Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-04 / 206. szám

Megyei krónika 1997. szeptember 4., csütörtök Tudomány, jog és erkölcs K. Z. (Új Kelet) A parlament őszi törvény­kezési időszakáról tegnapi sajtótájékoztatóján Iványi Tamás országgyűlési képvi­selő, a Szabaddemokraták Szövetsége megyei elnöke elmondta: a honatyák egész­ségügyi minimális alapellátá­sáról, a köztisztviselők jog­állásáról, összeférhetetlensé­géről vitatnak meg törvény- tervezetet. A későbbiekben a törvényhozási munkában az egyházi finanszírozási rendszer módosításáról, a személyi jövedelemadó egy százalék helyett két százalé­kos szabad rendelkezéséről és a géntechnológia szabályo­zásáról lesz szó. Az utóbbi­val a tudomány, a jog és az erkölcs harmonizálására tö­rekednek a tervezel készítői. Novemberben kerül az Or­szággyűlés tagjai elé az or­szág jövő évi költségvetése, az ahhoz kapcsolódó külön­böző adók és a kulturális tör­vény. Az SZDSZ megyei el­nöke reményt lát arra. hogy a kisebbségek parlamenti képviselői mandátumát meg­határozó jogszabály is még ebben a ciklusban vita tárgya lesz. A politikus szerint a Tisztelt Ház létszámának nö­velése helyett a pártok orszá­gos listás jelöltjeinek rovásá­ra kerülhetnének be a kisebb­ségek képviselői, mégpedig az első 5 vagy 10 ezer. a to­vábbiak minden 30 ezer sza­vazat után egy-egy. Iványi Tamás elmondása szerint meglepetéssel értesült arról, hogy a földtörvényről és a N ATO-csatlakozásról vé- leménynyilvánító helyet ügydöntő népszavazást kez­deményezett a kormány. Az csak akkor érvényes, ha a vá­lasztópolgárok több mint fele járul az urnákhoz, vagy ha 50 százaléknál kevesebben vok­solnak, de a szavazatok több mint 25 százaléka támogatja a kormány szándékát. A sza­baddemokraták megyei veze­tője nem politikai ügynek tartja a volt főkapitány, Huj- zer László távozását és a nyír­bátori polgánncster, Petróczki Ferenc elleni ügyészségi vizsgálatot. Egy demokrati­kus jogállamban a politiku­sok sem érinthetetlenek. Jutalom a felderítésért Fullajtár András (Új Kelet) Korábban beszámoltunk arról, hogy a nyíregyházi rendőrkapitányság sikeres felderítésének köszönhetően lebukott az a vasutasokból és civil személyekből össze­verődött vagonfosztogató csapat, akik hosszabb ideje dézsmálták a pályaudvaron várakozó tehervagonok ra­kományát. Az eddigi vizsgá­latok szerint a tolvajok mint­egy 7 millió forint kárt okoz­tak a MÁV-nak. A gyanúsí­tottak azóta is előzetes letar­tóztatásban várják a bírósá­gi tárgyalást. Tegnap a nyír­egyházi rendőrkapitány­ságon Szombathy Géza, a MÁV Rt. debreceni üzem­igazgatója személyesen is köszönetét fejezte ár. Pász­tor Miklós kapitánynak. Majd a lopássorozat felderí­tésében és az elkövetők elfo­gásában tevékenyen közre­működő három rendőrnek, Muri Zoltán, Szabó István és Pívnyik András rendőr főtörzs­zászlósoknak elismerését fe­jezte ki az eredményes mun­kájukért, és jutalomban ré­szesítette őket. A MÁV-vezető elmondta, hogy a korábbi évek nyugal­ma után az utóbbi időben szin­te rendszeressé vált, hogy az ország különböző pontjain feltűnnek a vagonfosztoga­tók, és ez komoly károkat okozhat. Azt viszont örömmel jelentette be, hogy a nyíregy­házi állomáson a tolvajok le­bukása óta nem történt hason­ló eset. Dr. Pásztor Miklós megerősítette, hogy továbbra is kiemelten kezelik a MÁV- állomás közbiztonságát és va­gyonvédelmét, ezt a környék lakórétege is indokolja. Rendőrök vigyáznak a gyerekekre F. A. (Uj Kelet) Az Országos Rendőr-főkapi­tányság intézkedésének megfe­lelően szeptember elsejétől rendőrök járőröznek az órák kez­dete előtt és a tanítás befejezése után a forgalmasabb területeken lévő általános iskolák környé­kén. Domokos János főtörzs- zászlós, a nyíregyházi rendőrka­pitányság járőralosztály vezető helyettese elmondta, hogy a szol­gálati terv elkészült, és szeptem­ber másodikétól a kapitányság területén lévő iskoláknál elkezd­ték annak végrehajtását.- Elsődleges feladatunk, hogy segítsük a gyerekek biz­tonságos közlekedését az isko­láknál, valamint megpróbáljuk kiszűrni az oktatási intézmé­nyek körül ólálkodó nemkívá­natos személyeket, esetleges drogárusokat, de ügyelünk arra is, hogy a kisebb gyerekek sé­relmére ne kövessenek el lopá­sokat vagy rablásokat. Megelő­ző munkánk végzésében számí­tunk a pedagógusok és a szülők segítségére is, főleg abban, hogy a előforduló rendkívüli eseményekről vagy egyes gye­rekek zaklatásáról tájékoztassa­nak bennünket. Terveink sze­rint egyenruhás rendőreink min­dennap más iskoláknál teljesí­tenek szolgálatot, illetve Nyír­egyházán kívül a vidéki isko­láknál is megszervezzük a rend­kívüli szolgálatot. Önkormányzati ellátók tanácskozása D. Á. (Új Kelet) _________ Só stógyógyfürdőn az okta­tási központ adott otthont a megyei ellátó szervezetek teg­nap kezdődött és péntekig tar­tó idei drszágos továbbképző tanácskozásának. A résztvevőket Cseh András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Önkormányzat Ellátó Szer­vezetének vezetője köszöntöt­te. Ezt követően dr. Zilahi Jó­zsef, a megyei közgyűlés elnö­ke tartott részletes beszámolót megyénk gazdasági-társadalmi helyzetéről, az Önkormányza­ti Hivatal és az Ellátó Szerve­zet működéséről, kapcsolatai­ról. Még aznap előadás hang­zott el a közbeszerzésekről szó­ló törvény értelmezéséről, az ■ önkormányzatok és a helyi költ­ségvetési intézmények közbe­szerzéssel kapcsolatos feladata­iról. A nap második felében a tanácskozás résztvevői beregi kiránduláson vettek részt. Ma a köztisztviselők és köz- alkalmazottak idei érdekképvi- seieti eredményeiről és az 1998. évi bértárgyalások jelen­legi állásáról, az egységes köz- szolgálati törvény megalkotá­sának előkészületeiről, a költ­ségvetési szervek adózásáról, a jövő évi várható változásokról lesz szó, majd nyíregyházi vá­rosnézésre kerül sor. A tanácskozás zárónapján a résztvevők kötetlen beszélge­tés során vitatják meg az ellátó szervezetek helyzetét, tevé­kenységét. Nincs jogorvoslat? Baráth Andrea A kisvárdai önkormányzat hétfői ülésén nagy terjede­lemben foglalkozott a kórházfelújítással az Állami Szám­vevőszék, valamint a képviselők tájékoztatása révén. Mire terjedt ki a számvevők vizsgálódása, és milyen előzmények után került rá sor? - kérdezem a téma fele­lősét, Törökné dr. Nagy Irén aljegyzőt. Szerepelt a felújításban többek között egy húszezer négyzetmé­teres tetőfelület felújítása. 1993-94-ben felújításra került belőle körülbelül tizenhétezer négyzetméter, amit az éves vizs­gálatok során helyben is hagy­tak. 1995-ben viszont az volt a „vád”, hogy a címzett támoga­tást nem lehetett volna felhasz­nálni a felújítás befejezésére. Nem értettük, hogy ha a na­gyobb részét jóváhagyták, az elenyésző kisebbség miért volt szabályellenes.- Miről döntött hétfőn a képviselő-testület?- Hozzájárultak, hogy befe­jeződjenek az áthúzódó mun­kálatok: a fűtésrekonstrukció keretében a gőzről meleg vizes fűtési rendszerre való átállás, a tartalék fűtési rendszer kiépíté­se, a rendelőintézeti röntgen- felújítás, amely építészeti és technológiai felújítást is jelent. Utóbbinak köszönhető, hogy a kórház rendelkezik a mellrák kiszűrésére alkalmas készülék­kel, és a későbbiekben ennek a vizsgálatnak az elvégzésére nem kell a megyeszékhelyre utazni.- Szó volt az ülésen további pályázatok kiírásáról is a kór­- A vizsgálat szinte minden­re kiterjedt, így a támogatás fel- használásának törvényességére, a beruházott pénzeszközök ta­karékos és hatékony felhaszná­lására, az adott kapacitás létre­hozásának célszerűségére, a lé­tesítmény működési biztonsá­gára. Az ülésen a képviselők a témát egészében kezelték, füg­getlenül az írásos anyagtól, és ismételt vitát váltott ki, hogy az 1995. évi felhasználásból az önkormányzatnak sajnos vissza kellett fizetnie közel tizen- négymillió forintot. A problé­ma az, hogy az Állami Szám­vevőszék megállapításai ellen igazán nincs az önkormányzat­nak jogorvoslati lehetősége. Elmentünk egyébként az Or­szággyűlés számvevőszéki bi­zottságához is, ahol a szám­vevők már-már elismerték iga­zunkat, azonban végül mégis csak vissza kellett fizetnünk ezt az összeget.