Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-08 / 157. szám

Megyei krónika 1997. július 8., kedd Kertész, színész vagy lelkész? Egy kisfiú dolgai Dojcsák Tibor (Új Kelet) Az iskolai színjátszók si­keres fehérgyarmati fellé­pése során az egyik tibor- szállási színészpalántának érdekes ajánlatot tett Buzo­gány Béla színművész. Nem lenne-e kedve tehetségét próbára tenni a „Vidám Magyar” vers- és próza­mondó versenyen Nyírbá­torban?! A kisfiú igent mondott, és miután Gyar­maton csoportja ezüst mi­nősítést kapott, önállóan is sikert aratott, első helyen végzett a bátori versenyen. A kisfiút Erdei Józsefnek hívják, jövőre kezdi az ötö­dik osztályt az általános is­kolában. Édesanyja sza­kácsnő a napközis konyhá­ban, édesapja nyugállomá­nyú kőműves. Már az óvo­dában észrevették, hogy szépen tud szavalni. Voltak kedvenc versei, mint a „Csi- ga-biga” vagy a „Hét kraj­cárom volt nekem”. Iskolá­ba kerülve folytatta a sza­valást, elsős korától fellé­pett ünnepeken, farsango­kon, anyák napján. A szín­játszó körbe másodikos ko­rában lépett be. Tanultak betlehemes játékokat, amik­kel karácsonykor bejárták a falut, szerepelt a „Böhöm Balambérban” mint Böhöm Balambér, játszott gazdát, irigy földesurat, hajdút, hu­szárt. Határozott, akaratos természetű karaktereket alakított, ami első pillantás­ra nem igazán illik a vé­kony, mosolygós, vidám szemű, csendes, nyugodt kisfiúhoz. O azonban más­képp vélekedik, fontos neki, hogy a rá osztott szerepek­ben sokszor megszólalhas­son a színpadon, és nem érzi távol saját egyéniségé­től eddigi szerepeit. - Egy kicsit nagy a szám - mond­ja kis gondolkodás után. A tanulás mellett vannak hobbijai is. Az egyik a ker­tészkedés, kibérelték szom­szédjuk kertjét, azt ő műve­? X li. Paszulyt és sütnivaló tö­köt termel, részben azért, mert szereti a sült tököt, más­felől pedig pénzt is akar ke­resni munkájával. Szeret ját­szani, de mostanában egyre több időt szán olvasásra is - újságolja. Büszke eredmé­nyeire, van önbizalma, de önkritikában sem szenved hiányt, elmeséli, hogy sokat csavargott, de ennek véget vetett egy oroszból becsú­szott kettes, aminek kijaví­tásához sok tanulásra volt szüksége. A csavargással le­számolt, hogy szülei büsz­kék lehessenek jó tanulmá­nyi eredményére. Szereti a kutyákat hűséges természe­tük miatt. Neki is'van kettő, egy puli és egy kuvasz. - Fehér színű - mondja dehát egy kuvasz más színű nem is lehet! — teszi hozzá magyarázatképpen. Testvérei már felnőttek, Attila 28, Zsolt 26, Tímea pe­dig 24 éves. - Én lemarad­tam - mondja komoly arc­cal a kisfiú. A nyári szünet­ben a Balatonra készül test­véreivel, utána Budapestre a rokonokhoz, majd a Bükk- be a színjátszó szakkörös gyerekekkel. Felnőttkorára is egészen komoly tervei vannak, gimnáziumba ké­szül, utána pedig, saját sza­vaival: - „Ha megnövök, lesz belőlem egy kertész, ha nem, akkor egy színész, de ha az sem, akkor leszek egy református lelkész!” Keresik a postarablókat F. A. (Új Kelet) __________ To vábbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség a nyírgelsei posta kirablóit. Július 4-én dél­után 14 órakor hirtelen ki vá­gódott a helyi postahivatal aj­taja, majd két álarcos férfi fegy­vernek látszó tárgyat fogott a dolgozókra, és arra kényszerí­tették őket, hogy a pénztárban lévő, körülbelül 600 ezer forin­tot részükre átadják. A megré­mült postai alkalmazottak nem ellenkeztek, és támadóik „ké­résének” eleget tettek. A két rabló a könnyen szerzett zsák­mánnyal a posta előtt várako­zó DRG-969 forgalmi rendszá­mú szürkészöld színű Fiat Tipo személygépkocsival a hely­színről elmenekült. Az egyik rabló, aki a kocsit vezette, nap­szemüveget viselt. Később ki­derült, hogy a meneküléshez használt autót Nyírgelse hatá­rában felgyújtották. A vizsgá­lat során megállapították, hogy a Fiatot a bűncselek­mény napjára virradó éjjel lop­ták el Nyíregyházán a Szántó Kovács János utcából, és azt a nyíregyházi rendőrkapitány­ság körözte. A rendőrség kéri azokat a szemtanúkat, akik