Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-28 / 174. szám
Falujáró 1997. július 28., hétfő Jégverés után, biztosítás nélkül Torma Imre Napokon át úgy érezték, nincs értelme felkelniük. Egyéves munkájuk ment kárba. A kegyetlen jégeső nem kímélte lakásukat, almafáikat és takarmánynövényeiket. — Nem voltunk itthon a vihar idején - mondja Torma Imre mezőgazdasági vállalkozó. - Távol a falutól, lakodalomban voltunk. Régen éreztük ilyen jól magunkat, mint a mulatságban...- Ki tudja, mikor fogunk olyan felhőtlenül szórakozni - szólt közbe a felesége. Mintha csak éreztük volna, hajnalban úgy döntöttünk, hogy a tervezettel ellenétben már nem fekszünk le aludni, inkább elindulunk hazafelé. Reggel hét órára értünk a faluba. Meglepett bennünket, hogy az út szélén hatalmas jégdarabok hevertek. Egyből a határba mentünk. A nemrégiben telepített almáfáról leverte a jég a gyümölcsöt, de még az ágakat is letördelte. A jövő évi rügyeket is tönkretette. A meggyet szedetlenül hagytuk, de már azzal sem kellett tovább foglalkoznunk, ugyanis az egész termést leverte a kegyetlen idő. A húsz hektáros búzatáblából tizenötöt erősen megkapott, a tizenegy hektáros napraforgó tányérjának többségét is leverte, a ház körül lévő szőlőnek a levele sem maradt meg. Betörte az ablakunkat és a terasz tetejét a jég. Tavaly hétszázötvenezer forintot fektettünk a gazdaságba, reméltem, annak jelentős része most megtérül. Sajnos nem így lesz. Biztosításom nincs a mezőgazdasági terményekre, hiszen az olyan drága, hogy képtelenség megfizetni. Hiába fáradtak voltunk azon a vasárnapon, nem tudtunk egy percet sem aludni. Borzalmas napokat éltünk át. Néhány hét elteltével kezdjük összeszedni magunkat, mert az élet megy tovább, de nagyon el vagyunk Ősi értékek őrzői A régi iskolában kiállítást rendeztek be a község korábbi használati eszközeiből. Tóth Miklósáé, az iskola matematika-fizika szakos tanára, a hagyományőrző szakkör vezetője szorgalmazta a gyűjtést, valamint a tárlat megnyitását. Régi álma vált ezzel valóra. A kiállított szöszölő, kender s egyéb eszközök nem érintetlenek. A szakkörre járó gyerekek ismerik ezek használatát. Tilolnak, dörzsölnek, gerebe- neznek. Marika néni megszállottként beszél a régi időkről.- Ebben éltem - mondja -, az ilyen használati eszközök között nőttem fel. Ezt a kiadókendőt még az édenyám készítette - mutat egy kihímzett szőttesre. - Az asszonyok egy életet töltöttek szövéssel, varrással, hímzéssel. A régi idők parasztasszonyai nagyon okosak és élelmesek voltak. A ken- d ér mag elvetésétől a ruha megvarrásáig nagyon sok műveletet kellett végezniük, ezekhez jó logikai készségre, matematikai és kémiai ismeretekre is szükségük volt. Sok munkájuk mellett lányaik stafírungját is el kellett készíteniük. A lakodalomra minden nős férfinek kiadókendőt adtak, de nem akármilyet! Sokszor negyven darabot is ki kellett osztani, attól függ, mennyi családos férfi jelent meg a mulatságban. Az anyáknak lányuk egyéves korától el kellett kezdeni a szőttes holmit, hogy a lakodalomra minden egyben legyen. Az oldalt írta: Kozma Ibolya A fotókat készítette: Lázár Zsolt Arany a vízimalom helyén Felújítják a régi malom épületét A honfoglaló magyarok az akkor még lakatlan tiszaháti területeket foglalták el elsőként. A környéken nevezetes pásztortelepülések alakultak ki. A beregi táj akkor népesült be, amikor a szabad magyarokat szolgai sorba akarták kényszeríteni. A mocsaras, erdős-fás terület alkalmas volt a bujdosó pásztorok számára, akik a legendák szerint nehezen szoktak az új tevékenységhez, a földműveléshez. A környező pásztortelepüléseket a tatárok égették fel, a megmenekült pásztorok népesítették be és alapították meg a települést. A XIV. századra már kiterjedt településsé vált Bereg- daróc. A falu nevét kétféleképpen is magyarázzák. A szakirodalom szerint az Árpád-kori vadfogókról, királyi erdőkerülőkről, azaz a daró- cokról kapta a nevét. Az első írásos bizonyíték, egy oklevél Doroch néven említi 1284-ben. A falu lakossága a daru madár nevéből származtatja, ugyanis a térség mocsaras jellege miatt sok daru fészkelt errefelé. Abban az időben Daruénak hívták. Első birtokosai a Daróczi és Váradi családok voltak, bizonyítja ezt egy 1307-es zálogszerződés is. A XV. századra a település nagy részén található erdőket kiirtották, és egy templom mellett tíz jobbágytelket alapítottak. Az utolsó Daróczi halála után 1743-ban a Gulácsi, majd a Lányai család birtokában volt a település. Lányai Gábor áttért a majoros gazdálkodásra, terményét jó áron adta el. Több munkaerőre volt szüksége, és a Felvidékről hívott munkásokkal telepítette be a falut. Megszüntette a jobbágytelkeket, így a parasztság elszegényedett, és kénytelen volt földesúri területen dolgozni. Több mint egy évszázadig uralta ezt a területet a Lónyai család. Az 1840-es években megszűnt a nemesi és a paraszti birtok közötti különbség. A Lónyai ág kihalása után Lónyai Menyhért veje, Bárczai József vette át az uradalmat. A helytelen gazdálkodás miatt eladósodott, ezért 1912- ben a Nemzeti Bank beregszászi fiókja tette kezét a birtokra. A nagybirtok széthullása és a politikai események hatására a község teljesen elszegényedett. A beregdaróci idős emberek mesélnek egy névtelen településről, amely a Csörgő patak mentén épült száz-százötven évvel ezelőtt. Egy vízimalom állt a víz mentén. Az ásatások idején cserépdarabok kerültek elő azon a helyen, s ezek is igazolják azt a feltevést, miszerint a vízimalom helyén termédek arany van elásva. Az 1920-ban megvont államhatár elválasztotta a falut Beregszásztól, a piaci lehetőségektől és a munkahelyektől. A Nagyatádi-féle földreform Beregdarócon is meghozta a földosztást, bár nem a kívánt mértékben. Hasznavehetetlen, rossz minőségű földön voltak kénytelenek gazdálkodni a beregdaróci parasztok. A földviszonyokat 1945 után rendezték. A felszabadulás után a község arculata, élete és az emberek kulturáltsága is jelentősen megváltozott. Míg korábban a földesuraknak nem volt érdeke a gazdasági fejlesztés és a taníttatás, addig a faluban negyedszázad alatt igen sok lépést tettek a változásért. A beregsu- rányiakkal közösen termelőszövetkezetet alapítottak, később a márokpapi Új Barázda Tsz is csatlakozott hozzájuk. A község területén lépi át a határt a Barátság kőolajvezeték. Itt építették fel a MÓL Rt. beregdaróci üzemét. A község gázellátása a környéken elsőként oldódott meg, 1989-ben. Az addig közösen gazdálkodó települések, Beregdaróc, Beregsurány, Márokpapi még abban az évben szétváltak. Az utóbbi időben szemmel látható a község fejlődése. Az önállósodás után elsőként iskolát építettek a daróciak. A járdák korszerűsítése, az utak javítása folyamatos. Az emberek most is ragaszkodnak földjeikhez. A legnagyobb gondot a munkanélküliség jelenti. A fiatalok, úgy tűnik, mégis maradnak a településen. Ezt bizonyítja az újonnan épült emeletes házak sora. A szinte teljes infrastruktúrában élő lakosok a gazdasági felemelkedésben reménykednek. Fontos, hogy ismerjék Néhány éve Beregdaróc semmiben sem különbözött a megye más községeitől. Ma már azonban műemléktemplomának szépségét, új épületeinek takarosságát és virágoskertjeinek pompáját nem feledheti, aki egyszer is eljutott a kis, kilencszázlelkes faluba. A polgármester, Tóth Miklós méltán büszke a településre. Folyamatosan építgetnek, különböző forrásokra pályáznak, fejleszteni akarják a kis falul. — A környék települései közül elsőként vezettük be a gázt - mondja. - Mi 1989-ben kezdtük el a beruházást, szinte saját erőből. Mindössze egymillió-kétszázezer forintot kaptunk állami támogagatás gyanánt. Mivel a Barátság kőolajvezeték a falun keresztül megy, sokkal hamarabb is kaphatott volna gázt a falu, talán húsz évvel korábban is. Telefont az elmúlt év decemberében kaptunk. Sajnos az útjainkkal nem dicsekedhetünk. Három utcát kell még aszfaltoznunk, illetve javítanunk, összesen kilencszázharminc méter hosszúságban. Hamarosan megépül az az ezerhétszáz méteres útszakasz, amellyel öt kilométerrel lerövidül a Vásá- rosnamény és Beregdaróc közötti távolság. Erre az útalapból kaptunk pénzt, tizennyolc és fél millió forintot. A beruházáshoz szükséges további tízmillió forintot az önkormányzatnak önerőként kell pótolni. Legnagyobb gondot számunkra az áfa befizetése jelenti. A munkát várhatóan augusztus 4-én kezdjük, és szeptember 30-án szeretnénk átadni ezt a bekötőutat. Büszke vagyok arra, hogy nincs tartozásunk, hitel nélkül gazdálkodunk. Sokat jelent számunkra, hogy jó kapcsolatot alakítottunk ki a felettes szervekkel. Ma már gazdálkodni nem lehet jó kommun- kációs készség, ismeretség és kiváló kapcsolatok nélkül. Ezt nem szégyellem, hiszen ma már ez már jelentős értéknek számít. Pályáztunk a decentralizált alapokra, szennyvízhálózatot szeretnénk kialakítani Tákos, Csaroda, Beregsurány, Márokpapi, Ge- lénes, Vámosatya, Hetefe- jércse falvakkal együtt. Szilárdhulladék-lerakó építését is kezdeményezzük tizenkét más településsel együtt. Ez nyolcvan- millió forintos beruházás lesz. Reméljük, sikerrel pályázunk. A megvalósítással valóban teljes lenne a község infrastruktúrája, s talán megtetszik egy-egy multinacionális befektetőnek is. j TothMiklósné