- Mire hivatkozott a számve­vőszék, miért kell visszafizetni a pénzt?- A beruházás 1992-ben in­dult, ezt követően minden év­ben állami ellenőrzést kaptunk. házzal kapcsolatban. Mire irá­nyulnak ezek? — Tavaly további közel egy- milliárdot biztosított a közpon­ti költségvetés a munkálatok be­fejezésére, amelyet címekhez kö­tötten lehet felhasználni. Miután az ezzel kapcsolatos pályázatok a közbeszerzési törvény hatálya alá esnek, az önkormányzat hat tagú közbeszerzési bizottságot állított fel, amelynek megbízott­jaként ismertettem a képviselők­kel a kiírt pályázatokat. — Melyek voltak ezek? — A szülészet-nőgyógyászai modernizálására került kiírásra az első. Ennek eredményeként az osztály a jövő év elején át­költözik a központi épület ötö­dik és hatodik emeletére, a felet­te lévő szinten pedig a műtők helyezkednének el. Ezáltal a működés egyszerűbbé válik, hi­szen egyetlen műtősblokk ala­kulna ki, valamint megtakarítha­tók lennének a régi, kissé elavult épület működési költségei. A második pályázatot a gyermek- osztály korszerűsítésére írtuk ki, azonban ezt eredménytelenné kellett nyilvánítani megfelelő ajánlat hiányában, így csökken­tett műszaki tartalommal újra kiírásra került. A beadási határ­idő idén novemberben jár le. A harmadik pályázat a tartalék áramforrás rekonstrukcióját cé­lozta meg, ebben az ülés előtti munkanapon hirdettünk ered­ményt, tehát a kezdeti buktatók ellenére a munka folyik tovább. RE-flex újítások Hatházi Andrea (Új Kelet) Megkezdődött az is­kolaév, s vele együtt rö­videsen kezdetét veszik a művelődési házakban induló foglalkozások, szabadidős tevékenysé­gek. A RE-flex Modern­tánc Stúdió ebben az év­ben is indít különféle korcsoportok számára táncművészeti foglalko­zást. Idén viszont ú jítá­sokat is bevezet prog­ramjába. A változások­ról kérdeztem Rácz. Eri­ka nívódíjas táncpeda- gógust, a stúdió balett­mesterét.- A tanfolyami kép­zésnek nem az a dolga, hogy profi táncosokat neveljen, viszont a fej­lődés mindenképpen kö­vetelmény. Az eddigiek­től eltérően ezért a heti egy helyett két foglal­kozáson várjuk a tánc szerelmeseit. Mostaná­ig csak moderntáncok­tatás folyt nálunk, de ez sem nélkülözheti a klasz- szikus balett elemeit, így a foglalkozások idejé­nek nagy részét a klasz- szikus elemek gyakor­lásával töltöttük. Idén ugv döntöttünk, hogy külön órakeretben okta­tunk klasszikus balettet és külön modern táncot. Mindenki eldöntheti, me­lyik irányzathoz von­zódik jobban, de azok­nak, akik komolyan el­kötelezték magukat a tánc mellett, mind a kettőt komolyan kell venniük. így két balett- és két moderntáneórán is részt vehetnek a je­lentkezők hetente. A klásszikusbalett-órákra 6, a moderntáneórára 7 éves kortól várjuk a jelentkezőket. Egy másik, idén beve­zetett újításunk az esz­tétikus testképzés. Az emberi test csak 9 éves korra érett anatómiai­lag arra, hogy érdemes és lehetséges minden ká­rosodás nélkül elkezde­ni a táncoktatást. Előtte sem kell viszont az ap­róságokat elküldeni a balett-terem környéké­ről. Mi idén 4 éves kor­tól várjuk a gyerekeket, akiknél Benézik Sára néni módszere alapján nagyon játékos, gyer­mekközpontú módon se­gítjük a helyes tartás, izomzat, ütemérzék ki­alakítását. Számukra heti egy alkalommal 60 perces foglalkozást ter­vezünk. Bármelyik táncfog­lalkozásra szeptember 5-éig, azaz péntekig vár­juk a jelentkezőket Nyír­egyházán, a művelődési központban. Pénteken délután fél öttől egy szülői tá jékoztatót szer­vezünk, amelyen min­den további kérdésre szívesen válaszolunk. A jó időt kihasználva a beregsurányi óvodások legtöbb­ször még ebédidőben sem hagyják el az udvart. Óvónőik ott terítenek nekik az ebédhez Fotó: Bozsó Katalin

Next

/
Oldalképek
Tartalom