a bűncselek­ményhez használt személygép­kocsi mozgásáról- Nyíregyhá­za és Nyírgelse között -, illetve azok utasairól a bűncselekmény előtt vagy utána bármilyen in­formációval rendelkeznek, je­lentkezzenek a rendőrségen, il­letve bejelentésüket megtehe­tik bármelyik rendőrnél. Terepjárót kaptak a rendőrök Fullajtár András (Új Kelet) A Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közbiztonsági Alapítvá­nya egyik legfontosabb célja, hogy a rendőrség technikai fel­szereltségét javítsa a bűnmeg­előzés érdekében. Nemrégiben arról számoltunk be, hogy az alapítvány egy komplett számí­tógépet adományozott a Nyír­egyházi Rendőrkapitányság­nak a gyorsabb adatfeldolgozás és ügyintézés érdekében. Teg­nap viszont a sajtó képviselői­nek jelenlétében Felbermann Endre, az alapítvány kuratóriu­mának elnöke és Budai Gábor titkár ünnepélyes keretek között egy új Lada Niva terepjárót adott át a kapitányság részére. Pásztor Miklós kapitányság- vezető elmondta, hogy a most kapott terepjáró nagy segítséget jelent számukra, mivel a tanya­bokrokban, ahol főleg esős időben más járművel nem na­gyon lehet közlekedni, a lovas­rendőrök mellett teljesít majd vele szolgálatot a két körzeti megbízott. Az új jármű haszná­lata mindenképpen nagy előre­lépést jelent majd a terület köz- biztonságának javulásában. Felbermann Endre hozzátette, hogy az alapítvány ebben az évben mintegy 6 millió forint­tal gazdálkodik, és ebből az összegből 4 milliót fordítanak a rendőrség technikai fejleszté­sére, míg a fennmaradó 2 milli­óval a polgárőrséget ösztönzik hatékonyabb ténykedésre. Be­jelentette még a kuratórium el­nöke, hogy Vajdabokorban egy önkormányzati épületben a körzeti megbízottak számára kialakítottak egy helyiséget, ami pihenőhelyül és irodaként is használható, továbbá alkal­mas ügyfélszolgálat lebonyolí­tására is. Ezentúl a tanyavilág­ban élő lakosok az újonnan megnyílt körzeti megbízotti irodában is megtehetik bejelen­téseiket vagy elmondhatják pa­naszaikat. Fidesz-frakció alakult Munkatársunktól A hétvégi eseményeket ér­tékelve dr. Helmeczy László, a Fidesz-Magyar Polgári Párt megyei vezetője a csengerúj- falui helyhatósági választások eredményeinek ismertetése mellett a párt nyíregyházi székházában hétfőn elmond­ta: a politikai szervezet jelen­tős sikernek könyvelte el, hogy a megyei önkormány­zat tagjai a pénteki ülésen el­fogadták a képviselőcsoport­ból frakcióvá alakulási indít­ványukat. A Szervezeti és Működési Szabályzat ehhez szükséges módosítása ugyan kiváltott némi vitát, de a me­gyegyűlés végül is jóváhagy- taa Fidesz elképzelését. A szer­vezeti átalakulás lényegéről úgy fogalmazott, hogy pén­tektől önálló erőként lehet je­len a Fidesz a megyei testület­ben, s ezáltal nagyobb moz­gástere lesz. A háromtagú frak­ció vezetőjének személyéről később születik döntés. Záhony, önkormányzati hírek Új Kelet-információ Kevesebb gyerek A záhonyi képviselő-testü­let legutóbbi ülésén az önkor­mányzat fenntartásában mű­ködő napközi otthonos óvo­da csoportjainak számát a je­lenlegi kilencről hétre csök­kentette. A városatyák indok­lása: az egyre kevesebb gye­rek miatt jelentősen romlott az intézmény kihasználtsága. Népi lakóház Az elfogadott általános városrendezési tervben rögzítetten a testület véde­lem alá vont egy lakóházat az Ady Endre utcában, amely a fiatal város egyik legrégebbi épülete. Hosszú idő óta visszatérő problé­ma a lakás felújítása, álla­gának megóvása. Szakértői meglátás szerint az épület csak úgy menthető meg, ha lebontását követően az ere­deti tervrajzok alapján je­lenlegi helyén újjáépítik. Király András a polgármester Bálásruha-akció Nagyszabású bálásruha-, póló- és cipővásárt hirdet a Nagy Imre Társaság és a Tini Show Premier Stúdió. Az akció júli­us 8-án, kedden délelőtt 9 órakor kezdődik a Nagy Imre Társaság Hősök terén lévő irodájában, Hősök tere 9., máso­dik emelet, 246-247. számú szoba. A szervezők filléres árak­kal várják az érdeklődőket mindennap 9-től 12 óráig, amíg a