseivel lejáratja az akadémia tekintélyét. Dr. Réthx László akadémikus - szintén felállván - a következő kis kétsorossal válaszolt ennek az akadémikus költőnek: „Lőwy kalapjára macskaszarral lőnek, / lóf. a seggébe az ilyen költőnek" — és leült. Réthy László dr.-ról annyit tudunk, hogy etnográfus és numizmatikai író, aki 1851. november 21-én született Szarvason, és Aradon halt meg 1914. november 24-én. Bölcsészeti tanulmányait a budapesti és a bécsi egyetemen végezte. Magyar numizmatikából, heraldikából és ősrégé- szctből doktori oklevelet szerzett. 1881 -ben a Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségosztályára ment dolgozni, melynek tíz év múlva az igazgatója lett. Mint etnográfus részt vett egy balkáni expedíción. ennek eredményeképpen „Hazánk boldoguljon, virulj magyar népem! Székesfővárosunk épüljön ki szépen! Terjedjen az. erény, vesszen, ami durva! Minden utcasarkon álljon egy-egy - hirdetési oszlop!” Hölgyestély Mint egykor ősöm, Lantos Sebestyén, Hazám zegzugát úgy járom én, Csak azt zengem, mi lelkemből fakad: Víg-bús nóta egyformán akad. Ma ismét olvastam e verseket, Hölgyeknek is -, amit lehetett. Jutalmat - anyagit —, sose várok, Dicsőség, hogy közietek járok. A költőnek legnagyobb diadal, Ha rokonlelkekre lel a dal. Szcp hölgyek! Csókoljatok homlokon! Ti. férfiak, pedig ott -, ahol gondolom... egyáltalán megszületett volna és meghalt volna. Mert nem tudjuk, hogy mint költő pontosan mikor született, mégis alkotott, és azt sem, hogy mikor temetkezett hallgatásba, mert önmagától már életében elbúcsúzott. Csak azt tudjuk, hogy élt és él ma is, mert jelen van hétköznapjainkban, az iskolapadokban, az illemhelyek falán, a füstös és füst nélküli kiskocsmákban... írta meg Az oláh nyelv és nemzet megalakulása című művét. Ezért a munkájáért választotta a Magyar Tudományos Akadémia 1892-ben levelező tagjává. Tagja volt a Révai-nagy- lexikon szerkesztőbizottságának. Tegyük fel ismét a kérdést! Ki volt Lőwy Árpád? A fentiekből kiderül, hogy dr. Réthy László, a tudós-akadémikus írt Lőwy Árpád néven verseket, ő teremtette meg a költőt, önmagát, a borozgató urak kocsmai asztalánál. Azok között, akik a millennium derűslelkű iddogá- ló magyarjai, a királyi főváros szellemi fellegvárának utolsó bohém alakjai voltak. „Apipa- füstben az esti órákban napnap után életre kelt egy-egy Lőwy-strófa, a kocsma falát rengető vaskos nevetést a hajlékony szecesszió finomította. A verseket alkotó tiszteletlen magyar nyelv nem kímélt senkit és semmit, de a csípéseknem fájtak, mert bölcs mosolyba bújtak. ” Később a kézen-közön kóborló versek eredeti hamisításokkal „gazdagodtak”. Trágár fűzfapoéták szemtelenül tol- dozták-foldozták azokat, hogy a versek zugpiacain kelendők legyenek, és szellemtelen út- széli szavakkal és gondolatokkal bővítették az eredetileg szellemes verseket. Schöpflin Aladár a Nyugatban búcsúzott Lőwy Árpád költőtől egy halotti beszédben: érdekes, furcsa ember volt. Megtestesítője egy különös típusnak, amely kiveszőben van, bár még elég sokan képviselik. Jelentékeny tudós, kiváló szakembere a magyar numizmatikának, éles és kombinatív elme, aki képességét sikerrel próbálgatta őstörténeti problémákon. A magyarok eredetéről is ő állította fel először azt az elméletet, hogy a magyar nemzet itt, a haza földjén egyesült egységes nemzetté, a különböző fajú és nyelvű népek „konglomerátumából". Az erős elméjű tudós egész életében diák maradt. Világnézete, gondolkodásmódja, életmódja, viselkedése egy diáké volt, aki megöregedett, megőszült, dolgozott és szenvedett, de sohasem szakadt el a bohó diákságtól. Egy speciális magyar diákköltészet képviselője volt, amely inkább emlékezetből terjed nemzedékről nemzedékre, mert primitív, vaskos, durva humora és gyermekien ártatlan erotikája ritkán bírná el a nyomdafestéket. Bizonyos humo- risztikus kultuszt csinált ebből a költészetből, felolvasásai közben nem Réthy László volt a tudós, az akadémikus, hanem Lőwy Árpád költő. Hírneve és népszerűsége, amit ezzel szerzett, legfőbb öröme és büszkesége volt. Minden ember, még a legszegényebb is talál magának egy illúziót, egy hazugságot, amely egy glóriát fon saját homlokára. Az ő glóriája kopott versestás- kájából sugárzott ki. Schöpflin Aladár utolsó mondatai a költő koporsójánál így hangzottak: „Most elfog porladni vele együtt a versestáska is, de bizonyos, hogy furcsa rímeit még sokáig fogják mondogatni, szájról szájra adni jókedvű, mulatozó diákok". Dr. Réthy László a tudós akadémikus Lőwy Árpád néven mindeddig utolérhetetlen, szent szemtelenséget művelt. Lőwyt közel egy évszázada az tartja életben, hogy nem rántott magára semmiféle hazug skatulyát, mindent szemtelenül használt, amit csak nyelvünk kínált. És ezt a Lőwyt tisztelni kell minden magyar embernek, bár mindenki tudja, hogy nem illik. (Az emlékezéshez felhasznált segédanyagok: Lőwy Árpád Disznólkodni szabad című verseskötete. Horváth Gita visszaemlékezései. Schöpflin Aladár-Nyugat 1914. lexikális adatok!) Előlegezett hattyúdalom Megjegyzés: „amikor egy sírvers kinövi magát, hátán hordoz egy egész életfilozófiát" Ha temetést látok, elgondolom, Milyen lesz elmúlásom egykoron? Évtizedek múlva, ha öregen Lepattant húrú kobzom leteszem. Tudom, hogy amit írtam: a dalok, Szerteszét szóródnak, ha meghalok. Nem ölt gyászt a Petőfi Társaság. És nem idéznek antológiák. De, kik értették költő-voltomat,- Hogy még a szarban is van gondolat: Dicsérik majd Lőwyt, aki már holt, De míg élt: ember és poéta volt. Ha jő a halál, jöjjön! Mit nekem! Míg nemzetem lesz, megmarad nevem. Barátaim, kiket szerettem én: Piramist szarnak sírom tetején! utógöröngy: S ha mindeniktek e nagy szarhalomba. Beletűz egy kicsinyke kis virágot:- Lám, fiúk! Ilyennek látta Lőwy Ezt a szép, csodás, dicső világot! Papp Magdolna
