Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-26 / 225. szám

Megyei krónika 1997. szeptember 26., péntek Többen jelennek meg a munkaerőpiacon Több mint 2 milliárd forintot használhat fel ez évben a megyei munkaügyi központ a foglalkoztatási alap­ból, a képzéseket 112 miliő forinttal támogatják. Amennyiben nem változik a gazdaság teljesítmenye, a nyugdíjkorhatár emelkedése miatt az ezredfordu­lón a jelenleginél 6-7 ezerrel többen jelennek meg a munkerőpiacon. K. Z. (Új Kelet) _______ Te gnap soros ülését tar­totta a megyei munkaügyi tanács. A megbeszélés után Rusin József, a megyei munkaügyi központ igaz­gatója elmondta: a testület megállapította, hogy a de­centralizált Foglalkoztatá­si Alap - az évközi támo­gatások bővülésével - 2 milliárd 278 millió forint­ra növekedett. Az összeg 82 százalékát már külön­böző célokra lekötötték. Újdonság, hogy a közel­jövőben a közhasznúak foglalkoztatásánál a béren és a járulékon kívül az anyag- és eszközvásárlást is támogatja a központ. A tanács ülésén Hajnal Béla, a Központi Staisztikai Hi­vatal megyei igazgatója arról számolt be. hogyan változnak a pályakezdők elhelyezkedési esélyei a nyugdíjkorhatár emelke­désével. Számításai szerint változatlan gazdasági po­tenciál mellett 2001-ig 6-7 ezerrel növekszik a mun­kaerő-kínálat. A munkaügyi tanács a beérkezett 59-et pályázatot 112 millió forinttal támo- gattaa szakképzési alapból. Kilenc pályamunka nem fe­lelt meg a kiírásnak. Rusin József a munkaerőpiaci és munkabiztonsági ellenőr­zések tapasztalatairól úgy nyilatkozott, hogy általá­nosságban rendben voltak a dolgok. Probléma a munka- szerződés nélküli foglal­koztatás és a külföldiek engedély nélküli munkába állása. Az ellenőrök június elejétől augusztus végéig 4 millió 385 ezer forint mun­kaügyi bírságot. 188 ezer forint szabálysértési és 54 ezer forint helyszíni bírsá­got szabtak ki. A munka­erőpiaci alap felhasználását 165 támogatottnál vizsgál­ták meg, és közel 5 millió forint visszafizetésére köte­lezték a szabálytalankodó­kat. A Zene Világnapján F. Sípos József (Új Kelet) Kisvárdán, a római katolikus templomban szeptember 30- án 18 órakor és Nyíregyházán, az evangélikus műemlék temp­lomban október 1-jén 19 órakor hangversenyt ad a Brass In The Five rézfúvós kvintett. Az előadáson Händel-, Bach-, Mozart- és Elgar- művek hangzanak el az együttes átiratá­ban. Műsorukat az októberi német- és franciaországi turné­juk, illetve a közeljövőben megjelenő CD-jük anyagából állították össze. Világnapi köszöntőt mond Tárcái Zoltán, a Magyar Kodály Társaság megyei vezetője. Az együttes tag­jai: Simái Lászlóéi, Tóth Tamás (trombita), Soós Péter (kürt), Bürget Péter (harsona). Takács Tibor (tuba). A koncert a Komolyzene Népszerűsítéséért Alapítvány közreműködésé­vel és a Soros Alapítvány támogatásával jöhetett létre. Sportoló tűzoltók Munkatársunktól ( __ Be nsőséges ünnepség helyszíne volt tegnap Nyíregyházán a tűzoltóság laktanyája. Csabai Lászlóné, a megyeszékhely polgármestere nyújtott át elismeréseket a vörös kakas azon őrzőinek, akik a különböző sportversenyeken eredményesen szerepeltek. A Nyíregyházi Hi­vatásos Önkormányzat Tűzoltóság munkatár­sai közül dicséretet és jutalmat kapott Pernyák Sándor alezredes, Teremi Zoltán zászlós, Tóth Albert őrmester, Pataki Ferenc főtör­zsőrmester, Hajnal Ferenc főtörzsőrmester, Kruppi László főhadnagy, Bacsó Csaba főtörzsőrmester, Molnár László zászlós, Ko­csis Antal törzsőrmester, Szennai János törzsőrmester, Csatlós Tamás őrmester, Ju­hász Zoltán törzsőrmester, Kovács Attila zászlós, Farkas Gábor főhadnagy és Tóth János őr mester. Kerékpáros járőrverseny F. A. (Új Kelet).