készlet tart. Szezon előtt, szezon után Autókár a jégben Fekete Tibor (Új Kelet) A csapadékos időjárás mi­att elhúzódik a borsószezon, ráadásul a hétvégi jégeső és viharos szél tovább nehezí­tette a betakarítást. A nyír­egyházi konzervgyárban 4500 tonna borsó feldolgo­zására készültek, és eddig 3200 tonnát vásároltak fel átlag negyven forintos áron. Megkezdődött az uborka- szezon is. A legjobb minősé­gű, savanyúságnak való áru­ért (6-9 cm) az előzetes szer­ződés alapján 50 forintot fizet­nek kilónként. Jelenleg még csak napi 50-60 mázsát dol­goznak fel, de a hétvégi sze­dést követően 100 mázsa is a szalagra került az uborkából. Nincsenek vérmes remé­nyeik a felvásárlóknak, ami­kor a sárga- és az őszibarack­ról esik szó. A kora tavaszi fagyok és a termőterület csök­kenése miatt nem sok dolguk akad a termés feldolgozásá­val. Még nem tudni, egyálta­lán jut-e a felvásárlóknak és ha igen, milyen áron? Hazamehettek a gyerekek Új Kelet-információ _____ Mi nd a negyvenhét örö­kösföldi gyerek, akik a szig­ligeti nyaralásból ételfertő­zés gyanújával fertőző osz­tályokra kerültek, egészsége­sen elhagyhatták a ceglédi, a debreceni és a nyíregyházi kórházat. A Veszprém me­gyei ÁNTSZ szakemberei még mindig nem tudták megállapítani, mi okozhatta a tömeges fertőzést. Munká­jukat nehezítette az a körül­mény, hogy rövid időn belül szafaládét, fagylaltot és édes­séget is fogyasztottak a gye­rekek. Nem tudni, a három közül melyik lehetett a bű­nös, de tény, hogy a nyaralá­son lévő több mint kilenc­ven gyerek fele egészséges maradt. A fertőzés okára csak hosszadalmas laboratóriumi vizsgálat deríthet fényt. Sikli Tímea (Új Kelet) Az elmúlt néhány napban le­zúduló óriási csapadékmeny- nyiség, „megfűszerezve” egy kis jéggel, nemcsak a gazdák­nak, de helyenként az autó­soknak is komoly bosszúságot és kárt okozott. A néha tojás nagyságot is elérő jégdarabok bizony nyomot hagyhatnak a szélvédőn és a karosszérián is. Sok autós ilyenkor nem tudja, mi a teendő, megtéríti-e kárát a biztosító. Nyíregyházán több biztosítótársaságot is megkerestünk a kérdéssel, s megnyugtatóan közölték, hogy akinek van Cascója, annak nincs mitől tartania. Ha már utoléri a jégverés az autóst, ez a fajta biztosítás némi anyagi enyhülést hozhat. A különb­ség biztosítónként csak annyi, hogy nem minden Cascóban van benne a jégkár rendezése, van, ahol külön autóbónusz- hoz tartozik ez a fajta kártérí­tés az elemi és tűzkár kategó­riában. Természetesen önré­szesedést is vonni kell, miu­tán a bejelentést követően a kárszakértők megvizsgálják az autót, felmérve a kár nagy­ságát és beazonosítva azt, hogy tényleg jégdarabok okoz­ták-e a törést, nyomódást vagy karcolást. Nálunk szerencsére még nem hullottak az égből akkora jégdarabok, mint néhány évvel korábban Olaszországban, ahonnan autóját komoly sérülé­sekkel hozta haza egy helyi biz­tosított. A gépkocsi annyira megsérült, hogy helyenként egész karosszériarészeket ki kel­lett cserélni rajta. A külföldi ká­rokat csak az a társaság téríti meg, mely az országhatáron túl is vál­lalja a biztosítást. Kozma Ibolya (Új Kelet) Polgármester-választást tar­tottak vasárnap Csengerújfa- luban. Suta Mihály községi jegyző tájékoztatása szerint választási joggal hétszázhár- man rendelkeznek a község­ben, közülük ötszáznégyen adták le voksukat, ebből négy­százkilencvenöt érvényes sza­vazat volt. A felmérések alap­ján a szavazás hetvenkét szá­zalékos volt. Újraválasztották a régi polgármestert, Király /Wrá« (független jelölt) két­százharminc szavazattal. Két- százhuszonhárman szavaztak Csáki Sándor ftdeszes jelölt­re és negyvenen Nahai Ist­vánra (Fidesz). A képviselő-testületnek ki­lenc tagja van. Hivatalból a mindenkori polgármester, to­vábbá Csáki Sándor, Csáki Sándorné (Fidesz), Lakatos Miklós (kisebbségi önkor­mányzati képviselő), vala­mint Gulya István, Katona László, dr. Kereskényi Zsolt, Márián Miklós és Zsiga Fe­renc független képviselők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom