Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-27 / 250. szám
1997. október 27., hétfő Kultúra Elhunyt Berki László A mozis szakma presztízse A mozis szakmáról, a filmszínház nyújtotta szolgáltatások fejlesztési lehetőségeiről rendez tanácskozást szerdán Budapesten, a Corvin Filmcentrumban a Mozisok Országos Szövetsége. MTI Dajka Miklós, a szolnoki székhelyű szervezet titkára az MTI érdeklődésére elmondta: a megbeszélésen elsősorban a mozis szakma átalakulásának folyamatát és az ebből levonható tapasztalatokat tekintik át. A politikai rendszerváltás után a mozis világban is nagy változások következtek be. Megszűntek a megyei moziüzemi vállalatok, átalakultak a filmelosztás rendszerei, módosultak a filmszínházak tulajdoni viszonyai, üzemeltetésük feltételei, és - főleg a kistelepüléseken - megcsappant a vetítőhelyek száma. A helyzet 1997-re stabilizálódott, amelynek biztosítása a mozis szakma művelőinek és az önkormányzatoknak közös érdeke. A tennivalókhoz segítségül a résztvevők megismerhetik az állami támogatások (Nemzeti Kulturális Alap, Magyar Mozgókép Alapítvány) rendszerét és a helyi támogatási lehetőségeket. A tanácskozáson várhatóan állásfoglalást hoznak, ezt a dokumentumot a szövetség eljuttatja mindazon minisztériumoknak és szervezeteknek, amelyek felkarolhatják a mozizás ügyét. Szkeptikusok találkozója Az áltudományok ellen csak nyugodt derűvel, a tudomány mindennapi aprómunkájának győzelmébe, befolyásának növekedésébe vetett hittel, alkalmanként a humor fegyverével lehet győzni. Erre Ádám György akadémikus hívta fel a figyelmet szombaton Székesfehérvárott, a Soros Alapítvány támogatásával megrendezett Szkeptikusok III. Országos Találkozóján. MTI______ ______ Az öt éve alakult s a tudományos élet és a média világának számos jeles egyéniségét - mintegy 100 tagot - tömörítő ténytisztelő társaság eszmecseréjén a szkepticizmus időszerűségéről, a tudományos eredményeknek a tömegtájékoztatásban való megjelenéséről fejtették ki véleményüket, s a tudomány érveivel alátámasztva adtak választ a különféle tévta- nokra az előadók. Ádám György akadémikus a szkeptikus mozgalom időszerűségéről szólva egyebek között kifejtette: annak céljai bátran vállalhatók. A szkeptikus, a kételkedő ember ugyanis tudva, hogy a tudomány örökösen fejlődik, tartózkodó a végső ítéletek kimondásában, bízik az érzékelések megbízhatóságában, ugyanakkor tudomásul veszi azt is, hogy vannak érzékcsalódások. A szkeptikus gondolkodást ez különbözteti meg a paratudományok művelőitől. Az áltudomány állításainak megcáfolása érdekében szükséges, hogy a tudomány művelői széles körben, közérthetően ismertessék az eredményeiket. Az önművelés mellett egymás művelésére is szükség van - hívta fel a jelenlevők figyelmét Ádám György. A paratudományban hívők tábora nagymértékben csökkenthető lenne, ha az oktatási intézményekben a logikus, kritikus gondolkodásra nevelnék a fiatalokat - figyelmeztetett Beck Mihály akadémikus. Lesújtó véleménnyel volt a mai, zömében áltudományos tév- tanokat megtestesítő sci-fi irodalomról. Mint mondta, míg Verne Gyula műveiből nemzedékek ismerték meg a tudomány alapjait, a mai „gyöngyszemeken” nemzedékek butidnak. A találkozón előadás hangzott még el a tévtanok terjesztésének technikájáról, a tömegtájékoztatás belső problémáiról, a kis valószínűségű eseményekről, a kozmikus veszélyeztetettségről, az üvegház-ha- tás kellemetlen meglepetéseiről. Szó esett a 2000-re jósolt világvégéről is, amellyel kapcsolatban az előadók hangoztatták: a jóslat az első évezredforduló óta minden évszázadban felröppent. Soltész Albert, a Nyírség szerelmese Palotai István (Új Kelet) Lovas tész „verbális személyiségét”, és így a könyv külön nyelvi élménnyé is vált, ami manapság meglehetősen ritka jelenség... Igazán méltó ez a kötet arra, hogy forgassuk, szeressük és büszkék legyünk rá, annál is inkább, mert ez az első olyan átfogó alkotás, amely helyi képzőművészről még életében megjelent... A Korona Szálló halijában megnyílt állandó kiállítás kiváló ízlésű válogatás, amely a mester húsz alkotásából áll, és egyetlen ívben öleli fel életművét. Számomra tanulmányai (szén-, pitkréta- és tusvagy ceruzarajzai) is legalább akkora művészi értéket képviselnek, mint olajfestményei. Soltész Albert nyíltan és bátran vállalja, hogy a szocialista realizmus emlőin nevelkedett. Ereje Uitz Béláé és Derkovits Gyuláé, lazúrjai Egryt idézik, csak éppen Soltész Balatonja a magyar pusztaság és a vibráló messzeség a hazája. Természetszeretete megkapó. Egyetlen lendülettel veti papírra, vászonra a magyar táj állatait - a száguldó lovakat, mélázó teheneket, miközben önnön gyermekkorát idézi a maga tiszta paraszti valóságában. A kor elvárásainak megfelelő tört színek világát azonban nem fogadta el, és — akárcsak Kántor Andor, Újváry Lajos és Xantus Gyula - kitör a „kötelezően puritán” megfogalmazások kereteiből, és „éneklő” színes csokraival az emberi szív legmélyét keresi. Soltész Albert nem követte szolgai módon a korok elvárásait. Mint ahogy szocialista realizmusa is messze a humánum világán belül szólal meg. Nála a dolgozó ember nem aggitatív eszköz (izmaik sem tornyosulnak a fehér szájjal remegő nyamvadt kapitalisták fölé), nála a munka az, ami: az emberi megélhetés nemes tárgya és fennkölt eszköze, azaz az élet legtermészetesebb formája. Nem a győzelmes távoli jövőbe tekintenek alakjai, hanem - mint megannyi élő kopjafa - az ezeréves ország múltját idézik. Mert ugyan mi más is lehetne elsősorban a Nyírség festője, mint magyar? Őseiben gyökerező magyarsága és követendő intő példa lehet fiatal művészeink számára: tartsatok ki emberségben és hazaszeretetben, mert minden egyéb múlandó illúzió a száguldó idő dicstelen oltárán... Vannak művészek, akiket szinte születésüktől fogva tenyerén hordoz a sors, és vannak olyanok is, akik egy életet kell hogy átküzdjenek méltó helyükért a világ szemében. Előbbiek díjakkal, pénzzel borított vörös szőnyegen teszik meg az utat a halhatatlanságig, az utóbbiaknak minden lépésük küzdelem az élettel, az életért, a szeretetért, az elismerésért... A célba érvén aztán már ők a boldogabbak, mert amit ingyen ad a sors, az értéktelen! Gondoljunk csak például Szász Endrére. Keserű és hitehagyott nyilatkozatai közismertek, holott talán már van egymilliárdja is, és tán csak a liptai túró az az anyag, amire még nem próbált festeni. Neki már nem jelent örömöt egy róla megjelent könyv, egy kiállítás - amúgy is csak ezek anyagi mérlegét nézi... Soltész Albert — a Nyírség szerelmese, akit titkon és magamban csak szabolcsi Aba Nováknak hívok - átküzdötte az életet. Semmi sem hullott az ölébe, és mégis ezerannyit adott érte! Nem zárkózott ele- fánltornyokba, nem