Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-01 / 203. szám
Kultúra 1997. szeptember 1., hétfő Bevált módszerekkel, újabb tehetségekkel Új tehetségfejlesztő programot kezd Nyíregyházán meghonosítani Feketéné Kun Ildikó, nívó-, és Tehet- ségekért-díjas balettmester, aki a Primavera Balettegyüttes megteremtője. Eddigi tanítványai közül többen már a Budapesti Táncművészeti Főiskola évfolyampótló diákjai, ami azt jelenti, hogy elengedve az első két évet, már rögtön a harmadik évfolyamra vették fel őket a neves iskolába. A balettmestert kérdeztem, mi az oka az új módszer, program indításának. Hatházi Andrea (Új Kelet)- Már évek óta tervezem egy korai tehetségkutató és -fejlesztő program megvalósítását. A Győri Balett is már óvodáskorban választja ki azokat az ügyes mozgású gyerekeket, akikben tehetséget lát. Ezekből a gyerekekből válogat a Gombos Iskola is, amely az utánpótlást „termeli” a nagy hírű balettegyüttesnek. A Primaverának is ma már szüksége van az irányított utánpótlás-nevelésre. Eddig a technika csiszolgatásával négy-öt év is eltelt, hogy igazán megjelenhettek a tehetségek. Egy előkészítős balettnövendéken a mester szeme már néhány mozdulatból, a tartásból látja, milyen tehetséggel áldott a táncolni szerető gyermek. így egyértelmű, kinek van esélye a jövőben az együttesbe való bejutásra, esetleg ki választhatja majd élete hivatásának a táncot. A kiválasztott gyerekekkel heti három balettórán sokkal könnyebben és látványosabban lehet fejlődést elérni. Itt egy olyan alapot kapnak majd az apróságok, hogy a Táncművészeti Főiskolára vagy a Művészeti Szakközépiskolába szinte egyenes út vihet, hiszen ugyanezt a módszert használják ott is. Most lehetőség szerint két csoportot indítok, a 4- 5 és a 6-7 évesek között. A jelentkezőket szeptember 2-án 16 órakor várom a művelődési központ baletttermében. Ezt követően szeptember 4- én egy szülői értekezletet tartok a beiratkozott gyerekek szüleinek, s ezután felmérem a balettnebulók tehetségét. Természetesen senkit sem fogok elküldeni, de mindenesetre kiválasztom azokat, akiknél már észrevehető, hogy tehetséggel megáldottak, s velük kiemelt figyelemmel lehet és érdemes dolgozni. Az alapmódszerem nem változik, én az orosz klasszikus Vagano- va-módszer híve vagyok, az új növendékeim viszont több munkával már korábban érhetnek el nagyobb sikert és eredményt, mint a korábbi tanítványaim. Egy régi történet Vajdics Krisztina 1971-et írunk. Lassú, vaskos pelyhekben hull a hó. Debrecen főútcáján, az Aranybika Szálló előtt egy magas, szikár férfi ácsorog. Arcán elszánt arckifejezés. Szürke kabátját összehúzva, kitartóan álldogál a hidegben, tekintete a parkoló autók rendszámát keresi. A kanyarban egy piros Audi próbál a síkos parkolóban helyet találni magának. N. Tibor kimért léptekkel a sofőrhöz indul. Halkan magyaráz a svájci rendszámú személyautó utasának. A sofőr bólint, átnyújt egy névkártyát. A férfi megfordul, és zsebre dugott kézzel elindul a sikamlós jégnyúlványokat kerülgetve. Otthon hosszan csenget. A lakásból hangos veszekedés hallatszik. Éppen a kulcsát kotorászná, amikor zilált, izgatott anyósa megjelenik az ajtóban. A rettegett, a kegyelmet semmiben nem ismerő. Felesége követi. Őt szinte észre sem veszik, vitáznak. Több számjegyű összegek repkednek a levegőben: ruhaanyagok, felvásárlóhelyek kerülnek szóba. A férfi bosszúsan magára zárja a szobaajtót. Megint az az istenverte üzlet!... A gyerek rángatja az ajtókilincset. Sír. A férj határozott mozdulatokkal pakol.- Bécsbe megyek áruért, holnap jövök! - mondja a vacsoránál. N. Tibor nagyon tehetséges műszaki értelmiségi. Nyelvtudása nincs, de mérnökként kiváló - lenne -, sajnos szakmáját a családi butikhálózat miatt nem tudja gyakorolni. Az apósa megmondta még az elején:- Fiam, mindent csak az üzlet után! Most nem a mérnököknek áll a világ! Az üzlet virágzik, a feleség nercbundában feszít, a ház is felépült, minden megvan, csak a boldogság, az múlt el nyomtalanul. St. Gallen főtere. A szikár, magas férfi egyik cigarettát szívja a másik után. Ideges. Hirtelen feltűnik a Piros Audi.