Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-07 / 156. szám
I Kultúra 1997. július 7., hétfő Középkort vigadalom Máriapócson Aki - nem tudván, hogy mi folyik - benézett a máriapócsi általános iskola udvarára az elmúlt csütörtökön este, bizony mondom néktek, hogy elcsudálkozék! Mert voltának ott udvaroncok, dámák és bohócok, úri népek mindenfelől, és táncolának, míg az zenészek húzzák a talpalávalót. Ménkű üstökben, mintha maga Belzebub szakácskodna ott, fortyogott az gyésznónak pörköltje, míg irdatlan nyárson csirkék hada sült pörögve-forogva az izzó gyehenna felett. Az pócsi várúr - Buzogány uram - a nagy falás előtt felolvasá az illemkódexet, hogy minden a maga rendjén haladjék, és gusztusa senki fiának el ne vétessék... „S az tsontokat lökjétek az kutyáknak, kik a lakoma során itt őgyelgének...” Hatalmas malomkeréknyi kenyerek kerültek az asztalokra, majd az nyárson pirított csirkemadár, és falni kezdett minden emberfia, ahogy az illik, kenyeret törvén, majd mind a tíz ujjával! Aztán a bográcsot vallatták szépszerével, hogy adná már vissza, amit belehelyezének... Jött veresbor és az deákoknak az újmódi őrület: a teha vagy teja, mit vedelnének is tisztességgel, ahogy az illik. Amint véget ért a lakoma, az kecskelábú hosszú asztalok olybá’ tűnének, mint az szomorúságos csatamezők egy irdatlan mészárlás után... Aztán a csepűrá- gó tanoncok táncot mutatának, majd vigadalom indult, „de akkuráf A Nyírbátori Országos Színjátszótábor máriapócsi főhadiszállásán csütörtökön este középkori est volt. A táborozok, akik az idén negyvenen jöttek, saját készítésű korabeli jelmezeikben jelentek meg. Volt köszöntő, tószt és minden, ami kell, főleg jó hangulat... Kerekes László, aki az egyik csoportnak színészmesterséget tanít, kissé elszontyolodva áll a kapu előtt.- Valami „gubanc" történt Skodája motorjával, és most - középkori est helyett - autómentőre vár. Az alkalmat azért kihasználjuk, hogy néhány szót szóljunk a táborban folyó munkáról.- Nem lakom itt, Nyíregyházáról járok ki. Eddig délután háromtól kilencig voltam, de eztán már reggel kilenckor jövök és háromig maradok... Itt a táborban az „ivararány” magasan a lányok javára dől el, nem úgy, mint a drámairodalomban, ahol a férfiszerepek vannak túlsúlyban. Janikov- szky Éva Kire ütött ez a gyerek? című darabján dolgozunk. Először persze ismerkedés volt leginkább helyzetgyakorlatokkal, valamint szigorúan titkos tanárparódiák... Két hét róppant kevés egy darabra, de keményen dolgozunk... A gyerekek olyanok még szakmai szempontból, mint a szűz hó: üszták és romlatlanok. Ez roppant üdítő a számomra, így hát magam is akkumulálódom egy kicsit ezen a „friss levegőn” — mondja Kerekes László, és bánatos képpel búcsút int, mert megjött a vontató... D emar esek György és felesége a színpadi táncot okítják. így aztán láthatunk - középkori zenére- korabeli körtáncot, de egy szerelmes történetet is. A Karikás Együttes zenéjére koreográfiát csináltak Újélesztő szellő címmel. A néptáncelemekre épített dramatizált táncballada két, egymást szerető fiatalról szólt, akiket a világ elválaszt egymástól. A bemutatónak hatalmas sikere volt, amit a véget nem érő taps is bizonyított. Az élő zenét a nyírbátori Facsiga Együttes, valamint Marsó Béla és zenekara Nagykál- lóból szolgáltatta. A tábor vezetőjével — Buzogány Béla színművésszel - beszélgetünk a táborról, színházról és a világról...- Immár ötödik éve, hogy először jöttünk össze, akkor volt az első országos színjátszótábor. Ma már, hála istennek, mondhatni hagyomány. A gyerekek zömét ismerjük, sokan közülük a nagykállói dráma tagozatra járnak, de jöttek az ország minden pontjáról, Pestről is.- Remek a hangulat...- Ez is szerves része a tábornak, hiszen nyár van. Nyári szünet. Az okulás és az épülés mellett ennek szórakozásnak, pihenésnek is kell lennie - ez adja meg a táborozás varázsát. A mai este - a középkori est - amúgy kötetlenebb a szokásos foglalkozásnál, de mindenféleképpen stílusgyakorlat is. Az ember szinte önkéntelenül is másként viselkedik, él egy mondjuk első évezredfordulós jelmezben, mint egy farmerben... \ 1 i Ft il- Ón, amint köztudott, színművész. Nincs nosztalgiája a színpad után?- Nehéz kérdés. Először is, aki életében egyszer színpadra lépett, akit „megfertőzött” az ottani világ, az „gyógyíthatatlan”. Ugyanakkor nyilván nincs túlzott „honvágyam”, hiszen akkor már visz- szamentem volna...- Miért döntött úgy, hogy elhagyja Thália templomát?- Először is (nehogy félreértés essék) tisztázni kell: magamtól jöttem el, tehát nem küldtek. Sok összetevője volt a döntésemnek. Annak ellenére, hogy valóban szerettek, és jobbnál jobb szerepeket kaptam Debrecenben, valahogy úgy éreztem, hogy be vagyok falazva. A napi ingajárat a színészház és a színház között teljesen az idegeimre ment. Hát ennyi nekem a világ? Csak ennyi? A színházi büfékben élni - mert másra sem idő, sem energia - ugyan szórakoztató dolog, de mégis állandó kitörésre késztetett. Meg kellett néznem, hogy mi is van ezen az inkubátoron kívül.- Hogy tetszik tehát itt „kint a terepen" ?- Be kell vallanom, hogy remek! Sokkal jobb, mint gondoltam... Ha a piszkos anyagiakat nézzük, bizony nem megvetendő,hogy megszűntek az állandó gondjaim. Felteszem, tudja, hogy a színészgázsi ma már csak arra elég, hogy az ember napról napra éljen, azt is csak „óvatosan”.- Tehát ki lehet jönni belőle, csak bemenni sehová?- Valahogy úgy... Roppantul élvezem, hogy van egy kis kertünk - a kisbabánk szempontjából is kitűnő dolog -, de a szellemi szabadság is részegítően jólesik. Amellett, hogy Nagykállóban tanítok a dráma tagozaton, és rendezek Nyírbátorban és Máriapócson - méghozzá országosan is szép eredménnyel -, még a helyi politikára is futja az időmből, ön- kormányzati képviselő vagyok.- Hogyan kezdődött a pályája?- Marosvásárhelyen végeztem a színművészeti főiskolát, aztán Nagyváradra szerződtem. A Boldog nyárfalevél című Tamási Áron-darabbal vendégeskedtünk Budapesten a Játékszínben, amikor Seregi László megnézett Ku- pás Tódor szerepében. Meghívott, szerződést ajánlott, és én igent mondtam... Debrecenben aztán rögtön főszereppel kezdtem, Lopez de Vega A kertész kutyája Theodorojával, majd a Charlie nénje Charlieja következett, aztán egy országos díj az Oriáscsecsemő című Déry Tibor- darabban Nicodemos szerepéért... Szóval gumit a szekér. Feleségem - Vorn Éva színésznő - szintén nem panaszkodhatott. Molnár Ferenc Liliomában Mariskát, a Légy jó mindhaláligban Ilonkát játszotta... A debreceni színházban mindkettőnknek megvolt a magunk „rangja”, természetesen ehhez az is szükségeltetett, hogy a gárdában ne legyenek öreg „masztodon” színészek... — Szólna valamit a terveiről? — Meg vagyok róla győződve, hogy a nagyvárosi kőszínházak egyeduralmának vége. Kis színházak kellenek, szellemileg és fizikailag mozgékony társulatok, amelyek azonnal képesek reagálni a világ történéseire. Persze egy kis színházat csinálni nem könynyű, ehhez is rengeteg pénz szükséges. Ugyanakkor más módszerek is vannak, csak ki kell talpalni őket... Az a vágyam, hogy létrehozzak egy ilyen kis színházat, egy olyan teátrumot, ahol nem állok mások szellemi, intellektuális és szakmai szolgálatában, és azt csinálok, amit az én bensőm diktál.... Ha ez nem sikerül, akkor nincs mese, leszerződöm valamelyik kőszínház szolgálatára... A feleségem talán már „holnap” örömmel menne - magyarán, benne nagyobb a honvágy a világot jelentő deszkák után, de még itt is dolgunk van. Amit elkezdtünk, be is fejezzük, átadható állapotba hozzuk, mielőtt visszatérünk Thália műhelyébe.-Szabadna tudni,hogy mikor? — Magunk sem tudjuk. Először mindenesetre megkíséreljük a saját kis színházunk létrehozását, aztán majd meglátjuk. — Akárhogy döntenek, az itteni - a népművelésben elért - sikereikhez hasonlókat kívánunk ismét a pályán is... — Köszönjük. Közben már áll a vigasság! Táncolnak az néneb, szilaj jókedvüktől hangos a környék. A meleg nyárest hunyorgó csil lagokkal díszíti a az égboltot. Az oldalt Palotai István írta, a fotókat Lázár Zsolt készítette.