________ A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság ma 9 órától Nyíregyháza-Sós­tón és környékén rendezi meg a III. Országos Rendőri Szolgá­lati Kerékpáros Járőrversenyt. Az ország megyéiből összese- reglelt kerékpáros járőrök a verseny központjául szolgáló Paradise Hoteltől rajtolnak, majd egy 20 kilométeres aka­dályokkal és különféle felada­tokkal tűzdelt útvonal megté­tele után ugyanoda érkeznek vissza. A versenyen részt vevő járőrpároknak 14 akadályt kell leküzdeni, és élethű helyzetek­ben bizonyíthatják rátermett­ségüket. De intézkedniük kell akkor is, ha út közben valós szabálysértésekbe ütköznek. A versenyen elindul egy ukrán és egy román csapat is, valamint a vendéglátók legjobbjai, de ők versenyen kívül szerepelnek, a helyismeret miatt így sportsze­rű. A legjobb hat járőrpáros az ORFK dicséretét és pénzjutal­mát kapja, míg a rendezvényt segítő szponzorok külündíja- kat ajánlottak fel. Az ünnepé­lyes eredményhirdetés 16.30- kor lesz a Paradise Hotelben. Huszáremlékmű Munkatársunktól _______ A II. Világháborúban részt vett magyar huszároknak, s megközelítően hat-nyolcezer Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei könnyűlovasnak állít az­zal emléket a Magyar Huszár­alapítvány. Október 4-én. Ke­leti György honvédelmi mi­niszter jelenlétében avatják lel az ország első huszáremlékmű­vét, Nyíregyházán, az Ország­zászló téren. Gyöifi Sándor Munkácsi-dí­jas szobrász alkotása közada­kozásból készült cl, s a városi, valamint a megyei önkormány- zat jelentős összeggel támo­gatta a kezdeményezést. Fiatalításra van szükség, mondja az egyik alapítótag. Nehéz helyzetben van a Ke­reszténydemokrata Néppárt. A parlamenti frakció meg­szüntetésével jószerével még a nyilvános politizálás lehe­tőségét is elvesztette. Az el­lenfelek kaján kárörömmel figyelik a pártmaradék ver­gődését, és sokan azt is két­ségbe vonják, hogy képes lesz-e a májusi választások során megszerezni azt az öt százaléknyi szavazatot, ami a parlamentbe való bejutás­hoz elengedhetetlenül szük­séges. Bérezés Mihály a kezdetek óta vesz részt a párt munkájában. Párttagsá­gi könyvének is igen ala­csony a száma, mindössze százharminchatos. Tőle kér­deztük, mi az, ami a mai KDNP-ből hiányzik, ami mi­att a párt képtelen az egy­séges politizálásra?... Berki Antal (Új Kelet)- Talán a legfontosabb, hogy nincs meg a mai vezetőkben, de az egyszerű tagokban sem, az a keresztényi szellemiség, azt ne mondjam öntudat, amelyik képes tartást adni az embereknek. Hi­ányzik az emberi méltóság. Poli­tikusainkat nem pártérdekek ve­zérlik. Ha nyilatkoznak sem a párt nevében szólalnak meg, állandó­an a saját véleményüket hangoz­tatják, ahelyett, hogy egy eszme- rendszert népszerűsítenének. A FIDESZ-be tömörülőknek csak az volt a fontos, hogy esélyük le­gyen a jövő évi választásokon is indulni. Ezeknek az uraknak a na­gyobb része listán került be a par­lamentbe. Igazából jogilag is tá­madható lehetne átigazolásuk, de sokkal sajnálatosabb az, hogy olyan parlamenü frakcióhoz csa­pódtak, amelyiknek elgondolásai fényévnyi távolságra vannak a kereszténydemokrácia eszméitől.- Ad valami esélyt pártjának a következő választásokon?- Esély mindig van, csak meg kell találni a megfelelő embere­ket. Olyan jelölteket kell állíta­nunk, akik amellett, hogy érde­kes, színes egyéniségek, vonzó Feltámad a KDNP? programjukkal megtalálják a kö­zös hangot a választókkal. Ilyet nem sokat látok. Akik lennének, azokat szándékosan félreállítják. Folyik a küzdelem azért, hogy a megyei és országos listákon mi­nél előkelőbb helyekre kerülje­nek az önjelöltek. Szó sincs itt pártérdekekről, működik a poli­tikai alvilág, csak az a fontos, hogy minél nagyobb részt hasít­sanak ki a már egyre kisebbedő koncból. Magyarországon min­dig is voltak hagyományai a ke- reszténydemokráciának, úgy­hogy azt az öt százalékot egészen biztosan megszerezzük. Ezzel együtt azt is remélem, hogy a Giczy György mellé felsorakozott tagság jó része képes lesz a meg­újulásra. Nem csak országos ér­telemben kell fiatalítani, de a megyékben is meg kell szüntet­ni azt a lehetetlen állapotot, hogy igazából semmi nem történik. A 90-es újjászületésnél volt ereje, lendülete a pártnak. Annak ide­jén jó magam is bábáskodtam ti KDNP szervezésében. Hat sza­bolcsi városi, 30-35 vidéki alap­szervezetet alapítottunk. Most meg jóformán semmi sem törté­nik a KDNP háza táján. Fiatal, agilis, önzetlen szakembereket kell a párt élvonalába engedni, olyanokat, akik nem csak politi­kai elkötelezettségükkel, de szé­les körű gazdasági, műszaki, kul­turális ismereteikkel, önzetlensé­gükkel képesek arra, hogy a KDNP ma még leszállófélben lévő léghajóját ismét a felhők fölé emeljék. Megyei Hírek Babus Andrea (Új Kelet) Bököny önkormányzata pályázaton nyert 5 millió forintot az úthálózat javítá­sára. Geszteréddel és Érpa­takkal közösen kívánnak pályázni a szennyvíztisztító építésére, s a bökönyi belső hálózatot már meg is tervez­ték. A beruházás valószínű­leg a jövő évben indulhat meg. A község 50 százalé­kos tankönyvtámogatást tu­dott nyújtani az általános is­kolásoknak, a szakmunkás- képzők tanulói 3000 forin­tot kaptak, a középiskolások helyzetét pedig 6000 forin­tos egyszeri hozzájárulással javították. Négy-öt tanár­képző főiskolás hallgatóval ösztöndíj-szerződést kötöt­tek, amivel a jövő tanár-után­pótlását kívánták megala­pozni. Cégénvdánvád önkor­mányzata az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került települések között nyert 4 millió forintot. A gázberuhá­zásból származó összegei is fejlesztésre fordítják. Az egyik cégénydányádi út ál­lapota igen rossz, ennek rend- behozatalára 5 millió 200 ezer forintot kapott a község. 7 millió 300 ezer forintot pe­dig a külterületi utak mellet­ti csapadékvíz-elvezető ki­alakítására. az utak rendbe­tételére fordíthat. A munká­latoknál negyvenhét köz­munkás tevékenykedik. Az. iskolakezdést a rászorulók­nak ingyen tankönyvcso­maggal könnyítette az. ön- kormányzat, az. étkezésnél differenciáltan kapnak támo­gatást a gyerekek - család­juk helyzetétől függően -, így van, akinek csupán a té­rítési díj 10 százalékát kell fizetnie, a többieknek 30-50 százalékát. Az öregek nap­közijében javították az élel­mezést. A szociális földprog­ram keretében, jószágkihe­lyezés címen több mint har­minc sertést juttattak hárma­sával családokhoz. A meg­állapodás szerint a három jó­szágból egyet egymázsás korában vissza kell szolgál­tatni az önkormányzatnak, így minden héten egy-két sertés az idősek napközi ott­honába kerül, tehát ingyen kapják a húst. ami jelentős költségmegtakarítást jelent. Emellett a konyhai dolgozók előre is dolgoznak, befőttet tesznek el, tésztát gyúrnak, ezzel is javítva az intézmény élelmezési helyzetét. Panyola 3500 forinttal tudta támogatni általános is­kolás tanulóit. A Területfej­lesztési Tanácshoz benyúj­tott pályázatukat, melynek segítségével az üdülőterület fejlesztését és a közösségi ház tetőterének beépítését szerették volna megoldani, sajnos elutasították, így e beruházásokra a jövő évben próbálnak pénzt előterem­teni. A művelődési ház be­rendezések beszerzésére adott be pályázatot, melynek eredményéről október végén értesülnek. Október 4-én, szombaton szüreti bál lesz Panyolán, népviseletbe öltö­zött fiatalok cigányzenekar által kísérve vonulnak, tán­colnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom