Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-08 / 157. szám

1997. július 8., kedd Világkrónika Három emberénél vesztette, ketten pedig meg­sebesültek az albániai parlamenti választások vasárnap meg­tartott második fordulójában, amely megerősítette a szocia­listáknak az első fordulóban aratott fölényes győzelmét. Egy Shkodra város közelében lévő faluban egy férfi géppisz­tollyal tüzet nyitott a helyi választási bizottság tagjaira, akik közül kettőt megölt, másik kettőt megsebesített. Egy sze­mélyt a Tirana melletti Mat faluban, ugyancsak szavazóhe­lyiségben lőttek agyon. A szocialisták vasárnap este beje­lentették, hogy 13 választókörzetben győztek abból a 20- ból, amelyeknek az eredményeit már összesítették. Vasár­nap abban a 34 választókörzetben tartottak szavazást, ahol az első fordulóban egyik jelölt sem szerezte meg a szavaza­tok 50 százalékát. Az első fordulóban a szocialisták a 155 parlamenti mandátum közül már több mint 80-at megszerez­tek. Fatos Nano, a szocialisták vezére vasárnap bejelentette, hogy ő lesz az ország következő miniszterelnöke. Hétfőn önként feladta magát a hebroni palesztin erőknek a Hamásznak az a gerillája, akinek négy nappal ezelőtt sikerült megszöknie a börtönből - közölte a PFSZ egy biztonsági tisztségviselője. Ibrahim Gneimat a Hamász régi tagjaként több, izraeliek ellen irányuló merényletben vett részt. Csütörtökön szökött meg, de hétfőn „önként visszatért a börtönbe” - idézett a Reuter palesztin biztonsá­gi forrásokat. Gneimat a szélsőséges szervezetnek azon tag­jai közé tartozott, akiket áprilisban gyűjtöttek be a palesztin hatóságok és Izrael a márciusi, tel-avivi merényleteket követően, amelyek három izraeli nő életét oltották ki. Azt a Hamasz-osztagot, amelyhez Gneimat tartozott, azzal is vá­dolják, hogy elrabolt és megölt egy izraeli katonát is. Több mint tíz falu lakosságát kelleti kitelepí­teni Észak-Morvaországban, ahol a szokatlanul heves esőzések következtében a folyók kiléptek medrükből, és el­árasztották a környező településeket. Áldozatokról egyelőre nincsenek hírek, de a prágai rádió hétfőn délelőtt azt jelen­tette, hogy számos személy eltűnt, s hollétükről nincsenek információk. A legkritikusabb a helyzet a bruntáli járásban, ahol kilenc falut teljesen elzárt a világtól a víz. A mentési munkálatokba a tűzoltókon kívül a katonaság is bekapcso­lódott, amely helikoptereket és páncélos járműveket kül­dött az árvíz sújtotta területekre. Az emberek a padlásokon és a házak tetején várják a mentőket. - Már öt halálos áldo­zata van az észak-morvaországi árvíznek - jelentette hétfő déli híradójában a cseh közszolgálati rádió. Kilenc évvel a nyugati világ egyik legsúlyosabb légiszerencsétlensége után, amelyben 270 utas és légikísérő vesztette életét a skóciai Lockerbie városka közelében, vá­ratlanul új nyom bukkant fel, amely Iránra tereli a gyanút. A Der Spiegel hírmagazin értesülése szerint olyan hitelt érdemlő iráni tanú jelentkezett a frankfurti nyomozati szer­veknél, akinek vallomása szerint a PanAm légitársaság gé­pének felrobbantásáért a végső felelősséget nem Líbia, ha­nem Irán legfőbb vallási vezetői viselik. Az iráni titkosszol­gálat egykori magas beosztású ügynöke, a 39 éves Abolghaszem Meszbahi, aki néhány hete már értékes tanú- vallomást tett a berlini bíróságon az úgynevezett Mykonos- ügyben, közölte a frankfurti ügyésszel, hogy az amerikai Boeing felrobbantását Homeini ajatollah személyesen ren­delte el. Mégpedig bosszúból azért, mert 1988-ban egy ame­rikai romboló a Hormuz-szoros térségében rakétával lelőtte az Iran Air légitársaság Airbusát, amelyet az amerikaiak állí­tólag katonai gépnek véltek. Tíz kirgiz futballista meghalt, tizenkettő pedig megsebesült hétfőn, amikor autóbuszuk szakadékba zuhant a kirgizisztáni Os városát a tádzsikisztáni Horoggal öszekötő hegyi úton. Az AFP jelentése szerint a baleset azért következett be, mert a rendkívül rossz minőségű hegyi úton a buszsofőr elvesztette uralmát a jármű felett. A kirgiz amatőr sportolók tádzsik focistákkal játszottak volna mérkőzéseket. Kollektív ima az esőért MTI ______________ Va sárnap egész Nigerben kollektív imákat szerveztek az esőért, mégpedig magának Ibrahim Barre Mainassara el­nöknek a kérésére. A esőkérő imákat mintegy harminc iszlám egyesület szervezte az afrikai ország valamennyi mecsetében. A esős évszak általában május­ban kezdődik, és csak három hónapig tart. A mostani ké­sés miatt számos konfliktus­ra is sor került állattartók és földművelő parasztok között a kevés vízért, amelyeknek immár negyven halottja van. Niamey-ben, ahol már három hete nem esett egy csepp sem, szintén az esőért szólt a mü- ezzin. Az iszlám szervezetek vezetői felszólították a hí­veket, hogy gyülekezzenek a város nagymecsetjében. Azok pedig, akik nem tud­nak eljutni a központi me­csethez, otthon mondják el a fatiát, az imát. Nigerben a 8,5 milliós la­kosság földműlésből él, mi­közben az ország területének közel kilencven százaléka nem alkalmas a mezőgazda- sági művelésre - írja az AFP. Európai püspökök találkozója MTI__________ A Nyíregyházán tartott Eu­rópai Keleti Katolikus Püspö­kök Találkozójának eredmé­nyei bizonyították a kezdemé­nyezés hasznosságát, s a Vati- kán azt tervezi, hogy hasonló találkozókat szervez a közel- keleti egyházak, valamint az amerikai diaszpóra számára is - jelentette ki Achille Silvest- rini bíboros, a Szentszék keleti kongregációjának prefektusa. Az olasz püspöki kar lapjá­nak, az Avvenire című újság­nak adott interjújában Silvest- rini bíboros elmondta, hogy a találkozó megrendezésének gondolata két évvel ezelőtt, II. János Pál pápa Orientale Lu­men kezdetű apostoli levelé­nek kiadása után született. A pápa ebben a levélben a keleti egyházak sajátosságát és lehe­tőségeit emelte ki; a találkozó pedig arra szolgált, hogy a ke­leti püspökök tudatosítsák és bátran vállalják egyházuk indentitását. A keleti egyházaknak meg kell szabadulniuk bizonyos komplexusoktól - mondta a bíboros. Emlékeztetett arra, hogy az ukrán görög katoliku­sok Galíciában és a román ke­leti egyház Erdélyben szenve­dett el kegyetlen üldöztetést a kommunista rezsimek alatt. „Szabadságukat visszanyerve új problémákkal kellett szem­benézniük, mindenekelőtt a H. vatikáni zsinat nyitott szelle­miségével, amelyet korábban érthetően nem követhettek” - hangsúlyozta. A katolikus egyház márXIII. Leó pápa idején túlhaladta azt a VIII. században eluralkodott nézetet, amely szerint a latin rítus magasabb rendű lenne a bizáncival szemben. AII. vati­káni zsinat pedig véglegesen szakított ezzel a nézettel. „Ma már világosabban látjuk, hogy a görög katolikusok kettős identitása - egyesültek Rómá­val, de hűségesek a keleti ha­gyományokhoz - jelentős lel­ki termékenység forrása” - mondta Silvestrini. Az uniatizmus estik abban az értelemben túlhaladott, hogy a mai ökumenikus szemlélet sze­rint már nem járható az az út, hogy az egyház egységét rész­leges egyesülésekkel próbálták elérni. A breszti unió, majd a későbbi uniók idején — négy­száz évvel ezelőtt - viszont a történelmi körülmények csak ezt tették lehetővé. A keleti egyházak ma teljesen egyenlő- ek a nyugatiakkal, az ökume- nizmus számára nem jelentenek akadályt. A magyarországi ta­lálkozó egyik legjelentősebb eredménye éppen ennek az előítéletnek a szétoszlatása volt - hangsúlyozta Silvestrini bíboros. Két nyelven a kétnyelvűről M77_____________________ Szlovákiában nem csendese­dik a kétnyelvű bizonyítvá­nyok ügyében kialakult hul­lámverés. Az oktatási tárca il­letékese hétfőn megerősítette a kilátásba helyezett szankció­kat. A kormányhoz közelálló lap szerint a bizonyítványok kérdésében megnyilatkozó Eörsi Mátyás és Csáti György „durván beavatkoztak Szlová­kia belügyeibe”. Gejza Sádecky, a szlovák oktatási tárca illetékese hétfőn a TA SR szlovák hírügynökség­nek nyilatkozva „a közokira­tok önkényes megváltoztatásá­nak és megengedhetetlen cse­lekedetnek” nevezte a kétnyel­vű bizonyítványokat kiállító iskolaigazgatók lépését. Jelez­te; ajánlatos, ha az érintett is­kolaigazgatók tudatosítják, hogy eljárásuk következmé­nyeit vállalniuk kell. - Az is­kolákat közvetlenül irányító járási és a kerületi hivatalok oktatási szakosztályai hivatot­tak eldönteni, hogy milyen el­járást válasszanak - mondta. Nyomatékosan hozzátette: „a törvénnyel szembeszegülő vezető pedagógusoknak nem lenne szabad a helyükön ma­radniuk”. Ez egybecseng Éva Slavkovská korábbi nyilatkoza­tával, amelyből kiderült, hogy a tárca a kétnyelvű bizonyítvá­nyokat vállaló iskolaigazgatók elleni szankciókat a jelzett hi­vatalokkal akarja végrehajtatni. Ismeretes, hogy 30 ellenzéki képviselő már korábban az al­kotmánybírósághoz fordult: bírálja felül, vajon nem ellen­kezik-e az alkotmánnyal a szlo­vák nyelvtörvény, amelyre hi­vatkozva később az oktatási tárca betiltotta a kétnyelvű bi­zonyítványokat. Sádecky el­mondta: ha az alkotmánybíró­ság a nyelvtörvényt alkot­mányellenesnek találja, a tárca e döntést a bizonyítványok vonatkozásában tiszteletben tartja. Hangsúlyozta azonban, hogy a minisztérium meggyő­ződése szerint a nyelvtörvény nem alkotmányellenes. A kormányhoz közelálló Slovenská Republika hétfői száma „az államközi kapcsola­tok durva megsértésének és a Szlovák Köztársaság belügye­ibe való beavatkozásnak” ne­vezte, hogy a Magyar Köztár­saság külügyminisztériumának két államtitkára, Eörsi Mátyás és Csóti György a budapesti televízió Aktuális című műso­rában, „a szlovákiai magyarok úgynevezett védelmének ürü­gyén a szlovák nyelvtörvényt vette nagyító alá”. A Slovenská Republika egy másik írásának szerzője azt ál­lítja, hogy a szlovák parlament „magyarul beszélő ötödik had­oszlopa még a saját gyerekeik bizonyítványából is képes po­litikai tőkét kovácsolni” - jól­lehet, a magyar képviselők gyakran hangoztatják, hogy ők milyen példás törvénytiszte­lők. „Igen ám, de csak addig, amíg a szlovák törvényalkotás nem keresztezi eltévelyedett ir­redenta és autonómista köve­teléseiket.” Csakhogy - írja - a befolyásolt magyar iskola- igazgatókon már az sem segít, hogy a Magyar Koalíció kép­viselői segélykérő leveleket küldözgetnek az érdekükben az európai szervezetekhez. „Mert a törvény szava világos” — írja a lap. Hatezres készülődés a csúcsra MTI ________ Tö bb mint hatezer delegáci- ós tag, tisztviselő és újságíró készülődött hétfőn az Észak- atlanti Szerződés Szervezeté­nek másnapi, történelmi csúcs- találkozójára. Az eseményt, amelyet szerdán az euroatlanti partnerségbe bevont 44 állam fejének vagy miniszterelnöké­nek találkozója követ, ugyan­csak hatezer biztonsági ember felügyeli, némi szorongással egy esetleges terrorakció réme miatt. Madrid közlekedése hétfőn délben kezdte megérezni a csúcs és a résztvevők közeled­tét: akkortól a Loch Ness-i ha­bokból kiemelkedett szörny­ként riasztotta el az autósokat. Ezer közlekedési rendőr állta el és nyitotta meg a delegáci­ók érkezésében érintett útvo­nalakat. Keddtől a városveze­tés javaslata szerint tanácso­sabb otthon hagyni az autókat a madridiaknak, és a szikrázó napsütés ellenére lehetőleg a föld alatt közlekedni. A szellős spanyol főváros szépségeit e két napon át - a közlekedés szempontjából - csupán a de­legációk vezető tagjai élvez­hetik igazán. A készülődés persze valójá­ban már év eleje óta folyik. Előzetes becslések szerint a csúcs összesen 1,3 milliárd pezetába (mintegy másfél