- Na gyere! - szól a svájci. Minden rendben lesz... Persze, ez egy régi történet. Régi rendszerben, régi szereplőkkel. Mérnökünk ma is Svájcban él, jól keres, luxusigényei lehetnek, ott van a felső tízezerben... „Ha kell, hősszerelmes.«. ...ha kell, bohóc Fiatal. Tehetséges. Ambiciózus. Színész. Neve talán ismeretlenül cseng sokak számára, de kis idő elteltével bizonyosan szervesen beépül a köztudatba, s az utcán is felismerik őt a színjátszás szentélyének látogatói. A Móricz Zsigmond Színház frissen szerződtetett „titánja” dinamikus, ruganyos léptekkel érkezik, arcán vidám mosollyal. Mezey Zoltánon nem látni semmi különöset, csak a szemében játszik valami huncut és eltökélt csillogás. A közvetlen hangú, eleven ifjú derűsen te- kint a jövőbe. Babus Andrea (Új Kelet)-A napokban csöppent bele városunk életébe. Honnan jött, s hogyan került a nyíregyházi színház világába?- Két éve fejeztem be a főiskolát Újvidéken, s az ottani Magyar Színház tagja voltam ez idáig. Tavaly, a szezon elején Verebes István vendégrendezőként tevékenykedett nálunk, s a közös munka úgy végződött, hogy megkérdezte, eljönnek-e vele ebbe a társulatba, mert szívesen szerződtetne. Nem túl egyszerű kilépni egy olyan környezetből, ahol az ember megbecsülést élvez és jól érzi magát, eltávolodni a szülőktől, barátoktól. Mérlegre téve mindezt és Nyíregyháza jó hírét a kedvező lehetőséggel, úgy döntöttem, igent mondok. Filmre illő esemény volt. Egy határon túli színházban játszik valaki, amikor jön a fehér kalapos menedzser, aki így szól: Gyere velem!- Hogy érzi magát a társulatban s Nyíregyházán?- Félek is kicsit az ittléttől, de ez a pár nap, amióta Nyíregyházán dolgozom, kellemes csalódásokat tartogatott számomra. A kollégák figyelmesek, segítőkészek. Őszintén megvallva, úgy gondoltam, szigorúbbak lesznek hozzám. Nem ismertem ezt a színházat, nem tudtam róla semmit. Verebes Istvánról hallottam, s amit hallottam, az mindig nagyon tetszett. Miután meghívott ide, sokat kérdezősködtem olyan emberektől, akik közelebb kerültek már e társulathoz. Mindenki azon a véleményen volt, hogy igen jó gárda, előrehaladó színház, nem begyepesedett vagy összeomló állapotban lévő csapat. Eljöttem, megnéztem, hittem az információknak és bízom Verebesben. E színháztól csak tanulni tudok, s úgy is fogom fel a helyzetemet, mintha „szakmai továbbképzésre” érkeztem volna, látni, hogyan kell játszani, s betekintést nyerni egy előrehaladó, fejlődni akaró és tudó csapat működési mechanizmusába. Maga a város szép. Engem picit Szabadkára emlékeztet, a szülőhelyemre, mivel nem túl nagy város, de aranyos és rendezett, nem szürke beton- rengeteg.- Hogyan került a „világot jelentő deszkákra" ?- A színészet az én életemben egy nagy véletlen. Általános iskolában szívesen közreműködtem föllépéseken, iskolai ünnepségeken, népi táncra jártam. Az egyik műsorra magánszámmal készültem Nagy Bandó András stílusát utánozva. A magyartanárnőm férje - Kovács Frigyes - Szabadkán elismert színész volt, s ellátogatott erre az ünnepségre. Az előadás után kiválasztott engem egy amatőr színjátszó csoportba. Később statisztaszerepeket kaptam a színházban. Egyik darab jött a másik után, s lassan megérlelődött bennem az elhatározás: színész leszek. Középiskolai végzettségem szerint mechanikus - autószerelő - lennék... A szüleim - míg be nem kerültem a főiskolára - nem vették komolyan a szándékomat, s biztos, ami biztos, szakmát akartak tudni a kezemben.-Milyen szerepeket érez közelállónak egyéniségéhez, vannak-e szerepálmai?- Akkor derül ki igazán, szívesen alakítok-e egy-egy jellemet, amikor meghallgatom a rendező elképzeléseit. Egészen másképp néz ki egy darabbeli figura, ha a rendező életei lehel bele instrukcióival. Számos alkalommal megtörtént már, hogy egy elsőre nem nekem valónak ítélt alak megformálása közben derült ki, örömmel tölt el a feladat teljesítése. Nem tartom karakterszínésznek magam. Ha kell, hősszerelmest, ha kell, bohócot játszom azonos mértékű intenzitással.- Beszélgetésünkre próbáról érkezett. Milyen szereppel debütál nálunk?- Laertes-t alakítom a Hamlet című darabban. Verebes rendezi, ami számomra szerencsés kombinációnak tűnik, hiszen a sok új arc közt lesz legalább egy, akit régebbről ismerek, s ez ad némi nyugalmat. A Senki sem tökéletes című zenés vígjátékban viszont „beugrók” az egyik főszerepbe: Dzserit formálom meg. Két síkon fut így itteni pályám kezdete: a Hamlet bevezet a színházba, a társulatba, a másik darab pedig maga a „mélyvíz”, amibe beledobtak.- Vannak-e hosszabb távú tervei, vagy inkább a közeli célokra koncentrál?- Várakozó állásponton vagyok. Kivárom, befogad-e a közösség, hogyan tudok dolgozni, elfogadnak-e az emberek, hogyan leszek képes kommunikálni velük. Egy állomásnak tekintem Nyíregyházát. Az életemben mindig nagy szerepe volt a szerencsének. Sokszor nem is tervezek tudatosan: hagyom magam sodródni az árral. Emellett mindig megtettem a tőlem telhetőt céljaim elérése érdekében. Általában szerencsésen alakultak a dolgaim - lottón ugyan sose nyertem, de a sorsom kedvező alkalmakat kínált számomra. Példa erre a meseszerű találkozásom Verebessel.- Megtudhatunk valamit a magánéletéről?- Egészen egyszerű a magánéletem. A barátnőmet - aki harmadéves az Újvidéki Színiakadémián - sajnos otthon kellett hagynom. Amikor felmerült a lehetőség, hogy Nyíregyházára szerződjek, ő mondta: „Menj! Ezt ki kell próbálni!” Nyugodt szívvel hagyom otthon, s ő szintúgy enged el. Kapcsolatunk ki fogja bírni ezt a 300 kilométeres távolságot. Gyakran járok majd haza.- Milyen reményeket táplál itteni munkájával kapcsolatban?- Nagyon szeretném, ha a kollégák, a közönség elfogadna, befogadna és tudna szeretni - ez most a legfontosabb. Szeretném, ha szakmai szempontból megállnám a helyem. Csupán a népi? Bürget Lajos jegyzete A tánc, a zene, a mesterségek sokasága, a játékok, a természetes anyagú játékszerek, a ruhák, viseletek mind alkalmasak arra, hogy idézzék egy nép múltjának lelkiségét, egy régen múlt kor semmihez nem hasonlítható értékeit, szellemiségét, ízlését. De mindezzel egy nép kulturális múltjának idézése, értékmegőrzése és mentése véget is ér. A népi, illetve paraszti kultúra kétségtelenül fontos szegmense ugyanis csak egy része a magyar nemzeti kultúrának. A kétezredik esztendő felé közeledve igencsak hibás szemlélet az, amely soha nem vonultatja fel a többi vonulatot, amely szintén elvitathatatlanul jellemzi valahol a magyar társadalom művelődésének, kultúrateremtésének eredményeit. Szinte kirekesztőén eluralkodik a napi kultúra, sokféle, többek között politikai okok miatt, és minden más a háttérbe szórni Gondoljunk csak arra, hogy a magyar kultúrtörténetnek volt igen gazdag nemesi korszaka, öltözködéssel, tánccal, zenével, irodalommal, étkezéssel, művészettel. De ott van a 19. század óta a magyar polgári kultúra is, sajátos kávéházaival, kertvendéglőivel, kabaréjával, ruhaviseletével, táncaival, szokásaival, bútoraival, kupiéival, vicceivel, polgári foglalkozásaival, mesterségeivel. Úgy tűnik, hogy a kultúraidézők ezzel nem tudnak mit kezdeni, talán szégyellik is, mert nem illik bele abba a képbe, amely mindig a tiszta forrás illúziójából indul ki. Pedig csak ezzel lenne teljes a kép. Nemcsak a parlag, a flaszter is teremhet értéket. Nem vitatom, a népi kultúra bemutatása - ez is kurzusonként más és más formában jelenik meg - látványos, erre vannak szakosodott együttesek, tánccsoportok, kórusok, szakmák magányos mesterei, hangszer- és dorombpengetők, kaláriskészítők, hogy mást ne soroljak. Ebbe a sorba senki nem meri beilleszteni például a század eleji masa- módot, a feltámasztott kisvendéglőt, a sajátos magyar kávéházat, a polgári élet megteremtett értékét, bútorát, énekét és humorát. Mert ehhez érteni kellene, ha ez betörne a múlt históriájába, megszűnhetne a népi kultúrából élők monopóliuma is. Egy nemzet kultúrája sosem jelenthetett annyit, hogy a társadalom egy csoportjának művelődési és szokásbeli értékeit a többi fölé helyezték volna, már- már kizárólagossággal. Abban benne kell hogy foglaltassák a paraszt, a nemes, a munkás, a polgár értékteremtő hagyománya és megteremtett értéke egyaránt. így az egész egyféle újkori gyöngyösbokrétává silányul, félrevezet, hamis képet kínál a most élőknek és a jövő nemzedékeinek. Majdcsak olyan hamisan, mint ahogy a gulyás-csikós- paprikás Magyarország se a valós országképet sugallja.