rejtegette technikája titkait, hanem — éppen ellenkezőleg - tanított és tanított. Kezei közül nemcsak gyönyörű vásznak és megdöbbentő erejű rajzok kerültek ki, hanem tehetségek tucatjai is... Alig egy éve — hetvenéves születésnapja tájékán — aztán valami csoda történt! Megtört a gonosz varázsa, és az ország rácsodálkozott végre Soltész Albertre... Helyére került végre, méltó helyére, a „festők Parnasszusára”... *** Ritka pillanat egy festőművész életében, ha egy napon állandó (!) kiállítása nyílik, és megjelenik egy róla szóló, több mint százoldalas kötet! Mindkettő azt jelzi, hogy immár visszavonhatatlanul a nemzet kultúrörökségének szerves részévé vált! Soltész Albert megélte ezt a „csodát”. Október 24-én „róla szólt” a kulturális élet Sza- bolcsország fővárosában... A Korona Szálló Kodály-ter- mében legalább kétszázfős tömeg gyűlt össze - a város és a megye színe-java -, hogy tisztelegjen a mester előtt, hogy kezet szoríthasson vele. A méltón elegáns környezetben az emelkedett hangvételű ünnepi műsort Takács László, a Korona Szálló ügyvezetőjének méltató szavai követték, aki a hotel halijában található állandó Soltész-kiállítást nyitotta meg. összességében nem más, mint a festőművész mélyen emberi önvallomása sorsáról, életről és önmaga történetéről. Őszinte emberi képet nyújt az őstehetségként született falusi iparosgyermek első szárnybontogatásairól és az őt körülvevő szeretettel teli sokgyermekes családról, majd elmúlásáról. Sok helyütt módunkban áll bepillantani Soltész Albert a művész és a művészet egyetemleges feladatairól vallott nézeteibe, amelyre a mély és tiszta filozofikus- ság a jellemző... Aki személyesen ismeri a művészt, annak már minden bizonnyal feltűnt, hogy milyen választékos magyar nyelven beszél. Nos, Ku- limár remekül fogta meg SolŐt Giba Tamás, Nyíregyháza Megyei Jogú Város alpolgármestere követte, aki tisztelettel és szeretettel szólván a mesterhez adta át a közönségnek Kulimár János Soltész Albertról írott kitűnő kötetét. Az ünnepség hivatalos része után az ünnepelt köré csoportosultak barátai és tisztelői, majd nagyvonalú állófogadás zárta a rangos eseményt... * ** Kulimár János: Soltész Albert, a Nyírség szerelmese című kötete egyértelműen az átfogó művek sorába tartozik. Nem szorítkozik „csak” festői, illetve művészeti kérdésekre, hanem feltárja a kaput Soltész világa előtt. Az interjú alakjában megjelenő anyag így aztán Földeken Öregember Elhunyt Berki László, az Állami Népi Együttes vezető prímása, a 100-tagú Cigányzenekar művészeti vezetője - tájékoztatta a család kérésére közleményben az MTI-t Ábra- hám Dezső, a Jákó Vera Alapítvány elnöke szombaton. A világszerte ismert zenészt pénteken este tragikus hirtelenséggel érte a halál. Berki László 1941. május 22-én született Budapesten. Muzsikus családból származott, édesapjától, majd a Fazekas Gimnázium zeneiskolájában tanult hegedülni. Apja akkoriban a KISZ Központi Művészegyüttes Rajkó Zenekarának volt karmestere. A zenekar munkájába Berki László középiskolai tanulmányait félbeszakítva kapcsolódott be, 1957- től vezető prímása volt az együttesnek. A Magyar Állami Népi Együttest 1968 óta vezette. Az egész világot bejárta, virtuóz előadásmódjával egyedülálló sikereket ért el. Japánban a világ legjobb muzsikusa jelzővel tüntették ki. Berki László temetéséről később intézkednek.