mil­liárd forintba) kerül a spanyol államnak - nem számítva pél­dául a királyi pár vendégsze- retét élvező amerikai elnöki család aligha filléres nyaralási költségeit. Jóllehet a hatezres diplomata-, hivataliember- és újságírótömeg tájékoztatása, ellátása, segítése sem egyszerű feladat, a legnagyobb gondot mégis a biztonság garantálása jelenti. A hét vége óta helikop­terek köröznek a város fölött, rendőrségi és katonai páncél­autók járőröznek az esemény tág körzetében. Némi gyanak­vás lóg a levegőben: a hatósá­gok attól tartanak, hogy a baszk szeparatisták merénylet­re készülnek kedden vagy szer­dán, egyrészt a felfokozott nemzetközi érdeklődést ki­használva, másrészt bosszúból a másfél éve fogva tartott tisztviselő, Ortega Lara egy héttel ezelőtti kiszabadítása miatt. Hétfőtől kezdve három napig többszörösen forró a légkör a spanyol fővárosban. Egyrészt a hőmérők higanyszála a negy­ven felé közelít. Másrészt lu­xusautók és páncélozott jármű­vek dübörögnek - utóbbiak a netán feltűnő szeparatistákra vadászva és a várható kisebb tüntetések rendjét őrizve. Har­madrészt a csúcs résztvevői között fontos kérdésekben pa­rázs viták várhatók. Eltűnt víz nyomai a Marson? MTI A Sojourner nevű önjáró robot, amely az amerikai Pathfinder űrjármű utasa­ként jutott fel a Marsra, ele­mezni kezdte vasárnap a vörös bolygón a hozzá leg­közelebb eső követ, egy tarkát, rajta dudorokkal, ki- szögellésekkel. Nem kel­lett meszszire mennie érte, hiszen az csak centiméte­rekre van a leszállás helyé­től. Mielőtt elindult volna a kő felé, a Sojourner elhe­lyezett a Mars barnásvörös, homokszerű talajába egy csúcstechnológiát megtes­tesítő röntgen színkép- elemzőt. A követ úgy vizs­gálja, hogy nekiszorít egy ugyanilyen szondát. Az Alpha-proton nevet viselő színképelemző olyan infor­mációkat szerez, amelyek­ből a tudósok következtet­ni tudnak rá, hogy milyen anyagokból épül fel a Mars. Remélik, hogy az elem­zés adataiból megtudhat­ják, hogyan keletkezett a vörös bolygó, milyen vál­tozásokon ment keresztül, és esetleg azt is, hogy lehe­tett-e rajta valaha élet. A Sojournernek később még sok más követ is meg kell vizsgálnia, s azokért már több méternyire el kell távolodnia az anyaegység­től, a Pathfindertől. Ä földi irányítóközpont munkatár­sai a könnyebb tájékozódás és hivatkozás végett nevet adtak a környéken mintegy tucatnyi kőnek, rajzfilmala­kok és gyerekújságokból ismert rajzfiguráik neveit. A pasadenai földi irányí­tóközpontban tartott vasár­napi sajtóértekezleten a megjelent tudósok Neil Armstrong 1969-es Holdra lépéséhez mérték a Path­finder-Sojourner páros ed­dig tevékenységének je­lentőségét. Nemcsak a kő­zet- és talajvizsgálat, ha­nem a ragyogó fotók miatt is, amelyeket mindkét szer­kezet külön-külön készít és küldözget a Földre. A Path­finder kamerái 360 fokos panorámaképet látnak az Ares Vallisról, a leszállás helyéről. A felvételeken rozsdabarna sivatag látha­tó, benne szögletes és ke­rek kövek sokaságával. A láthatáron két kisebb ma­gaslat emelkedik. Az egyik gerincén és lejtőjén fehér elszíneződés van - az e- gyik tudós kifejezésével élve mintha „sílesiklópá- lya lenne” - , a másikon pedig vízszintes sávok. A tudósok feltételezik, hogy hajdani áradások nyomai ezek, hogy évmilliárdokkal ezelőtt vizek borították az Ares Vallis vidékét. „Erre vallanak a kerek kövek is, mert a Földön csakis a nagy vízáramok mosta kövek ilyen szabályos ala-kúak” - mondta Ronald Greeley, az Arizonai Állami Egye­tem geológusa. Kiemelte: mindez külö­nösen akkor érdekes, ha fi­gyelembe vesszük, hogy ahol víz volt, ott élet is le­hetett. Mint mondta, most üledékes kőzetet keresnek a környéken, mert abban az esetleg volt egykori élet maradékainak zárványait is megtalálhatják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom